Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-07 / 55. szám
221388 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ KELET Teljes kiőrlésű gabonák: út az egészséges élethez Már számtalan tanulmány bizonyította, hogy az úgynevezett alma típusú, hasi elhízás kifejezetten káros, többek között a szív működése szempontjából. Ez az a tünetegyüttes, mely növeli a cukorbetegség, a szívbetegségek és a stroke kockázatát. A hasi zsír szintén kapcsolatba hozható az erek krónikus gyulladásával, mely szintén a szívinfarktus és az agyvérzés előszobája lehet. Egyetemi kutatások szerint a teljes kiőrlésű élelmiszereket fogyasztóknál jóval alacsonyabb a krónikus gyulladás kialakulásának esélye. Megvizsgáltak teljes kiőrlésű termékekre épülő diétában résztvevőket, és kiderült, hogy már két hét alatt 45 százalékkal zuhant a vérükben a gyulladásos folyamatoknál fellépő fehérje-szint. Egyéb előnyökre is fény derült: bebizonyosodott, hogy mivel a teljes értékűen táplálkozók jóval több élelmiszerrostot fogyasztottak, így csökkentették a szívkoszorúér-betegségek rizikóját is. Ezt az állítást egy 400 ezer főt vizsgáló tanulmánnyal bizonyították, amely 9 éve követte a személyek táplálkozási szokásait. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az egészséges táplálkozás szerepét, hiszen ma már rengeteg bizonyíték szól a rostban gazdag zöldségek, gyümölcsök és a teljes értékű gabonák fogyasztása mellett. Ugyanakkor a váltást sosem szabad csakis rövidtávú diétákra szorítani, mindig az életmódot kell megreformálni. Vizsgálatokkal bebizonyosodott, hogy például a zab- pelyhen, árpán, barna rizsen, száz százalékban teljes értékű kenyéren és tésztán élők, 12 hét alatt nemcsak átlagosan 3,6 - 5 kilót fogytak, de „úszógumijuk” is látványosan leapadt. Hozzávalók: 0,5 liter aludttej, vagy 4 pohár kefir, 4 tojás, zsír Elkészítés: Négy tojást felverünk kevés sóval, hozzákeverjük az aludttejet (kefirt), zsírt olvasztunk. 30 dekagramm lisztből rétestésztát készítünk. Az elnyújtott rétest zsiradékkal megkenjük. Majd egy evőkanál aludttejjel locsoljuk meg. Nem csavarjuk fel, mind a négy szélét felhajtjuk (körülbelül 30-35 centiméter szélesen), újra meglocsoljuk a zsírral és aludttejjel, megint hajtjuk, ha kell, újra locsoljuk. Nyújtóruha segítségével belelódítjuk a tepsibe, nem baj, ha eltorzul, kézzel eligazíthatjuk, ezután a megmaradt aludttejet rákenjük és közepes lángon sütjük. Ráharaptak az új ízekre A kreatív reformséf bebizonyította: tévhit, hogy az egészséges és vitamindús főtt ételek szinte ehetetlenek. Gyakran éri kritika az általános- és középiskolai menzákat - tegyük hozzá, teljes joggal -, hogy ritkán kerül egészséges és tápláló étel a diákok tányérjába, ha mégis, akkor a gyerekek alig nyúlnak az „ehetetlennek” titulált főmenükhöz, és inkább megrohamozzák az iskolai büfét, ahol kedvükre válogathatnak a kevésbé egészséges, ám annál kedveltebb gyorsételek, édességek, cukros üdítők és chipsek között. Tévhitekkel szemben A nyíregyházi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában véghez vitték a „lehetetlent”: az ebédek túlnyomó többsége az egészséges táplálkozás és az „éltető egyensúly” jegyében készül, a reformmenü mégis finom, ízletes és népszerű a fiatalok körében. Másfél éve egy országos felmérés során azt vizsgálták, milyen ételek kerülnek a gyerekek tányérjára a hazai bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, és ezzel párhuzamosan mi jellemzi az egészségi állapotukat. Lehangoló eredmény született: igen sók a liszt- és tejérzékeny, cukorbetegségre hajlamos, túlsúlyos fiatal. A vizsgálat rámutatott, . hogy háromszor annyi sót fogyasztunk, mint kellene, a ferhérjedús élelmiszerek Az egészséges étel is lehet finom) ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV (kenyér, tészta) és a túlzott zsíradékmennyiség miatt a tizenéveseket elhízás és érrendszeri betegségek fenyegetik - mondja Jenei Tamás, a Sodexo Magyarország szakmai séfje.- Az „Éltető egyensúly” program keretében elsőként csatlakoztunk az országos sócsökkentő kampányhoz, melyben vállaltuk, hogy évente 3 százalékkal csökkentjük az ételek sótartalmát. Célom, hogy reformételeket fejlesz- szek ki és népszerűsítsek, ezért januártól kezdve közel száz iskolai, óvodai és bölcsődei főzőkonyhát járok végig az országban. A gasztronómiai „road show” első állomása a Kazinczy-iskola volt, ahol az új ételek a tanárok és a diákok körében is nagy sikert arattak. Bebizonyítottam: tévhit, hogy az egészséges reformételek szinte ehetetlenek, igaz, sok múlik a szakács kreativitásán. Rafinált kombinációk- Az ételfejlesztések során ösz- szekombináltam a kevésbé kedvelt ételeket a közkedvelt alapanyagokkal. Egyik nap például paradicsomos lasagne-t készítettünk, ám darált hús helyett hal került a tésztarétegek közé. Igyekeztem cukor-, zsír- és sószegényen, mégis finoman és táplálóan főzni, így került a gyerekek asztalára joghurtos gyümölcskrémleves aszalt szilvával, szezámmagos almás sajtkrém, karfiolkrémleves sajtos kenyérchipsszel, medvehagymás túrókrém, zellerkrémleves kukorica galuskával és szezámmagos padlizsánkrém. Mindezeket otthon is érdemes kipróbálni, többet érnek, mint a gyorséttermi vagy mirelit ételek. Utóbbiak korántsem egészségesek, elszegényedik tőlük a fiatalok ízvilága, és hozzászokatjuk szervezetüket a mesterséges anyagokhoz - magyarázta a fiatal séf. Jenei Tamás elárulta: ő is szokott „bűnözni”, elfogyaszt néha egy-egy csokit, chipset, és a csülökpörköltöt sem veti meg, ami nem baj, ha ezeket mértékkel fogyasztja az ember, és étrendjében főszerepet kapnak a zöldségek, a gyümölcsök, a hal, a főzelék, a leves, illetve az olyan „vitaminbombák” mint a cékla, a köles vagy az árpagyöngy. km-pi Jenei Tamás fotó: a szerző Ne feledje! Holnap Nőnap! Primula 10,5 cm-es cserépben, MVM*: 5 db Cherry Queen szívdesszert 125 g, 4952,-/1 kg Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. március 7. és 8. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárló/nap.-dajkálja uaÍműÍzu vásárláskor! HIRDETÉS március I