Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-12 / 9. szám
2011. JANUÁR 12., SZERDA Nem hiszem, hogy szomorúak. Mindhármunknak nagy dolog, hogy idáig jutottunk.- vélekedett Lionel Messi, aki az esélyesebbnek tartott barcelonai klubtársait, Iniestát és Xavit megelőzve nyerte el ismét az Aranylabdát. Keddre virradóra, 73 éves korában elhunyt Bérezik Zoltán, a magyar asztalitenisz-sport kiemelkedő alakja. Egyéniben - főként a ’60-as években - számtalan versenyen diadalmaskodott, majd szövetségi kapitányként, a Gergely, Jónyer, Klampár alkotta aranycsapattal halmozta a sikereket. Illés Gyula a Löki új szerzeménye labdarúoAs. A Debrecen élvonalbeli labdarúgócsapata kedd délelőtt hároméves megállapodást kötött Illés Gyulával. Mint ismert, a bal oldali középpályás korábban az NB Il-es Baktalórántháza színeiben futballozott, majd - Csank János edző kifejezett kérésére - Zalaegerszegre igazolt. A huszonnyolc esztendős játékos csatlakozott a debreceniek keretéhez, részt vett a fizikai teszteken és a cseh Zdenek Scasny irányításával folytatja a munkát. 9 Pluszmunka a győzelemért Az októberi debreceni meccsen Brane Savicnak (10) sem kellett megfeszülnie a győzelemért Boros Gáborék ellen FOTÓ:CZEGLÉDI ZSOLT Agörcsösségnek kell távoznia, és akkor nem lehet gondja az NYKK- nak a Debrecen elleni szerdai bajnokin. KOSÁRLABDA. Január 9-én a születés-, 12-én a névnapját ünnepli Sitku Ernő, aki megszokhatta már, hogy ebben az időszakban igen feszes a bajnoki ritmus. A Marso- Vagép NYKK bordatörés után lassacskán teljesen felépülő csapatkapitánya Körmenden még 38 évesen lépett pályára, majd alighogy „egy évvel idősebb” lett, a névnapján újabb fellépés vár rá és csapatára is. Anélkül, hogy lebecsülnénk a nyíregyházi él vonalbeli legénység szerdai (kezdés 18 órakor) hazai ellenfelének játékerejét, leszögezzük: a negyven perc nehézségi foka nem vetekszik a balul elsült körmendi fellépésével. A Debrecen eddig egyetlen győzelmet aratott, azt is a még nyeretlen Salgótarján otthonában. A hajdúságiak légiósai a hírek szerint csak kedden tértek vissza Magyarországra, erre utal, hogy a múlt heti, Temesvár elleni felkészülési meccset (59-86) külföldiek nélkül vívták meg. A Factum néven versenyző gárdának ez lesz az első mérkőzése 2011- ben, az NYKK viszont már harmadszor lép pályára. Az első idei győzelem megszerzésének reményében... Nem gondolnak kudarcra- Fél nappal több pihenőt kaptak a játékosok a megszokottnál, pontosan azért, hogy fejben mindenki rendezni tudja magában a Körmenden történteket - mondta Ferenczi Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője. - Jellemző azonban a játékosok mentalitására, hogy hétfőn délelőtt a csapat többsége elvégezte azt a kondicionális munkát, amivel általában indulni szokott a hét. Vagyis a jelek szerint mindenki komolyan veszi az előttünk álló két mérkőzést, mert hiába papíron a mezőny leggyengébb csapatai várnak ránk, előre azért ne írjuk be ezeket a győzelmeket sem. Kudarcra egyik esetben sem merünk gondolni, mert az alighanem | a felsőházi tagságunkba kerül- | hét, márpedig mi továbbra is versenyben akarunk maradni a nyolc közé jutásért. Egykori csapatuk ellen Maradva a Debrecen elleni szerdai meccsnél, minden az | NYKK mellett szól. Mi lehet a mérkőzés buktatója?- Az, ha a görcsösség nem megy ki a fejekből, a lábakból és a kezekből - adott választ a szakvezető. - Nem lenne jó olyan szituációba kerülni, mint a Pécs ellen, amikor végig az eredmény után fu- tottunk, viszont ha olyan jól sikerülne az első negyedünk, mint a Kaposvár ellen, akkor nem hiszem, hogy gondunk lehet ezen a mérkőzésen. A Debrecennel két, Nyíregyházán jól ismert játékos is érkezik: Mondzinger Márk a nyáron még az NYKK-val | kezdte meg a felkészülést, a ; téli szünetben reaktivált Tóth Gábor pedig fél évig az NYKK kosarasa volt 2007-ben. A nyíregyházi Kaluha Csaba viszont éppen egykori társai ellen léphet fel, miként a tavaly pár hónapos debreceni kitérőt tett Brane Savic is. km-bt C KOSÁRLABDA: Férfi NB I. A-csoport A16. forduló programja Szerda, 18 óra: NYKK-Debrecen, Kaposvár-Paks, Kecskemét-Szolnok, Pécs-Szeged. 19 óra: Falco KC-Albacomp, Salgótarján-Zalaegerszeg. Január 22.: Sopron-Körmend. C ELOBEN A SZON-ON Hagyományainkhoz híven a szerdán 18 órakor kezdődő NYKK-Debrecen kosárlabda-mérkőzésről internetes portálunkon, awww.szofLhu oldalon on-line közvetítésben számolunk be. « REPÜLÉS A BUJTOSI LÉGTÉRBEN A vasárnapi műfüves teremtornán nagy sikert arattak a cheerleader csoportok, azaz a táncoslányok időnként akrobatikus elemekkel tűzdelt fellépései. fotó: mán László Técsy Attila Adél nyergében FOTÓ: KISS DANIELLA Técsy: remek évzárás és nyitás lovassport. A tavalyi esztendő utolsó és az újév első díjugrató lovasversenyét is a székesfehérvári Kunos Lovardában rendezték, ahol Técsy Attila mindkét alkalommal rajthoz állt. A Nyíregyházi Főiskola SE versenyzője szinte valamennyi kategóriában indult és többek között négy első, valamint két-két második és harmadik helyezést szerzett. km Januári előfutam az idei Ázsia-túrára A tavalyi, első Ázsia-túra Nyíregyházáról indult és ide is érkezett a mezőny fotó: mán László Az indulók több mint kétszáz kilométert autózhatnak terepen, árkon-bokron át. autósport. Újabb nagy dobásra készül az idén Mikucza Tamás. A nyíregyházi fiatalember pár éve magánutakon tett extrém kirándulásokat, többek között járt Grönlan- don és Kínában is. Aztán átváltott négykerékre és a Miq-Team tagjaként elindult a Budapest-Bamako ralin, mégpedig verseny kategóriában. Újabb váltás után nem csak résztvevője, szervezője lett olyan extrém túráknak, mint a tavalyi Ázsia-túra, amellyel Farkas Bertalan harminc esztendővel ezelőtti űrhajózására emlékeztek. A januári előfutam is kettős célt szolgál. MIKUCZA TAMÁS Tagja volt az idei Budapest- Bamako rali szervezésének, ami érinti Dakart is, és az idén is megismétli a tavalyi, ázsiai autózást. Ehhez kapcsolódik az a hónap végi rendezvény amelynek megyénk ad majd otthont.- Ezeknek a túráknak több célja is van. - kezdte lapunk tájékoztatását Mikucza Tamás. - Egyrészt megismerni az emberi teljesítőképesség és a technika megbízhatóságának határait, másrészt az utazások során megismerkedni az ott élők kultúrájával, mindennapjaival. Ezért is indítjuk el idén is az Ázsia-túrát, várhatóan április végén. Ennek amolyan előfutama lesz január 21-23-án az elsősorban megyénkben kiírt túra.- Ez is kettős célt szolgál, hisz az itt élők a terepralizásba kóstolhatnak bele, míg az ország más részéről érkezők megismerhetik hazánk ezen szegletét. Ezért is szerepel a programban tokaji kirándulás, Nyíregyháza és környékének megismerése - így Mikucza Tamás. Ami a terepralizást illeti, több mint kétszáz kilométert kell autózni, és ebből műútat csak a tokaji híd jelent. Az előtúrának tétje is van, mert a győztes részt vehet az idei Ázsia-túrán. km-ml a C TUDNIVAL Akit érdekel a január végi előfutam, az Mikucza Tamásnál érdeklődhet (30/229-5000), illetve információkat szerezhet a www.azsia-tura.hu oldalon. M.'JJUJ.IiiimTTl Kosárlabda. NB I. A-csoport, férfi: Marso- Vagép NYKK-Debrecen, Bujtosi csarnok, 18 (U20,15.30). __________ Teke. Nyíregyházi amatőr csapatbajnokság, Városi Stadion, 17. Marci párosban játszott és nyert | tenisz. Hétfői bokasérülése ellenére kedden vállalni tudta a páros mérkőzését Fucsovics Márton, a kínai Mengziben ITF-Future-Tornán szereplő nyíregyházi versenyző. Különösen örömteli, hogy a magyar fiú a horvát Pavic oldalán j győzelemmel mutatkozott | be, így bejutottak a legjobb nyolc közé. Az ellenfél a kínai játékosok által alkotott tandem volt, amely ellen 6:4, 6:3- ra nyert a magyar-horvát kooprodukció. Fucsovicsnak lehetősége lett volna arra, hogy egyéniben szerencsés vesztesként feliratkozzon a főtáblára, de nem volt javasolt, hogy még inkább megterhelje a bokáját és veszélyeztesse a jövő heti indulását. km-bt W