Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-17 / 63. szám
4 Megyei tükör 2011. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Már a Kormányablaknál is benyújtható a kérelem nyíregyháza. A határon túli magyarok honosítási kérelmének egyszerűsítése érdekében március 15-étől a már megszokott helyeken túl, a Kormányablak Ügyfélszolgálatánál is be lehet nyújtani az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos kérelmeket. Elsőként Veres Kupán Enikő, a Szatmár Megyei Demokrácia Központ vezetője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár Megyei szervezetének elnöke és családja adta be kérelmét a nyíregyházi Kormányablakban. A családot szerdán dr. Vinnai Győző, Szabolcs megyei kormánymegbízott fogadta. KM Veres Kupán Enikő a férjével, Lászlóval és gyerekeivel, Emesével és Hunorral érkezett fotó: racskó tibor Új vezetőket neveztek ki a hivatalban nyíregyháza. Mint ahogy arról beszámoltunk, a megyeszékhely közgyűlése a februári ülésén elfogadta a polgármesteri hivatal új szervezeti és működési szabályzatát. Az új struktúrának megfelelően pályázatokat írtak ki a vezetői munkakörök betöltésére, ezek eredményéről dr. HRlLimigKl 6mMtUrodási Főosztály vezetője: dr. Kása Brigitta Gazdasági osztály vezetője: Patóná Nagy Magdolna _______________________ Adóosztály vezetője: dr. Polgári András__________________________ Vagyongazdálkodási osztály vezetője: Virág Zoltán _______________________ Városfejlesztési és Városüzemeltetési osztály vezetője: Horváth Ákos ________ Ellátási osztály vezetője: Csapó Tibomé tanán Főosztály vezetője: Nagyné Román Margit Szemán Sándor címzetes főjegyző tájékoztatta a közgyűlést. Elmondta: a Jegyzői Kabinet és az Ellenőrzési osztály vezetésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánították, a jogszabály nyújtotta lehetőséggel élve előbbi élére a Jegyzői Törzskar eddigi helyette vezetője, Faragóné Széles Andrea került. km Gyámhivatal vezetője: Czikóné Ling Mária Oktatási- Kulturális és Sportosztály vezetője: Kőhegyi Edit _______________ Szociális osztály vezetője: dr. Krizsai Anita ___________________________ Hatóság* Főosztály vezetője: dr. Gál György - aljegyzői munkája mellett látja el Igazgatási és Okmányiroda vezetője: dr. Groncsák Andrea _____________________ Építésügyi osztály vezetője: dr. Grósz Péter _____________________________ Közterület-felügyelet vezetője: Tóth Géza Falánk szerda a Kelettel! Egészségcentrum Nyírbátorban Az intézmény április elsejétől fogadja a város és a környék lakosait fotó: Tóth Viktor Az intézmény 21 település ötvenezer lakosának életminőség-javításához járul hozzá. Nyírbátor. A csaknem 800 millió forintos uniós támogatással megvalósult fejlesztéssel egy teljesen megújult rendelőintézetben, modern és komfortos körülmények között gyógyulhatnak a betegek. A központi épület korszerűsítésével hatékonyabbá és mindenki számára elérhetővé vált a gyógyítás. A nyírbátori kistérség hazánk egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége, rendelő- intézete 21 település 50 ezer lakosát szolgálja ki. A legközelebbi kórház vagy járóbetegszakellátó intézmény több mint 20 kilométerrel távolabb található, így az ottani szolgáltatásokat csak nehezen, vagy egyáltalán nem is tudják igénybe venni a betegek. Több beteget látnak el A nyírbátori egészségügyi központ olyan két különálló épületben fogadta eddig a betegeket, melyek az 1970-es években kezdték meg a működésüket, s ahol az orvosok munkáját hátráltatták az elavult és régi műszerek.- Az önkormányzat az üzemeltető Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdővel úgy határozott, hogy uniós forrásra pályázik a korszerűsítés érdekében - mondta Máté Antal, a nyírbátori önkormányzat vezető tanácsnoka. Az unió 790 millió forinttal támogatta a 2000 négyzetméter alapterületű, felújított, kibővített és akadálymentesített szakrendelő megépítését, ahol a páciensek az alapellátáson kívül számos új szakrendelést is igénybe vehetnek. A bővítéssel megteremtették a nappali kórházi szolgáltatás, a sürgősségi ügyelet és az egynapos ellátások bevezetésének feltételeit, de a korábban alacsony rendelési idővel működő vagy hiányzó szakrendelések is elindulhatnak. Ilyen volt többek között az ideggyógyászat, az urológia vagy gasztroenterológia. A kardiológia, az ortopédia és a képalkotó diagnosztika pedig több beteget tud ellátni az új és nagyobb rendelőkben. Rövldebb várakozási idő Kicserélték az elavult orvosi műszereket és számítástechnikai eszközöket, ami megköny- nyíti az orvosok és az asszisztencia munkáját, s a betegek várakozási idejét is lerövidíti. A kiépített informatikai rendszer lehetővé teszi a telemedicinai és teleradiológiai szolgáltatást is, így nem a betegek, hanem a leletek „utaznak” a különböző specialistákhoz. A nappali kórházi ellátás keretében a szakorvosok által rendelt kúraszerű kezeléseket, infúziókat kaphatják meg a betegek, s nem kell gyógyintézetekbe feküdniük. A szakrendelő vezetése már tervezi a további fejlesztéseket is. Továbbképzések szervezését, az egynapos sebészet és ellátások hatékonyságának növelését, balneoterápia-gyógyfürdő bevezetését, gyógyszer- tár vagy anyatejgyűjtő állomás kialakítását is. A járóbetegszakorvosi és nappali kórházi kezelést nyújtó egészségügyi intézmény április elsejétől fogadja a város és a környék mintegy 50 ezer lakosát, km W Az unió 790 millió forinttal támogatta a szakrendelő megépítését. MÁTÉANTAL © MSZP SAJTOTAJEKOZTATÓ A kormány fordítva ül a lovon A kormány a királysá- hdeszes sajtótájékoztatóra mány ellenőrzése: fordítva ül got készíti elő a varmegyékkel, a főispánokkal - véli az ellenzéki párt. nyíregyháza. Március 15-e Fidesz-módra: az alkotmánynyal építsd le a köztársaságot vármegyékkel, főispánokkal, s ezzel készítsd elő a királyságot, üldözz mindenkit, aki nem fideszes, hazudj, s vásárold meg a téged éltető közönséget - így összegezte a kormány márciusi üzenetét Halmi József, az MSZP megyei frakcióvezetője szerdai sajtó- tájékoztatóján. Egy múlt heti reagálva a frakcióvezető azt mondta: a rágalmak helyett a megye kormánypárti ország- gyűlési képviselőinek végre a Szabolcs megyében élők érdekében kellene politizálniuk, s nemet mondani azokra a törvényekre, melyek az itt élőket sújtják - ilyen többek között az új adótörvény vagy a közmunkaprogram leépítése. Dr. Boros László, az MSZP megyei alelnöke arról beszélt, hogy ma is aktuális az 1848- as 12 pont. - Nem a kormány feladata a sajtó ellenőrzése, hanem a sajtó feladata a kora lovon a kormány, s jó lenne, ha megtalálnák végre a helyes irányt. Felelős kormányt kívánunk, s törvény előtti egyenlőséget - erős a gyanúja annak, hogy az ügyészség politikai befolyás alá került - mondta dr. Boros László, aki hozzátette: a közös teherviselés ma azt jelenti, hogy a szegények még szegényebbek lettek, a megígért egymillió munkahelyről pedig azt mondta: a megyében tavaly április óta nemhogy létrejöttek volna munkahelyek, azóta másfél-ezer álláshely szűnt meg. KM „Sándor, József, Benedek...” nyíregyháza. Tavaszváró játszóház várja az érdeklődőket március 19-én, szombaton 14 órától a Jósavárosi Művelődési Házban. Az Egymásért-Családok Egyesületével közös szervezésben megvalósuló programban a résztvevők érdekességeket hallhatnak a tavaszi ünnepkör szokásairól és papírvirágokat készíthetnek. Hol nyugszik Luby Margit, L ____« • *• 1__• r _ _ j. t Deneoeioaivi neprafzscutata fill Hl I I. ■■ r t . Touoonsta/ b, Nagyaron, a kápolnában. Elköltöznek NYÍREGYHÁZA. Elköltözik a Drogambulancia: a segítségre szorulók március 2l-étől a Jósa András Oktatókórház Sóstói úti telephelyén, a régi bölcsőde épületében, a korábbi rendelési időben vehetik igénybe a szolgáltatásokat. Rendhagyó irodalomóra aranyosapát!. Rendhagyó irodalom és történelem- órát tart a diákoknak az aranyosapáti általános iskolában március 18-án 10 órakor Marofka Imre nyugalmazott gimnáziumi tanár és költő. Lukács László ügyvezető és Magyar László polgármester a munkahelynövelő beruházás Indító tájékoztatóján fotó: galambos Béla Nem az opeles hibázott Hídemberek biztató jövője Nyírteleken nyíregyháza. Március 14-ei lapszámunk 6. oldalán megjelent „Karambol a Stadion sarkánál” című cikkünkben tévesen az alábbiakat írtuk: „egy Opel és egy Toyota ütközött egymással vasárnap délelőtt a Krúdy Gyula utca és a Sóstói út kereszteződésében. Az Opel vezetője a Krúdy Gyula utcából kihajtva próbált átjutni a Sóstói úton, a Stadion felé haladva. Tisztázatlan okból nem adott elsőbbséget a belváros felől érkező Toyotának.” A leírtakkal ellentétben az Opel a Sóstói úton Nyíregyháza belvárosa felől a Sóstó felé, védett útvonalon haladt, amikor a Stadion utcából érkező, és a Krúdy Gyula utca irányába továbbhaladni szándékozó Toyota típusú személygépkocsi elsőbbségadási kötelezettségét elmulasztva hajtott a Sóstói útra, és ütközött az Opel bal oldalának. A Toyota vezetője a balesetet követő rendőri intézkedés során felelősségét teljes egészében elismerte. Az érintettektől ezúton is elnézést kérünk. nyírtele. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül az unió és a Magyar Állam nyújtotta, közel ötven millió forintos pályázati támogatásával egy új hídtechnikai terméket előállító beruházás létesül Nyírtelken, az osztrák RW Wels helyi leányvállalatánál. A tervezett új termelő egység színhelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: az összesen 125 millió forintba kerülő fejlesztés során még idén megvalósuló 1400 négyzetméteres csarnokban hídkorlátot gyártanak majd. A nyírtelki Reisner és WolffHídtechnika Kft. jelenlegi 63 fős alkalmazotti létszáma a pályázat megvalósulását követően legalább 12 fővel növekszik, de akár a 90 főt is elérheti 2012 januárjára - mondta Lukács László, a nemzetközi cégcsoporttá fejlődött osztrák családi vállalkozás 2006-ban Nyírteleken létesített gyárának ügyvezetője. km KELET fia A ».elet-Vagyarcrszag Faiank szerdara invitaija meg minden HH -.eaves e.m zero e: marciv.sc3n sze-dan^em! Egy a-andek to- g§s| lenk, hogy erezze, fontos nekünk Hiszen önökért vagyunk, az Hs önok etegedettsegeert dolgozunk! ■ Mit kell tennie? fm \ag:a ki kuponunkat, mutassa fel az alábbi helyeken a Fatank HÍ szerda-, aikalmavai es az eteífogvasztas 50-c-at keli csak fi■ zetnie., Az egy eb szolgaltatasokra nem vonatkozik.) ■ Elfogadóhely: H • Amadeus Étterem K svarda Szent Laszíou. 60. Üümj (md\. ü főig, kivéve 3 menü 6 s itálok áfát) IfllllMB