Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-07 / 31. szám
2011. FEBRUÁR 7.. HÉTFŐ KELET Háttér 3 Mentsük meg Váci Mihályt! a a Jobbik óbudai önkormányzati képviselőjének kezdeményezése célba ér, e budapesti kerület lakói a jövőben már utcanévtábla formájában sem találkozhatnak Váci Mihállyal. A politikus azt javasolta, hogy „a munkás- mozgalomhoz és kommunista diktatúrához” köthető utcaneveket változtassák meg, így Kohói Anna, Lukács György, Hollós Korvin Lajos, Pablo Neruda, Fényes Adolf, Arató Emil, Bálint György, Teszársz Károly, Madzsar József és Ságvári Endre neve mellett Váci Mihályé is eltűnne, s lenne belőle Tavasz, Pityke vagy Kikelet. Hogy a többiekkel mi a baj, talán még értem is. De Váci? Tudjuk, azt írta: „Bal oldala ez a Hazának! - a szív is e tájra esik. Botlásai itt jobban fájnak, vergődése is közelibb” . Ez a gond? A bal oldal? Van nekünk Váci Mihály Társaságunk, és számos intézményünk, mely előtte hajt fejet. Nosza, most meg lehet mutatni, hogy emléket ápolni nemcsak az évfordulókon lehet, s hogy a koszorúzások ünnepélyessége mögött ha kell, harcias tettek is megbújnak. Mert ne legyünk naivak: lehet, hogy az Óbudán élők nagy része már ma sem tudja, ki volt Váci Mihály, és észre sem veszi, ha a névtábláját egy magyarabb költőére cserélik, de talán nincs még veszve minden. Váci a mi költőnk, és jó lenne azt hinni: tehetünk még valamit azért, hogy a nevét ne csak az ő szőke városában ismerjék. El lehetne talán indulni, és megtudni, hogy Kelet felől érkezve vajon mit ér a szavunk. szancsalgiinform.hj Miitor született az a megyék közötti egyezség, amelynek alapján Encsencs egyik fele Szabolcs vármegyéhez, a másik feie pedig Szalmát vármegyéhez tartozott? a) 1607-ben b) 1707-ben c) 1807-ben d) 1507-ben A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Romlik a közérzet A nyíregyháziaktól azt kérdezték, hogyan változott meg az életük az elmúlt két év alatt illusztráció: km-archIv A 2008-ban és tavaly készült nyíregyházi életminőség-kutatás összevetése beszédes eredményekkel szolgál. ■YfMGVHÁZA. Befejeződött az a kutatássorozat, melyet a nyíregyházi polgármesteri hivatal Szociális osztálya és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszéke 2008-ban indított el. A reprezentatív felmérés célja a megyeszékhelyen élők életminőségének folyamatos figyelemmel kísérése, illetve a 2008 és 2010-es eredmények közötti hasonlóságok és különbségek elemző bemutatása volt. A kutatásról dr. FábiAz „Életminőség 2008-2010” kutatás további megállapítása, hogy a nyíregyháziak 2 év alatt átlagosan 1 évet öregedtek, hiszen 2008-ban i960 volt az átlagos születési án Gergely dékán lapunknak elmondta: a kutatási program nemzetközi és hazai mintákon alapul, s az úgynevezett háztartáspanel módszertanát követi. Sajátossága, hogy azonos, kétezer fős lakossági mintán, azonos kérdőívvel igyekeztek feltárni a változásokat (2008 és 2010 összehasonlításában), így a kérdezőbiztosok tavaly ugyanazokat a háztartásokat, családokat keresték fel a városi háztartásokra, illetve a háztartástagok jellemzőit kutató kérdéseikkel. Kevesebbet ér a pénzünk- Ilyen nagyságrendű és visz- szatérő társadalomtudományi kutatás még sosem volt Nyíregyházán. Valósághű képet év, azaz 48 év volt a felnőttek átlagéletkora, tavaly már 1961. Jó hír ugyanakkor, hogy csökkent az alacsony iskolai végzettségűek, és nőtt a diplomások aránya. kaptunk arról, milyen változások jellemzik a városlakók életét a lakhatási helyzet, a háztartások felszereltsége, a jövedelmi helyzet, a gazdasági aktivitás, az egészségi állapot, a társas kapcsolatok, a szociális problémák vonatkozásában. Kiderült például, hogy 2008-ban a háztartások havi nettó jövedelmének átlaga 177 ezer, 2010-ben 184 ezer forint volt. Mivel ez az enyhe növekedés nem követte az elmúlt két év inflációs mértékét, általánosságban csökkentek a reáljövedelmek, és az egy főre jutó jövedelem átlagosan 1000 forintot romlott. A jövedelmi helyzet tekintetében érdekes megállapításra jutottak az elemzők: égyre nő a szegények és a gazdagok részaránya a társadalomban, megfogyatkozott az átlagjövedelemből élő középréteg. Mindez korántsem .városi jelenség, hasonló tendencia mutatkozik országos szinten is. Amikor arról kérdezték az embereket, milyennek ítélik meg a jövedelmi helyzetüket, tavaly már többen nyilatkoztak úgy, hogy rosszabb, illetve sokkal rosszabb lett, s alapvetően minden társadalmi rétegben domináns a rossz közérzet. Több a gép Talán furcsának tűnhet, ennek ellenére 2008-hoz képest több területen is javult a háztartások felszereltsége, igaz főképp olyan eszközökkel, amelyek manapság már nem számítanak luxuscikknek (pl. tévé, mobiltelefon, számítógép, internet-elérhetőség, DVD-lejátszó stb.). A gazdasági aktivitás kutatásánál újra bebizonyosodott: minél magasabban iskolázott valaki, annál kedvezőbb a foglalkoztatottsági helyzete. A kérdésre, „Dolgozik-e ön jelenleg?” 2008-ban és 2010- ben is a nyíregyházi válaszadók több mint fele (54%) válaszolt igennel, többségében Megfogyatkozott az átlagjövedelemből élő középréteg. DR, FÁBIÁN GERGELY közép- és felsőfokú végzettségűek és a szolgáltatóiparban dolgoznak. A gazdasági válság hatásaként egyre többen kérnek segítséget szociális problémák, megélhetési gondok esetén - derül ki az adatelemzésből. Elsőként családtagjainkhoz, barátainkhoz, ismerőseinkhez fordulunk, csak aztán a mesterséges, hivatali védőháló (hivatal, szociális szolgáltató) felé. Érdemes néhány pillantást vetni arra a grafikonra, amely a nyíregyházi Szociális Irodához (mai nevén Szociális Osztály) segítségért folyamodók arányát tükrözi az egyes városkörzetekben. km-pi C A SZOCIÁLIS IRODÁHOZ SEGÍTSÉGÉRT FOLYAMODOK ARANYA ÓkistelekiszőlőJ: HfmesS^^ÖSí Kertváros jSSÖSj“'8 Orosj^ü Jósavárosllj: Jósavárosij- Belváros"— Újkistelekiszőlő Sóstó Nyírszőlős------------------------Borbánya— f Örököseid Bókortanyákh- Huszártelep GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: ÉLETMINŐSÉG KUTATÁS (2008-2010), NYÍREGYHÁZA Egyre több a diplomás Mindenkinek elküldték már az igénylőlapot NYÍRE&YHÁZA. Január 15-éig minden olyan, az adatbázisunkban szereplő családnak megküldtük az igénylőlapot és a tájékoztatót, ahol láttuk, hogy három családtámogatott gyermek van - mondta Kassai László. Azok, akik jogosultak, de nem kaptak igénylőlapot és tájékoztatót, azok a megyei igazgatóság ügyfélszolgálatán (Mártírok tere 8.) átvehetik, vagy a Magyar Államkincstár honlapjáról (www.allamkincstar.gov. hu) is letölthetik az űrlapot. A nagycsaládos háztartások 2011. január 1-jétől évenként a I. árkategória díjszabása szerint maximálisan vételezhető földgázmennyiség (41.040 MJ) esetén 61.560 MJ, valamint a negyedik gyermektől számítva gyermekenként további 10.250 MJ földgáz- mennyiséget vehetnek igénybe a I. árkategória szerint. Fogyasztói közösségben élő nagycsaládos háztartás esetén a kedvezményt forintban állapítják meg, amelyet a közös képviselő, vagy az ezzel megbízott személy érvényesít a család részére. Megváltozik a parkolási rend Folytatódnak a munkálatok, megszűnik a parkolási lehetőség. nyíregyháza. „A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán” című projekt keretében történik meg az Egyház utca 2x2 sávossá építése. A kivitelező Ke-Víz 21 zRt. elvégezte az Egyház-Síp úti összekötő útnál, illetve a Mártírok terénél lévő parkolónál a régi szegély bontását, és új kiemelt szegélyt épített útburkolat szélesítéssel, továbbá az útépítéshez kapcsolódóan a Nyírtávhő Kft. távfűtési veA változás mától érvényes zeték aknáit is felújíották. A megvalósítás következő lépéseként mától a csapadékvíz építési munkálatok folytatódnak az Egyház-Síp utca között lévő, jelenleg parkoló céljára használt területen - a Bethlen Gábor utcai csomópontnál. A parkoló területén a munkavégzéshez szükséges felvonulási terület kialakításához területet korlátoznak le. így itt a parkolási lehetőség ideiglenesen megszűnik, a parkoló az építési munkálatokhoz igényben nem vett területeken az eddigi rend szerint továbbra is érvényben marad. A parkoló terület korlátozásával okozott kellemetlenségekért a kivitelezők a városlakók megértését és türelmét kérik. " TAVASZI AS VASÁRNAP Vasárnap megelevenedett a sóstói tó környéke, mivel az érezhetően enyhülő hideg sokakat csábított a szabadba. FOTÓ: SIPEKI PÉTER C MEGKÉRDEZTÜK: Önnek hogyan változott az életminősége az elmúlt években? JÓNÁS ISTVÁN: Míg a KOVÁCS ERZSÉBET: JABLONKAIÁRPÁDNÉ: világ világ, mindig rósz- Egyre nehezebb a meg- Évről ívre rosszabb a szabb és rosszabb leszl élhetés. helyzet. JABLONKAI CSABA: SOLTÉSZ JÓZSEF: Mun- MÉSZÁROS ÉVA: Az életSemml sem (avult, hiába kalehetőság, a fiatalok minőségünk nem rossz, ígírték a politikusok! kilátásai, soroljam még? de a |ó nem ilyen... Míg a világ világ, mindig rosz- szabb és rosszabb lesz! Az árak egyre nőnek, munka nincs, a segély kevés, szinte lehetetlen úgy beosztani, hogy mindenre jusson - válaszolta kérdésünkre Jónás István. Élettársa, Kovács Erzsébet is pesszimista: - Három gyermeket nevelünk, ez nem könnyű és szerintem a jövőben sem lesz jobb - mondta a fiatal édesanya. - Én sok mindent megéltem az elmúlt hetven esztendőben. Egem a hos^ú műtéti várólista és a megélhetési nehézség bosz- szant. Az árak emelkednek, az emberek elszegényednek, az életszínvonal csökken - kesergett Jablonkai Árpádné. Fia, Jablonkai Csaba szerint az elmúlt években sem a munkanélküliség, sem az egészségügy, sem a közbiztonság helyzete nem javult. - Továbbra is virágzik a szürke és feketegazdaság: az embereket 4 órában jelentik be, ha bejelentik egyáltalán, de 8 órát kell dolgozniuk - tette hozzá. Soltész József és kedvese, a Budapesten tanuló egyetemista, Mészáros Éva közös véleményen volt. Elmondták: nem tapasztaltak jelentős életminőség romlást az utóbbi években, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van. - Több munkalehetőségre, nagyobb fizetésekre lenne szükség, és jobban támogathatnák a pályakezdő, fészekrakó fiatalokat is! - összegezték.