Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-07 / 284. szám

2010. DECEMBER 7., KEDD KELET Fórum 7 síiméi Deme Ágnes, nyíregyházi olvasónktól: ■ ■ Az ünnephez nem kell ^ ^ más, csak egy fenyőgally, néhány masni, és te! Az ünnep maga az ünnep! MÁRAI SÁNDOR EEmMEnim Győri Sándorné nyíregyháza, ötvenöt éve jár a Kelet-Magyarország Győri Sándornak és feleségének. Mind a ketten nyugdíjasok, két lányuk, két unokájuk és három dédunokájuk van.- Először a kihordónkat szeretném megdicsérni, min­dig pontosan, már 6 órakor a postaládánkban van az újság. Délelőtt a férjemé a lap, én a bevásárlással, főzéssel, taka­rítással vagyok elfoglalva. Ér­dekli a város, de a megye tör­ténései is, aktív korában sokat járta a megyét. Tájékozódik az országos eseményekről is. Amikor megjelent a Vasárna­pi Kelet, megrendeltük, hogy minden napra legyen mit olvasni. Délután az enyém a lap. Mindent elolvasok, majd megfejtem a rejtvényeket. Ez az egy dolog tud csak kikap­csolni. Nagyon szeretem ezt a várost, 1952-től lakunk itt, velünk nő, „öregszik”. Ezért is örülünk annak, hogy mos­tanában többet írnak külön­böző településekről, a város­ról. Nekünk más újság nem jár, a Kelet-Magyarország ki­elégíti érdeklődési körünket. Nagyon meglepődtünk, ami­kor megkaptuk az értesítést, hogy kisorsoltak bennünket hűséges olvasónak. Köszön­jük az ajándékot, a szerkesz­tőségnek további jó munkát kívánunk, hogy továbbra is ilyen korrektül tájékoztas­sanak bennünket - mondta Győri Sándorné. A legsikeresebb standok egyike FOTÓ: A SZERZŐ EEHECI253 Nyüzsgés adventi hangulatban Az advent alkalmából Nyír­szőlősön a Szőlőskerti Álta­lános, Angol Kéttannyelvű Iskola gyönyörűen feldíszí­tett körcsarnokában „Ad­venti teadélután, kiállítás és vásár”-t szervezett a Közművelődési Színtér. Az osztályok hetek óta készül­tek, gyűjtötték, sütötték a vásárra szánt meglepetése­ket. Az intézmény karácsonyi hangulatba öltözött. Minden osztály feldíszítette a saját standját, melyen a portékák sorakoztak. Tétje is volt ám a kirakodásnak, hiszen a legötletesebb és legszebb kirakat díjban részesült. Lehetett itt mindent kapni, ami szem-szájnak ingere: játékok, könyvek, karácsonyi díszek, ékszerek, kézmű­ves munkák sorakoztak az asztalokon. Némelyik diák hivatásos kereskedőként is megállta volna a helyét. Óri­ási érdeklődés volt a forgatag | iránt. A hidegről érkezőket forró tea és sütemény fogad­ta. Délután a Vikár Sándor Zeneiskola fúvószenekarának adventi koncertje, a Szent Antal Nyugdíjas Klub eredeti betlehemes műsora, Veres Éva, Berki Armand előadó- művészek produkciója, és az intézmény tánccsoportjainak műsora varázsolt meghitt hangulatot. A nagyközönség a tanulók szebbnél szebb képeiből készült kiállításban is gyönyörködhetett. ÁGOSTON ILDIKÓ ÉS BALASÁNÉ S. MÓNIKA, SZERVEZŐK Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t ( www.szon.hu ) Is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy tele­püléseinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" aloldalak, melyeken az olva­sók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, <§s BÁBOZÓ ÓVÓNŐK A Borbányai Százszorszép Óvodában hagyomány, hogy a leen­dő óvodásainkat meghívják Mikulás-ünnepségre. Az óvó nénik bábelőadással kedveskednek a kicsiknek. A Mikulás csomaggal ajándékozta meg az apróságokat. fotó: hegedűs józsefné © LAKÓHELYEM - Ön is lehet szerkesztő! Túl a félidőn fotó: olvasónktól Igazi adventét Az advent a karácsony előtti, a Jézus születését megelőző várakozást jelenti a keresz­ténység számára. Illő és üd­vös, ha az évszázados hagyo­mányt betartjuk. Sajnos, az elmúlt években ez a gyönyö­rű időszak háttérbe szorult. Generációk nőttek fel, akik közül sokan megtagadták ezt a hitbéli várakozást. Ennek eredménye lett, hogy nagyon sok helyen eltűnt a felebaráti szeretet. Nincs békesség, inkább a gyűlölet, az egoiz­mus uralkodik. Tapasztaljuk, látjuk, hogy mindez miként csapódik le az országunkban, a városokban, a falvakban. A városban sokan fáznak, éhez­nek még advent és karácsony idején is. Néhány nap és itt a karácsony, mindenkinek magába kell szállni, megbán­ni bűneit, bocsánatot kérni. Ez lesz az igazi advent! SKOLNYIK ANDRÁS Becsületből kitűnő Szeretnék köszönetét mon­dani a MÁV Zrt. dolgozóinak, ugyanis, nem nagy értékről van szó, egy kevés ajándék a gyermekeimtől, amelyet 2l-én a Hajdú gyorsvonaton felejtettünk, mely Miskolcig közlekedik. Hétfőn felhívtam a személyszállító osztályt és ott volt a csomag. Ked­den átvettük személyesen. Kívánok nekik jó munkát és jó egészséget. KORMOS JÁNOSNÉ, DEMECSER Ellopott gépkocsi Még október 9-én ellopták ismeretlen tettesek Fehér- gyarmaton - külterületen lévő telephelyről - a KDV-847 rendszámú Ford Focus típusú személygépkocsit. A tulajdo­Félidejéhez érkezett a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium által meghirdetett „Szín­ház az egész világ” című megyei irodalmi és színházi vetélkedő, melynek célja a művészetek iránt érdek­nos a nyomravezetőnek, aki valamilyen információval tud szolgálni, jelentős jutalmat tűzött ki. Telefon: 06-20/203- 9895. T. JÓZSEF Kérjük, így ne zaklassanak! Manapság az ember szinte naponta kap valamilyen ala­pítványtól borítékot, benne 2000 forintra kitöltött csek­ket. Nyugdíjasok vagyunk, ennyit - még ha akarnánk is segíteni - nem tudunk fizetni. Nem tudom, miért nem bízzák az emberekre a lődő diákok mozgósítása. Az első forduló jelmez- és díszletterveinek kiállítása, illetve a forduló értékelő megbeszélése november 29- én volt. A verseny tíz csapat számára folytatódik, ered­ményhirdetése december fizetendő összeget. Vagy ne­kik már 200-300 forint nem is kell? így marad a bosszan- kodás, és csak szét tépjük a borítékot meg a csekkeket is. EGY OLVASÓ Közmeghallgatás A Felső-Tisza-vidéki Kör­nyezetvédelmi, Termé­szetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség december 9-én 16 órától közmeghallgatást tart Vállajon, a polgármesteri hivatal nagytermében. Téma: a VÁ-PIG Kft. sertéstelepének bővítése. SZERVEZŐK közepén várható. A verseny a „Tehetségsegítő hálózat kialakítása a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium­ban” című pályázat keretén belül zajlik. HUSZÁRNÉ KÁDÁR IBOLYA, IGAZGATÓ Az időseket köszöntötték Csarodán az önkormányzat Idősek estéjén köszöntötte idős lakókat, az általános isko­lások és a nemrégiben nagy­díjat nyert Csaroda Férfikórus adott műsort. Két aranylako­dalmát ünneplő házaspár is kapott ajándékot polgármes­tertől. A finom vacsora után Simon Józsefné, a népművé­szet mestere és Kulcsár László magyarnóta-énekes szórakoz­tatta a közönséget. Köszönet a szervezőknek, a közreműkö­dőknek a szép estéért. DARVAS IVÁN, CSARODA @ MOTOROS BULI Szokásos év végi záróbulijukat tartották szombaton az Ország­utak Vándorai Baráti Társaság tagjai. A késő estig tartó összejö­vetelen jókat ettek, beszélgettek az elmúlt év eseményeiről és egy kis táncos mulatságra is volt lehetőség! fotó: olvasónktól ©TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Az ember, a szőlő és a bor harmóniája Sajnos a mostani bor- ivási kultúránk sok-sok kivetnivalót rejteget magában. NYÍREGYHÁZA. Statisztikai ada­tok alapján növekszik a hazai borfogyasztásunk, ami külö­nösen az ünnepek során válik divattá. Isszuk a bort az alko­holtartalma és annak követ­kezményei miatt. Pedig a bor többet érdemelne! Nem mondhatom magam borszakértőnek, de tisztelet­tel fejet hajtok a tudás és a jó bor előtt. Van aki a „szőkét”, és van aki a vöröset szere­ti! Én vörös párti vagyok. Jó papként holtig tanulgatom a borivás tudományát, ami­ből egy kis ízelítőt szeretnék adni. Baráti és hangulatos kör­nyezetben a bort célszerű egy talpas kristálypohárban kiön­teni, majd körbelögybölni, és közben kényeztessük a sze­münket. Számlálgassuk nagy áhítattal a gyertyák tükröző­dő csillagait a bor és a kristály felületén. A pohár fölé hajolva leheljük be a bor illatát. Célfo­tóval a szemünké az elsőbb­ség, de orrunk is hatékonyan előkészít bennünket a borivás örömére. Apró szürcsölgetések kö­zepette beszélgessünk róla, mert a bor szereti tudni, hogy ismerjük az értékeit. Az se baj, ha imába foglaljuk minden szépségét és finomságát. Koccintgatni és kortyolgat­ni, közben keringtetni néhá­nyat a pohárral, majd várni, hogy benne a bor újra kisi­muljon. Szorgalmasan tartsuk a poharunkat a gyertya fénye elé és fedezzük fel, hogy az aláereszkedő bor a pohár falán milyen rajzolatokat produkál, utalva az alkohol- és glicerin- tartalomra. A jó bortól libabőrös lesz a hátunk és egy pihe-puha ecset simogatja a lelkünket. Mondják; a borban benne van a minden. Évezredek alatt alakult ki a szőlő és a bor disz­harmóniája. így ismertük meg őseinktől, így adjuk tovább! Az első szőlőtelepítők talán a sumérok voltak, de találtak egy korsó alján hétezer évnél is vénebb bor-aszalványt. Tehát minden magasra emelt borral teli pohárból hétezer év tekint le ránk! A görög mitológiában Zeusz és Semelé gyermeke Dionüszosz a boristen. Héra mikor felfe­dezte Zeusz törvénytelen fiát, titánokkal megölette, majd az elhantolt Dionüszosz testéből sarjadt ki az első szőlőtő. Ze­usz villámaival a porrá égett titánok hamvaiból teremtette az embert, majd feltámasz­■ ■Az emberi ^ + létünk slágere maradt és marad mindenkor a bor. DR. KISS ISTVÁN tóttá Dionüszoszt. Az istenek az embernek az újjászületés jelképeként a szőlőt és a bort ajándékozták. Az orvos és tudós Hippokra- tész a bort az ember számára csodálatosan megfelelőnek tartotta, feltéve, ha azt he­lyes mértékben fogyasztják. Platon pedig a nyugdíjasok védőszentjévé vált, amikor kimondta: a tiszta bort őriz­zétek meg az aggok számá­ra, hogy ennek élvezetétől megerősödjenek és fiatalod­janak. A szakirodalmak szerint a borfogyasztás csökkenti a szívinfarktus veszélyét és a daganatos betegségek ki­alakulásának kockázatát. A bor tehát az alkohol nemesí­tett formája, és mértékkel jó hatással van az emberi szervezetre. Nincs miért této­váznunk! Egészségünkre! Isten éltessen bennünket so­káig! DR. KISS ISTVÁN, NYUGDÍJAS Tíz csapat maradt versenyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom