Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-12 / 60. szám

2011. MÁRCIUS12., SZOMBAT ■ EGYÜTT PÓZOL AZ ÖT BRIT KEBELCSODA Közös fotózáson vett részt az öt legdögösebb, nagymellű brit modell: Holly Peers, Rhian Sugden, Melissa Debling, Sophie Howard és Kelly Hall. A kebelcsodák együtt pózolnak a Nuts magazin márciusi számában. fotódon Fülnyomat a bizonyíték a fülön csípett férfi ellen Egy fülnyomat szol­gált bizonyítékul egy Veszprém megyei betö­rőbanda vezére ellen. Veszprém. Még 2010 áprilisá­ban igazoltattak a rendőrök Tapolcán három, gyanúsan viselkedő férfit, akiről a kör­nyékbeliek tettek bejelentést. Ugyanolyan szerelőruhában voltak ugyanis, mint akik pár napja azon a környéken töb­bektől pénzt csaltak ki. Ké­sőbb kiderült, hogy vélhetően Kerékcserét így még nem láttál Két keréken halad az autó, miközben a másik kettő kerekét kicserélik. © További videók vldeo.S7on.hu ők csaltak ki 160 ezer forintot néhány nappal korábban egy idős asszonytól, valamint be­törtek egy sümegi lakásba is. Mivel elfogásukkor betörő­szerszámok voltak náluk, fel­tehető volt, hogy nem először próbálkoznak a környéken. A bandavezér fülnyomatát egy korábbi, pápai betörés hely­színén rögzítették. A rend­őrök a napokban zárták le a nyomozást és összesen 22 betöréses lopás miatt javasol­nak vádemelést. fh Átplasztikázták a bankrablót Budapest. Több millió forin­tot fizetett már ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azokra a műtétekre, ame­lyekkel egy bankrabló életét mentették meg. A 29 éves fér­fi tavaly egy sikertelen rablási kísérletnél lőtte fejbe magát. Eddig négy műtétet végeztek el rajta. Akkor teljesen ron- csolódott a szájürege és több foga is megsemmisült. A be­avatkozások után már ismét tud beszélni. Vallomást azon­ban nem tett - írta a Blikk. FH Matt Damon nagyot csalódott Obamában A hollywoodi színész volt az amerikai elnök egyik leglelkesebb híve. LOS ANGELES. A 2008-as elnök- választás idején a hollywoodi sztárok közül Matt Damon azok egyike volt, akik a leglát­ványosabban támogatták Ba­rack Obamát, ez a lelkesedés azonban a múlté. A színész Matt Damon élesen bírálta Barack Obamát fotók: net nagyot csalódott az elnökben, és ezt nem is rejti véka alá. - A bankok hatalma na­gyobb, mint valaha, nőtt a társadalmi egyenlőtlenség, a munkanélküliség tíz száza­lékos - sorolja a problémákat Matt Damon. - Ez szörnyű! Obamának volt esélye arra, hogy rendbe tegye a gazdasá­got, de elszaladt az idő. A moziban is politizál Damon mindig is politizált, és mit tesz a véletlen, legújabb filmjében, a Sorsügynökség­ben is politikust alakít. Szép­reményű képviselőt játszik, aki beleszeret egy baleriná­ba (Emily Blunt), rejtélyes ismeretlenek azonban min­denáron meg akarják akadá­lyozni, hogy kapcsolatuk ki­teljesedjen. UIP athén. Nem engedélyezték egy vegetáriánus párnak az örökbefogadást a görögorszá­gi Kréta szigetén, az életmód­jukra hivatkozva. Az indoklás szerint, mivel a szülőjelöltek nem esznek sem húst, sem J halat, az étrendet a gyerek is I átveheti, és ez káros hatással lehet a fejlődésére. A döntést a házaspár bíróságon támad­ta meg. „A krétai egyetemtől kértünk állásfoglalást, s itt közölték, hogy egy gyerek étrendjének tartalmazni kell húst és halat is” - mondta Szpírosz Epitropakisz, a szi­get jóléti hivatalának veze­tője, aki szerint nem diszkri- minálni akartak, de minden szempontból vizsgálniuk kel­lett a kérelmet. inkább vásárolnak Görögországban az Európai Unió országai közül az egyik legalacsonyabb a születési ráta. Az örökbefogadás szabá­lyai mindezek mellett olyan szigorúak, hogy a gyerektelen párok időnként inkább más iehetőségek után néznek, például bevándorlóktól vásá­rolnak gyereket. fh VALÓRA VÁLT ÁLOM Júlia Kótajban lakik párjával, és két gyönyörű kislányával, régi álma vált valóra azzal, hogy eljöhetett egy fotózásra, és meg­jelenhetett lapunkban. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Ott lesz a startnál a meglőtt nő? Várhatóan ott lesz az Endeavour áprilisi startján a január elején fejbelőtt képviselőnő. WASHINGTON. Az űrsikló ka­pitánya, a súlyos fejsérülést szenvedett kongresszusi kép­viselőnő Gábriellé Giffords férje, Mark Kelly lesz. Átment a golyó az agyán Allard Beutel, a NASA szó­vivője szerint a politikusnőt kezelő texasi orvosok hama­rosan részletes tájékozta­tást adnak a 40 éves Gifford állapotáról, ám az eddigi információk szerint arra számítanak, hogy részt ve­het a kilövésen. Gábriellé Giffordsra január 8-án, egy arizonai politikai gyűlésen Gábriellé Giffords és Mark Kelly még a tragédia előtt fotó: net Az űrhajós férj FOTÓ:NET támadt egy fegyveres férfi. A merénylő golyója keresztül­hatolt a képviselőnő agyán, akit előbb egy tusconi kórház intenzív osztályán kezeltek, majd átszállították egy texasi rehabilitációs központba. A merényletben hatan haltak meg, többen megsebesültek. A támadót elfogták. A képviselőnő férje, Mark Kelly február elején jelentette be, hogy a történtek ellenére ő vezeti az Endeavour utolsó űrmisszióját. A 46 éves űrha­jós akkor azt mondta: reméli, hogy felesége állapota a kö­vetkező időszakban annyit fog javulni, hogy részt vehet az űrsikló április 19-ére terve­zett floridai kilövésén. fh 16 Képes krónika KELET- EGY PLÜSSMAJOM AZ IGAZI PÓTMAMÁJA Estela januárban született a Melbourni Állatkertben, azonban édesanyja nem volt hajlandó gondoskodni a kis pókmajomról. A gondozók plüssállatokkal próbálták pótolni az anyai szerete- tet, illetve fecskendőből etetik az aranyos kis majmot, fotó: mon CMEGER EGY MOSOLYT- Na, hogy vezet a feleséged? I - Á, dehogy! Hol egy fába, hol egy- Mint a villám! oszlopba csapódik. ___- Olyan gyorsan? © További viccek humor.szon.hu KELET f,. J Magyarország yy UTIZZUN UELUNKl Má-Aí I ■ ■ I wmmw Ittak ás repültek a pilóták Ötvenhat indiai pilóta bukott meg az elmúlt két évben alkoholtesz­teken. DELHI. India légügyi minisz­tériumának pénteken nyilvá­nosságra hozott jelentése sze­rint tíz pilótát el is bocsátottak állásából, miután kiderült, hogy ittasan állt munkába. Az 56 pilóta különböző légitársa­ságoknál dolgozott, beleértve a nemzeti Air India társaságot és számos magánvállalatot is. A dokumentumból az is kiderült, hogy az ország leg­nagyobb repülési cége, a Jet Airways 23 pilótája is meg­bukott a teszten, ám ők nem veszítették el az állásukat, csupán felfüggesztették őket és fizetésmegvonást kaptak. A nyilvánosságra hozott lista csak növeli az egyre bővü­lő indiai légi közlekedéssel kapcsolatos biztonsági aggo­dalmakat. Legutóbb két piló­tát bocsátottak el állásukból, miután kiderült róluk, hogy a megfelelő képzettség nélkül vezettek utasszállító repülő­gépeket. FH Kábítószerezett a baptista elnök SZÉKESFEHÉRVÁR. DrOgOS volt a Baptista Szeretetszolgálat el­nöke. Szenczi Sándor az FMH- nak beszélt arról, hogyan tört ki a drog és a nyomor rabságá­ból. A lelkipásztor vallomásá­val a droghoz fordulókon sze­retne segíteni. Mint mondta: 14 éves korában a szülei elvál­tak és nem akart beleférni az elképzeléseikbe. Rájuk vágta az ajtót. Jöttek a bulik, az al­kohol, a kábítószer, vagon­ban, lépcsőházban aludt, sok gondot okozott a rendőrség­nek. 2001-ben a hit segítette a szabaduláshoz. A Baptista Szeretetszolgálattal a lelkész mára a világ több ezer rászo­rulóján segített, a katasztrófa sújtotta területeken az elsők között nyújt menedéket a kétségbeesetteknek. fh A pár vegetáriánus, ezért nem fogadhatnak örökbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom