Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-19 / 65. szám

2011. MÁRCIUS 19„ SZOMBAT 8 Hazai tájon KELET Tizenkét pont a haza felemelkedéséért nyIregyháza. A kilakoltatási moratórium meghosszabbítá­sáról szóló indítvány határo­zatlan időre szólt. Egyetértünk a hosszabbítással, de nem a határozatlansággal, ugyanis a kormánynak már rég meg­oldást kellett volna találni az áldatlan helyzetre - kezdte saj­tótájékoztatóját Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képvi­selője, a párt megyei elnöke, majd az évforduló közelsége apropóján 12 pontban foglalta össze törekvéseiket: 1. A Szent Korona-tanon alapuló történelmi alkotmány visszaállítása. 2. Az alaptör­vény deklarálja, hogy Magyar- ország keresztény állam. 3. A magyar nyelv védelme. 4. Az állami vagyon védelme. 5. Sza­badulás az adósságcsapdából. 6. Új nemzetpolitikai irányelv az őstörténet vállalásával. 7. Az állam nyújtson segítsé­get a devizahiteleseknek. 8. A volt kommunista rendszer vezetőinek eltávolítása a ha­talomból, s elszámoltatás. 9. A termőföldek és az ivóvízkincs védelme. 10. A Kárpát-me­dencei magyarság természetes egységének megteremtése. 11. A közbiztonság javítása, haté­kony fellépés a cigánybűnözés ellen. 12. Kiszállás a demog­ráfiai csapdából. Ez utóbbi­hoz hozzátette: „Az állam a megélhetési gyermekvállalást támogatja, ami egy bizonyos népcsoportnak üzlet. Tavaly például Tiszavasváriban a szü­letettek 62 százaléka cigány, 38 százaléka magyar származású volt. Ehhez kapcsolódik, hogy a gyermekek utáni szavazati jogot elvetjük, nem kérünk a szavazási gyermekvállalás­ból!” KM Március 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap a következő állatorvosok adnak ügyeletét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a kisvárdai-záhonyi ügyeleti körben dr. Sás István (06-30/299-1355), a baktalórántházi kistérségben dr. Baraksó Sándor (06-70/220- 4175), az ibrányi ügyeleti körzetben dr. Kovács Sándor (06-30/965- 8696), a nyíregyházi ügyeleti körben dr. Bánhidi László (06-30/606- 8469), a tiszalöki ügyeleti körben dr. Bónis László (06-30/9780- 410), a mátészalkai ügyeleti körben dr. Hauser Tibor (06-20/915- 1791), a csengeri ügyeleti körben dr. Derzsy Attila (06-20/925- 7461), a nyírbátori ügyeleti körben dr. Majoros Sándor (06-42/288- 124),a nagykállói ügyeleti körben dr. Barna Miklós (06-30/3498- 910), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. Kelemen Bálint (06-30/324- 0271), a vásárosnaményi ügyeleti körben dr. Ulbrecht Sándor (06-70/227- 0294). Svédasztalos fővacsora korlátlan fogyasztással Meleg svédasztal: Hétvezér Vörösboros marhapörkölt, szalonnás-túrós sztrapacskával Kemencében sült csülök ropogós hagymával, héjas burgonyával Bostoni csirkemellfilé burgonyapürével Hideg svédasztal: Pulykamájas Stefánia szelet, sertésgöngyölt, füsti csirkemellfilé, rántott karfiol, zöldséges túrókrémmel töltött gombafejek rántva csibefalatkák, kaszinótojás, és a kóstoló kísérőfalatkái Saláták: Kertészsaláta, Burgonyasaláta, Jércemellsaláta Desszertek: Palacsintatorony, tejszínes diós-mákos guba, édes álom 2100 A Dantesing tánccsoport bemutatója Élőzene tánc és mulatozás pirkadatig A belépőjegy ara: 5200 Ft/fo A belépőjegy a pálinkakóstolást, a fővacsorát és a programokon való részvételt foglalja magában. Jegyek korlátozott számban kaphatóak! Jegyrendelés, szállásfoglalás a Stella Rose étteremben: 4405 Nyíregyháza, Lujza u. 13/B. Telefon: 06-42/460-060, E-mail: info@stellarose.hu Rés van a közoktatás ellátórendszerében 2011. április 2., szombat 18.00 Az est programja: 18 00 Pálinkakóstolás a Rézangyal Pálinkaház párlataival Borbáth Gabriella sommelier előadásával, a pálinkák bemutatásán túl a szakszerű kóstolási fortélyoktól kezdve a pálinkafőzés rejtelmeiig. 4 teteiben 4 premium pálinka 4 vacsoraizelitovel... Érlelt alma - Kísérő falatkák: Feketeerdő sonkába göngyölt pulykamáj Fekete cseresznye - Kísérő falatkák: Sajt rolád Pármai sonkával töltve Kajszibarack 55o -Kísérő falatkák Grillezett csirkenyárs Mézes Barack - Kísérő falatkák Szőlőszemek vaníliás hosszúmetélttel Nagy utazás az életünk Melyik az a Szabolcs megyei tele­pülés, mely a monda szerint egy madárról kapta a nevét? b, Kék A legnagyobb gond az észak­magyarországi és az észak-al­földi régióban van. A hangsúly az arányok megváltoztatásán, az elmaradott térségek felzár­kóztatásán, ezen belül a kü­lönböző intézmények együtt­működésében van. A Down Egyesület a Budapesti Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvánnyal és a Nyíregyhá­zi Főiskolával együttműködve felvállalta a kora gyermekkori intervenció ügyét a régióban, s pénteken „Kora gyermekkori intervenció, mint rés a közok­tatás ellátórendszerében” cím­mel rendeztek konferenciát a főiskolán. Az eseménnyel azt szeretnék elérni, hogy a figye­lem a témára irányuljon, és társadalmi összefogás kezdőd­jön az észak-alföldi régióban. Az esemény a fővárosi rendezvény sarkában a második legnagyobb turisztikai szemle az országban. DEBRECEN. Az észak-alföldi régió hagyományos idegen- forgalmi szakkiállítása, az Utazás és Szabadidő Kiállítás és Vásár a megszokott márci­us végi időpontban, ezúttal március 25-27. között minden korábbinál színesebb progra­mokkal várja a látogatókat a debreceni Kölcsey Központ­ban. Több mint száz kiállító Van, aki még a tél utolsó nap­jait kihasználva a szezonzáró síelést tervezi, de egyre töb­ben már a nyári szabadság, pihenés és kikapcsolódás ide­jére keresik a megfelelő hely­színt. A választásban sokat segít­het a hagyományos debreceni utazási vásár, ami a fővárosi rendezvény sarkában a má­sodik legnagyobb turisztikai szemle az országban, ahol ■ ■ A munkatár- w # sak még a foglalásokat is elin­tézik. DR.DAJNOKI KRISZTINA Egyre többen keresik a nyári szabadság és kikapcsolódás idejére a megfelelő helyszínt március 25-27. között ezúttal is több mint száz kiállító vár­ja, hogy segíthessen a dön­tésben az utazásra hangolt közönségnek. Személyes kapcsolatok „Sokan interneten próbálnak maguknak szállást keresni, de azok tábora is bőséges, akik szeretik a személyes kapcso­latot, a találkozást az utazási irodák munkatársaival, hisz ha rajtuk keresztül foglalnak, az garanciát jelent számukra. A március végi Utazás és Szabadidő 20ll Kiállítás és Vá­sár rendezvény idején egy he­lyen összpontosul a turisztikai ágazat minden szereplője: az utazási irodák, a Magyar Tu­rizmus Zrt. régiói, a TDM-ek, a hotelek, panziók és gyógy­fürdők, melyek munkatársai minden kérdés megválaszo­lásában segítenek, tanácsokat adnak az igényeknek legin­kább megfelelő helyszín kivá­lasztásában és még a foglalá­sokat is elintézik a vásáron” - emelte ki dr. Dajnoki Kriszti­na vásármenedzser a kiállítás egyik előnyét, a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét. A háromnapos rendezvény a debreceni Kölcsey Központ­ban felülmúlja a korábbi évek programkínálatát, idén az 50 éves Nagyerdei Kultúrpark „állati” műsora is kiegészíti a kiállítást, ahol a legkisebbe­ket már nem csak játszóház, hanem egyenesen kalandpark várja, hogy ne unatkozzanak abban az időben, amig anyu és apu megtervezi a nyári va­kációt. Az utazási kiállítás pénte­ken és szombaton 10-18 órá­ig, vasárnap pedig 10 és 16 óra között látogatható, a be­lépőjegyeket vásárlók között a helyszínen értékes belföldi utazást sorsolnak ki. ÉKN nyíregyháza. Abeiskolázandó, eltérő fejlődésű, fogyatékos­sággal élő gyermekek számából arra lehet következtetni, hogy legalább 15 ezer családnak len­ne szüksége a megfelelő szín­vonalú ellátás biztosítására. A jelenleg fejlesztésben résztve­vő gyermekek közel felét Bu­dapesten látják el, miközben a 0-4 éves népesség 14 száza­léka lakik csak a fővárosban. Sok volt az érdeklődő Hazánkban közel egy­millió embernek sem­milyen szakképzettsé­ge nincs. NYÍREGYHÁZA. A foglalkoztatás és a vele szorosan összefüggő szakképzés gyakorlat-orien­tálttá tétele ma stratégiai kérdés Magyarországon. Ha­zánkban közel 900 ezer olyan ember van a munkanélküliek és az inaktívak táborában, akinek semmilyen szakkép­zettsége nincs. A problémák területileg jelentkeznek: az ország keleti régiói felé tart­va súlyosbodnak - mondta Czomba Sándor, a Nemzet- gazdasági Minisztérium fog­lalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára tegnap a Nyír­egyházi Főiskolán (NYF) ren­dezett tanácskozáson. Átalakuló szakképzés Az NYF Integrált Tudáscent­ruma már második alkalom­- FOLYAMATOSAN DOLGOZNAK Levágják a túlnőtt növényzetet az örökösföldi járdaszélekről a városüzemeltetés munkatársai. fotó: sipeki Péter mai rendezett konferenciát „A helyét kereső oktatás” címmel. A mostani rendezvényen Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisz­térium kiemelt állami szer­ződések és támogatások vizs­gálatáért felelős államtitkára a PPP hazai felsőoktatásban betöltött szerepéről, a me­gyei kereskedelmi és iparka­mara titkára, Nagyné Varga Katalin az átalakuló szakkép­zés feladatairól, míg Jánosi Zoltán rektor az NYF-nek, mint tudáscentrumnak a ré­gió szolgálatában betöltendő szerepéről beszélt. Az előadá­sokat gazdasági kerekasztal- megbeszélés követte, a régió közéletének, gazdasági és oktatási életének vezető szak­emberei részvételével. km FOTÓK: SIPEKI PÉTER Jánosi Zoltán és Czomba Sándor a konferencián Foglalkoztatás és szakképzés HIRDETÉS II. Stella Rose ? áfie/Zaft3Ro4€ I ’ ÉTTEREM / RESTAURANT]

Next

/
Oldalképek
Tartalom