Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-05 / 257. szám
2010. NOVEMBER 5., PÉNTEK 10 Sport KELET © LABDARÚGÁS: NB III. Tisza-csoport Őszi nagy hajrá: irány a középmezőny! Közel harminc év után játszik egymással bajnoki meccset a Baktalórántháza és a Nyírmada. labdarúgás. Középmezőny. A szakvezetők e heti mondandójában ez a szó szerepel a leggyakrabban. Érthető, hiszen négy forduló van még hátra az NB III. őszi szezonjából, és azok a csapatok, amelyek eddig halványabban szerepeltek, szeretnének feljebb kapaszkodni. Újabb komoly balkányi próba A nyírmadai játékos-edző, Szőke István és a tuzséri tréner, Révész Csaba is utal erre, az ibrányi Kató István pedig a középmezőny tetejét célozná még egy jó őszi hajrával. Titkon talán Balkányban is reménykednek abban, hogy a kótaji győzelem egy jó sorozat kezdete lesz, mindenesetre az élcsapatokból alaposan kijut az edzőcserén átesett gárdának, hiszen az éllovas Geda Gábor (szemben) baktai színekben először játszhat bajnoki mécsesét a Nyírmadával fotó: sipeki Péter Püspökladány, a múlt héten még harmadik Kótaj után ezúttal a második helyen posz- toló Tiszakanyár lesz az ellenfél - újra idegenben. Ha már a középmezőny szóba került, akkor a szombati ÚSE-Nagykálló-Kemecse derbinek az is lesz a tétje, hogy melyik csapat tud csatlakozni az élbolyhoz. A mindössze egyetlen vereséggel rendelkező újoncot nagyon nehéz legyőzni, erre felkészülhet a tavalyi bajnok is. Pikánsnak ígérkezik a Bakta-Mada derbi, már csak azért is, mert a két, szinte szomszédos város csapata közel harminc éve nem találkozott egymással bajnoki meccsen. Idevágó információ, hogy a baktai vezetők kérik: az esetleges probléma elkerülése végett a madai szurkolók a vendégszektort vegyék igénybe. A fordulóban egyetlen olyan mérkőzés lesz, amelyen nincs megyebeli érdekeltség: szombaton a Létavértes (11. helyezett) a sereghajtó Berettyóújfalut fogadja. KM-BT © 12. FORDULÓ: SZAKVEZETŐI VÁRAKOZÁSOK Szombat Baktalórántháza (10.)-Nylrmada (15.) Tóth János, baktalórántházi edző: - Ezek a megyei rangadók mindig picit presztízs jellegűek, mégha sok is van belőlük. A csapat az elmúlt meccseken kellő számú gólt szerzett, abban reménykedem, hogy ezt a tulajdonságunkat több más legutóbb tapasztalt pozitívummal együtt megtartjuk, és ha higgadtak leszünk, akkor győztesen jöhetünk le a pályáról. _________________________ Szőke István, nyírmadai játékos-edző: - Igazi rangadónak nézünk elébe szombaton, reméljük, jó játékkal sikerül majd pontot szerezni. Nagyon fontos lenne a sikerélmény, hiszen nem úgy indult a bajnokság, ahogy szerettük volna. Célunkról, hogy a középmezőnyben végezzünk, még nem mondtunk le, már csak azért sem, mert a tabellán nagyon kicsi a távolság a csapatok között. A felzárkózás érdekében minden pontra szükségünk van. __ __ ÚSE-Nagy kálló (7,)-Kemeise (6.) Fogarasi Zoltán, az ÚSE-Nagykálló edzője: - A tavalyi bajnokot fogadni minden körülmények között megtisztelő eseménynek számít. Az erős és rutinos állományú vendégek az elmúlt hetekben ismét igazolták, hogy a bajnokság eleji botladozásaik csak véletlenszerűek voltak. Éppen ezért mondom, hogy számunkra a sok döntetlen ellenére a hazai veretlenségünk megőrzése már sikernek számítana, persze megfelelő akarással és az eddiginél hatékonyabb támadójátékkal képesnek tartom csapatomat a meglepetésre is. Egy biztos, veszítenivalója inkább Kemecsének van, de nem adjuk majd olcsón a bőrünket, s ebben számítunk szurkolóink minden eddiginél nagyobb támogatására. __ Madalina György, kemecsei edző: - Ahhoz, hogy a táblázaton feljebb tudjunk kapaszkodni az őszi szezon végére, az idegenbeli teljesítménynek javulnia kell. A hátralévő mérkőzéseken azért egy-két bravúrra szükség lesz ehhez, és ez a találkozó is ebbe a kategóriába tartozik. __________________________________ Tuzsér (14. (-Hajdúszoboszló (9.) Révész Csaba, tuzséri edző: - Az eddigi szereplésünk méltatlan a tuzséri futball hagyományaihoz. Hogy mi vezetett ide, annak megvannak az okai, nyilván szeretnénk minél hamarabb ezeket a problémákat orvosolni. A hátralévő négy mérkőzésből a lehető legtöbbet kell kihoznunk ahhoz, hogy tavasszal a középmezőnyből folytassuk a bajnokságot. A Hajdúszoboszló ellen is csak akkor van esélyünk, ha mindenki motiváltán és nagyon elszántan fog futballozni. _______________■ \ ___________________ Cigánd (5.)—Ibrány (8.) Kató István, ibrányi edző: - Tavasszal hazai pályán vereséget szenvedtünk Cigándtól, és most is nehéz mérkőzésre számítok. Célunk tartósan megragadni a középmezőnyben, ehhez viszont idegenbeli jó eredmények is kellenek. Bízom abban, hogy a háromesélyes méricötósbőljóljfogunkjcljönr^ ____ Vasárnap Nagyecsed (3.)-Kótaj (4.) Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: - Jól ismerjük a kótajiak ide- genbeli nagyon jó mérlegét, de nekünk hazai pályán nyernünk kell! Csorna Dezső, kótaji edző: - Idegenben még nem szenvedtünk vereséget az ősszel, ezt a sorozatot szeretnénk folytatni. Tisztában vagyok vele, hogy a Nagyecsed jó csapat, de ki akarjuk javítani a Balkány elleni fiaskót. A legfontosabb, hogy a hétvégén szalagavató már nem lesz... _____________________________ Tiszakanyár (2.)-Balkány (13.) Gerliczki Máté, tiszakanyári edző: - Van egy tervünk a hátralévő négy fordulóra, melynek az első, fontos állomása a Balkány elleni fellépésünk. E szerint a terv szerint is, meg amúgy is be kell zsebelnünk mindhárom pontot! ____________ Tóth Zoltán, balkányi játékos-edző: - Újra fel kell kötnünk az alsóneműt! Előttünk áll egy újabb szép feladat, amelyen megint nem mi vagyunk azok, akiknek veszítenivalójuk van. Olyan hetek után állunk, amikor csakis a játékosok sportemberi mivoltára tudok támaszkodni, bízva abban, hogy az Ígéretek is valóra válnak egyszer... ___________________________________________ Tiszalök (14. (-Püspökladány (1.) Péntek Miklós, tiszalöki edző: - Tiszteletreméltóak a Püspökladány eredményei és a tabellán elfoglalt helyezése, de ha az Ibrányban mutatott harcos, odaadó, lelkes játékunkat meg tudjuk Ismételni, akkor meglepetést okozhatunk. Ha az eredmény nem is úgy alakulna, ahogy szeretnénk, az ilyen játékot a közönség Is elfogadja. © A FORDULÓ MÉRKŐZÉSÉ Nem akarnak keserű szájízzel távozni LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztály továbbra is meggyőzően szereplő, ezt a legutóbbi körben 5-0-ás győzelemmel igazoló újonc Nagyszekeres idegenben biEmfflEEESZű Bárdi Attila (gyulaházi edző): - A Nagyszekeressel még csak edzőmeccset játszottunk, bajnokit még soha! Jár nekik a tisztelet az eredményeik miatt, ettől függetlenül mondhatom, hazai pályán ősszel acélosak vagyunk, ezúttal is szeretnénk otthon tartani a három pontot. Sérült és eltiltott: zonyíthatja: nem a véletlen műve, hogy masszív tagja az élcsoportnak. Persze, a hazai környezetben kifejezetten jól muzsikáló Gyulaháza is „pontos” mérkőzést tervez... km Delia Sándor (nagyszekeresi edző):- Nyilvánvalóan meg kell dolgoznunk azért, ha kedvező eredményt akarunk elérni, annál is inkább, mert Gyulaházán nem könnyű nyerni. Remélem, ott folytatjuk, ahol a legutóbb abbahagytuk és nem keserű szájízzel megyünk haza. Sérült ás eltiltott:Szakmai továbbképzés - szabolcsi edzőknek is KÉZILABDA. A Kulcsár Anita Utánpótlás Régióközponthoz tartozó, Szabolcs-Szatmár- Bereg, Borsod, Hajdú, és Heves megyében dolgozó vezetők, trénerek számára kézilabda szakmai továbbképzési napot tartanak november 10-én, 15 órától Mezőkövesden. Az esemény térítésmentesen látogatható, melyen előadást tart dr. Ökrös Csaba szakedző, Kovács László mesteredző és Juhász István szakedző. A témák között szerepel a támadásépítési alapmozgások, kapuskiválasztás, alapmozgás, helyezkedés, illetve a védekezés technikai rejtelmei. km Lovassal nyeregben a vardaiak Kétségbeesett sényői játékosok: Lovas István győztes gólt szerzett FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Előbb mesterhármassal, majd győztes góllal jelentkezett az éllovas csatára. LABDARÚGÁS. Nyeregben a Várda SE. A Szi-Sport megyei első osztály éllovasa megingathatatlanul vágtázik előre- Lovas István hathatós segítségével. A huszonkét esztendős futballistára az elmúlt télen csapott le a Várkertben székelő klub, amely lassan, de biztosan kijelenthető: jó vásárt csinált. A csatár az eddigi utolsó hazai fellépésen három gólt préselt be a riválisnak számító Mátészalkának (3-1), majd vasárnap a Volán-Sényő otthonában jegyezte a találkozó egyetlen, természetesen három pontot jelentő találatát. Koncentrálni kell- Nem szeretném elkiabálni, jó passzban vagyok - fogalmazott Lovas István. - Nem volt mindig így, korábban akadtak nehézségeim, de az utóbbi hetekben nem panaszkodhatom. Bajnokin még soha nem rúgtam mesterhármast, egyszer talán egy ifjúsági meccsen, viszont össze sem lehet hasonlítani a kettő közötti különbséget. Egyébként a Volán-Sényő elleni gólt legalább annyira értékesnek tartom, elvégre győzelmet ért. Nem szoktam tervezgetni, az a célom, hogy minél eredményesebb legyek: bosz- szant például, hogy az ősszel sok helyzetet elhibáztam, az elmúlt két meccsen viszont kihasználtam a lehetőségeimet. Próbáltam megfelelően koncentrálni, úgy néz ki, sikerült. A tabella tetején táborozó együttes eleddig nagyobb malőr nélkül tudta le az őszi szezont. A második helyezett Nagyszekerestől idegenben kapott ki (ez ugyebár megbocsátható...), három döntetlen mellett tíz győzelmet „húzott be”. A kisvárdai frontember szerint akár mutatösabb is lehetne a mérleg.- Elkerülhető lett volna a nagyszekeresi vereség is. A meccs elején, o-o-nál rúgtam egy kapufát, ha az bemegy, valószínűleg minden másként alakul, és még jobban állnánk. Kár a Nyírtelek ellen elhullaj- tott pontokért, illetve a Nyírbátor elleni rövidzárlatért, amikor o-2-ről egyenlítettünk, mégis rossz szájízzel mentünk le a pályáról, mert nyerhető mérkőzésen végeztünk döntetlenre. Ettől függetlenül azt gondolom, megtettük a magunkét. Figyelni kell, mivel két-három komoly riválissal kell számolnunk, nekünk pedig egyértelműen a bajnoki cím megszerzése a célunk. Kisvárdán egyébként is hatalmas igény mutatkozik a minőségi futballra, a szurkolók rendkívül hálásak, Sényőre is sokan eljöttek velünk, ezúttal is köszönjük szépen a biztatást. . KM-KT Magyar-kupa, női 3. forduló Mátészalkai MTK-Bőcs 25-30(10-16) Mátészalka, 200 néző, v.: Kolarovszki, Szabó I. Mátészalka: Szabó V, - Poór B„ Nagy A. 3, Buglyó 0.1, Katona A„ Vakarcs K. 15/6, llyés T. 1. Csere: Hadas K. (kapus), NagyS. l.BácsJ. l.Tengyel E.,UdvardyA. 3. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 4, illetve 16 perc. Hétméteresek: 6/6, illetve 3/3. A hazai csapat tisztességgel helytállt a nagyon jó játékosokat felvonultató bécsiekkel szemben. Aranyat és bronzot tekertek az erdőben KERÉKPÁR. A SuperCross Sorozat kazincbarcikai nyitó fordulója sok érdekességet tartogatott. A cyclocrosszt országúti kerékpárosok találták ki a téli hónapokra, az erdőben kell tekerni mesterséges akadályok között. A nyíregyházi ViniBike kerékpáros egyesület tagjai két érmet hoztak el: Tóth Levente a serdülők között az első, Jónás Gábor ifiknél a harmadik helyen zárt. km Tóth Levente az élen zárt FOTÓ: VINIBIKE © LABDARÚGÁS: Megyei II. osztály, 13. forduló (kezdés: 14, ifi: 12) Dijözön-csoport Tippel: Seregi Mihály, a Kálmánháza edzője. ___________________________________ Vasárnap. Ofehértó (6.)-Geszteréd (2.): - Nagyon becsületes, ahogy a geszterédi csapat szerepel, de ezen, a meccsen hazai győzelem születik. _____________________________ Kállósemjén (B. (-Napkor (11.): - Az utóbbi időkben gyengélkedik a semjéni csapat, de most megrázza magát - hazai siker. _________________________________________ Nyírvasvári (3. (-Levelek (5.): - A Nyírvasvári masszív hazai pályán, a hét végi leveleki fiaskó is érezteti még hatását. ________________________ ________ Nyfrbogdány (13.)-Apagy (12.):— A Bogdány jó otthon, de az Apagyot sem lehet leírni. Küzdelmes mérkőzésen döntetlent tippelek. ______ Nagy kallói VSE (1 .)-Vasmegyer (15.):- Nem szeretnék senkit lebecsülni, de nincs egy súlycsoportban a két csapat.__________________________ ____________________ Nyíribrony (7.)-Nyirpazony (10.): - Az ibronyi oroszlánbarlangban nem terem babér a Pazonynak.___________________________________________________________ Máriapócs (14.)-Kőly0k SC (16.): - Ez az a mérkőzés, amelyen meglepetést szagolok. Kálmánháza (9.)-Nylrlugos (4.j: - Jó csapat a Nyírlugos, de mi még jobbak leszünk! Ha azt a játékot nyújtjuk, amit az elmúlt héten, akkor nem tudom elképzelni, hogy ponttal, netán pontokkal távozzon a Dzsudzsák-gárda Kálmánházáról. Selyember-csoport Tippel: Lévai Csaba, a Nyírtass edzője. _______________________________ Vasárnap. Szabolcsveresmart (15. j-Záhony (2.): - Magabiztos záhonyi győzelemre tippelek. ____________________________________________________________ Újdombrád (12.)-Demecser (9.): - A Demecser egységesebb csapat, idegenben is esélyesebb. __________________________________________________________ Fényeslitke (10.)-Pátroha (1.): - Az első három helyezett nyerni fog ebben a fordulóban, ígyaPátroha is.________________________________________________________ Pap (7.)-Pusztabodos (6.): - A nagy nyilatkozók találkozója: 12-9 lesz a végeredmény, de, hogy kinek a javára, azt döntsék el ők. _______________ _______________ Rohod (5.)-Vaja (11.): - A Rohodnak nehéz dolga lesz je otthon tartja a három pontot. Tlszamenti SE (8.)-Anarcs (13.):- Amióta Szilágyi Dániel átvette az Anarcsot, javul a játék, de ez Ugomyán még kevés lesz. _______________________________________ Kék (3.)-Dombrád (4.): - A Kék otthon veszélyes, bár attól függ az eredmény, a Dombrád melyik arcát mutatja, mert akár meglepetésre is képes lehet. _______________________ Nyírtass (16.)-Petneháza (14.): - Közel húsz éves edzősködés után a szezon végén felállók a kispadról - a további eredményektől függetlenül. Természetesen szeretnék szépen búcsúzni, ehhez vasárnap feltétlenül nyerni kell. Carmo-csoport Tippel: Csaholyi Gyula, a Porcsalma edzője,____________________________________ Szombat. Nyírmeggyes (2.(-Tisztaberek (7.): - A Bereknek két lehetősége van: megnehezlti a Meggyes dolgát, vagy nagyon kikap. Oroszi Pistiéknek szorítok! ________________ Szatmárcseke (15. j-Mérk-Vállaj (13.): - Ha a Cseke most is hibázik, reménytelen helyzetbe kerülhet, pedig jobb sorsra érdemes ez a csapat. Egyesre tippelek. ____________ Nábrád (10. j-Tyukod (16.): - A Tyúkod a szívem csücske. Itt lett belőlem, aki lett, nagyon szép emlékek fűznek a csapathoz. Szorítok nekik,hogy végre talpra álljanak és nyerjenek. ____________________________________________________________ Vasárnap. Nagydobos (12. j-vámosoroszl (11.): - Két furcsa csapat találkozik. Nagydoboson problémák lehetnek, az Oroszi kezd magára találni. Kettest érzek. _______ Gelénes (14,)-Csenger (5.): - Ahogy a csengerieket Ismerem, simán nyernek. ________ Tlszakóród (4.)-Tunyogmatolcs (9.): - Közel egyforma képességű csapatok meccsén ember legyen a talpán, aki megmondja, mi lesz a vége. ___________________________ Nyírcsaholy (1. (-Beregdaróc (6.): - Ha a Csaholy bajnok akar lenni, ezen a meccsen nem hibázhat. _______________________________________________________• Porcsalma (8.)-KöIcse (3.):—A múlt heti vereséget feledtetni akarjuk, ha össze tudom szedni a csapatot, akkor nem lehet probléma. Bárdi Attila Della Sándor Nyírbátor (3.)-Szakoly( 15.)_____________3-1 _______________3-0 Tbzavasvári (7.)-Nylrgyulal (18.) _________2-J_______________2-0 Tiszabecs( 12.(-Mátészalka (5.) LH ____________1-2___ Gávavencsellő (17.)-Ájak (14.) 2-2 _____2-2 ~~ Mándok (11 .(-Fehérgyarmat (4.) _________2-1 __________1-0 Nagyhalász (9.)-Volán-Sényő (lő.) 1-1 ___ 3-1 Várda SE(1.)-Nylrkarász(13.) 2-0 ___________3-0 Nyírtelek (16,)-Rakamaz (6.) ____________l^L_______________2-1 Gyulaháza(8.)-Nagyszekeres(2.) 2-1 1-3