Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-28 / 301. szám

2010. DECEMBER 28., KEDD KELET Fórum 7 Borbás Lászlóné, fehérgyarmati olvasónktól: ■ ■ Míg lélekhúrjaink a békét- # w lenségtől zengenek, addig ez a világ sosem fog tisztán visszhangozni Fedor Dezsőné nyíregyháza. Harminc éve já­ratja a Kelet-Magyarországot a nyugdíjasként még mindig dolgozó Fedor Dezsőné. Hű­ségét ajándékcsomaggal kö­szöntük meg.- Pontosan, időben érkezik hozzánk a lap. Munkába in­dulás előtt mindig átolvasom, ha valami érdekeset találok, délután újból kézbe veszem. A sport tudósításokat nagyon szeretem, hisz az egyik uno­kám röplabdázik a Vasvári gimnáziumban, a nyáron kint voltak Kínában, az újságból követtem az eseményeket. A fiúunokám úszik, bár még nem versenyszerűen. (Két gyermekem és három unokám van.) Ha nálam vannak a gye­rekek, ők is elolvassák a lapot, amikor valami családot érintő cikk jelenik meg az újságban, akkor veszek még egyet, és elküldöm a Debrecenben élő fiaméknak. Van egy kis ker­tem, s nagyon szeretem a kertészkedéssel foglalkozó Írásokat, bár több lenne a lap­ban belőle. Fontos tanácsokat szoktam belőle szerezni per­metezési és ápolási munkák­hoz, virágok gondozásához. Tudom, hogy a menüajánlat hirdetés, de én akkor is sze­retem, mindig gondban va­gyok, hogy mit főzzek, ebből ötletet szerzek. Az ízvilág ol­dalon pedig sokszor találok új recepteket, praktikákat, amit meg tudok valósítani. Megfej­tem a rejtvényeket, bár nem küldöm be, de megnézem a napi horoszkópokat is. A ki­sorsolt ajándékot köszönöm, megosztom a családommal - mondta Fedor Dezsőné. Mindenki örült az ajándékoknak fotó: racskó tibor A szeretet lángja A Szőlőskerti Általános, Angol Kéttannyelvű Iskola, Diákott­hon és Gyermekek Átmeneti Otthona, köszönetünket fejezzük ki, amiért gyűjtést szerveztek részünkre, hogy szebbé tegyék az ünnepün­ket. Ez az időszak mindig nehéz azok számára, akik nem tudják saját családjuk körében tölteni a szeretet ünnepét. Különösen nehéz az ilyen helyzetet megértetni a gyermekekkel. Az a tény, hogy az ünnepeket családias környezetben az átmeneti otthon dolgozóinak meleg, gondoskodó szeretetében és a védettség érzésével tölthetik el, a Kelet-Magyarországnak, s a többi adományozónak: a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Media-Markt nyíregy­házi áruházainak és LEGO Manufacturing Kft.-nek, a nyíregyházi közterület­felügyelet munkatársainak is köszönhető. Az önök jó szándékú segítsége nélkül az intézmény nem tudná betölteni maradéktalanul a szerepét, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyer­mekeknek és fiataloknak átmenetileg otthont, megbíz­ható támaszt nyújtsanak. A felajánlott játékok, tárgyak, eszközök segítik azt, hogy gazdagabbá, tartalmasabbá, feledhetőbbé tegyük az itt töltött heteket, hónapokat. Megtisztelő volt számunkra, hogy többen - az újság felhí­vására -, személyesen hoztak játékokat, süteményeket, s itt járt Varga József a Monopoly játék magyar bajnoka, aki egy Monopoly-t ajándéko­zott a gyerekeknek. Az orosi református, a nyírszőlősi görög katolikus gyülekezet sem feledkezett meg rólunk. Minden ránk bízott gyermek és fiatal nevében köszönjük kedves támogatásukat! „Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég. De ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.” Mi vigyázni fogunk rá! VÉKONY ZOLTÁNNÉ, VEZETŐ # PARKOLÓ A SEMMIBEN Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utca és a Benczúr-tér sarkán található ez a fura közlekedési megoldás. fotó: olvasónktól Nem mennek a szivattyúk Szeretnénk megköszön­ni a levelünkre reagálását. A Kelet-Magyarországban megjelent cikk után úgy tűnt, talán megértette a polgármesteri hivatal, hogy mi is a Kállósemjén község lakói vagyunk. Elkezdték a szivattyúzást. Munkájuk sajnos nem jár eredmény­nyel, mert nem tudják, vagy „nem akarják” folyamatosan végezni a munkát. Értesítet­tük a katasztrófavédelmet, akik elrendelték a másodfokú készültséget, s a szakembere­ik a helyszínen eldöntötték, a szivattyúzás milyen irányba történjen, hogy más lakóhá­zakat ne veszélyeztessen. A havazás, esőzés miatt csak éjjel-nappal folyamatosan, több szivattyúval végzett munka adna rá lehetőséget, i hogy a víz szintje csökken- ; jen. Ezt a katasztrófavédelmi szakemberek előtt a hivatal illetékese meg is ígérte. Szeretném megtudni, hogy módjában áll-e hivatalunknak a katasztrófavédelem véle­ményét felülbírálni? Ugyanis a szivattyúzás, imitt-amott néhány órát működik. Hol üzemanyag nélkül küldik ki a szivattyút, hol a munkaidő le­jártára, hol pedig karácsonyra hivatkoznak. Mi is szerettük volna, ha a karácsony nem a rettegésről szólna. Ehhez csak néhány ember segítő­készségére lett volna szükség. Nem is a segítségükre, csak hogy a munkájukat úgy vé­gezzék, ahogy ígérték. Vajon a házakban keletkezett károk és költségek számbavétele idején is felfogják vállalni, hogy elmulasztották időben végezni a dolgukat? Ugyanis a nyáron, amikor már gond volt a vízzel, magánemberek közreműködésével, három nap, három éjjel folyamato­san működtetett szivattyúzás után, eltűnt a víz. Pár ember a kocsmapulton támaszkod­A kántátók és a bettehemes játék pillanatképei fotó: olvasónktól Kántálók és betlehemesek A Kisvárdai Görög Katolikus Egyházközség nagy szere­tettel várta az érdeklődőket december 24-én délután a templom elé, ahol hagyo­mányteremtő szándékkal elindult a város történeté­ben először a „Szállást keres a Szent család” címen meg­rendezett kántálás. A temp­lom elől mintegy másfélszá- zan indultak el a kántálók, a Szent László, a Csillag, a Deák Ferenc, valamint a Tompos utcán, a lakótelep házai között érkeztek vissza a templom elé. A lakóte­lep ablakain és erkélyein többek nézték a kántálók menetét, s integettek. Az út közben a közel háromszáz főre szaporodó kántálókat a templom előtt mintegy százan várták. A megérke­zést követően élő betlehe- mes játékot mutattak be az egyházközösség tagjai. Majd fenyőágszenteléssel zárult a szentestét köszöntő eseménysor. Krisztus szüle­tik! - Dicsőítsétek! - köszön­tötték egymást az emberek. A Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának tagjai forró teával és süteménnyel kedveskedtek a karácsonyi kántálás és betlehemes játék résztvevőit. VINCZE PÉTER va eldönti, hogy az nem is csapadékvíz, hanem talajvíz. Nem kell ahhoz szakem­bernek lenni, hogy lássák: méterekkel fekszik mélyeb­ben a Kiss Ernő utca alsó fele, mint az azt körülvevő utcák. A csapadékvíz elvezetésének kiépítése nélkül kilátástalan a helyzetünk. Ez húsz éve fennálló probléma, amiről a rendszerváltás óta polgár- mesteri hivatalban dolgozó néhány ember mindig is tu­dott. Rejtélyes körülmények között a Közigazgatási Hiva­talhoz küldött panaszunkra mi magánemberként érdemi választ nem kapunk. BORSI ANDRÁSNÉ ÉS A KISS E. U. LAKÓI, KÁLLÓSEMJÉN Ki az illetékes? A lapban többször olvastam az újfehértói belvíz-ka­tasztrófáról. Több helyen is vészhelyzet van, köztük a mi Trombitás utcánkban is. Itt a nyári és az őszi esők hatására egy 60x100 méteres belvízi tó keletkezett. A víz magassága 40-80 cm. A nyáron a városi őrszolgálat tagjainak többször mondtam, hogy intézked­jenek a szivattyúzásáról. Lefényképezték, azt mondták jelentik a jegyzőnek. Intézke­dés nem történt. Az őszi esők kétszeresére emelték a víz­szintet, lakásom pincéjébe be­tört a talajvíz, 30-40 cm ma­gasan. A tüzelőt nem tudom lerakni, s ha tovább emelke­dik a vízszint, akkor a kazánt ki kell venni a kazánházból. A lakás pincéje megsüllyedt, a fal az alapbetonfaltól felfelé kettészakadt. Ki fogja a káro­mat megtéríteni? A megyei katasztrófavédelmi igazga­tóságnak írásban jeleztem a problémát, kijött két felügye­lő, felvették, lefényképezték december 14-én. Ázóta nem történt semmi. Mindenkinek jeleztem a problémát, aki illetékes. Ezek szerint nincs 100 ezer forint a szivattyú benzinköltségére, inkább legyen az itt lakó 4-6 lakás tulajdonosainak több millió forintos kára? OROSZ LÁSZLÓ, ÚJFEHÉRTÓ mm Az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó Ízlést. A levél megjelente­tése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részleté­ben egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvasható­ság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük. @ ALVÉGESI ÜNNEPSÉG Nyíregyházán, az Alvégesi Hagyományőrző Egyesület meg­ünnepelte a karácsonyt az Európa Hotelben. Köszöntötték az Istvánokat, a szülinaposokat és az egy házassági évfordulós Családot. FOTÓ: BRÁZ KATALIN © LAKÓHELYEM -1 Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t ( www.szon.hu ) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakó­helyem" aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 tele­pülés aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az olda­lak „felelőseit", akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Még ma is kísért a régmúlt Pártoktól függetlenül, egyesek ma is a zava­rosban halásznak. NYÍREGYHÁZA. A társadalom­ban bekövetkezett változások nem kerülhetnek el bennün­ket sem. A pártok egymás kö­zötti vitái, a lakosság pénzte­lensége, „kirablása” lesújtó. Mindezzel jár az életszínvonal nagymérvű csökkenése (lásd. már az EU „szegényei” közé tartozunk). Akik az elmúlt rendszerben, az adott időben jó helyen vol­tak, nem általták a közvagyont magukénak tekinteni, vagy fillérekért kiprivatizálni. Ezt a régi rendszer szellemét húsz év után sem lehet elfojtani. Sőt, pártoktól függetlenül, egyesek ma is a zavarosban halásznak. Mások vagyonát (ha még az egy közösségé is volt) az egykori Rákosi rezsim, valamint az az antidemokra­tikus parlament ’40-es évek végén hozott törvényeinek, rendelkezéseinek értelmében megpróbálják, ha kell törvény- ellenesen is megszerezni. Áz ilven magatartásnak eátat kell szabni! Az a magántulajdon, mely soha sem volt sem ál­lami, sem más szervezeté és nem is sajátították ki, az ere­deti tulajdonosát illeti meg, az Alkotmánybíróság határozata szerint is! - Mindenkor az el­sőként bejegyzett tulajdonost kell a gazdának tekinteni. Saj­nos vannak, akik a törvény so­rai között olvasnak, de legyen ez az ő dolguk... Ilyenkor, ünnepek táján levélben, képeslapon, telefo­non, számítógépen, ismerős­től, hozzátartozótól, baráttól mindenki kap jókívánságokat. Én is kaptam egyet, amire egy bibliai idézettel válaszolnék: „Ahol a kincsed, ott a lelked!” SKOLNYIK ANDRÁS M.HTTT.mrcn Mi jön még? Nem telik el nap, hogy a híradásokban ne hallanánk, olvasnánk balesetekről, me­lyek között sok a halálos is. Két éve lépett életbe a szigor, hogy még a „misebor sem megengedett”, de nem hozott sok eredményt. Mostanában pedig a gyalogosátkelőknél történik sok tragédia. Most már ott sincs biztonságban az ember. Nem számít felfes­tés, tábla, idős, gyermek, kismama, elgázolják őket. Mi jön még? Felelőtlenek az emberek. Úgy gondolom, több figyelemfelhívásra lenne szükség, hogy „ne pusztítsuk egymást”! Talán a bevezetett rendszeres szondázás hoz majd javulást, de félek, ez sem számít majd, s nem lesz, aki kifizesse a büntetést. LUKÁCS JÓZSEF, NYiRPAZONY W Sajnos, ma is vannak, akik a törvény sorai között olvasnak. SKOLNYIK ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom