Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-25 / 47. szám

2011. FEBRUÁR 25., PÉNTEK 12 Gazdaság mm D INTERJÚ. Dr. Rezsőfi Istvánnal, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatójával Munkára ösztönző forintok Foglalkoztatási támo­gatások kedvezőbb feltételekkel. NYÍREGYHÁZA. Munkához se­gítő pályázatok sora látott napvilágot a közelmúltban. A részletekről dr. Rezsőfi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Kormányhivatal Munka­ügyi Központjának igazgatója nyilatkozott lapunknak. A közpénzből támogatott fog­lalkoztatást hogyan tudják a valós piaci alapokhoz, vagyis a vállalkozókhoz terelni? DR. REZSŐFI ISTVÁN: Ezt a célt leginkább a kis- és közép- vállalkozások munkahely­teremtő beruházásához kínált támogatás szolgálja, melynek pályázati kiírása február 17-én jelent meg. Az elmúlt években rendre meghirdették ezt a konstruk­ciót, de most soha nem látott kedvező feltételekkel lehet elérni. A tavalyi 1,7 milliárd forintos országos keretet idén 5 milliárd forintra növelte a kormány, míg az egy mun­kahely teremtéséhez elnyer­hető támogatás 1,2-1,3 millió forintja akár a 2,2 millió forintot is elérheti. Emellett igyekeztünk egyszerűsíteni a pályázattal járó adminiszt­rációt is, és enyhültek a fedezetet érintő feltételek. Attól a vállalkozótól, aki visz- szamenőlegesen három éves működést és két év nyere­séges tevékenységet igazol, 15 millió forint támogatásig nem is kérünk fedezetet. A munkahelyteremtő támoga­szakra a bér- és járulékai 50 százalékos támogatásával. A segítő szándék mellett meg­határozó az egyéni kezdemé­nyezőkészség. Ennek fokozá­sára van-e valamilyen mód? DR. REZSŐFI ISTVÁN: Ebben pár héten belül napvilágot lát két támogatási eszköz, illetve lehetőség. Az egyik a vállal­kozóvá válás támogatása: ha valaki legalább 3 hónapja regisztrált álláskereső, és vállalkozóvá válik, akkor a megszűnő álláskeresési járadéka helyett 6 hónapig minimálbért kaphat. A másik az önfoglalkoztatási támo­gatás, amely 2 millió forint kamatmentes vissza nem térítendő támogatás eszköz- beszerzéshez. Konkrét munkalehetőség hiányában a képzés Is Javíthat egy álláskereső helyzetén. Van lehetőség erre Idén? DR. REZSŐFI ISTVÁN: A kiren­deltségeken már lehet jelent­kezni a képzésekre tucatnál is több szakmában. Az álláske­reső részére fizetik a képzés költségeit, és ezen túlmenően egyes képzési formáknál keresetpótló (a minimálbér 60%-áig terjedő mértékű) juttatásban is részesül, aki sikeresen szerepel a felvételi eljáráson. Reméljük, a közeli jövőben EU-s források is ki­egészítik a munkaerő-piaci és foglalkoztatási programok pá­lyázatait, s bízunk a TÁMOP 112 folytatásában is. NYÉKI ZSOLT nyeki§infomn.hu A leginkább rászorulókat vonják be a programba nyíregyháza. Hetven hát­rányos helyzetű munkanél­küli elhelyezkedését segíti a Human-NET Alapítvány, a Nyíregyházi Önkormányzat, valamint a Városüzemeltető- és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. közös programja.- A „Lépjünk együtt” esély­növelő program a társadalmi integrációért Nyíregyházán és Mátészalkán valósul meg - mondták el a megyszékhelyen csötörtökön rendezett konfe­rencián. A Városházán az is elhangzott: a programba ala­csony iskolai végzettségűe­ket, tartós munkanélkülieket, ellátásban már nem részesülő regisztrált munkanélkülieket, és olyan állástalanokat kíván­nak bevonni, akik nem szere­pelnek a Munkaügyi Központ nyilvántartásában. A toborzás során 790 emberrel vették fel a kapcsolatot, majd a kivá­lasztási folyamat végén 70 fő kerülhet be a programba. A projekt költsége 78,7 mil­lió forint, melyet az Európai Unió és Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás OperatívProgramja támogat. A program résztve­vői egy 2 hónapos próbamun­kán vesznek részt, mely során a minimálbérnek megfelelő fizetést kapnak. A tapasztala­tokat a „Gyémántfélkrajcár” klub révén értékelik. km A szorgalom kifizetődő lehet BUDAPEST. Napjainkban egyre nagyobb a tehetségért vívott harc a vállalatok körében - állítják szakértők. A szakkép­zett, különleges kompeten­ciákkal rendelkező fiatalokat ugyanis az utóbbi években már jellemzően az iskolapad­ból kikerülés előtt „elcsábít­ják” a nagyobb cégek. fh A szaktudásból adnak számot BUDAPEST. Az „előselejtezők” után február 25-étől indulnak a döntők abban az egész ag­rár-szakoktatást átfogó ver­senysorozatban, melyet a Ma­gyar Agrárkamara szervez. Az iskolai „előselejtezők” után az újabb forduló pénteken a me­zőgazdasági gépészek meg­mérettetésével kezdődik. KM Dr. Rezsőfi István tással felvett embereket két évig kell foglalkoztatni, és a beszerzett eszközöket három évig kell megtartani. Fontos a pályázatok beadásának határideje: 2011. március 31.- a részletes információkat közvetlenül is szeretnénk el­juttatni minden érintetthez, ezért szervezünk az elkövet­kező napokban tájékoztató rendezvényeket. A közfoglalkoztatás Idén Is ki­emelt Jelentőséggel bír. Ehhez hogyan Igyekeznek megnyerni a pályázókat? DR. REZSŐFI ISTVÁN: Ezen a téren leginkább a bérjellegű támogatások jelentik a mo­tivációt, és itt is igyekszünk mozgósítani a vállalkozói szférát. Ha egy bérpótló juttatásban részesülő ember foglalkoztatását egy vál­lalkozó oldja meg, akkor a munkaadó a bér- és járulék 70 százalékát kaphatja meg FOTÓ: NYÉKI ZSOLT támogatásként 8 hónapon át, 4 hónapos továbbfoglal­koztatási kötelezettséggel. Ez a lehetőség mintegy ezer embert segíthet munkához, várjuk a vállalkozók pályá­zatait. A frissen végzettek nagy gondja, hogy nem rendelkez­nek gyakorlattal. DR. REZSŐFI ISTVÁN: Ezen a helyzeten segít átlendülni a munkatapasztalat-szerző támogatás, amely a legalább 90 napja pályakezdő álláske­resőként nyilvántartottaknak segít. Ha valaki ilyen álláske­resőt foglalkoztat, a bér- és járulék 50-100 százalékát kérheti támogatásként egy éves időtartamra. Itt érde­mes megemlíteni az egysze­rű bértámogatást is, amely nem a pályakezdőknek szól, hanem a hátrányos helyzetű célcsoport tagjai foglalkoz- tathatóak 9 hónapos idő­Közös beszámoló a „Lépjünk együtt” programról fotó: nyéki zsolt / s v V\ í NFSZ ' Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására Apályázat kódjele: MPA-2011-KKV Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: KKV) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. A pályázati program alapján - kizárólag a Munkaerőpiaci Alapból - 5,0 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ezen keretösszegből - amely egyben több ezer, már meglévő munkahely megőrzését is segíti - mintegy 2700 új munkahely létesíthető. Pályázni csak olyan beruházással lehet az ország bármely településéből, amely esetében a pályázó: • a beruházást legkésőbb 2011. november 30-áig befejezi, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását benyújtja (ez a feltétel új épület, épületrész építésére vonatkozóan is érvényes), • a beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet, • a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől számított 3 évig - folyamatosan fenntartja és működteti az érintett régióban. • a beruházás nettó - ÁFA visszaigénylési jogosultsággal nem rendelkező pályázó esetében bruttó - bekerülési költségének legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás nem számítható be, • a beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen. A támogatás formája: vissza nem térítendő. A támogatás mértéke: Alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,2 millió Ft/új munkahely. Az alaptámogatáson kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan: a) amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken valósul meg, új munkahelyenként 150 ezer Ft, b) amennyiben a beruházás a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel azonos elbánásban részesített településeken valósul meg, új munkahelyenként 300 ezer Ft, c) amennyiben a beruházás befejezését követően a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskeresők foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, d) amennyiben a c) pontban meghatározott álláskeresők közül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában a roma érdekképviseleti vagy a roma civil szervezet vagy az etnikai szószóló ajánlására a pályázó roma munkavállaló foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 200 ezer Ft. A pályázó így 2,2 millió Ft/új munkahely mértékű fajlagos támogatást igényelhet, amennyiben a vállalkozás leghátrányosabb helyzetű kistérségben/településen működik, és a fentiekben felsorolt valamennyi szempontnak megfelel. Pályázati dokumentáció: A támogatás nyújtásának részletes feltételeit, a pályázat elkészítéséhez szükséges információkat, valamint a kötelezően kitöltendő, a pályázattal együtt benyújtandó dokumentumokat a pályázati felhívás, továbbá a pályázati útmutató és mellékletei tartalmazzák. A pályázati dokumentáció a Nemzetgazdasági Minisztérium (kormányzati portálon: www.kormanv.hu1 és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (www.munka.hu1 honlapjáról letölthető, valamint a munkaügyi központokban és kirendeltségeiken - a kistérségi és települési listák kivételével - átvehető. A pályázat benyújtása: A beruházás helye szerint illetékes, kiemelt hatáskörrel rendelkező munkaügyi központ részére lehet eljuttatni a 2011. február 17-étől 2011. március 31-éig terjedő időszakban. Budapest, 2011. február Nemzetgazdasági Minisztérium A dán Coloplast gyógyászati segédeszközök fejlesztésével és gyár­tásával foglalkozik, s a világ kórházainak és egészségügyi intéz­ményeinek vezető beszállítója. Vállalatunk Dániában, USA-ban, Kínában, Franciaországban és Magyarországon gyárat, további 52 országban pedig értékesítési képviseletet üzemeltet. Nyírbátori csapatunkat kívánjuk bővíteni a meghirdetett pozíció­val: Termeléstámogató mérnök c Feladata: • technikai jellegű problémák megoldásának szervezése, irányí­tása, • termelési folyamatok állandó fejlesztése és nyomonkővetése, • projektekben való részvétel a termelékenység fejlesztésére, • technikai támogatás biztosítása a minőségbiztosítási célok elérése érdekében, • műszaki fejlesztések kezdeményezése, megvalósítása, • karbantartási folyamatok fejlesztése, irányítása, ellenőrzése a területen, • tartalék alkatrész nyomonkövetés, • kapcsolattartás gépbeszállítókkal (hiba vagy fejlesztés esetén). Amit elvárunk: • felsőfokú műszaki végzettség (villamosmérnök, gépészmérnök), • tárgyalóképes angol nyelvtudás, • önálló és felelősségteljes munkavégzés, • jó problémamegoldó és kommunikációs készség, • nyitottság, megbízhatóság, terhelhetőség. Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődését, akkor kéijük az alábbi rövid kérdőíven keresztül pályázzon: www.finefit.hu/index.php?c=coloplast_tt Dolgozzunk együtt! Nyírbátor má Coloplast Vállalkozók kereshettek osztrák partnert nyIregyhAza. Konkrét elkép­zelésekkel, üzleti tervekkel rendelkező vállalkozók ke­reshettek a megvalósításhoz osztrák partnereket csü­törtökön Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara székházában. Itt tartottak találkozót az Osztrák Nagykövetség Keres­kedelmi Osztálya, a megyei iparkamara, valamint az Oszt­rák KöztársaságTiszteletbeli Konzuli Képviselete szerve­zésében. A találkozó tema­tikus súlypontja az energia- hatékonyság és a megújuló energiák voltak. Az esemény résztvevői fő­ként olyan vállalkozók, intéz­mények, cégek, önkormány­zatok, kistérségek, tanácsadó szervezetek voltak, amelyek érintettek valamilyen kapcso­lódó programban (közvilágí­tás, épületek fűtéskorszerűsí­tése, stb.). KM Épületek felújítása is lehetséges program illusztráció: nyéki zsolt HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom