Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-21 / 66. szám

2011. MÁRCIUS 21.. HÉTFŐ 12 Sport KELET © LABDARÚGÁS: MEGYEI II. OSZTÁLY CARMO-CSOPORT, 16. FORDULÓ Szatmárcseke-Vámosoroszi 6-3(4-0) Szatmárcseke, 50 néző, v.: Takács A. Szatmárcseke: Mándi P. - Bozsányi I. (Bozsányi L), Czibere Z., Kócé 6., Szabó F„ Mándi Z. (Nagy Zs.), Bőnyei Zs„ Mursa F., Orsolyák J„ Harbula, Kovács R. Edző: Kelemen József. Vámosoroszi: Tóth A.- Jóni Gy. (Jóni D.), Szaniszló Z„ Bezzeg L, Hajdú L. (Váradi M.), Róka R., Torma L, Botos A., Németh G., Kiss Cs., Bakk T. Edző: Orosz András. Gól: Harbula 3, Kovács R„ Orsolyák J„ Bozsányi L, illetve Szaniszló Z„ Váradi M„ Jóni D. Kiállítva: Mursa F. (67. perc). Ifi: 0-1. ________ Kelemen József: - A csapatnak József nap alkalmából köszönöm a köszöntést. Tíz emberrel játszva is jó játékkal harcol- tuk ki a győzelmet. Gratulálok a fiúknak! Orosz András: - A csapat nem bírta el az öt hiányzót. Korrekt játékvezetés mellett négygólos hátrány után is sikerült talpra állni, azonban a második játékrészben még a kapufát is kicseleztük. Kértük ugyan a meccs halasztását, de a hazaiak ebbe nem mentek bele. ______ Nábrád-Nagydobos 4-3 (3-1) Nábrád, 50 néző, v.: Tömöri. Nábrád: Pásztor A. - Veszprémi F„ Pásztor Z„ Varga Z. (Veszprémi Zs.), Balogh Gy., Porubszki, Pásztor L, Sárai G., Mercz L, Tejfel, Kovács B. (Kerti L). Edző: Szarka Zoltán. Nagydobos: Kedves Gy. - Csorba F., Szender A. (Balogh J.), Almási J., Jakab J„ Varga J., Balogh A., Bartha M., Patály A. , Bálint Cs. (Máté A.), Béri B. Edző: Sántha Árpád. Gól: Tejfel 2, Kovács B. , Pásztor Z„ illetve Béri B., Patály A., Balogh Á. Ifi: 8-0. _______________ Szarka Zoltán: - Az első hazai mérkőzé- sen úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Sántha Árpád: - Szeretnénk megkö­szönni mindenkinek, aki kicsit is tett azért, hogy Nagydoboson megmaradjon © A CSOPORT ALLASA 1. Nyfrcsaholy ________16 14 2 - 70-16 44 2. Nyírmeggyes _____________16 12 3 1 61-17 39 3. Tisztaberek ______________16 9 4 3 38-27 31 4. Kölese____________ 16 10 - 6 48-34 30 5. Tiszakóród_________16 9 2 5 60-33 29 6. Csenger __________16 8 _5___3 50-42 29 _ 7. Porcsalma _________16 8 1 7 28-38 25 8. Beregdar6c ________15 7 - 8 23-24 21 9. Tunyogmatolcs 16 5 2 9 37-26 17 10. Nábrád*________________16 5 2 9 35-50 14 11. Vámosoroszi __________ 16 3 5 8 19-36 14 12. Szatmárcseke* _________ 16 5 2 9 30-38 13 13. Mérk-Vállal _______ 16 3 4 9 23-57 13 14. Nagydobos* _____________16 5 - 11 33-57 12 15. Gelénes ___________15 4 - 11 41-76 12 16. Tyúkod _______________ 16 3 2 11 18-42 11 * A Szatmárcsekétől négy, a Nagydobostól és a Nábrádtól három-három pont levonva a labdarúgás. Gratulálunk Varga János „Lecsónak" és feleségének elsőszülött gyerekükhöz. Nem érdemeltünk veresé­get, sőt... ________________________ Tyukod-Mérk-Vállaj CM) Tyúkod, 150 néző, v.: Szikora. Tyúkod: Bujáki - Gyene, Fekete S„ Bocsi Gy., Horváth L, Orosz A., Lakatos I., Lakatos S., Fekete P, Feka, Kertész J. (Pólyák Cs., Pesti K.). Edző: Nagy Ferenc. Mérk- Vállaj: Havasi - Bodó R., Gere L., Jóbi M„ Refler (Danó), Haga (Keller), Tanka L, Szabó I., Szimuly Gergő, Soltész L. (Antal Z.), Fülöp Zs. Edző: Szimuly Gábor. Ifi: 1-4. ________________ Nagy Ferenc: - Mély talajú pályán igazságos döntetlen született. _________ Szimuly Gábor: - Igazi kiesési rangadó volt. Helyzeteink alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Gratulálok a srácoknak.________________________ Nylrmeggyes-Tunyogmatolcs 4-2(3-0) Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Tömöri Gy. Nyírmeggyes: Krizsanyovszki - Éles R., Nagy Zs., Batizi G., Ember R„ Éles B. (Kovács L), Hornyák Zs., Cselószki T. (Székely Zs.), Kiss A. (Szondi T.),Tóth F„ Batizi-Pócsi N. (Bodzán L). Edző: Tóth László. Tunyogmatolcs: Szabó A.- Erdődi, Koleszár, Kovács F„ Kissgyörgy, Baráth G„ Löké, Somogyi Z., Mikes B. (Baráth M.), Franku A., Siket L. Edző: Kiss Ernő. Gól: Batizi-Pócsi N„ Cselószki T, Éles B., Szondi 1, illetve Siket L, Baráth G. Ifi: 3-0. ________________ Tóth László: - Célunkat elértük, sikeresen rajtoltunk. Lejátszottuk a szokásos gólgazdag meccsünket a Tunyogmatolccsál. A hab a tortán, hogy ifistáink is odatették magukat és átvet­ték a vezetést a bajnokságban. _________ Kiss Ernő: - Az első félidőben sajnos harminc perc előnyt adtunk ellenfe­lünknek. A másodikban már sikerült két gólt szereznünk, de ez nem volt elég a pontszerzéshez. ______________ Tisztabe rek-Csenger 3-3 (0-1) Tisztaberek, 50 néző, v.: Frindik J. Tisz­taberek: Deák K. - Mester A., Kovács P.'(Tóth M.), Sturovics G. (Kicska), Bakk Sz„ Fehér T„ Bodó G„ Lukács N., Rudnák N„ Lázár R„ Lázár B. Játékos­edző: Oroszi István. Csenger: Csernyi - Zámbó A., Sajó L, Zámbó K., Mezei Gy., Nyerges D„ Juhász F. (Seres), Tóth Z. (Kissi), Jakab R. (Fülesdi), Katona P„ Szűcs A. (Mandula). Edző: Barcsay István. Gól: Lázár R. (11 -esből), Lázár B„ Fehér I, illetve Katona P. 2, Seres. Ifi: 4-2. ___________________ Oroszi István: - Gratulálok a fiúknak, mert ezen a nehéz pályán kétgólos hátrányból is sikerült az egy pontot itthon tartani.________ __________ Barcsay István: - Mély talajú pályán szimpatikus csapat ellen sikerült döntet­lent elérnünk. ____________ Nylrcsaholy-Porcsalma 4-0 (1-0) Nyírcsaholy, 100 néző, v.: Czene. Nyircsaholy: Oláh M. - Jurkó (Bégány), Jéri (Szalai I), Molnár Sz., Mező A., Bálint M. (Magyari D.), Szabó V., Széles A. (Kiss E.), Széles Zs. (Butilka), Jónás P., Petrohai M. Játékos-edző: Kiss Ervin. Porcsalma: Kosztyú - Horváth A., Nyerges 0., Németh M., Tóth F, Mona A., Pasku Zs., Lakatos G. (Varga K.), Volkán R„ Czibere N. (Horváth Z.), Lakatos S. Edző: Csaholyi Gyula. Gól: Jónás P. 2, Szabó V.(l 1-esből), Bálint M. Ifi: 4-0. Kiss Ervin: - Csapatomon „meglátszott” a húsz edzés a tizenkét edzőmérkőzés... Egyébként pedig szimpatikus ellenféllel szemben magabiztosan nyertünk. ______ Csaholyi Gyula: - Mig erővel bírtuk, partnerei voltunk a bajnokesélyesnek. Tlszakóród-Kölcse 2-3 (0-1) Tiszakóród, 150 néző, v.: Kósa A. Tiszakóród: Juhász S. - Móricz I., Sira I, Kiss L. (Somogyi I), Balogh L, Császár P, Császár T. (Borbély A.), Nagy J„ Horváth G„ Galamb P. (Kósa R.), Fáber (Tóth A.). Edző: Juhász Ernő. Kölese: Bartha G. - Kósa K., Radács S., Sztáraszta, Róka Z., Máté G., Homoki D„ Bakó Z„ Varga Z., Szűcs L, Bartha T. Edző: Simon Csaba. Gól: Galamb P., Császár I, illetve Bartha T. 2 (egyet 11-esből), Szűcs L. Kiállítva: Balogh L (88. perc). Ifi: 3-1. ________ Juhász Ernő: - Gratulálok az ellenfélnek. Sok mindent tudnék mondani, de a tizenegyest be kell rúgni. ______________ Simon Csaba: - Nagyon jól játszó hazai csapatot sikerült taktikusan futballozva legyőzni. _______ Gelénes-Beregdaróc elmaradt A pálya alkalmatlan volt a játékra, a két csapat április 30-án, szombaton szeretné pótolni a mérkőzést. © LABDARÚGÁS: MEGYEI II. OSZTÁLY DIJÖZÖN-CSOPORT, 16. FORDULÓ © LABDARÚGÁS: MEGYEI II. OSZTÁLY SELYEMBER-CSOPORT, 16. FORDULÓ Tiszamenti SE-Újdombrád XeM-lllZA - 2-5 (2-2) Gergelyiugornya, 100 néző, v.: Krisen Tiszamenti SE: Papp s. - Hornyák M„ Kovács G., Szabó J., Szabó K„ Zakor D„ Herczeg A., Baráth L, Bakos B„ Szűcs G. (Puskás Cs.), Tóth Zs. Edző: Szabó Gusztáv. Újdombrád: Sinka Gy. - Batta J„ Fodor I, Pál, Fodor Cs., Tóth B. (Geri K.), Kernács (Samu L.), Gecse, Szöllősi (Oláh A.), Csombók (Dócs), Sinka J. Edző: Fabók István. Gól: Bakos B. 2, illetve Csombók Cs. 3, Gecsely, Sinka J. Ifi: 6-4. ________ Szabó Gusztáv: - A közelmúltban elhunyt egykori sportvezetőnk és támogatónk Szombati Béla, egy törzsszurkolónk File Ferenc, vala­mint Magyar Bertalan édasanyjára egyperces gyászszünettel emlékeztünk. A mai napon rossz felfogásban és nagyon gyengén játszottunk. Legközelebb szeret­nénk javítani. _________________ Fabók István: - Ez igazi csapat­munka volt. Felülkerekedtünk a hazai csapat felett. Pap-Záhony 2-4 (1-1) Pap, néző, v.: Henzsely. Pap: Zsell- Radvánszki, Tóth B. (Vincze G.), Szabó Sz., Pálinkás, Szoboszlai B„ Vincze Gábor (Dallos L.), Onder G., Vedres B„ Papp Z., Varga J. Edző: Béres István. Záhony: Darvai - Kői R., Árva, Semegi J„ Onder P„ Semegi T, Balázsi, Czik, Győri (Nagy G.), Sajtos (Kői G.),Tóth R. Edző: Karasz Lajos. Gól: PappZ. 2, illetve Semegi T. (2, egyet 11-esből), NagyG. 2. Ifi: 3-2. __________________ Béres István: - Idény eleji játék, fizikálisán felénk nőttek a vendégek. Karasz Lajos: - A Joma Kupán elszenvedett vereség után úgy gondoltuk, hogy ezúttal csak a győzelem az elfogadható. Ma mi jöttünk le győztesen a pályáról. Fényeslitke-Vaja 4-1 (2-0) Fényeslitke, 150 néző, v.: Lóvéi. Fényeslitke: Janda T. - Lesku P., Rusznák S„ Révész J., Gyüre Z. (Hercku V.), Balogh K., Toma J. (Bakó G.), Lupcsa, Sárecki F. (Ker­tész Zs.), Nagy B. (Pokol), Kubányi. Edző: Nagy Zoltán. Vaja: Makkai Cs.- Sashegyi G., Simák J., Kiss Cs., Kiss A., Kósa G., Hudák P. (Papp I), Kun Cs. (Balatánszki), Gdovin J., Mulutó P. (Konrád), SoltészÁ. (Tisza). Edző: Kun Miklós. Gól: Toma J„ Balogh K., Nagy B„ Kubányi, illetve Konrád. Ifi: 0-4. ____________ Nagy Zoltán: - Célunk volt a sikeres rajt, ezt egy lelkes Vaja ellen teljesítettük. Ezzel a győzelemmel szeretnénk utólag is kedveskedni elnökünk névnapja alkalmából. Kun Miklós: - A hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. Szervezetlenül és gyengén futballoztunk. _______ Rohod-Demecser 3-2 (2-0) Rohod, 200 néző, v.: Király A. Rohod: Papp J. - Simák Zs., Vida M„ Pataki, Papp Zs., Szabó I. (Szitái), Kósa S., Bárdos A., Dobronyi J. (Bence M.), Marincsák R., Kamarás J. Játékos-edző: Lelt József. Demecser: Gombkötő T. - Gombkötő J„ ígyártó S., Kelemen G. (Kardos), Mandácskó, Varga E„ Tóth A., Hajnal A., Lakatos P. (Seres Zs.), Tóth Sz., Kocsis Z. Edző: Seres Zsolt. Gól: Szabó 1.2, Kamarás J„ illetve Seres Zs., [gyártó. Ifi: 0-8. _______ Lelt József: - Magas szintű játékvezetés mellett ugyan három perc elteltével már két góllal is ve­zettünk, de a második félidő elejére a nézőinket szívinfarktus közeli állapotba hoztuk. A végén azonban a helyzetek alapján úgy gondolom, egy kitűnő csapat ellen megérde­melten nyertünk_________ ___ Nyirtass-Anarcs 1-0 (0-0) Nyírjákó, 150 néző, v.: Papp F. Nyír­tass: Mihalecz K. - Pócsik L, Jakab Gy., Horváth I, Batta B., Mester J„ Haga, Somogyi G. (Varga I), Jenei I., Jakab J. (Papcsák N.), Bartha I. Edző: Majzer Ferenc. Anarcs: Mucsicska - Lakatos F., Bunkóczi Zs., Belica, Nagy Á„ Feigel A. (Szilágyi R. ), Bandor, Lippai G. (Veres S„ Se­rény), Bodnár Z„ Molnár I, Bodnár S. (Mészáros M.). Edző: Szilágyi Dániel. Gól: Mester J. Ifi: 0-4. Majzer Ferenc: - Küzdelmes mécs­esén sikerült megszerezni az első győzelmét a csapatnak. _________ Szilágyi Dániel: - Lehetőségeinket elhibáztuk, míg ellenfelünk belőtte azt az egyet, amivel a győzelmet megszerezte. ________ Pátroha-Petneháza 2-1 (1-1) Pátroha, 300 néző, v.: Ésik L. Pátroha: Pekk - Korbács (Varga A.), Varga S., Varga R., Borku I, Hor­váth F. (Molnár Cs.), Csuka, Juhász L, Tóth A. (Póti R.), Bíró J., Gazdag A. Edző: Gazdag Attila. Petneháza: Sebők L. - Marinka L., Tóth L, Éles II I, Miskolczi B. (Miskolczi G.), Varga M„ Elek Cs., Kovács A. (Major B.), Szabó Cs. (Tóth J.), Éles 11, Anrási (Szabó I). Edző: Tóth János. Gól: Bíró J. 2, illetve Andrási. Ifi: 0-0. Gazdag Attila: - Ma egy Bíróval jobbak voltunk Petneházánál. Jövő héten ettől sokkal több kell. tóth János: - Korrekt játékvezetés mellett küzdelmes mérkőzésen, úgy érzem, az egyik pontra rászolgál­tunk volna. __________.________ A Kék-Szabolcsveresmart és a Dombrád-Pusztadobos mérkőzések elmaradtak, mivel a vendégcsapa­tok nem jelentek meg. ©A CSOPORT ALLASA 1. Pátroha ______________ 16 12 1 3 52-19 37 2. Záhony ________________16 11 3___2 51-21 36 3. Kék ___________________15 10 4 1 39-18 34 4. Rohod _________________16 9 3 4 38-33 30 5. Pap __________ 16 9 16 _62r46_ 28 6. Dombrád _________15 8 3 4 36-21 27 7. Pusztadobos _____________15 7 2 6 63-37 23 8. Fényeslitke ______________16 _6 3 7 32-37 21 9. Tiszamenti SE* __ _ 16 7 2 7 54-45 20 10. Demecser* ______________16 6 3 7 29-40 18 11-Vaja ________ 16 4 5 7__23-27 17 12. Újdombrád ____ _ __16 4 5 7 27-36 17 13. Petneháza _________16 3 4 9 19-42 13 14.Szabolcsveresmart _________15 3 - 12 21-54 9 15. Anarcs* _______ 16 3 3 10 21-55 8 16. Nyírtass __________ 16___2 2 12 18-55 8 *Az Anarcstól négy, a Demecsertől és a Tiszamenti SE-től három-három pont levonva. A sötét mezes geszterédiek három ponttal távoztak Nyírbogdányból fotó: sipeki Péter Levelek-Nyírlugos 0-2 (0-1) Levelek, 80 néző, v.: Tassy. Levelek: Luksa Z. - Kozma B., Bukta M„ Herczku G„ Majláth S. (Rutovics K.), Takács J., Pásztor J. (Russz L), PekkT. (ifi. Majláth S.), Tóth Zs. (Csekk A.), Varga Z., Lakatos Zs. (Hajdú G.). Edző: Oláh Zoltán. Nyírlugos: Kriston D. - Danka Z. (Jakab N.), Csákányos T, illés Á„ Sinka L, Horváth J., Kupecz Á. (Hlács A.), Balogh N., Pelyák D„ Kereki A., Kremiczki F. Edző: Duzsdzsák András. Géb Kremiczki F. 2. Hl: 1-0. _____________ Oláh Zoltán: - Nagyon korrekt játékvezetés mellett végigtámadtuk a mérkőzést, ennek ellenére a vendégcsapat két hibánkat kihasz­nálva győzött. _______________________ Dzsudzsák András: - Kitűnő játékvezetés mellett megérdemelten szereztük meg a három pontot egy sportszerűen játszó csapat ellen. Gratulálok a játékosaimnak a tavaszi szezon első győzelméhez. _______________ Nyíribrony-Kállósemjén 2-1 (1 -1) Nyíribrony, 100 néző, v.: Vida J. Nyíribrony: Nagy - Papp, Szegedi, Pásztor (Asztalos), Törő, Kriston, Konzili (Borza), Csernyu, Imre, Burik (illés), Sápi. Edző: Borza László. Kállósemjén: Árpád J. - Károly K., Soltész M., Ballai Z., Obsitos Zs., Kákóczki I., Tóth D., Nagy S„ Papp T. (Séra D.), Jávor N. (Balázs Sz.), Királyi Játé­kos-edző: Kákóczki István. Gól: Burik, Csernyu, illetve Királyi Ifi: 0-0. Borza László: - Az első félidőben gólokkal kellett volna megnyerni a meccset, így az utolsó percben szerzett góllal győztünk ­megérdemelten. _____________________ Kákóczki István: - Gyenge színvonalú mér­©A CSOPORT ALLASA kőzésen két gyenge csapat közül a gyengébbik győzött. _______________________ Kölyök SC-Ófehértó 0-0 Városi Stadion, 50 néző, v.: Tömöri L. Kölyök SC: Oláh M. - Karászi G., Sarkadi Zs., Takács Á„ Moravcsik G., Marcsek I (Ignéczi L), Veres E., Páter A„ Farkas N. (Kerekréti), Kovács 0., Kosai (Sárközi D.). Edző: Falatovics László. Ófehértó: Károly - Pekács, Mizsák, Tóth P, Bodnár, Csige (Király D.), Tóth I, Baráth K„ Király I., Köbli J„ Csíki L. Edző: Lőrincz Sándor. Ifi: 1-1. ____________________________ Falatovics László: - Ügyesen játszott csapa­tunk egy nagyon jó elenféllel szemben. ______ Lőrincz Sándor: - Igazságos eredmény született. __________ Kálmánháza-Nyírpazony 2-1 (1-0) Kálmánháza, 50 néző, v.: Bendik J. Kálmánháza: Pécsi - Kerecseny, Erdei L, Tardi G„ Kiss Sz., Szabó K„ Takács J„ Petics I. (Osikóczki), Erdei G., KissGy., VeresG. (Doboveczki). Edző: Seregi Mihály. Nyírpazony: Szép A. - Wölfli (Balos), File, Bodnár I, Török I. (Ángyán), Cedel Vlagyimir, Malamidesz (Bukovenszki), Kvaka, Csáki, Szondi, Bodnár B. Edző: Bukovenszki Zoltán. Gól: Kiss Gy„ Veres G„ illetve Cedel. Kiállítva: Takács J. (75. perc). Ifi: 5-2. _____________ Seregi Mihály: - A lelkes nyírpazonyi csapat ellen gyenge, idény eleji játék is elegendő volt a három ponthoz.______________________ Bukovenszki Zoltán: - A döntetlen igazságo­sabb lett volna a mély talajú pályán, gratulálok az ellenfélnek. __________________ Nagykálló-Napkor 3-1 (2-0) Nagykálló, 127 néző, v.: Labancz. Nagykálló: Lippa - Karaffa, Matejkó, Rubóczki, Sándor (Si­mon), Fodor, Csajkó, Málik (Papp), Dán (Plajos, Szigeti (Dobos), Káposznyák (Dobó). Edző: Budaházi László. Napkor: Fejér G. - Gilányi L, Pálóczi F., Kriser Sz., Szalmási I., Tóth A., Fekete Z„ Nagy J„ Agócs M„ Dósa I, Nyisztor M. (Novák). Edző: Gyöngyösi Mihály. Gól: Dán 2, Csajkó, illetve Fekete Z. Ifi: 2-1, __________ Budaházi László: - Sáros, mély talajú pályán jól védekező csapatot sikerült idény eleji játék- kal, korrekt játékvezetés mellett legyőzni. Gyöngyösi Mihály: - Addig, amíg mi 0-0-nál három pontrúgás után, amiből három méterről be kellett volna passzolni illetve fejelni a labdát, nem tudtunk betalálni, addig a hazai csapat két pontrúgásból két gólt szerzett, ez döntött a mai mérkőzésen. Megérdemelt a Nagykálló győzelme, gratulálok neki. _______ Nyírvasvári-Vasmegyer 3-3 (2-0) Nyírvasvári, 200 néző, v.: Major. Nyírvasvári: Opre R. - Pálfi I., Márton I., Pető G., Serbán S., Pálfi J„ Nagy B. (Paulik), Makay, Kóka, Bukovenszki, Sivadó (Pongó). Edző: Márton István. Vasmegyer: Hegyes Z. - Bilecz J. (Szabó Zs.), Csobán B., Dankó M„ Bihari D. (Tardi Zs.), Müller F., Varga I., Krasznai G., Orosz I, Sikorszki I., Lábas P. (Szabó G.). Edző: Nagy Lajos. Gól: Sivadó L. 2, Makay., illetve illetve Müller F. 2, Varga I. Kiállítva: Bukovenszki (70. perc), illetve Csobán B. (85. perc). Ifi: 2-2. _______ Márton István: - Három-nullnál helyzetek sokaságát hagytuk ki. Ahelyett hogy kivégez­tük volna az ellenfelet a buta kiállítás után rúgtunk két öngólt, erre nem lehet felkészülni. Nagy Lajos: - Az öreg motorhoz inkább mi hasonlítunk, 0-3-nál szivatóval indultunk, de megjegyezném már az első félidőben eldönt­hettük volna a mérkőzést. ________ . Máriapócs-Apagy 1-3 (0-2) Máriapócs,80 néző, v.: Bíró Cs. Máriapócs: Jakocska - Nyisztor, Császár, Lucza Zs., Novák Zs. (Pongó A.), Sulemán, Gubcsó D., Kufurta L, Iváncsik L. (Magyar Gy.) Kerecseny., Horváth G. Edző: Vass János. Apagy: Kovács I. - Korpás Z., Nagy Á„ Tarr F„ Jakab J„ Kiss Z., Orosz G„ Bakró A., Bedécs Gábor, Jakab R. (Jakab P), Bedécs Gergő. Edző: Szegfű Mihály. Gól: Horváth G„ il­letve Kiss Z. (11 -esből), Bedécs Gergő, Bedécs Gábor. Ifi: 7-0. ___________________ Vass János: - Az erősebb csapat győzelmet aratott. __________________________ Szegfű Mihály: - Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, mivel a játék minden elemében felülmúltuk a hazaiakat. Nyírbogdány-Geszteréd 0-2 (0-1) Nyírbogdány, 50 néző, v.: Lippa. Nyírbogdány: Bata L. - Karasz B., Fejér M., Csengeri I, Radics I., Szilágyi L, Karasz L, Virág I, Szilágyi I., Berki R„ Nagy I. Játékos-edző: Virág Tibor. Geszteréd: Papp I - Fekete Cs., Balázs L, Boros K„ Szemán Zs., Papp Zs. (Fehér J.), Papp R. (Imre L), Vasas L, Tóbiás Sz. (Zakariás Z.), Horváth J„ Nagy S. Edző: Horváth János. Gól: Papp Zs. 2. Ifi: 1-1. __________________ Virág Tibor: - A pontszerzéshez a három ka­pufa és a két meg nem adott gól is kevés volt. Köszönöm a játékosoknak, akik eljöttek. Horváth János: - A csapat jól küzdött és minden megvolt, ami a győzelemhez kell, egy jól teljesítő csatár, egy jól teljesítő kapus, és egy kis szerencse. 1. Nagykállói VSE 16 13 2 1 54-13 _ 41 2. Geszteréd ____________16 9 4 3_____31-16 31 3. Nyírlugos ___________16__ _9 3_____4__ 36-21 30 4. Ófehértó 16 9 2 5 27-19 29 5. Nyírvasvári ___________16______8 ___4 4 ~ 39-22 __28 6. Kálmánháza 16 ______8 4 4 34-36 28 7. Nyíribrony 16 7 4 _____5_ 29-27 25 8. Levelek _____________16 7 3 6 33-27 24 9. Kállósemjén __ J16______6 4 6 21-23 22 10. Apagy ______________16______6 3_____7 26-27 21 11. Nyírbogdány 16 ______6 2 7_____24-29 20 12. Napkor______________16 ______6 1 9______18-33 19 13. Nyírpazony ___ __ 16 5 2 9 22-28 17 14. Máriapócs 16 5 2 9 22-43 17 15. Vásmegyer ___________16______1 2 13______19-43_____5 16. Kölyök SC 16 1 2 13 16-43 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom