Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-01 / 50. szám
785686 16 Képes krónika A 45-60 cm átmérőjű üvegekbe könnyedén belefér fotó: mon Üvegekbe gyömöszöli be ruganyos testét a guminő Anyukája bezárta egy szemetesbe a klausztrofóbiás guminőt. LONDCi'i Fóbiájából kigyógyulva ma már gond nélkül hajtogatja be magát a legszűkebb helyekre is Kristy Nickolson. Kristy nemrég megtalálta álmai munkáját, hivatásos akrobata gumi- nőként helyezkedett el egy cirkuszban. Gyerekkorában súlyos klausztrofóbiás rohamoktól szenvedett, nem lehetett bezárni a szobája ajtaját, sőt még a fürdőszobában sem mert zárt ajtó mellett maradni. Az édesanyja megelégelte ezt, és bezárta egy szemetesbe. Bár ez első hallásra kegyetlennek tűnik, Kristy-nél bevált a módszer, és azóta már önként hajtogatja be magát szekrényekbe, fiókokba és karriert is sikerült építenie extrém hajlékonyságával. Cirkuszi produkciójában üvegekbe gyömöszöli testét a guminő, amelyek átérő- je 45-60 cm. „Kiskoromban táncoltam, és már 6 évesen arról ábrándoztam, hogy egy színpadi show-ban fogok szerepelni. Ez meg is történt, bár nem táncolok, de az emberek fizetnek azért, hogy láthassanak” - mesélte Kristy. mon Simpson család a színfalak mögött Banksy, a világhírű graffiti- művész betekintést enged a kultikus sorozat kulisszái mögé. O További videók vldao.szon.hu Egy csecsemő az első eltemetett CHRiSKHURCH. Az új-zélandi Christchurch-t múlt kedden rázta meg a 6,3-as erejű földrengés, romba döntve számos épületet. 148 áldozatot már kihúztak a törmelék alól, de több mint 50 embert még mindig eltűntként tartanak számon. Hétfőn megkezdték a halottak eltemetését: több száz ember gyűlt össze annak az öthónapos csecsemőnek a gyászszertartásán, akit az áldozatok közül elsőként helyeztek végső nyugalomra. FH 2011. MÁRCIUSI.. KEDD Titkos hódolóknak készült virtuális szerelmi előszoba PALOAim Az új alkalmazást azoknak érdemes használni, akik szemet vetettek valakire, de az illető még kapcsolatban van mással. Ezentúl nem kell tétlenül epekedve várni, amíg az a lány, vagy fiú, akire rávetettük „virtuális” szemünk, kapcsolatban van. Az új WaitingRoom Facebook alkalmazással jelezhetjük neki, ott ülünk a várószobában, készen arra, hogy boldoggá tegyük - írja a Prim.hu. Azonban a szakítás napjáig, illetve a szakítást követő 48 óráig kilétünk rejtve marad. így nem kell attól félnünk, hogy nevetségessé válunk, vagy esetleg az aktuális barát, barátnő nekünk támad, amiért partnerét ostromoljuk. A Facebook biztosítja, hogy teljesen bizalmasan kezeli az információt, semmi jel nem jelenik meg az alkalmazást használók oldalán. A WaitingRoom megköny- nyíti, hogy kilépjünk a már nem működő kapcsolatból. Ha meg működik egy kapcsolat, akár együtt találgathatunk párunkkal, hogy ki lehet a titkos hódoló. fh ■ SZÍNES Editnek, a nyírmadai diáklánynak kedvenc színe a piros, s ezt igyekszik az öltözködésében Is érvényre juttatni. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Jót tett neki a pőreség az űrinváziós moziban tál előzményfilm - főszereplője. Versenyben van Olivia Wilde, Megan Fox és Vanessa Hudgens is, de a rajongók Oliviát látnák legszívesebben kazamatákban osonni. A Doktor House biszex 13-asát alakító színésznő már bebizonyította, hogy sem tehetségben, sem erotikus vonzerőben nem marad le Angelina Jolié mögött, ráadásul legújabb filmjében, a Cowboyok és űrlényekben már meztelenül is látható, ami tovább növelheti népszerűségét a Lara Croft- rajongók körében.- Elsőre fura dolognak tűnhet, hogy egy űrinváziós vadnyugati filmben valaki meztelen, de a dolognak abszolút van dramaturgiai jelentősége - magyarázza Jón Favreau rendező. uip A meztelenkedő Olivia Wilde lehet az új Lara Croft. LOS AN6ELES. Amióta biztos, hogy Angelina Jolié nem bújik többé a Tomb Raider hősnőjének hacukájába, folynak a találgatások, ki legyen az újabb sírrablós opusz - ezútPapírforma az Oscar-gálán A várakozásoknak megfelelően „A király beszéde” című film diadalmaskodott a vasárnapi, 83. Oscar-gálán. HOLLYWOOD. A VI. György királyról szóló film a legjobb film díja mellett elhozta a forgatókönyvért, a rendezésért és Colin Firth személyében a legjobb színészi alakításért járó díjat is. A kritikusok másik favoritja, „A közösségi háló” három díjjal vigasztalódott. A legjobb színésznő a „Fekete hattyú” sztárja, Natalie Portman lett. A második világháború alatt uralkodó VI. György történetét bemutató „A király beszéColln Firth és olasz felesége, Lívia Gluggioll az Oscar-gálán fotó: net de” című filmet összesen 12 díjra jelölte az Amerikai Film- akadémia, amelyekből végül négyet kapott meg, közte a legrangosabbat, a legjobb filmnek járót. A legjobb eredeti forgatókönyvért odaítélt elismerést David Seidler vette át, megköszönve II. Erzsébet királynőnek, hogy nem záratta a londoni Towerbe, amiért káromkodásokat adott a filmbeli uralkodó szájába. A dadogó királyt megformáló Colin Firth a Golden Globe és a BAFTA-díj után az Oscart is átvehette a szerepért, maga mögé utasítva a tavaly kitüntetett Jeff Bridgest, a Facebook-alapítót játszó Jesse Eisenbergöt, a Biutiful spanyol sztárját, Javier Bardemet és az est egyik házigazdájaként is közreműködő James Francót. A gála meghozta az elismerést Tom Hoopernek, „A király beszéde” rendezőjének is, akit a Golden Globe- díjátadón és a BAFTA-gálán is megelőzött David Fincher, „A közösségi háló” alkotója. Facebook-fllm az est vesztese A fődíjra szintén esélyesnek tartott Facebook-film végül az est vesztese lett. A négy Golden Globe-ot nyerő mozi a nyolc jelöléséből hármat váltott díjra. Aaron Sorkin megkapta a legjobb adaptált forgatókönyvért járó elismerést, és nyertek a film vágói és zeneszerzői is. A gálát a hollywoodi Kodak Színházban rendezték, a show házigazdái James Franco és Anne Hathaway voltak. fh- PAMACS FÖLÖN CSÍPTE KISMACKÓJÁT A kilenc hónapos Pamacs egy nagyon játékos kiskutya, imádja a játékait, szeret sétálni, nagyokat enni és aludni.fotó: osztietibor Í3 ITI d ‘t zfcVJ T í* Lacikát először viszik komolyzenei | kezében? hangversenyre. A gyerek meglehető- ! - Az a nagybőgő. sen unja az egészet, fészkelődig majd , - És ha sikerül végre kettévágnia, megkérdezi: j akkor hazamehetünk? _____________- Anyu, az mi annak a bácsinak a ! © További viccek humor.szon.hu M.mJrU-M.'.l.HI A zsűri: Az Amerikai Filmakadémia 5 755 tagja dönt a díjazottakról. _______ Vörös szőnyeg: A színház előtti, 15 2 méter hosszú vörös szőnyeg körül összesen 700 ember foglalhat helyet. _______ Szobrok: Az első, 1929-es gála óta 2 768 darab, 34 centiméter magas és 3,85 kilogrammos szobrot adtak át a gálán. __________________________ Gálaidő: A leghosszabb show 4 óra 23 percen át tartott 2002-ben, míg a legrövidebb 1 óra 40 perces volt 1959-ben. ........... —— ............ .IW.W.W KELET-TMi UTAZZON UEltlNM! /M/L/l/l/l rwrw itt 1 I .1 » y'í ff W& 4 MivpÍH in { i ^ ' I • a ‘1 :■ - ?.■> A . >' £_'■,# 2 Bktáda ANGOL HASZNÁLTRUHA-ÁRUHÁZ NYÍREGYHÁZÁN, a Rákóczi út 14. sz. alatt (a PRODUCT áruház helyén) Extra minőségű felnőtt- és gyermekruhák és kiegészítők: 2490 Ft/kg MÁRCIUS 2-ÁN (SZERDÁN) TELJESEN ÚJ TÖBBEZER DARABOS TAVASZI ÁRUKÉSZLET! Óriási választék 600 m-en! O MORGAN |Ä M DOROTHY PERKINS jrONE^HUI« , ^, HIRDETÉSEK KELET