Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-27 / 300. szám
,1384?n 2010. DECEMBER 27. HÉTFŐ A fejlődés éve lesz 2011 Talán jobban figyelünk egymásra az ünnep idején Rehabilitáció az Egészségügyi Holding tagkórházában - hatékonysággal szolgálják a gyógyító munkát fotó: kelet-archív mummest. Jelentősen kevesebb a karácsonyi öngyilkosok száma az utóbbi években, idén is 12-16 beteget hoztak be a kórházba mérgezéssel, szemben a 20-25 évvel ezelőtti 30-35-tel - nyilatkozta Zacher Gábor. A fővárosi Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályának vezető főorvosa szerint ennek többek között az is lehet az oka, hogy az emberek egy kicsit jobban odafigyelnek egymásra. Zacher Gábor elmondta: a szenteste és másnap a toxikológiai osztályra hozott betegek között volt néhány „partiarc”, pár részeg, visszatérő, tehát nem kifejezetten karácsonyi öngyilkosjelölt. Ráadásul a kísérletek mellett befejezett öngyilkosság alig akad az utóbbi években. Több évtizeddel ezelőtt sok magányos ember karácsonykor kísérelte meg az öngyilkosságot, amihez mintát is kaptak, hiszen például az egyik ismert színésznő is a hetvenes években ezen az ünnepen vetett véget az életének. Talán az emberek jobban odafigyelnek egymásra, és karácsonykor egy érdeklődő telefonhívás is sokat segíthet. fh Önkormányzati tulajdonú patikarendszert alakítanak ki a holding tagkórházaiban. HVtaWVN&iA. 2010 az életben maradás éve volt, 2011 pedig a fejlődés, fejlesztés és szakmaiság éve lesz a megyei egészségügyi holding kórházaiban - mondta dr. Kiss Zoltán Tamás, a holding vezérigazgatója. A kórházak többségében már 2008-ban azt érezték: az egészségügyből több forrást már nem lehet kivonni, úgy, hogy az intézmények működőképesek maradjanak, ennek ellenére 2009-ben és 2010-ben is kevesebb jutott a működésre. A forráskivonás mértéke 2009-ben 2-2,5 milliárd forint volt, és a folyamat 2010-ben folytatódott, az úgynevezett lebegő finanszírozási rendszer miatt havonta 300-350 millió forintos deficit alakult ki. - Mindezek ellenére sikerült elérni, hogy a hitel- állomány nem növekedett.- A hároméves programunk első évének legfontosabb feladata volt a gazdasági helyzet stabilizálása, a működés, a működtetés racionalizálásával és központosításokkal. Ezzel fél milliárd forintos megtakarítást sikerült elérni - tette hozzá Béres György ■■jó úton hala- ^ ^ dunk, az eredmények számukra is kézzelfoghatóvá és érezhetővé válnak. KISS ZOLTÁN TAMÁS gazdasági főigazgató. A holding összes hitelállománya jelenleg 4,9 milliárd forint, ebből 3,7 milliárd forint a lejárt tartozás. A kormány 27 és fél milliárd forintos többletfinanszírozásából csaknem 1,4 tized milliárd forint érkezett a holding tagkórházaiba. Gyógyszertárakat nyitnak A jövő év a fejlődés, fejlesztés és szakmaiság éve lesz. A szakmai integráció révén a négy kórházban egységes betegellátást alakítanak ki, amely költséghatékonyabb működést, a betegellátás magasabb szakmai színvonalát teremti meg. A jövő év elején kezdheti meg működését hazánk első, önkormányzati tulajdonú patikarendszere a megyében - mondta Kiss Zoltán Tamás. A megyei önkormányzat fenntartásában lévő holding négy tagkórházában öt gyógyszer- tárat hoznának létre év eleji indulással. A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban két, a Mátészalkai Területi Kórházban, a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórházban és a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdőben pedig egy-egy patika kezdheti meg a működését. Az új rendszer előnye - folytatta, hogy a gyógyszertárakból származó bevétel a kórházakban marad, így a fenntartó megyei önkormányzat bevételeit is növelik. Az ehhez kapcsolódó gyógyszerbeszerzésre a korábbi évi 1,4 milliárd forint helyett csak 1,25 milliárdot költenek. Az induló és folytatódó beruházások és fejlesztések, szakmai továbbképzések mind azt a célt szolgálják, hogy az integrációs folyamat második évében a dolgozóink és a betegeink is érezzék, jó úton haladunk, az eredmények számukra is kézzelfoghatóvá és érezhetővé válnak - mondta a vezérigazgató. ■ LAPOT KÉRT Lapunk ünnepi számának híreire még az egyesztendős Gere Richárd is kíváncsi volt, aki Szakolyban forgatta szakavatottan a megyei napilapot az ünnepek alatt. fotó: gere zsolt HIRDETÉS KELET Megyei tükör 5 Egy ragyogó, kellemes otthonért december l 27-31.