Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-15 / 88. szám

2011. ÁPRILIS 15., PÉNTEK 2 Mindenfelől KHU Christian Wulff fotó: internet Tojászáporral fogadta a német elnököt WIESENBADEN. Egy német férfi tojással dobálta meg Christian Wulff német elnököt. Az 51 éves politikus nem sérült meg. „Szeretek az emberekkel kap­csolatba lépni. Ezt azt jelenti, hogy néhanapján tojással ta­lálnak el” - közölte a német el­nök újságírókkal az eset után. Wullfot az ország nyugati ré­szén található Wiesenbaden városában fogadta tojászápor­ral egy 48 éves férfi. fh Összesen 18 vádpont miatt akarják bíróság elé állítani a tunéziai ügyészek Ben Ali volt tunéziai államfőt, aki ja­nuár közepén menekült el az észak-afrikai országból. A vá­dak között kábítószer-keres­kedelem, az állambiztonság elleni összeesküvés és gyil­kosság is szerepel - jelentette be a hírt az ország igazság­ügyi minisztere, Lazar Karoui Chebbi. fh Hoszni Mubarak állapota stabil és biztató KAIRÓ. „Stabil és biztató” Mu­barak volt egyiptomi elnök egészségügyi állapota - kö­zölte csütörtökön a MENA egyiptomi hírügynökség. Mu­barakot azután szállították kórházba, hogy szívrohamot kapott keddi kihallgatása köz­ben. A volt elnököt és két fiát a Mubarak távozását követelő tüntetők elleni támadásokkal kapcsolatos nyomozás része­ként helyezték előzetesbe, fh A felsőoktatás egy év alatt beígért teljes piaco­sítása gyakorlatilag kivitelezhetetlen kapkodó jogalkotás nélkül. FAZEKAS CSABA ELEMZŐ Sokan veszthetnek miatta Az egyetemeket is érintik a kormányzat tervei (illusztráció) fotó: ékn Elítélték tegnap Révész Máriusz bántalmazóit Budapest. A Révész Máriusz fideszes politikus bántalma­zása miatt különös kegyetlen­séggel elkövetett testi sértéssel vádolt két rendőrt a Fővárosi ítélőtábla csütörtökön másod­fokon egy-egy évi, két évre felfüggesztett börtönre ítélte nem jogerősen. Révész Mári­uszt 2006. október 23-án vérző fejjel, csonttöréssel és súlyos zúzódásokkal szállították kór­házba, miután rendőrök dur­ván bántalmazták. fh Nem aratnak osztatlan sikert a Széli Kálmán Terv ismertetett ele­mei. BUDAPEST, MISKOLC. Szerdai ülésén döntött a kormány a, konvergenciaprogramról, amit pénteken nyújt be Brüsz- szelnek. A programot az ülés után Matolcsy György nem­zetgazdasági miniszter ismer­tette. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a jelenlegi 270 helyett 90 nap lesz a munka- nélküliek ellátása. „Egyeztetésre szorul” Az általunk megkérdezett szakemberek a program egyes elemeivel egyetértenek, má­sokkal viszont nem. Zs. Szőke Zoltán, az Orszá­gos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának szóvi­vője a tervből a munkanél­küliséggel kapcsolatos jára­dékok lecsökkentését emelte ki, mint olyan elemet, ami a jövőben feltétlenül egyezte­tésre szorul. A szóvivő úgy fogalmazott: az elképzelés akkor lenne helyes, ha mel­lette látnánk a kormány fog­lalkoztatás-politikai terve­it, akár a közmunka, akár a munkahelyteremtő pályáza­tok terén. Ez utóbbira ugyan van 300 milliárd forint, de a pályázatokat még nem írták ki. Zs. Szőke Zoltán egyetért az állami vállalatok adósságá­nak csökkentésével is, hiszen, mint fogalmazott: az állam rengeteg pénzt áldoz a költ­ségvetésből ezekre a cégekre. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsé­gének elnöke viszont egye­nesen aggasztónak nevezte a kormány terveit. Véleménye szerint, mielőtt megkurtítják a munkanélküli juttatások rendszerét, először az elhe­lyezkedés feltételeit kellene megteremteni. Az érdekvédő úgy látja: hiába beszél a kor­mány arról, hogy ezzel kíván­ja ösztönözni a visszatérést a munka világába, ha nincs hová. Az 50 évnél idősebb emberek helyzete pedig kilá­tástalan ezen a téren - tette hozzá. „Ezek megszorítások” Üdvözlendőnek tartja a kor­mány elkötelezettségét az ál­lamadósság csökkentése és a költségvetés egyensúlya mel­lett Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyveze­tő igazgatója. Ugyanis, mint mondta, elsősorban ezt a két célt szolgálják a szerdán beje­lentett tervek. Az ügyvezető szerint ezek az intézkedések nem feltételeznek gazdasági növekedést, amire pedig nagy szüksége lenne az országnak. A 250 milliárdos zárolás pél­dául (amiről nem derült ki, hogy végleges vagy sem) az állami megrendelések, a köz­szféra munkahelyeinek csök­kentését jelentik. Hegedűs Miklós szerint a kormánynak a gazdaság 4-6 százalékos nö­vekedéséről szóló előrejelzé­sei az „álom világába tartoz­nak”. A szakértő hozzátette: bár a kormány nem szereti a megszorítás szót, de példá­ul a munkanélküli járadékok csökkentése nagyon is nagy megszorítást jelentenek azok­nak, akik épp erre a juttatásra szorulnak. ékn-he JEGYZET Dank« Miiiái Globális szegénység zegényedik a világ. A Világbank becslé­sei szerint jelenleg 1,2 millárd ember él a szegénységi küszöb alatt. Ennek egyik oka, hogy jelentősen meg­nőtt az élelmiszerek ára. (Az alapvető élelmiszerek közül a kukorica 74, a búza 69, a szójabab 36 százalékkal drá­gult egy év alatt, miközben a rizs ára közel változatlan.) Az utóbbi időszak katasztrófái, időjárási viszontagságai, a belviszályok, háborúk ered­ményeként visszasüllyedünk a 60-70-es évek színvonalára. Ami igazán szomorú, mindez begyűrűződik Magyarországra is. Nekünk, akik egyik legjobb talajjal, időjárási feltételekkel stb. rendelkezünk, számolni kell éhezőkkel. Azt már sokan kielemezték, miért és hogy mentek tönkre a mezőgazda- sági nagyüzemek, feldolgo­zók. A privatizáció hurráop­timizmusa nem egészen jött be! A naiv: „három hektár föld elég a megélhetéshez!” című nézet megbukott. Bár szerintem, nálunk min­denképpen el kell választani a szegénységet az éhezéstől. Amíg a szegénység külső és belső jeleivel - sokszor tőlünk független csapásai­val - egyfajta élethelyzet, ennek nem törvényszerű következménye az éhezés. Kimondom, még ha meg is rónak érte egyesek: aki Magyarországon éhezik, egy kicsit maga is tehet róla. dankoT@inform.hu C A SZELL KALMAN TERV ISMERTETETT ELEMEI 2012-től a jelenlegi 270-ről 90 napra csökkentik az álláskeresési járadék folyósításának idejét. Ennek összege az első hónapban az addigi bér 90, a másodikban 80, a harmadik hónapban 70 százaléka lesz. 2014 végéig 300.000 új adózó munkahelyet szeretne látni a kormány. Ebből 100-150 ezer a közmunka területén jöhet létre, és nagyjából ugyanennyit hoz létre a piac. A nyugdíjreform korrekciója keretében a fegyveres testüle­teknél 2 012 -tői megszüntetik a korkedvezményes nyugdíj jogintézményét. _________________________________________ Felülvizsgálják a nyugdíjkorhatár alatti rokkantnyugdíja­sokat, aminek hatásaként a 3 50 ezer emberből 100-150 ezer embernek kellene visszatérnie a munka világába. Átalakítják a felsőoktatást is. A cél, hogy a műszaki és ter­mészettudományos képzésben résztvevők aránya a ciklus végére a kétszeresére nőjön. ______________________________ Ä gyógyszerkassza 2013-ra 120 milliárddal lehet kisebb. Ennek érdekében az orvoslátogatói díjtétel duplájára, a gyógyszercégeket terhelő 12 százalékos adó pedig 18 százalékra nőhet. ________________________________________ 2012- ben 45,2013-ban 60 milliárd forinttal csökkenhet a MÁV költségvetési támogatási igénye, ami részben az állam által átvállalt adósságok kamatterhének megspórolásából, részben szerkezeti-átalakításokból jön ossza ________ Magyarország két gazdasági növekedési pályával számol a konvergenciatervben. Az óvatosabb 3-4 százalékos növeke­dési sávot vázol, az optimistább szerint viszont Magyarország 2013- 2014-re a 4-6 százalékos növekedési sávba kerülhet. Tervek, politikai következményekkel Az elemző a Széli Kál­mán Terv újabb intéz­kedéseinek várható hatásairól. Miskolc. Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Politikatu­dományi Intézetének igazga­tója: „A mostani bejelentést a megszorító csomag újabb és újabb kibontásai követik. So­kakat érint súlyosan a mun­kanélküli segélyezés megkur­títása, félő, ilyen tempóban nem fogja tudni a munkaerő- piac felvenni az érintetteket. Kétséges, hogy a gyógyszer- kasszából történő forráskivo­nás ebben a formában végre­hajtható-e, az viszont biztos, hogy a gyógyszerpiac radi­kális átalakulása megtörté­nik, melynek árát (legalábbis részben) a rászorulók fizetik meg. A felsőoktatás egy év alatt beígért teljes piacosítá­sa gyakorlatilag kivitelezhe­tetlen kapkodó jogalkotás, és annak következményei (az intézményi struktúrába való drasztikus beavatkozás) nél­kül. Politikai következmény (a program sikertelensége, negatív fogadtatása esetén) a kormányátalakítás, személy- cserék lehetnek. ékn-he Ártatlannak vallotta magát Hunvald György Az ombudsman szerint mindent lehet rosszul is Budapest. Hunvald György ártatlannak vallotta magát az erzsébetvárosi ingatlanbot­rány csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A volt erzsébetvárosi MSZP-s pol­gármester vallomása várható­an legalább 3 tárgyalási napot igénybe vesz majd. A vádirat szerint A Központi Nyomozó Fő­ügyészség vádirata szerint Gál György, az erzsébetvárosi ön- kormányzat gazdasági bizott­ságának volt elnöke Hunvald György polgármester támo­gatásával szándékosan téve­sen tájékoztatta a képviselő- testületet az ingatlanpiacon reálisan elérhető vételárak­ról. így az áron alul eladott ingatlanokat off-shore cégek közbeiktatásával jelentős ha­szonnal értékesítették külföl­di befektetők részére. A vád szerint Hunvald György fiktív tanácsadói szerződésekkel és, munkaszerződésekkel is sokmilliós kárt okozott a VII. kerületi önkormányzatnak. A vádirat azt is tartalmazza, hogy Hunvald hivatali hely­zetével visszaélve számos ismerősének utaltatott ki a polgármesteri keret terhé­re kedvezményes vételáron azonnal megvásárolható ön- kormányzati bérlakást. „Még a Huvald-ügyben is” Csütörtökön a többnaposra tervezett vallomása meg­kezdésekor Hunvald György először általánosságban álla­pította meg, hogy sem közvet­len, sem közvetett bizonyíték nem támasztja alá az ellene felhozott vádakat. Miután ha­tározottan kijelentette, hogy nem követett el bűncselek­ményt, azt mondta: az ingat­lan értékbecslése szakkérdés még a Hunvald-ügyben is. FH Budapest. Összességében üdvözli azokat a kormány­zati terveket az állampolgári jogok országgyűlési bizto­sa, amelyek az ombudsmani intézményrendszer átalakí­tását célozzák. Szabó Máté szerint ezek megfelelnek az európai mintáknak, azonban arra figyelmeztetett: az al­kotmányozás folyamata még nem zárult le véglegesen, sok múlik az egyelőre nem ismert részleteken, „mindent lehet rosszul is csinálni”. Mindezt az ombudsman annak kap­csán mondta el, hogy ismer­tette éves beszámolójának részleteit. Az ombudsman elmondta: évről évre többen fordulnak a hivatalhoz panaszaikkal, a legutóbb már körülbelül 8 ezer volt a számuk. Különö­sen a válság, a megszorítások óta nőtt meg a panaszosok száma, akik zömében a kö­zéposztályhoz tartoznak. Az állampolgári jogok biztosá­nak hivatala a panaszok közül minden évben egyet-egyet górcső alá vesz. Legutóbb a gyermek-, és idős-jogok, illet­ve a pénzügyi szolgáltatások kerültek a hivatal fókuszába. Csak egy maradna Mint ismeretes, az új alap­törvény tervezete szerint a jövőben csak egy általános ombudsman lenne, a jelenleg lefedett területeket a helyet­tesei látnák el. fh Az alkot­mányozás még nem zárult le véglegesen, sok múlik a részleteken. SZABÓ MÁTÉ á Azegypárti alaptörvény ellen tüntetnek Budapest. 1988-ban Orbán Viktor és a Fidesz kelt védel­mére a rendőrökkel szemben a Batthyány-örökmécsesnél a demokráciáért kiálló ellen­zéknek, most velük szemben kell megvédem a demokráciát - mondta csütörtökön Vásár­helyi Mária annak kapcsán, hogy a Demokratikus Charta szombatra a Batthyány-örök- mécseshez demonstrációt szervez az új, „egypárti” alap­törvény ellen. Vitányi Iván, a charta szóvivője arra hívta fel a figyelmet: nem véletlen, hogy a jóléti államokban magas fokú a demokrácia. Ezekben az or­szágokban maguk küzdöttek meg az emberek az értékei­kért, és nem felülről mondták meg nekik, hogy mi a helyes. Magyarországon esély volt rá, hogy ugyanez történjen, most azonban ehelyett a „felvilágo- sulatlan abszolutizmus” kör­vonalai rajzolódnak fel. fh Robbantás: öt ember őrizetben MINSZK. A fehérorosz ható­ságok őrizetbe vettek öt em­bert a 12 halálos áldozatot követelő minszki robbantás­sal kapcsolatban - közölte az ügyben indított nyomozást vezető helyettes főügyész csütörtökön. Andrej Svéd elmondása szerint megtalálták a bomba­készítő műhelyt, és több mint ezer bizonyítékot gyűjtöttek össze. Adrej Svéd szerint az öt közül kettőt, az elkövetőt és társát letartóztatásba helyez­ték, és gyanúsítottá nyilvá­nították őket, terrorizmussal kapcsolatban. Az őrizetbe vett emberek mind fehérorosz ál­lampolgárok, és fiatalabbak harminc évnél. Azt még nem sikerült megállapítani, miért hajtották végre a robbantást. Terrorizmussal kapcsolatos vádakért halálbüntetés jár Fehéroroszországban. A hét­főn történt robbantásban 12 ember halt meg, és nagyjából kétszázan megsebesültek, fh PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 266,41 -0,66 USA dollár 184,12 -0,12 Svájci frank 206,16 +0,76 Angol font 300,91 +1,23 Román lej 64,95 +0,01 Ukrán hrivnya 23,11 -0,01 Horvátkuna 36,16 -0,09 Lengyel zloty 67,45 +0,24 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom