Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-21 / 17. szám
2011. JANUÁR 21„ PÉNTEK Fórum KELET rareren Zsoldos Emese nyíregyházi olvasónktól: W Az igazi barátokkal nem kell. minden nap találkozni. Az ember egyszerűen tudja, hogy ott vannak, ha szükség van rájuk. jfti Mészár Sándorné nyíregyháza. Több mint 35 éve előfizetője a Kelet-Magyar- országnak Mészár Sándorné, akinek olvasói hűségét ajándékcsomaggal jutalmaztuk. Elmondta: a hetvenes években egy hónapon át nem járatta az újságot, mert gond volt a kézbesítéssel, de a következő hónapban újra előfizette. Három gyermekük és négy unokájuk van, egy fiúgyermekük korábban kézbesítő volt.- Már hajnal négykor a postaládánkban van az újság. A Keleten kívül még az Apró hirdetőújságot is járatom. A sporton kívül mindent elolvasok, még a reklámokat, hirdetéseket is, mert így megismerem az aktuális árakat. A megyei napilap mindenről időben tájékoztatja olvasóit, és igyekszik megyei vonatkozásban is leképezni egy-egy országos hírt, problémát. Például idén január 5-étől lehetett megújítani az őstermelői igazolványt. Erre is egy újságcikk hívta fel a figyelmünket, így időben felkerekedtünk, és sorban állás nélkül elintéztük a dolgot. Szeretem végignézni a piaci árakat, a Fórum oldalt, amelyet az olvasók leveleiből állítanak össze. A férjem és a család többi férfi tagja a sporttal kezdi az olvasást. Szeretik az Utazás oldalt, a program- és műsorajánlókat. Megnézik az utolsó oldalt is, a viccet, illetve a nagyvilág történéseit. Szeretjük a Kelet-Magyarorszá- got, sok elégedett előfizetőt kívánok önöknek! - mondta Mészár Sándorné. KM Szabados István munka közben FOTÓ: VINCZE PÉTER Bölcsőt készít unokájának a kisvárdai művésztanár kisvárda. Jelképek, női és férfi jegyek külön-külön. Magyaros, dunántúli minták. Rózsák, szívek, tulipánok és különböző termékenységet szimbolizáló levelek. Az alkotások egy kisvárdai művésztanár, Szabados István keze munkáját dicsérik, aki negyedszázados munkássága alatt ilyen munkát még nem végzett. A grafikus-fafaragó így mesélt elfoglaltságáról:- A második leány unokámnak, Izabellának készítek éppen egy bölcsőt a vejemmel, Veres Sándorral. Ő ácsolta ki a szerkezeti tartó részt, én pedig kifaragom gyerekekre jellemző jegyekkel. A jelkép- rendszerben megjelennek a női és férfi jegyek, a magyaros, a dunántúli minták, persze Szabados-stílusban. Ez az első bölcsőm, amit készítek. Jó érzés átélni ezt az élményt, mert egy nagy adag adrenalint mozgat meg bennem. Igyekszünk nagyon stabil állapotba hozni majd a bölcsőt, hogy megfelelő állapotban várja a kis Izabellát! - tette hozzá Szabados István. VINCZE PÉTER © LAKÓHELYEM - Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon. hu) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Megrázó élmény- beszámoló A Vásárosnaményi Művelődési Központ Kertbarát klubja január 26-án, szerdán 17 órától tartja következő ösz- szejövetelét, amelyre tagjain kívül tisztelettel vár minden érdeklődőt. A vörösiszap által okozott károk mentési munkálataiban több héten keresztül részt vett Tóth Sándor, a városi polgárőrség parancsnoka személyes tapasztalatairól, megrázó élményeiről mesél majd a jelenlévőknek. SÁNTA MIKLÓS Az ügyvédek díjazása Bicska nyitogató hírt olvastam a Keletben: Magyarországon az átlagos ügyvédi óradíjak bruttó 31 ezer forint körül mozognak. Elgondolkodtam, hogy akkor vajon mennyit keresnek a sztárügyvédek? A nyilatkozó szerint egyébként ez teljesen normális díjazás. Mondja ezt akkor, amikor a munkavállalók többsége (tehát a minimálbéren foglalkoztatottak) 500 forint körüli órabérért robotolnak! Tényleg hetvenszer értékesebbek ügyvédjeink, mint az átlag magyar? Nyilván nem. Megtörtént velem, hogy egy ügy kapcsán 50 ezer forintot perkáltam le „előre” a jogdok- tomak a per kimenetelétől függetlenül! A pénz átadásakor azt mondta az ügyvéd úr, hogy ne írjunk papírt, hiszen bízhatunk egymásban, holott ez volt az első közös ügyünk. Felháborító ez a gondolkodás- mód. Csak arra tekintgetnek nagyjaink, hogy más ember vajon mennyit keres hasonló munkakörben, esetleg más A kátyúk sűrűsége látványos, mélységük azonban kiszámíthatatlan fotó: km Arcátlanság pénzt kérni érte! Jártak mostanában a nyíregyházi Univerzum Üzletház háta mögötti parkolóterületen? Megdöbbentő és felháborító látványt nyújt! A rendszeres esőzés és a gépkocsiforgalom hatására kismillió kisebb-nagyobb kátyú fogadja az autósokat, akik - ha nem vigyáznak autójukra és ruházatukra - biztosan nem ússzak meg szárazon! Ha díjmentes parkolási országban, de az nem érdekli őket, hogy a társadalom többsége hozzájuk képest már nyomorban él. Megálljt kellene végre parancsolni a mértéktelen harácsolásnak, és félreértés ne essék, itt nemcsak az ügyvédekre gondolok! VASS LAJOS lehetőséget nyújtana itt nekünk a város, nem szólnék egy árva szót sem, hiszen ez van, ezt kell szeretni. De az óránként közel 200 forintos tarifa, illetve a 720 forintos napidíj fejében talán joggal vár el elégséges szolgáltatást és tisztességes körülményeket az ember. A csapadék megáll az egymást érő földmélyedésekben, így sem felmérni, sem elkerülni nem lehet a veszélyt. Nem Alkonyi valóságok Borbányán A Váci Mihály Irodalmi Kávéház is megemlékezik a Magyar Kultúra Napjáról január 29-én 15 órától a Borbányai Művelődési Házban. A Margaréta utca 50. szám alatt ritka, hogy már a behajtásnál felakad a gépkocsik orra, mert tengelyig merülnek a latyakban. Egy asszony kénytelen volt átmászni az anyósülésre, és az autója jobb oldalán kiszállni, különben bokáig merült volna a sárban. Amíg nem képes megteremtem a minimális feltételeket az üzemeltető, felejtse el a pénzbeszedést és a bírságolást! M. RUDOLF, NYÍREGYHÁZA Pagonyi Szabó János költőt és Alkonyi valóságok című legújabb verseskötetét T. Bognár Márta méltatja. A kulturális programon közreműködik Mészáros Endréné, Nyeste Márta, Panyik Lászlóné, Papp Tünde és Szőke József Bence. JÓNAI ÉVA, A VMIK VEZETŐJE © TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. <§> PÓTSZILVESZTER AZ ALVÉGESIBEN Az Alvégesi Nyugdíjas Klub is megtartotta pótszilveszteri mulatságát, melyre a borbányai, kistelekiszőlői, butykai, konzervgyári és a jósavárosi klubokból is érkeztek vendégek, fotó: bráz Katalin A tyúktolvajok sem kaptak egérutat! Idén Sugár Lajos és Harangi Sándorné kapott elismerést Cidor Mihálytól, a Nyíregyháza Polgárőr Szövetség alelnökétől fotó: palicz istván Évértékelőt tartott nemrégiben a Felsősimái Polgárőrség. felsősima. A tavalyi esztendő közbiztonsági történéseinek kronológiájából kiderül: 2010 első hónapjában tolvajt fogtak a simái polgárőrök. Január végén egy helybéli asszony, Turcsány Ilona riasztotta a szolgálatvezetőt, hogy éjszaka betörtek nála, és ellopták a tyúkjait. Februárban a körzeti orvos, a kézbesítő és az ebéd kiszállító segítségére siettek a civil zsaruk, illetve forgalomelterelést végeztek. Az évszakra való tekintettel fokozottan figyelték az erdőket, fasorokat. Márciusban egy körözött felkutatásában segítettünk a hivatásos bűnüldözőknek. Egy lakos szólt, hogy gyanús mozgásra lett figyelmes a szomszédjában, mint kiderült, az elkövetők felnit és boronát loptak. Végül sikerült beazonosítanunk őket! Áprilisban biztosítottuk a választások zavartalanságát, és árnyékként követtük a postai kézbesítőt. Ebben a hónapban is feltörték Turcsány Ilona pajtáját, május elején jóformán tetten érte az elkövetőket az asszony. Június közepén is hívatlan látogatók jártak Turcsány néni portáján. Júliusban egy férfi baltával és kutyával akart megtámadni egy asszonyt, végül azonban elállt a szándékától, és elhagyta a helyszínt. Augusztusban a vihar kiborított egy hatalmas nyárfát a műútra a volt csárdánál, ezért forgalomirányítást végeztünk. Egy kislány eszméletét veszítette, amikor felborult biciklijével a Hosszúháti úton, hozzá azonnal mentőt hívtunk. Hónap végén az árvízkárosultaknak szervezett adománygyűjtést felügyeltük. Szeptemberben egy idős bácsi felkutatásában siettünk a rendőrség segítségére - sikerrel. Októberben a választások zavartalansága felett őrködtünk többek között. Novemberben forgalomirá- nyitást végeztünk egy halálos baleset helyszínén. Egy lakossági bejelentés nyomán tyúktolvajok nyomába eredtünk a rendőrséggel. Decemberben kiemelten ügyeltünk a falopások megakadályozására, a helyi óvodásokat megajándékoztuk egy fenyőfával. A felsősimái polgárőrség 28 tagja 2010-ben összesen közel 1800 órát volt szolgálatban. Több alkalommal adtunk jelzést a rendőrségnek szabály- sértés vagy bűncselekménygyanús történésről. A lakosság és a polgárőr tagszervezet is szívesen látna gyakoribb rendőri jelenlétet, közös szolgálatot Felsősimán, esetleg körzeti megbízottat! BÁRSONY JÁNOS POLG. VEZETŐ