Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-07 / 55. szám

221266 _____________________________________________________ 221660 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ 4 Megyei tükör KELEJ Aki együtt zsűrizett Don Corleone vejével NYÍREGYHÁZA. Mondhatni, a Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának és Kossuth-dí- jas karnagyának, Szabó Dé- nesnek semmi nem drága, ha a kórusmuzsikáról van szó. Még arra is képes, hogy egy tálból cseresznyézzen a le­gendás Corleone család egyik tagjával Carlo Rizzivel, akit a nagyközönség Francis Ford Coppola zseniális filmjéből ismerhetett meg egykor. Per­sze a valóság ennél sokkal prózaibb, ugyanakkor nagy elismerést jelent nemcsak Szabó Dénesnek, de az egész Cantemus Kóruscsaládnak. Carlo Rizzi ugyanis nem­csak a Keresztapa című film egyik kitalált karakterének neve, hanem egy világhírű karmester is, akivel Szabó Dé­nes együtt zsűrizett a Walesi Televízió Kórusversenyén. Carlo Rizzi mellett, aki jelen­leg a Walesi Nemzeti Opera zenei igazgatója, egy másik nem kevésbé híres ember al­kotja a zsűri harmadik tagját. Stephen Connolly nemcsak a PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI HELYISÉG BÉRLETÉRE Nyírtura Község Önkormányzata Képviselő-Testülete pályázatot ír ki a Nyírtura Arany János u. 20. szám alatti bolthelyiség bérletére. A helyiségben • 1 db 52,08 m: területű bolthelyiség; • 1 db 23,94 m2 területű raktárhelyiség; • 1 db 13,32 m2 területű raktárhelyiség, és az őket összekötő folyosó található. A helyiségben jelenleg élelmiszer üzlet működik. Az önkormányzat előzetes egyeztetés alapján a helyszíni felmérést biztosítja. A bérlel időtartama: a szerződéskötéstől számított 1 év. Az ajánlatokat benyújtása: Az ajánlatokat 2011. 03. 20-án 16.00 óráig a Nyírtura Polgármesteri Hivatalban (4532-Nyírtura Arany J. u. 14.), zárt borítékban „Ajánlat bolthelyiség bérletére” felirattal ellátva kell benyújtani Az ajánlatban fel kell tüntetni a helyiségben folytatni kívánt tevékenységet, vala­mint a javasolt bérleti díj összegét. Az ajánlatok elbírálása a határidő lejártát követő Képviselő-testületi ülésen törté­nik. Az elbírálás eredményéről az ajánlattevőket írásban értesítjük. Érdeklődni személyesen vagy a 06-42/531-010 telefonszámon Mikó Gábor pol­gármesternél lehet. komolyzene kedvelőinek le­het ismerős, hiszen a legendás King’s Singers basszistájaként a könnyedebb dallamok ked­velői is hallhattak tőle felvé­teleket, akár a kereskedelmi rádiók zenei kínálatában is. Ők hárman döntöttek arról, hogy a március 5-6-án meg­rendezett kórusversenyen kik voltak a legjobbnak. Szabó Dénes fotó: sipeki Péter A PIG&HÚS Kft. (4800 Vásárosnamény, Ilki u. 6.) Nyírmada 015/5 hrsz-ú sertéstelepének bővítését ter­vezi, ezért a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen össze­vont környezeti hatásvizsgálati és egységes környe­zethasználati engedélyezési eljárás van folyamatban. A Felügyelőség a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezet- használati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. ren­delet 9. §-ának megfelelően az eljárás során közmeghallgatást tart az alábbi helyen és időpontban: 2011. április 11. (hétfő) 16:30 óra Nyírmada Városháza Tanácsterme (Nyírmada, Ady E. út 16.) Az eljárás alapjául szolgáló környezeti hatástanulmány és egységes kör­nyezethasználati engedélyezési dokumentáció megtekinthető a Fel- ső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen (4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14.), valamint Nyírmada Város Polgármesteri Hivatalában (4564 Nyírmada, Ady E. út 16.). A tanulmánnyal kapcsolatos észrevételeket a közmeghallgatás időpontjáig a felügyelőséghez, vagy Nyirmada Város Jegyzőjéhez lehet benyújtani, illetve azt a közmeghallgatáson szóban lehet megtenni. Közmunkások magánerdőkben A magán erdőgaz­dálkodók közmunka keretében foglalkoz­tathatnak regisztrált álláskeresőket. NYÍREGYHÁZA. Tájékozta­tót rendeztek csütörtökön Nyíregyházán a magán erdő- gazdálkodóknak azzal kap­csolatban, hogy a Nemzet- gazdasági Minisztérium egy országos közfoglalkoztatási program keretében nyílt pá­lyázatot hirdetett a számuk­ra. A közfoglalkoztatás újabb formája fontos tényező lehet megyénkben, hiszen egyrészt az országos átlaghoz képest nálunk sok magán erdőgaz­dálkodó működik, másrészt- sajnos - ugyancsak magas a munkanélküliek száma. Nyílt pályázat- A minisztériumi nyílt pályá­zat arról szól, hogy a magán erdőgazdálkodók közmunka keretében foglalkoztathat­nak 90 százalékos állami tá­mogatás mellett regisztrált álláskeresőket, bérpótló jut­tatásra jogosultakat - tájékoz­tatta lapunkat Támba Miklós, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének alelnöke. - A programban kizárólag köz­feladatokat lehet megvalósí­tani. Ilyen többek között az erdészeti feltáró utak, séta­utak, turistautak és tanösvé­nyek karbantartása, az ország erdősültségének növelése céljából az erdőtelepítések te­rületének gyommentesítése, az erdőfelújítások területén végzett közérdekű munkála­tok, így különösen az inváziós növényfajok visszaszorítása. Közfeladat továbbá tűzpász- ták készítése, a vágástakari- tás, ha annak dokumentált célja a helyi tűzifa igények szociális, kedvezményes ki­elégítése, a szemétgyűjtés, az elszállítás segítése, a köz­jóléti eszközök kihelyezése, felújítása, karbantartása, az erdőfelújítással összefüggő művelési munkák végzése, az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott te­rületeken a parlagfű és más gyomnövények irtása. Mint Támba Miklós a to­vábbiakban elmondta, a köz­foglalkoztatás támogatására 1,5 milliárd forint áll rendel­kezésre. A támogatás elnye­résére pályázatot nyújthat be valamennyi magán erdőgaz­dálkodó, vagy gesztorként, azok együttműködésre, szak­mai irányításra létrehozott társulása, konzorciuma a tulajdonos(ok) megbízásából és felhatalmazásával.- A közfoglalkoztatási prog­ram április i-jével kezdődik, s december 31-én fejeződik be. A pályázatot a magán erdőtu­lajdonosoknak március ll-én déli 12 óráig kell benyújtani­uk. A pályázat teljes anyaga és az adatlap megtalálható a www.munka.hu honlapon - tette még hozzá Támba Mik­lós. KM-MML Jobb a hagyományos irány KELET-V@R0SVITA NYÍREGYHÁZA Tavaly elfogadható volt ez a koncepció, mert „nem volt elég idő”. nyíregyháza. Meglepve ol­vastam a Márciusban ismét Korzózzunk a nagyvilág­ban! című KM-írásban, hogy „A kétnapos rendezvényen olyan kiállítók mutatkoznak be, akik kapcsolatban állnak az idegenforgalommal és a szabadidő kulturált eltöltésé­vel. Nyíregyháza szinte min­den utazási irodája jelen lesz, és különleges ajánlataikkal, díjtalan belépéssel várják az utazni vágyó nagyközönsé­get.” - írja a v@rosvitán Szá­raz Attila. „Az Utazási kiállítások ál­talában nemcsak a helyi aján­latokat, lehetőségeket és a nagyvilág attrakcióit mutat­ják be, de szomszéd tájegysé­geket, régiókat és jobbára az egész hazai turizmust. Vagyis ezeken a rendezvényeken elsősorban a hazai, a szom­szédos országok, valamint az utazási irodák kínálatából kapunk egyfajta keresztmet­szetet. Nem vagyok hivatott azzal foglalkozni, meg rálá­tásom sincs, hogy ez miért nincs így nálunk, de jobb len­ne a „hagyományos” irányba haladni. Nekem legalábbis hiányoznak majd Debrecen, Hortobágy, a Tisza-tó, Lilla­füred, Aggtelek, a Mátra és persze a balatoni ajánlatok. A korábbi években ezeket általában megkaptuk a Vaká­ció kiállításon. Gondolom az sem véletlen, és jelzés értékű, hogy a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Mar­keting Igazgatósága nem vesz részt a rendezvényen. Tavaly elfogadható volt ez a koncepció, mert „nem volt elég idő”. Hirtelen kel­lett megszervezni a kiállí­tást, átvenni mástól. Most azonban lett volna rá egy év. Szerintem, ahogy a korábbi években, és mint ahogy más városok hasonló rendezvé­nyein, Nyíregyházán most is jól megférne a régiónk, a hazai turizmus és a külföldi ajánlatok, kínálatok egymás mellett” - írja levelezőnk. Roberto dalt írt VV Anikónak Hétfőn a Neked való című műsorban énekel a Mulatós Masszőr. nyíregyháza. A szabolcsi mu­lattató szenvedélyes Való Világ néző. Az Alekosz-himnusz és a Szandika-nóta után megszüle­tett Roberto, a Mulatós Masz- szőr fejéből a W Anikó Dal, amire az RTL Klub Neked Való szerkesztősége is felfigyelt.- Nagyon kedves, eredeti, természetes, és igazi belevaló csajnak tartom Anikót. Nem volt nehéz róla dalt írnom, és remélem, hogy ha kijön majd a villából, akkor örömmel fogja fogadni majd a kis dalocskát - mondta Roberto. A szingli mulatós előadó hétfőn 17.20-tól az Neked Való című műsorban debütál a VV Anikó dallal. KM Kökény Attila Megasztárok Csengerben csenger. Április elsején a Megasztár ezúttal a csengeri városi sportcsarnok közönsé­gét szórakoztatja. A közel két órás koncerten többek között fellép Tolvai Renáta, Kökény Attila és Kállay Saunders And­rás is. Nyíregyházán már járt a megyében a szuperprodukció, az pedig korántsem áprilisi tréfa, hogy a következő hónap első napján Csengerben lép­nek fel. KM Nyílt napot tartanak nőnap alkalmából nyíregyháza. A Kertvárosi Kö­zösségi Ház március 8-án in­gyenes nyílt napot tart hölgy­vendégeinek, így a 16.40-től kezdődő jóga, valamint a 18 órától kezdődő zumba óra is térítésmentesen látogatható. A Kertvárosi Közösségi Ház zumba-csoportot indít márci­us 8-án 18 órától. Az első fog­lalkozás ingyenes. A Kertvá­rosi Kertbarát Klub következő foglalkozását március 7-én 17 órától a Növények, mint segí­tők a növényvédelemben cím­mel rendezik. km Lásd, halld, tapintsd, szagold - a fizika csodái nyíregyháza. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum Játékos tu­domány - a fizika csodái cím­mel interaktív kiállításra várja az érdeklődőket március 7-11. között 9-18 óráig, 12-én 9-12 óráig. Lásd! Halld! Tapintsd! Szagold! Érezd! Elmés játé­kok a tudomány tárházából kicsiknek és nagyoknak. A kiállítás egységei: fizikai je­lenségeket játékosan bemu­tató eszközök, ügyességi játékok, érzékcsalódások ga­lériája, ördöglakatok és logi­kai játékok, otthon elkészít­hető kísérletek. Március 11-12-13-án 10-18 óráig Vasútmodell és vasút- történeti kiállítás lesz a Váci Mihály Kulturális, Művésze­ti és Gyermekcentrumban, a szervezők kérik az iskolai osztályokat, hogy a várako­zás elkerülése érdekében elő­zetesen jelentkezzenek be a 42/4U-822-es telefonszámon. Jegyek vásárolhatók az intéz­mény információs szolgálatá­nál minden nap 8-19 óra kö­zött. Információ: 42/411-822. Orosi honfoglalók régész szemmel NYÍREGYHÁZA. Március 8-án 17 órától a Nyíregyházi Főisko­la Központi Könyvtárában az Ötórai tea program keretében Jakab Attila, a Jósa András Múzeum régésze tart előadást Orosi honfoglalók - egy teme­tőfeltárás alapján címmel. A XIV. század első évtizedeiből már biztosabb adataink vannak a községről, hiszen ekkortájt a meg­alakuló nemesi vármegye itt tartja gyűléseit, és eza szokás a XVIII. század közepéig megmaradt, b, Nyírkárász A sétautak, a turistautak és a tanösvények karbantartását is végezhetik majd a közmunkások a magánerdők­ben ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER (exkluzív angol ruházat k ; Március 8-án (kedden) . I j ÚJ TAVASZI 1 I f ÁRU KÉSZLET! # I I CIPŐVÁSÁR! I I I MAXX exkluzív használtruha üzlet Nyíregyháza, Október 31. tér (Éva fotó mellett) HP shop Nyitva: hétfőtől-vasárnapig 9.00 -18.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom