Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-14 / 290. szám
2010. DECEMBER 14.. KEDD REUT Fórum 7 mma Dudás Gáborné, nyíregyházi olvasónktól: ■ ■Az igazság mindig csillog, ^ w még akkor is, ha néha megbújik a sötétben. ANGELA BECERRA ECE32H2H3H3 Sarnek Ferenc nyíregyháza. Sarnek Ferenc 1968-tól járatja a Kelet-Ma- gyarországot. Építőmérnöki végzettsége van és tervezőként vízi- és közlekedési létesítményeket tervez. A felesége is építész végzettségű. Két gyermekük van és három unokájuk.- A feleségem az az olvasó, aki még az impresszumot is elolvassa, tájékozódik arról is, hogy ki a lap főszerkesztője, tehát a kezdő betűtől az utolsóig mindent. Sok esetben Ő hívja fel a figyelmemet egy- egy érdekesebb cikkre. Szeretem a Nyéki úr, a Dankó úr és az Angyal Sándor úr írásait, de a többieket is. A neten is „ott vagyok”, és mégis tud olyat írni a Kelet, ami fölkelti az érdeklődésemet. Jó olvasni, ami közvetve, vagy közvetlenül rólunk, tervezőkről szól, például a nyírbátori gyógyfürdőről szóló írást, melynek egyik tervezője lehettem.- Gyakran utazom munkám során Budapestre. Az állomáson megveszem a Keletet, ha kiolvasom odaadom a budapesti kollégáimnak. Ők a lapot érdekesnek, olvasmányosnak és emberinek tartják. Ahová utazunk, megvásároljuk a helyi napilapot, mondhatom a mi újságunka legolvasmányosabb, legtartalmasabb. Amit hiányolok: több tudományos cikket szeretnék olvasni, mint | például most volt a grönlandi j vulkánkitörés, a felmelegedés okáról, következményeiről. Itt szeretném megemlíteni, hogy a Vasárnapi Keletet nem fizetem elő, mert az a kis vasárnapi séta kell. Gyakran nem kapok a Plázában, mert azt mondják, csak négyet, { ötöt kapnak, mire 10 órára odaérek már nincs. - Örülök a nyereményünknek, az ajándékcsomagot a családommal együtt fogyasztjuk el - mondta Sarnek Ferenc. Az istentiszteletre sokan eljöttek FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Két palást Rendkívüli hálaadó nap volt december 5-én advent második vasárnapján a tiszakanyári református templomban. Ekkor adott hálát a gyülekezet Kántor Gábor lelkipásztor eddigi ott töltött 16 évi szolgálatáért. Az esemény történelmi jellegét az adta, hogy a lelkipásztor egyszerre két palástot kapott, egyet a gyülekezettől és egyet az újonnan választott polgármestertől. Az ünnep hangulatát emelte az Árkádéit énekkar műsora. A gyülekezet tagjaival együtt énekelték „Áldjon meg téged áldjon az Úr...”, Az istentiszteletet követően szeretetvendégségen vettek részt mindazok, akik az ünnepi alkalomra eljöttek. A töltött káposztát, süteményeket szorgos asszonyi kezek készítették. így a résztvevők testileg, lelkileg feltöltekezve mehettek haza. FARKAS LÁSZLÓ © LAKÓHELYEM - On is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! 1 Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs 0nline-t ( www.szon.hu ) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. @ SZALAGAVATÓ Nemrégiben tartotta Szalagavató Ünnepségét Kisvárdán a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola, fotó: olvasónktól Mikulásünnepség Ezúton szeretném megköszönni (nemcsak a magam nevében) a szervezőknek, hogy óriási és maradandó élményt nyújtottak a gondozott gyerekek számára december 6-án a nagyhalászi Művelődési Házban. Fellépett a Gombóc együttes, akik fergeteges hangulatot teremtettek zenéjükkel. A Mikulás által kiosztott ajándékok pedig nagy örömet okoztak a gyerekeknek. Az ünnepség végén megvendégelték a résztvevőket. Nagyon szépen köszönjük! Kívánjuk, hogy a továbbiakban is eredményesen működjön ez a kis csapat. FEKETÉNÉ HORVÁTH TÍMEA Előre emelnek December 6-án, hétfőn hallom a híradóban, hogy szerdától felmegy a benzin ára 8 forinttal. (Most tudtam meg, hogy szerdától újabb 4 forinttal.) Felbuzdulva az esti híren, másnap elmentünk tankolni a közeli benzin- kútra. Miután teletankoltuk az autót, a kutas felhívta a figyelmünket, hogy a tegnap esti árhoz képest már 6 forinttal drágábban tankoltunk. A kutak - kihasználva a médiát - az emelés előtt felhívják a figyelmet, hogy felmegy a benzin ára. Erre mindenki hanyatt-homlok rohan tankolni, és észre sem veszi, hogy már a hivatalos áremelés előtt is jóval drágábban tankol. Mi ez, ha nem a fogyasztó megtévesztése? MÓRICZ MÁRTA Bajtársi találkozó Kérem azokat a bajtársaimat, akik Tápiószecsőn velem voltak katonák, jöjjenek el december 16-án, 1960-ban történt leszerelésünk ötvenedik évfordulójának alkalmából a A nyerteseknek nagy élményben volt részük FOTÓ: OLVASÓNKTÓL A simogatás is gyógyíthat Hálás dolog szeretni, felelősségteljesen gondoskodni házi kedvenceinkről, egészségükről, mert így magunkat is sok veszélytől megóvhatjuk - hangzott el az Állatok Világnapja alkalmából nemrég megszervezett Állatsimogató Napon Sóstóhegyen, az Arany János Gimnázium és Általános Iskola Szabó Lőrinc Tagintézményében. A gyerekek számára tervezett tesztírás fődíja egy feledhetetlen látogatás volt a nyíregyházi Barzó Állat- gyógyászati Centrumban. A nyertesek: Vizer András (5. 0.), Bihari Bernadett (6.0.), Agócs Fanni (3.0.) vehették át a különleges okleveleket, egy-egy ajándékcsomaggal dr. Bulyáki László klinikus szakállatorvostól. Ő néhány vizsgálati lehetőségbe is beavatta a diákokat, mint például a szívhang meghallgatása, főbb mirigyek kitapogatása, fogvizsgálat, ultrahangos vizsgálat, sürgősségi eset ellátása infúzió adással, röntgenkép értelmezése. A továbbiakban szeretnénk erősítem ezt a kapcsolatot az iskola és az Állatgyógyászati Centrum között, melynek munka- [ társai szívesen segítenek I minden érdeklődőnek és rászorulónak. SIPEKI VIKTÓRIA nyíregyházi Nyíri Fészek Étterembe. A jubileumi találkozó csütörtökön 15 órától kezdődik. Érdeklődni a 42/314-695- ös telefonszámon lehet. NEVELŐS SÁNDOR, NYÍREGYHÁZA Kártyás csalók Sosem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet, de a napokban én is a trükkös csalók áldozata lettem. Egy kellemes hangú, megnyerő modorú férfi hívott fel telefonon a szolgáltatóm nevében, mondván: vásároljak két 3500 forint értékű mobiltelefon feltöltőkártyát és diktáljam be a számát, amennyiben nyerni akarok. Mivel én teljesen látássérült vagyok, a családom segítségét kértem, és teljesítettem a kérést. Hétezer forint lett a naivitásom ára, s bár a rendőrségen megtettük a feljelentést, valószínűleg már sosem látom viszont ezt a pénzt. DISZNÓS CSABA, KOCSORD Jó ügyintézés Pár napja megkértem egy ismerősömet, hogy vásárolja meg nekem a helyi járatú havi buszbérletemet. Nyugdíjas helyett egész árast vett, ami jóval többe’kerül. Mint kiderült: a kitöltetlen bérletet csak a városközponti Szabolcs Volán székházban lehet visszaváltani, és minél előbb teszi meg az ember, annál kevesebbet vonnak le belőle. Szombat délben a fiam rendezte az ügyet a számviteli csoport második emeleti irodájában, ahol Bukoviczki Miklósné ügyintéző nagyon segítőkészen és gyorsan intézkedett. Köszönet érte! P. ISTVÁN, NYÍREGYHÁZA M.H'AU.L'IHITn Talált kulcscsomó Vasárnap délelőtt Nyíregyháza belvárosában találta ezt a kulcscsomót olvasónk, s behozta szerkesztőségünkbe, hátha a tulajdonosa, vagy valamelyik hozzátartozója felismeri! Valakinek biztosan hiányzik. A kulcscsomó FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Hl Az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük. @ AJÁNDÉKOZTAK Az Első Nyíregyházi Lions Club hagyományaihoz híven immár tizedik éve ajándékcsomaggal kedveskedett a Nyírségi Látássérültek Egyesületében működő Szívvel Látók Klubja tagjainak. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Maradjon meg a Európa rá fog ébredni a terhűnkre elkövetett nagy hibáira. NYÍREGYHÁZA. Nem vagyok történész, de szerény tudomásom szerint, nekünk magyaroknak nincs szégyell- nivalónk az úgynevezett: művelt, fejlett nyugat országai előtt. Az ország megyék szerinti felosztásában, illetve az államalapításban csak az angolok előztek meg bennünket, mintegy 55 évvel. Azonban már ugyanezt Géza Fejedelem is elkezdte, de Szent István királyunk valósította meg. Könyves Kálmán királyunk világnézete is ékesen bizonyítja az akkori Európában elfoglalt felvilágosulásban élenjáró helyünket. Könyves Kálmán vette moratóriumba a szabolcsi országgyűlésen (1098) „Már pedig boszorkányok nincsenek, ezért e kérdéssel nem is kell foglalkozni.” Nevezett királyunk nem hitt a kentaurokban sem, ami még napjainkban is foglalkoztatja a népek misztifikálására törekvő „irodalmárokat.” A művelt nyugaton még a XVI-XVII században is égették a „boszorkányokat.” Országunkban a török megszállás ellenére is simábban, kevesebb áldozattal ment végbe a reformáció, mint nyugati szomszédainknál. Nem mi égettük meg többek között Húsz Jánost és Szervét Mihályt sem. A józan számítások szerint, amennyiben a törököket nem „tartjuk” évszázadokig, melyben országunk teljesen kivérzett, nem itt járnánk. A törökök kiűzését korábbi hitünk követően a Habsburgok nem élnek kivérzett helyzetünkkel vissza? Példaként említem, ha olyan helyzetben lettünk volna, mint Svédország, se törökök, se osztrákok, akkor Magyarország napjainkban is tekintélyes középhatalom lenne. Európának az elsőszámú éléstára, a korlátlan mennyiségű: sónkkal, fémeinkkel, nemesfémeinkkel, búzánkkal, olajunkkal, vízkészletünkkel, gyógyforrásainkkal (csak Székelyföldön 1100 W Biztos nem Párizsban szabták volna a dolmányunkat! VENGRINYÁK JÁNOS jegyzett gyógyforrás létezik és 5 százalék sincs kellőképpen hasznosítva). Biztos nem Párizsban szabták volna a dolmányunkat! Szentül hiszek abban, hogy ami több mint 1000 évig összetartozott, azt egy nyilvánvalóan, már nemzetközileg elismert rossz döntések sorozata véglegesen nem semmisítheti meg. Ugyanis a nemzetközi jog szerint képtelenség! Európa rá fog ébredni a terhűnkre elkövetett nagy hibáira, s elsősorban az ő érdekükké fog válni, hogy orvosolják azokat. A hitünket nem szabad elveszítenünk, még ha évszázadokat is keíl várjunk, mert mi akkor is itt leszünk! „Igazán csak az veszett el, amiről már lemondtunk.” (Arany János) VENGRINYÁK JÁNOS, SÓSTÓHEGY