Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-07 / 284. szám

2010. DECEMBER 7„ KEDD Olyan ez számomra, mintha megnyertük volna a labdarúgó-világbajnokságot Novak Djokovlc, miként a teljes szerb teniszválogatott is kopaszra vágatta a haját a vasárnap megnyert tenisz Davis-kupa-döntő után. Hiába játszott három napon keresztül kiválóan a világ- ranglistán második helyen álló Tiger Woods, az utolsó napon elkövetett hibái miatt csak második lett a Chevron World Challenge elnevezésű, 5 millió dollár összdíjazású golfversenyen, s így profi kar­rierje során először győzelem nélkül zárt egy évet. Kedden kezdődik a kézilabda Eb KÉZILABDA. Kedden (18.15) Szlovénia ellen kezdi meg szereplését a dán-norvég közös rendezésű Európa- bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány keretéből több kulcsember - Görbicz, Tóth, Zácsik - sérü­lés miatt hiányozni fog, így az elvárás a gárdával szemben a nyolc közé kerülés. A feladat teljesíthető, bár ezért a ko­rábban elgondoltaknál kemé­nyebben kell majd küzdeniük a játékosoknak. 9 Bajzát jól termeli a Szpari-gólokat A kétszeres élvonalbeli gólkirály remek őszi szezont tudhat maga mögött. labdarúgás. Aligha panasz­kodhat őszi mutatóra Bajzát Péter, a Nyíregyháza Sparta­cus gólvágója. Az élvonalban kétszer is a gólkirályi címig jutó támadó 15 góllal és 3 gól­passzal nemcsak a Spartacus és a Keleti-csoport, hanem az egész NB II. legeredménye­sebb játékosa. Sőt, az élvonal­ban sem volt ősszel több gólt szerző focista, Alves is csak tizennégyig jutott. Bajzát egyébként tizenhárom éve­sen játszott párszor a Nyírsuli csapatában is különböző tor­nákon, de végül nem igazolt ide, maradt Egerben. Ősszel a Makó és az Orosháza ellen ■ ■ Össze kellett ^ w érnünk, és mindenki megtalálta a helyét és a játékát a csapatban. BAJZÁT PÉTER triplázott, a Cegléd és a Ka­zincbarcika ellen duplázott. Nem gólokban gondolkodott- Amikor Nyíregyházára iga­zoltam, nem tűztem ki célul ennyi, vagy annyi gólt, hanem csak azt, hogy minél eredmé­nyesebb legyek - kezdte a be­szélgetést Bajzát Péter. - Ez végül tizenöt találatot jelent, amivel természetesen elége­dett vagyok. Lehetett volna több is, hiszen puskáztam el lehetőségeket, igaz olyan szi­tuációból is sikerült kapuba találni, ami nem volt tipikus gólhelyzet. Való igaz, mindkettőre volt példa. Előbbire a Kazincbarci­ka elleni első félidőben, utób­bira a Budafokon estében lőtt gólja. A csatárnak ez és az Orosháza elleni kapásgól*' tetszik leginkább. A kimaradt helyzetekkel vajon mennyit foglalkozik a gólvadász?- A meccsen nem foglalko­zom a kimaradt lehetőségek­kel, már arra összpontosítok, hogy a következőt ne hibáz­zam el. A meccsek után vi­szont egy két napig bennem C LABDARÚGÁS: Bajzát Péter eddigi pályafutása Profi pályafutását elég korán, már 15 évesen kezdte az Eger felnőtt csapatában - írja a wikipedla. org. Hamar felfigyelt rá a DVSC csapata, ahol állandó csapattag lett. 1999. február 2 8-án mutatkozott be az NB 1 -ben (8VSC-DVSC 0-1). A Lokiban eltöltött hat szezon alatt kétszer (1999-ben és 2001- ben) nyert Magyar-kupát. Ezt követően légi­ósnak állt a német Bundesliga ll-ben szereplő Oberhausen gárdájánál. A rövid kitérő után a Győri ETO-hoz igazolt. A zöld-fehér gárdánál alapember volt, 2006-2007-es (18 gól) és 2008-2009-es szezonban (20 gól) Is ő tett az NB I. gólkirálya. Aztán a 2009-2010-es Idényben Bajzát őszi szezonja nem a legjob­ban sikerült. Győrben nem igazán számoltak vele és sérülés Is hátráltatta, így mindössze egy bajnoki találkozón szerepelt. Egyszer pályára lépett az ET0 második csapatában az NB II. Nyugati-csoportjában is, valamint két Magyar-kupa találkozón, ahol 2 gólt szerzett. Legutóbb, 2010. január 12-étől fél évig kölcsönben a Diósgyőri VTK játékosa volt, majd nyáron Nyíregyházára igazolt vannak a kimaradt lehetősé­gek és töröm a fejem, hogy miért hibáztam, illetve ha leg­közelebb hasonló szituációba kerülök, akkor hogy lehetnék majd eredményes - így a tá­madó. A Szpari a kezdeti botlá­sok után a szezon második felében parádézott, a hét zsinórban elért győzelem ön­magáért beszél.- Össze kellett érnie a csa­patnak. A szezon második felére ez egyre erősebb lett, ráadásul mindenki megta­lálta a helyét, a játékát, ilyen egyszerű a magyarázat - véle­kedett Bajzát. Futás, kondlterem Az edzéseknek vége, ám Bajzátnak hétfőn is volt jele­nése Nyíregyházán. A Nyírsuli hagyományos évzáróján vett részt a bujtosi csarnokban, mint a felnőtt csapat legjobbja. A támadó Debrecenben él, on­nan jár át edzésekre. - A janu­ári alapozás kezdetéig miként a többiek, én is megkaptam az edzéspenzumot, ennek meg­felelően fogok készülni Debre­cenben. Az erdei futás mellett konditeremben is lesz mit csi­nálnom. A szentestét, miként az lenni szokott, a szüleimnél töltöm Egerben, ott leszek két napig, majd visszatérek Deb­recenbe, és az edzéstervnek megfelelően folytatom a mun­kát. KM-ML © sport.szon.hu Képek. Helyi ás nagyvilági sport Ba|zát minden Idegszálával a gólszerzésre koncentrál FOTÓ: SIPEKI PÉTER Margitai bravúrhajtása a világkupán Margitai Sándor teljesítménye előtt le a kalappal fotó: tudósítónktól Az újfehértói hajtó szin­te száguldott kettes fogatával. lovassport. A hétvégén a budapesti Papp László Sport­arénában rendezték az OTP Bank lovas világkupát. Pén­tektől vasárnapig számos bemutató szórakoztatta az érdeklődőket, a találkozó főszámát a négyes fogatok világkupaversenye jelentette, amelyen svájci siker szüle­tett, a legjobb magyar Lázár Zoltán volt, aki az ötödik he­lyen zárt. A háromnapos rendezvény részeként kettesfogathajtó szimultánhajtásra is sor ke­rült. Ezen Lázár Vilmos és Hódi Károly kivételével a tel­jes honi élmezőny elindult, a mezőnybe kvalifikáció által lehetett bejutni. Két megye­beli versenyző lehetett ott az Arénában, közülük pedig Margitai Sándor azzal dicse­kedhet, hogy a népes kö­zönség előtt megszerezte az elsőséget. Az Újfehértói LSE versenyzője nem akármilyen bravúrt vitt ezzel véghez. A másik szabolcsi hajtó, Kovács Szabolcs (Bokortanyák LSE) az ötödik helyen zárt. km Még öt hely kiadó a műfüves focitornára LABDARÚGÁS. Pénteken lezárul a nevezés a 6. Kelet-Magyar- ország Eissmann Automotive Hungária Kft. országos mű­füves találkozóra, amelynek december 18-19-én a nyíregy­házi Filo Focicsarnok ad ott­hont. Az országosan meghir­detett torna összdíjazása 300 ezer forint, megkötés nélkül vehetnek részt a csapatok. Eddig 27 csapat nevezett, még öt hely kiadó a látványosnak ígérkező tornán. KM t-AiH.l.'H'ÜM Nevezni december 10-éig lehet Leányvári Attilánál (70/369-8201, lvattila@g-mail. com), ugyanitt kaphatnak részletes felvilá­gosítást az érdeklődők. C TOTO A 48. hét lapzárta után eredménye 14. Catania-Juventus 1-3 ___________2 13 *1 találat 8 db 644 790 Ft 13 fatálat __________9 db 176 355 Ft 12taé*iat 271 db 8295 Ft Utamat 2713 db 830Ft 10 találat 15.605 db 24ÖFt C ASZTALITENISZ: Bajnoki eredmények NBL, férfi NyttátoriASE-jászkuiVUán 2-16 Majoros Bence tüdőgyulladása és Lukács Balázs nyelvvizsgája meghatározta az egyébként is balszerencsésen alakuló mérkőzés végkimenetelét. A bátoriak remélik, hogy tavasszal beérik az az utánpótlásnevelésben végzett munka, amely szebb reményekre jogosítja fel a csapatot. Győztek: Tóth Zs., Kiss Zs. 1 -1. BlwéBHe IHBg 10-6 Az esélyesebb hazai csapat ellen pontszerzési esélyt szalasztott el az Apagy. Az őszi szezonban jól teljesítő Fodor István az egyik mérkőzésén nem várt vereséget szenvedett, Hodász László pedig meccslabdáról veszített, ezek a találkozók pedig nagyon hiányoztak a végelszámolásnál. Gy.: Hodász, Berecki, Fodor G. 2-2, Fodor I. és a Hodász, Berecki páros 1-1. NBLAcsooortnS HAC Benczúr Nyíregyháza-Postás SE A 9-9 Az egy-egy erősségét nélkülöző csapatok közel négyórás csatájában a szerencsésebb Postás pontot mentett, de a nyíregyháziak így is őrzik három éves hazai veretlenségüket. Gy.: Karádi, Horváth E. 3-3, Badarász, Fajcsák és a Karádi, Horváth E. páros 1 -1. NBfL, férfi Nyírbátori AS£ It-Sékési TE H 9-9 Kiegyenlített, jó színvonalú mérkőzésen született meg az igazságos­nak mondható döntetlen. Gy.: Szarka, Bánhidi 3-3, Csekő B. 2 és a Szarka, Csekő B. páros. Apagy SE »-Diósgyőri ASE 2-16 A listavezető ellen a két megnyert meccsen túl négy összecsapás is csak döntő szettben úszott el az apagyiak számára. Gy.: Benga, Vakályl-1. NB Bt, férfi ATCNagykáHó-Vásárasnaményf SZSE 10-8 A hazaiak már az elején elhúztak, a Namény végig az eredmény után futott, így megérdemelten született meg a szezon első hazai győzelme a káltóiak számára. Gy.: Király Cs. 3. Tamási, Pataki Zs. 2-2, Papp S„ a Tamási, Papp S. és a Király Cs., Pataki Zs. páros 1 -1, illetve Misák, Szilágyi Z. 3-3, Sztoj 2. Nyirmadaí ISE-Hortooágyi LSE| 5-13 Játéktudásban nincs ekkora különbség a két csapat között, de a végeredmény tükrében elgondolkodtató, hogy mekkora előnyt jelent egy csapatnak, ha nem tartja be az ütőragasztásról hozott nemzetközi szabályokat... Gy.: Pacuk P. 3, Paszternák és a Pacuk P, Paszternák páros 1-1. Levetek SE-TEVA-Oebrecen SÉ ii TFT Bravúros és fontos győzelmet szerzett az újonc Levelek Német Ta­más hibátlan játékának is köszönhetően. Gy.: Német T. 4, Márföldi, Joó Z. 3-3 és a Német, Márföldi páros.

Next

/
Oldalképek
Tartalom