Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-02 / 77. szám

2011. ÁPRILIS 2.. SZOMBAT KELET Mindenféle 13 Zenés koccanás a főutcán „A kormány semmibe veszi a Jobbik szívügyeit” A tömeges karambolban elszabadultak az indulatok FOTÓ: BALÁZS ATTILA nyíregyháza. Bár a Jobbik - el­térően az MSZP-től és LMP-től - aktívan részt vesz az alkot­mányozásban, a jelek szerint csak biodíszletként tekint rá a Fidesz - derült ki dr. Gyüre Csaba országgyűlési képviselő szavaiból. A párt megyei elnö­ke rámutatott: a kormánypárti (túl)erő az Alkotmányelőké­szítő Eseti Bizottságban és most, az általános vitán is le­söpörte az asztalról a Jobbik érdemi, nemzetépítő módosí­tójavaslatait, párturalmi alkot­mány születik, ami nélkülöz minden konszenzust. - Az ál­talános vita során egy híján fél­száz javaslatunkból egyet sem, a további 28 módosító indít­ványból pedig csupán hármat fogadtak be. A Fidesz-KDNP továbbra is elutasítja, a Jobbik pedig továbbra is kitart amel­lett, hogy az új magyar Alap­törvényben szerepelnie kell olyan fontos tételeknek, mint a magyar természeti kincsek védelme, a képviselők visz- szahívhatósága és a mentelmi jog eltörlése, az ügynöklisták megismerésének lehetősége, a privatizációk felülvizsgálata, a politikusi álláshalmozás ti­lalma. Álláspontunk szerint az ellenzék nélküli, erőből vég­hezvitt alkotmányozás súlyos hiba, az Alaptörvény elfoga­dásáról pedig népszavazásnak kellene döntenie - mondta el dr. Gyüre Csaba országgyűlési képviselő. Még egy drámai helyzet­ben is egymásra lehet találni, ha megteszünk egy bátortalan, majd egy bátrabb lépést. nyíregyháza. A tankönyvek korán tárgyalják, hogy alap­vetően kétféle komikum lé­tezik: a helyzetből fakadó, illetve az, amelyik a jellem sa­játja. Könnyebben nevetünk az előbbin, mert arra gondo­lunk, hogy nem mi estünk el a jégen, nem a mi arcunkba dobták a tortát. De ez a nevetés néhány pil­lanatig tart, szemben a másik­ban, amikor a humor forrása az, hogy az értékhiányt a sze­relő értéknek akarja feltüntet­ni, de az a valóságban nem az. Ez mélyebbről jön, s tartósab- ban az emberrel marad. A XX. században megje­lenik a harmadik fajta, amit szokás groteszknek is nevez­ni, melyben a helyzet formája mulatságos, a tartalma azon­ban drámai. Amikor neve­tünk, ennek van egy kis sötét árnyalata. TOmeges karambol A Móricz Zsigmond Színház múlt szombati bemutatója Spiró György érdemesen tű­rés Koccanás című komédiája volt a Krúdy Kamaraszínpa­don, Tasnádi Csaba rendezé­sében. A tömeges karambolban szerencsére nem halt meg senki, de elszabadultak az in­dulatok. Mai életünk úgy telik, mint­ha előjegyzési naptár szerint zajlana. Mindenének időre kell menni. Van, aki a gyere­kének keres másik iskolát, hogy „hülye” ne maradjon, állásinterjúra menne, de on­nan is lemaradt a hosszas rendőrségi vizsgálat szerint. A menedzser jó helyzetben van, mégis tele van feszült­séggel, mert lesben álnak az állásáért, s muszáj teljesíte­ni, ha nem akarja elveszíteni. Hirtelen mindenéből felsza­kad a feszültség, s egymás után veszítik el emberi arcu­latukat. Pozitív üzenet A baleset helyszínén hama­rosan megjelenik az élelmes vállalkozó is, aki alig romlott virslit, ásványvizet, egyebe­ket énál csillagászati árakon. Láthatunk egy hajléktalant, aé megtanulta, hogy a túlélés a legfontosabb. (Vicéi Zsolt é- tűnően formálta meg ezt a fi­gurát, megmutatta a múltját, s felvillantotta a jövőjét is.) Úgy látszik, hogy még egy ilyen drámai helyzetben is egymásra lehet találni, ha megteszünk egy bátortalan, majd egyre bátrabb lépést. A férfi (Petneházy Attila - menedzser, a nő (Kuthy Pat­rícia - elvált anya, álláskereső magányos nő) a darab végén kiemelkednek a játékból, mert ők hordozzák a pozitív üzenetet: minden helyzetből van kilábalás. Velünk maradt gondolatok Az átrendezett nézőtér tel­jes hosszában zajlott a játék, olykor a harsányabb humor eszközeivel is (Horváth Lász­ló Attila), a rendőrök ostoba jelenléte és a többiek mozaik­építőjelenléte. Az emeleti erkélyről mint­ha színházat bámulna Antal Olga és Koblicska Kálmán, hi­szen alattuk zajlik minden. A fizikai koccanást és az emberi összeütközéseket egyaránt látják. Sokat nevetnek a nézők, bár érezhető a zavar: a tragédián nem lehet őszintén nevetni. Ez a groteszk, amit Tasnádi Csaba mértéktartó érzékeny­séggel irányít, s ami lehetővé teszi, hogy az előadás után ne csak a rekeszizmok nyu­godjanak meg, hanem velünk maradjon néhány sötétebb gondolat is. NAGY ISTVÁN ATTILA Lólépésben indult el a projekt a Zelk-iskolában nyíregyháza. Egy igazán jó ló­kezdeményezés első lépéseit tették meg a Zelk-iskolában. A Kis Táltos Egyesület a lovak közé csapott, és útnak indítot­ta a „Lódobogás, sport- és sze­mélyiségfejlesztés gyerekek­nek” elnevezésű projektet. A ló fejleszti a személyiséget- A program együttműködő partnerei: a Zelk-iskola, a Ben- czúr-iskola, a Kertvárosi Csi­csergő Óvoda Nyíregyházáról, az István Király Általános Isko­la és a Napközi Otthonos Óvo­da Kótajból - közölte Borbély Erika a Kis Táltos Egyesület részéről.- Nagyon örültünk a lehe­tőségnek, ezáltal is erősödik az egészségnevelési progra­munk. A 4. osztályosainknak hasznos élménynek ígérkez­nek az előadások, és a Kis Tál­tos Lovasudvar vendégszere­tetét is élvezhetik - jegyezte meg Bodnár Tiborné, a Zelk- iskola igazgatója. km-ltl A tervezettnél több adó folyt be Nyíregyházán nyíregyháza. - A megyeszék­hely több mint 41 ezer 700 adófizetőjét érintette a márci­us 15-ei határidő, amíg a helyi adók első félévi részletét be kellett fizetni - mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A sajtótájékoztatón elhang­zott: a tervezett 2 milliárd 888 millió forint helyett több mint 3 milliárd érkezett be a város kasszájába, ami az éves 7,7 milliárd forintos bevételi terv több mint 44 százaléka. Iparűzési és gépjármű adóból több mint 43, míg építmény­adóból 46 százalékos volt a teljesítés. - A helyi adóbevétel fontos a város pénzügyi stabi­litásának megteremtéséhez, és biztos költségvetési hely­zetet teremt - fogalmazott a polgármester.- A 27 ezer 236 magánsze­mély, a 7235 egyéni vállal­kozó és 7281 vállalkozás 80 százaléka fizetett határidőre - mondta dr. Polgári András, az adóosztály vezetője. A város vezetése úgy dön­tött, hogy elismerik a legna­gyobb adófizető nyíregyházi vállalkozást és az adókötele­zettségének leghamarabb ele­get tevő városlakót. A sajtó- tájékoztatón Petró Attila, a Fémszerkezet Építő és Szere­lő Kft. ügyvezetője vette át a díjat. MACI LACI A FÖLD (3D) INVÁZIÓJA-CSATA: PREMIER ELŐTT! LOS ANGELES 13.00. 16.45.18.45 11.15,13.30,15.45, ANYÁT 18.00,20.15 A MARSRA ÉBREDJ VELÜNK (3°) 12.00,16.00,20.00 11.00,14.45 ' FEKETEHATTYÚ SA(3D)UM 14.00,18.00 2045 ELHAJLÁSI SORSÜGYNÖKSÉG EN®fY 11.45.14.00. 16.15, , 18.30,20.45 KELLÉKFELESÉG ÁLOMHÁBORÚ 16.15,20.30 12.00. 14.15.16.30, RÁNGÓ 18.45,21.00 11.45,14.00 Verseny úszó alkalmatlanságok számára nyíregyháza. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyer­mekcentrum és az AIRAQUA Búvár Klub különleges ver­senyt hirdet. Nem tud mit kezdeni a garázsban, kertben halmozódó „jó lesz még vala­mire” cuccokkal? Építsen be­lőle úszó alkalmatlanságot és nevezzen be! A versenyt május l-jén rendezik a Bujtosi Város­ligetben, jelentkezni április 20-áig lehet a vmk informáci­óján elhelyezett jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezés díjtalan. A házilag épített esz­köz alapanyaga lehet bármi, az eszköz eredeti rendelteté­se nem lehet vízi szállítás. Az úszó eszközzel, két-három fő­vel a „fedélzeten” körbe kell hajózni a tó felszínét. PR AD A ('JT ^Columbia InÄSnfi @ ötrT DKNY V ” SfoniwMrrtimpcuiy« VERSACE STONE ISLAND (ywi H conna yo«k EHácIa ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS KISVÁRDÁN, a Csillag utca 3. szám alatt. Elegáns márkájú, divatos felnőtt-, gyermekruhák és kiegészítők (fehérnemű, táska, játék) NYITÁS: ÁPRILIS 4. (HÉTFŐ) 8 ÓRA Naponta megújuló tavaszi-nyári árukészlet! Óriási választék 160 m2-en! HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom