Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-02 / 254. szám
2010. NOVEMBER 2.. KEDD 4 Fórum KELET cumim Horváth Gáborné, jándl olvasónktól: 99 Gyűlölet tövise nem virág-** zott még békét soha. Haramiának a lopott fedél zsákmánya lehet csak, nem otthona. WASS ALBERT OCmHZBHHl Angyal Géza KISLÉta. Angyal Géza lapunk első megjelenése óta hűséges előfizetője a Kelet-Magyaror- szágnak.- 1955-től 1993-ig pedagógusként dolgoztam a helyi általános iskolában. A feleségem is ott tanított akkoriban. Jó ideig futballoztam a helyi csapatban, majd vezettem azt. A kislétai focipálya (1972) létrejötte szintén az én nevemhez fűződik. Sokat változott a világ azóta, az emberek, az értékrendek, ma már semmi pénzért nem vállalnám a katedrát. Szívesen olvasgatom viszont kedvenc napilapomat a nejemmel, Irénkével. Reggelente elfelezzük az újságot, én a sporthírekkel kezdem. Egyébként minden érdekel minket, az ismerős arcokat és neveket megjegyzem, az értékes cikkeket elteszem emlékbe. A két fiam és a hat unokám szintén rendszeresen forgatja a Kelet-Magyarországot. Jó egészséget és jó munkát kívánok a szerkesztőség lelkes csapatának, remélem, még sokáig olvashatom munkájuk gyümölcsét! - mondta hűséges előfizetőnk, Angyal Géza. KM-PI Mil.HM.TlCM* Zöld nap A nyíregyházi Petőfi Sándor Általános Iskola az elmúlt- és az idei tanévben is több pályázaton vett részt. A cél az volt, hogy intézményünk szebb, otthonosabb, az előírt szabványoknak megfelelő udvari játékokkal felszerelt legyen. Az egyik biztosító, az önkormányzati pályázat és a Tettrekész Alapítvány segítségével gazdagítottuk iskolánk környezetét. A parkosításban és az épület belső terének vi- rágosításában részt vettek tanulóink és az iskola dolgozói is. Szeretnénk ebből a napból hagyományt teremteni. SAJTOSNÉLIPPAI ÁGNES Birtokba vett játékok 0 AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Csekkes befizetés „A kiszolgáltatott fogyasztó”, a Kelet Magyarország október 22-ei számában megjelent olvasói levél alapján a következő tájékoztatást adjuk: a szolgáltatók az illetékes hatóságok (Magyar Energia Hivatal, jegyző) által jóváhagyott üzletszabályzatukban, illetve az általános szerződési feltételeikben meghatározott módon és időközönként bocsátják ki számláikat. A számlán feltüntetett fizetési határidő elmulasztása esetén késedelmi kamat számítható fel a fogyasztó terhére. Problémát az jelenthet, hogy 2010. május l-jétől az uniós előírásoknak eleget téve, a sárga csekkel történő befizetésre ugyanaz a szabály vonatkozik, mint minden más fizetési módra. Vagyis a fizetés azon a napon teljesül, amikor a pénz a kedvezményezett, azaz a szolgáltató számláján megjelenik. A posta részére a jogszabály maximum két napot engedélyez a befizetett összeg címzetthez történő átutalására. Fentiek értelmében a sárga csekkeken feltüntetett határidő nem a befizetés, hanem a pénz megérkezésének a napját jelöli. A szolgáltató ugyanakkor dönthet úgy, hogy teljesítésnek a befizetés napját fogadja el. A fogyasztóbarát megoldás az lenne, ha a csekkeken a befizetés határnapját tüntetnék fel a szolgáltatók. Amennyiben a fogyasztó havonta általány díjat fizet, azaz az éves elszámolásig havonta azonos mennyiségű fogyasztásról kap számlát, annak megítélése pénzügyileg nem különbözik az egyéb díjakat tartalmazó számláktól, a kiszámlázott összeget az előírt fizetési határidőre be kell fizetni, ellenkező esetben jogos a késedelmes teljesítésre számított késedelmi kamat. Az alapdíjat a fogyasztó a jogszabályban előírt ellátási kötelezettségen alapuló szolgáltatás rendelkezésre állásáért fizeti meg a szerződési időszakra vonatkozóan. Az alapdíj összegét jogszabály határozza meg, azt fel kell tüntetni pl. a gáz-, illetve a villanyszámlán. Amennyiben a fogyasztó úgy ítéli meg, hogy a szolgáltató nem szerződésszerűen teljesített, igényével a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő békéltető testülethez (Nyíregyháza, Széchenyi utca 2. szám), illetve az illetékes bírósághoz fordulhat. NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE NYÍREGYHÁZI KIRENDELTSÉG LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu A gyermekekért Egy felmérés szerint, napi hét (7) percet szánunk a gyermekünkre. Hogy ez mennyi? Kevés? Nagyon kevés? Vagy elég? Tanítani, beszélgetni, meghallgatni, véleményt cserélni, szeretni, tisztelni, példát, utat mutatni (folytathatnám még), nem számottevő ez az időmennyiség. Viszont verésre, fegyelmezésre, rettegésben tartani naponta, sok(k). Minden másra ott van a média ezernyi ága, a haverok, az ismerősök, meg a „miért pont nem én” gondolat. Aztán amikor - mint szülő - megvilágosodik a felismerés: Segítsd a gyermeked! Már a börtön, a drog... irányítja. Egy felmérés szerint sokkal kevesebb erőből lehetne jónak lenni az embernek, mint rossznak. Már csak meg kellene fogalmazni, mi az hogy jó. És általánossá téve e fogalmat, élni kellene vele. A „vidám barakkban” a gyermekre szánt időt növelte az iskolai rendszer is. A tanárok, mint példaképek elfoglalták a gyermeket mind otthon, mind az intézményekben, hogy különb legyen (okosabb, eredményesebb a szülőnél), és eszébe sem jusson, milyen lenne, ha... Talán ezért nagyon kevés a gyermekre fordított napi hét perc manapság. Mert nincs hozzá más! NAGYERDESSY MIHÁLY Ki mit gyűjt? Várjuk a gyűjtőket és az érdeklődőket (papírpénz, képeslap, bélyeg, jelvények, régi fegyverek stb.) Túrázók egyik vidám csoportja fotó: a szerző Október 23-án reggel a METEOR túracsoport gyülekezett a nyíregyházi vasútállomáson, hogy rövid utazás után Tokaj szép tájait őszi pompában megcsodálhassa. A 30 fős lelkes csapat több mint fele gyerek volt, akik önfeledt zsivaja még szebbé tette a „pihenni készülő” a tájat. Jó társunkká szegődött az időjárás is. Tarcalon meglátogattuk a templomot, a bányatavat és az óriás boros palackot, majd felkapaszkodtunk a Kopaszra. Rövid pihenés után folytattunk a felfedező természettúránkat, de most már lefelé haladva. Irány Tokaj, ahol az ünnepi rendezvények részesei lehettünk. Végül a napi jutalmunk a jóleső fáradság volt, és tettük ezt családi és baráti környezetben! DR. KISS ISTVÁN november 7-én (vasárnap) 8-tól 13 óráig Nyíregyházán a Zrínyi Ilona Gimnáziumba (Széchenyi u.). Információ: 06-20/492-6594. VANCSISIN JÁNOS Érdemes dolgozni Hála az Istennek, vége az önkormányzati választásoknak, végre jöhetnek a dolgos hétköznapok minden magyar ember számára. Akiket megválasztottak polgármesternek igyekezzenek úgy dolgozni, hogy a településükön élők elégedettek legyenek munkájukkal. A hatalommal nemcsak élni, de visszaélni is lehet. Az attól függ, hogy milyen becsületes, erkölcsileg tiszta múlttal rendelkező áll a testület élén. A megyei lapokat olvasva azt látjuk, hogy a megválasztott független polgármesterek háromszor annyian vannak, mint a két nagy párt összesen. Ennek az eredménynek üzenetértéke van a mai politikai elithez, meg a kormányon lévőkhöz. A pártoktól független polgár- mesterek bizonyitották, hogy lehet önálló gondolkodásuk és cselekedetük. Mindenek előtt a rájuk bízott település fejlődését, biztonságát tartották szem előtt. Ezért kaptak többször is bizalmat a lakosságtól. Nem elherdálták a településük vagyonát, hanem állagmegőrzést végeztek és nem megszabadultak - az akkor nehéznek látszó - tehertől. Példa erre az október 5-ei újságban megjelent polgármesterek neve, akiket évtizedeken át megválasztottak. Ugye érdemes becsületesen dolgozni! HARSÁNYIISTVÁNNÉ, RAKAMAZ Mikor lett önálló közigazgatású település Szorgalmatos? c, 2002. október 20-tól © LAKÓHELYEM - Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk Internetes portálját, a Szabolcs Onllne-t ( www.szon.hu ) Is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több Információ |usson el az ott élő emberekhez, ezért Indultak el a „lakóhelyem" aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Onllne-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, Információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, Illetve kereshetik az oldalak „felelőseit", akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. ©TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Az olvasói oldalon csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük. ® AZ ÉV POLGÁRŐR EGYESÜLETE Az Országos Polgárőr Szövetség idén a Porcsalmai Polgárőr Egysületet tüntette ki e megtisztelő címmel, munkájuk elismeréseként a budapesti Rendőrpalotában. fotó: szabó Béla Szépítse velünk! j ífiS KERTVÁROSI BÚTORHÁZ Nyíregyháza, Derkovits u. 104. «T.: 42/506-911 |A minőségi bútorok áruháza! HIRDETÉS VENDÉGSOROK Angyal Sándor Egy kupicával állom a rádióban, hogy veszélyes dolog volt a pálinkafőzés liberalizálása, mármint az, hogy szabad utat engedtek az otthoni párlásra. Azt maga a Jóisten sem tudja követni, miféle koty- í valékok csöpögnek majd a rézüstök vékony csapjaiból. Ami, ugye, nem tesz jót az egészségnek, sőt, egyenesen ártalmas. Ebben lehet valami, bár a törvény készítői nemcsak az évenként így lefőzhető mennyiséget maximálták, de kilátásba helyezték a szigorú ellenőrzést is. Ezen túl más okok miatt sem osztom teljesen a vészmadarak álláspontját. Ilyen úton hasznosíthatóvá válik a hulladékgyümölcs. Csökken majd a kocsmában otthagyott kiadás. Nem ellensége az ember magának, hogy csak amolyan olcsó löttyöt készítsen. Aztán meg a szólásmondás is azt tartja, hogy a magyar ember akkor iszik, ha bánata vagy öröme van. S mint köztudott, az életünk bánatok és örömök sorozata. Örül például a magas jövedelmű, gazdag ember a leendő egykulcsos adónak, mert ugye, a milliós fizetésnek az eddigi 32 helyett csak 16 százalék lesz az adója. Bánatos viszont a magán-nyudíjbiztosítóval fogódzott polgártársunk, mert e pillanatban még nem tudja, hogy végül is mi lesz az ő odafizetett járulékával. Van okuk örömre ugyanakkor a nagycsaládosoknak, mert a kormány jövőre látványosan megsegíti őket többféle kedvezménnyel, bíztatván ezzel a gyermekvállalást. Viszont csak lesnek azok, akiknek nincs miből elengedni, merthogy munkanélküliek vagy minimálbéren vannak. Fülig ért a szájuk azoknak, akik az Alkotmánybíróság döntése révén megmenekültek a kétmillión túli végkielégítés 98 százalékának a levonásától visszamenőleg. Majd odafagyott a mosoly az arcukra az újabb hír nyomán: a parlament ebbe nem nyugszik bele, és újra napirendre tűzi a kérdést, mert egyesek erkölcsileg kifogásolható módon markoltak. w Mindannyiunknak alanyi joga, hogy örüljön vagy bánkódjék. Akkor meg: Isten, Isten, cimborák! Vidám túra Tárcáiról át Tokajba