Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)
2010-09-03 / 206. szám
2010. SZEPTEMBER 3„ PÉNTEK í vmoR Fesztivál ™ ^ * * - ■ 1 - ' ' t' ' j Közeledő fesztiválzárás A Napra együttest összetéveszthetetlen zené|e miatt Imádta a nyíregyházi közönség FOTÓK: RACSKÓ TIBOR, SIPEKI PÉTER többen érkeztek a koncertekre, szerdán már annyian voltak, hogy Bassekou Kouyate alig látott üres széket a színpaddal szemben. Az afrikai zenész ráadásul már készen kapta a hangulatot, hiszen az előtte fellépő Kerekes Band is táncra perdítette a közönséget. A színházi előadások - legyen nagyszínpadról vagy kamaráról szó - a telt háznál is teltebbel mentek, és a dumaszínház hívei is kitettek magukért: bár Kiss Ádám fellépése csak tízkor kezdődött, kilenckor már állóhely sem nagyon volt a Kodály-iskolában. Amikor éppen nem esett, a város terein is szólt a muzsika, s erőművészek, bohócok, portrérajzolók hoztak színt az életünkbe. A VIDOR Fesztivál mai nagy- rendezvényei tehát az esti koncertek maradnak a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, a szervezők ugyanis nem akarták megkockáztatni a koncertek esetleges elmaradását. Amíg az időjárás engedi, addig a délutáni programokkal- utcaszínház, zsonglőrök, pantomimesek, élőszobrok- a Kossuth téren találkozhatnak a járókelők. Szombaton a Móricz Zsig- mond Színház nagyszínpadán tartják a gálát, ahol kiosztják a fesztivál díjait. A gála házigazdája Fábry Sándor lesz, fellép a Móricz Zsigmond Színház társulata, a Kinn a bárány band (Magyar Attila és zenekara), a Sharon Stone’s, a Móricz Zsigmond Színház színészzenekara és lesznek meglepetésvendégek is. km Afrika hangja - Bassekou Kouyate megtáncoltatta a közönséget Az időjárás sem tudta elrontani a feszti- válozók hangulatát. nyíregyháza. Néhány koncert és előadás, illetve a díjkiosztó gála van már csak hátra, és véget ér az idei VIDOR Fesztivál. Bár az elmúlt közel egy hét időjárása nem fogadta kegyeibe a több száz programot magába foglaló fesztivált, mivel a Kossuth téri koncertek a bujtosi csarnokba költöztek, senki sem maradt élni é n y e k nélkül. Estéről estéBuftosi Szabadidő Csarnok 19 óra: Cslk Zenekar és Kiss Tibor koncertje _________ Az immár 2 2 éve működő Cslk Zenekar a magyar népzene hiteles tolmácsolójaként vált ismertté. Az utóbbi években azonban egy olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon e muzsika váratlan, de kellemes élményt. A népzene és a könnyű műfajok eddig soha nem hallott, érdekes és sikeres ötvözésével egy új műfajt hoztak létre ....ez a kiváló együttes a jelenlegi magyar szórakoztatóipar egyik ékszere, akikről bizony még sokáig és sokat fogunk beszélni” - írta róluk a www.kronika.ro _________________ 20 óra: La Excelencia koncert __________________ Elsöprő energia, szédítő temperamentum, csupa érzékiség és erotika, ez a salsa, napjaink egyik legnépszerűbb zenei és táncstílusa, amely hazánkban is igen jelentős és igen lelkes rajongótáborral dicsekedhet. A műfaj legújabb amerikai sztárcsapatát az év legnagyobb felfedezettjei között tartják számon a salsa fanatikus szerelmesei, s kétség sem fér hozzá, hogy nem tévednek. Koncertjük az idei VIDOR Fesztivál egyik szenzációja. „Fiatalos, nyers, dübörgő, egy igazi tömegpusztító fegyver" - így írt róluk a Latin Beat Magazine. ______________________________ Jósa András múzeum 10 óra: Angyalbárányok - Écsi Gyöngyi bábszínháza 15 óra: Vásárfia bábcirkusz - Ládafia bábszínház______ Kodály Zoltán Általános Iskola 22 óra: Dumaszlnház - Bellczal Balázs_____________ Megyei könyvtár 17 óra: Irodalmi kávéház - Élet és Irodalom „Mi, tirpákok”. Ezt a címet viseli az Élet és Irodalom hetilap legfrissebb számának széppróza-rovata, ahol három Nyíregyházán élő író munkáiból találhat tematikus válogatást az olvasó: Antal Balázs, Csabai László és Gerliczki András. A lapszám anyagát ma 17 órától mutatják be az ÉS szerkesztőjének, Grecsó Krisztiánnak a közreműködésével. A Hajnal című mesejáték az ÖKO-Pannon szelektív hulladékgyűjtési oktatóprogramjának előadása volt a fesztivál keretében A színpadon: Roby Lakatos és zenekara A bugyogó című darabot a veszprémi Petőfi Színház társulata mutatta be '. • V v '• ■ v* Gál András alkotásait a megyei könyvtárban láthatták az érdeklődők , 'í. A fado műfaját Joana Amendoelra ismertette meg a közönséggel Fotófogyatkozás volt a színház galériájában A Kerekes Band fantasztikus hangulatot teremtett egyedi stílusú előadásával Dumaszínház Kiss Ádám -módra Az egri Gárdonyi Géza Színház előadása, a Csörgess megl egy fergeteges paródia Egy kis dobos: a Pause a Korzó-színpadon játszott Nyuszilány - a Káosz Katonái Hidat Vernek Társulat előadásában Sokan rajzoltatták le magukat a VIDOR alatt Q VÁLOGATÁS A VIDOR FESZTIVÁL MAI PROGRAMJÁBÓL: KONCERTEK, BÁBSZÍNHÁZ, IRODALMI KAVEHAZ