Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-09 / 260. szám

2010. NOVEMBER 9., KEDD KELET Háttér 3 Babák, mamák: három évig otthon ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR A munkáltatók nem „örülnek” a gyesről visszatérő anyukáknak, de a piacképes tudás előny. nyíregyháza. Még ebben a hónapban elfogadhatja a parlament azt a jogszabályt, amelynek értelmében a jelen­legi kettőről ismét három évre nőne a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának ideje. Az emelés hátterében áll az is, hogy az országgyű­lési biztos szerint hazánkban kevés az óvodai és bölcsődei férőhely, a 3 éves gyes ezen a helyzeten is javítana. A módosítás korlátozná a támogatást igénybe vevők munkavállalását: jelenleg az anyák a gyermek egyéves kora után, a gyes mellett időkorlátok nélkül dolgoz­hatnak. A tervezet viszont csak az otthonukban dolgozó nőknek engedné az időkorlá­tozás nélküli munkavégzést, a többiek csak legfeljebb heti 30 órát dolgozhatnának. A szabály visszamenőleges ha­tályú lesz, azaz a 2010. május i-je után született gyermeke­ket nevelők is igénybe vehe­tik majd a hároméves gyest. Nem örülnek nekik- A gyes-ről, gyed-ről vissza­térő anyukák éppúgy a mun­Befogadta, s fogva tartotta nyíregyháza. Személyi sza­badság megsértésének meg­alapozott gyanújával vett őrizetbe egy 56 éves férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitány­ság. A férfi albérleti lakásában egy hétig akarata ellenére be­zárva tartott egy 32 éves haj­léktalan nőt. Az eredetileg ön­ként hozzá költöző asszonyt többször bántalmazta és elvet­te pénzét. A sértettnek 7-én si­került megszöknie, ekkor kért segítséget. A férfival szemben nők bántalmazása miatt két másik büntetőeljárás is folyik. Beszélgetés / 1 / ■ a gr rw a a sóstói erdőről NYÍREGYHÁZA. Az „Egy város arca” dmű program keretén belül újabb párbeszédkört rendez az E-misszió Egyesü­let. November 10-én 17 órától a Szent István Könyvkereske­dés és Teaházban az eszme­csere témája a Sóstói-erdő, azaz mit tehetünk az erdőn­kért, Nyíregyháza tüdejéért. A párbeszédkört dr. Szigetvá­ri Csaba, az „Egy nap az erdő­ért” program felelőse vezeti. Három évig kapnának gyest kaerő-piac hátrányos helyze­tű célcsoportjához tartoznak, mint az 55 év felettiek vagy a pályakezdők, a munkálta­tó bértámogatást vehet rájuk igénybe - mondja Orosi Gábor Bence, a HUMAN-NET Alapít­vány munkaerő-piaci tanács­Nem kötelező váltani, de nagyon érdemes átgondolni a lehetősé­geket. NYÍREGYHÁZA. Arról hallani mostanság, hogy boldog-bol­dogtalan vált... A kötelező felelősségbiz­tosítási kampány második hetében immár megvonható a nyitány mérlege. Eszerint a kampány első hat napján a Netrisk.hubiztosítási portálon 70 ezer új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerző­dést kötöttek (az elmúlt esz­tendő hasonló időszakában 50 ezren regisztráltak). Sokan csak azért nem léptek még, mert a díjkalkulációt végzik el, illetve a szerződéskötést inkább a kampány utolsó he­tére halasztják. A kalkulációk száma árulkodó jel: alig egy hét alatt elérte a 2,2 milliót. Nem sürget az idő- Én is azok közé tartozom, akik válogatnak a kínálatból. Nem sürget az idő, azonnal nem döntök, kíváncsi vagyok arra, hogy melyik a legkedve­adója. Az Európai Bizottság egy korábbi jelentésében azt írta Magyarországról, hogy a gyermekvállalás után az uni­ós országok közül a magyar és a cseh nőknek a legkilátás- talanabb a munkaerő-piaci helyzetük. zőbb ajánlat. És persze az is érdekel, hogy a jelenlegi biz­tosítóm díjazza-e a hűsége­met - morfondírozott Bernáth Oszkár. Az idei kampány sajátossá­ga, hogy immár nem az autók motorjának lökettérfogata, hanem teljesítménye alap­ján alakítják a tarifákat. Az is változás, hogy megszűnt az automatikus év végi évfordu­ló, ettől az évtől a szerződés megkötésének napján lehet biztosítót váltani. A jelentő­sen visszaesett autóértéke­A tapasztalatok azt támaszt­ják alá, hogy aki piacképes, eladható tudással rendelke­zik, az akkor is könnyebben tud elhelyezkedni, ha három évig marad otthon. A tervezett emelés a szak­ember szerint, azoknak lesz jó, akik amúgy is nehezen találnának vissza a munka vi­lágába, így még egy éven ke­resztül kapják majd a jelenleg 23 ezer 400 forintos támoga­tást.- Úgy látjuk, hogy a civil és az állami, önkormányzati szféra elfogadóbb a kisgyer­mekes anyukákkal szemben. A piaci szereplők inkább tar­tanak attól, hogy a dolgozó sokat lesz táppénzen, ezért ha csak egy mód van rá, kerü­lik az ilyen helyzetet - fogal­maz Orosi Gábor Bence, aki úgy véli: a törvényhozó szán­déka a vállalkozói szektor felé orinetálni az anyukákat, ser­kenteni a részmunkaidős és a távfoglalkoztatást, igaz, ez utóbbiak téren is le vagyunk maradva Nyugat-Európától, ahol viszont csak 1-1,5 év az az időtartam, amíg az anya otthon maradhat a gyerme­kével. Lesz igény a bölcsődékre- Nyíregyházán kilenc önkor­mányzati bölcsőde működik, ezek mindegyikében bővült a férőhelyek száma, amit a fej­sítés miatt a 4,1 millió jármű zömének még az év végén jár le a szerződése, amelyet no­vemberben lehet felmondani, és december 31-éig a meglévő biztosítónál újrakötni vagy egy másikhoz átvinni. Sokba kerülhet a hiba Az autók forgalmijának mint­egy 10 százalékában rosszul vah feltüntetve a lóerő-telje­sítmény. Mindez eddig nem okozott nagyobb problémát, ám most éves szinten akár 10-50 ezer lesztések és a jogszabályban lehetővé tett csoportszámok emelkedésével lehetett meg­valósítani. A bölcsik kihasználtsága 100 százalékos, s az összesen mintegy 600 hely, ha szűkö­sen is, de fedezi az igényeket - tudtuk meg az Egészségügyi, Szociális és Bölcsődei Igazga­tóság igazgató-főorvosától. Dr. Együtt Mihály érdek­lődésünkre elmondta: nem ismertek még a törvényter­vezet részletei, de minden bizonnyal a gyes 3 évre eme­lésével nem kell attól tartani a megyeszékhelyen, hogy csök­ken a bölcsődék iránti igény, ezért a fejlesztések fontosak és szükségesek voltak. Plusz lehetőség A nyíregyházi kismama, Zsu­zsa másfél hónappal ezelőtt hozta világra kisfiát, így még bőven van ideje arra, hogy eldöntse: meddig marad ott­hon.- Szerintem ez egy jó lehető­ség, egy plusz esztendő arra, hogy az anyukák eldöntsék, mit szeretnének. Nekem ígé­retem van arra, hogy két év múlva üresedés lesz ott, ahol korábban dolgoztam, de az is lehet, hogy akkor kell majd új állás után néznem. Ha pedig így lesz, jól fog jönni, hogy még egy évig keresgélhetek - mondja. KM-BM forint többletkiadást is jelent­het a téves bejegyzés - derül ki a 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Biztosítási Alkusz Kft. elemzésében. így azok, akik­nek nagyobb érték van fel­tüntetve a valós teljesítmény­nél, azoknak többet kell majd fizetniük. A korrekcióra csak akkor lesz mód, ha az illetékes hivatalban kijavíttatják a hibát - közölte Németh Péter, a cég kommunikációs vezetője. A Netrisk.hu statisztikája szerint az autósok többsége nem a legolcsóbb, hanem a má­sodik, harmadik legkedvezőbb ajánlatot választja. Az árver­senyben az Astra Biztosító áll az élen, a legtöbb új szerződést mégis az Allianz és a K&H Biz­tosító köti. Előbbi 27 százalé­kot, utóbbi 22 százalékot hasít ki a kgfb-tortából, míg az Astra részesedése a ténylegesen megkötött új szerződésekből egyelőre csupán 11 százalék. Az Astra relatív gyenge szerep­lése azzal magyarázható, hogy egyelőre kevesen ismerik, a társaság tőkeereje nem indo­kol ilyen mértékű hátrányt. KM-LTL Nemzetközi gyes-lesen okán mondják, hogy a magyar családtá­mogatási rendszer nemzetközi ösz- szehasonlításban is elég bőkezű. Ilyenkor arra hivatkoznak, hogy Európá­ban 3 éven át (nálunk sokáig így volt, s talán ismét így lesz) szinte egyetlen ország­ban sem jár a mi gyesünkhöz hasonló támogatás, sőt, Nyugat-Európa több országá­ban csak 6 hónapig fizetnek a kismamáknak. Nos, ez nem egészen így van, és az sem mindegy, mennyi a támoga­tás havi összege. A Világgazdaság tavalyi adatai szerint Luxemburg­ban, Romániában, Bulgári­ában és Lettországban két évig fizetnek segélyt, persze, Luxemburgban ez havi 485 eurót jelentett, szemben a magyarországi 121 euróval... A gyes összege Romániában is magasabb, havi 164 euró volt. Franciaországban az első gyermekre ugyan való­ban csak 6 hónapig jár a tá­mogatás (2009-ben havi 540 euró!), a másodiknál viszont már 3 évre, igaz, akkor már nem ilyen magas az összeg. Németországban a szülő választhat: vagy egy évig havi 450 eurót, vagy két évig havi 300-at kap a gyermek után, és emellett a baba egyéves koráig még a fizetése minimum 67 százalékára is jogosult az államtól. Cseh­országban három éven át havi 320 eurót fizetnek az anyukáknak. Ezzel szemben a skandináv országok segély helyett inkább az ingyenes bölcsődei ellátást részesítik előnyben. Röviden: ahány ország, annyi szokás. Egy biztos: amikor 1967-ben Magyarországon bevezet­ték a gyest, ez akkor a világ leghosszabb ideig folyósított, legkedvezőbb gyermekgon­dozási Segélye volt. Ma ezt már a legnagyobb jóindulat­tal sem lehet róla elmonda­ni.. zoltan.zaiacz@inform.hu Melyik században épült atarpai szárazmalom? a) XIX. sz. eleje b) XVIII. vége c) XIX. sz. vége d) XX. eleje A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Ismét magasra szökik a váltási láz Amikor nem mindegy, hogy mit nyújt a kötelező illusztráció: szon-archIv- MEGSZÉPÜLVE Látványos beruházások készültek el Nyírteleken: átadták a ravatalozót és a temető kapuját, két játszóteret, s elkészült a közösségi ház előtti díszburkolat is. fotó: racskó tibor Q MEGKÉRDEZTÜK: Ön hogy döntött: vált ebben az évben biztosítót? BODNÁR RENÁTA: Ne- KERESZTES ÁGNES: KORMÁNY TIBOR: gyedévente 15-20 Elégedett vagyok a Biztosan maradok ott, százalékot spórolhatok, biztosítómmal. ahol vagyok. KOVÁCS IBOLYA: A SKOLÁN PÁL: Nekem TÓTH RÉKA: Azt a meg­jelenleginél kedvezőbb csak jövőre kell ezen oldást választják majd, konstrukciót találtam, gondolkodnom. ami a legkedvezőbb. Bodnár Renáta már körülné­zett a biztosítók között, s azt mondja, ha talál kedvezőbb ajánlatot, biztosan vált. - Ab­ban az esetben, ha ugyan­olyan minőségű a szolgáltatás, és kevesebbe kerül, butaság nem váltani. Kalkuláltam: negyedévente ezerötszáz fo­rintot, akár 15-20 százalékot is megspórolhatok. Keresztes Ágnes elégedett a jelenlegi biztosítójával, így biztosan nem vált. - Összehasonlítot­tam az interneten az árakat, és úgy döntöttem, maradok annál a társaságnál, ahol most is vagyok. Kormány Tibor sem vált. - Évek óta ugyanan­nál a biztosítónál vagyok, és meg vagyok velük elégedve. Bármilyen problémám volt, gyorsan és korrekt módon rendezték, így maradok ott, ahol vagyok. Kovács Ibolya változtat, mert a jelenleginél jóval kedvezőbb konstrukciót talált. - Ezen a szakterületen dolgozom, így több informá­ció birtokában könnyebb volt a döntés. Skolán Pálnak nem kell ezen gondolkodnia, hi­szen nemrégiben vett autót, így csak jövőre kell váltania, feltéve, ha nem lesz elégedett a biztosítójával. Tóth Réka csa­ládjában több autó is van, de egyelőre nem tudja, hogyan döntenek ez ügyben a szülei. - Biztosan azt a megoldást vá­lasztják majd, ami a legkedve­zőbb - mondja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom