Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2010-09-13 / 214. szám

2010. SZEPTEMBER 13.. HÉTFŐ Záhony 21 °C Vásárosnamény 23 °C Kisvárda 23 °C 1 Tiszavasvárl 24 °C Mátészalka 24 °C Csenger NYÍREGYHÁZA 23 °C Nyírbátor 24 °C 22°C Ma reggel derült, illetve sűrű ködfol­tos, ködfelhős területek váltakoznak. Délelőtt a köd fokozatosan feloszlik, és naposra fordul az idő. Keleten derült lesz az ég, míg a Dunántúlon és az ország kö­zépső sávjában délután előreláthatóan erősebb félhősödés kezdődik, és foltok­ban záporok, néhol hevesebb zivatarok alakulnak ki. Délutántól a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. GLEVEGOSZENNYE ZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 50-60%-a KEDD ki . >w*- 11 °c 22 °C Reggel ködfol­tos, napközben derült időjárás. SZERDA CSÜTÖRTÖK u 12 °c 20 °C Változó felhőzet, néhol futó zápor­eső. 12 n 24 °C Csapadékmentes, napos, „vénasszo­nyok nyara” időjárás. Ma a Nyírségben reggel derült, illetve sűrű ködfoltos, ködfelhős területek váltakoznak. Délelőtt a köd fokozato­san feloszlik, mindenütt kiderül az ég. Napközben tartós napsütésre, csak kevés gomolyfelhőre lehet számítani, eső pedig nem hullik. Gyenge légmoz­gás mellett kellemes hőmérséklet valószínű. Este marad a derült, száraz időjárás. www.eumet.hu 24 OC fc/vti © IMPRESSZUM KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós IszabQiaiinform.hu). Főszerkesztő-helyettes: Zajácz 0. Zoltán (zoltan.zalaczlci)inform.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.tothl5linform.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (7solt.vareaiaiinform.hul. Marketingvezető: Fülöp István (istvan.fulooiailnform.hu). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály imihalv.danko2iainform.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteriainform.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1790 forint, negyedévre 5290 forint, fél évre 10 690 forint, egy évre 19 990 forint. Hlrdetésfeladás- keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/501-970, e-mall: kelethirdainform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hivás díja 500 Ft+áfa (bruttó 600 Ft/perc). mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hlrdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/501-973. E-mail: keletainform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza. Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI. EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen. Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dub0czkiainform.hu). Megjelenés száma: 2010/213. www.informmedla.hu MÖTESZ ^ print-audit KELET Szolgáltatás 13 m,',mi;i.I:1.w:i.13 KOS .03.21.-04.20. Változó napra van kilátása a Kos jegy szülöttjének. Egyszer fent, egyszer pedig lent. Ha sikerülne józanabbul megítélnie magatartását, akkor könnyebben lenne ura a helyzetnek. ái BIKA & 0 u Igencsak indulatos ma a Bika jegy szülöttje. Rettentően 04.21. -05.20. bosszantja, hogy mindig mások helyett kell felelnie. Nem elég, hogy mindenben az ön tanácsaira szorulnak, de még meg sem fogadják őket. IKREK Mindjárt reggel csalódás érheti onnan, ahonnan nem 05.21. -06.21. számított rá. Pénzügyeiben legyen nagyon óvatos! Ne kössön szerződést úgy, hogy nem tanulmányozza át alaposan a kis betűvel írott részeket is. RÁK Ismét jó passzban van a Rák jegy szülöttje. Üzletasszony­06.22. -07.22. ként/emberként sikeres szerződések megkötésére van kilátás, és hivatásában is maximális örömét leli. OROSZLÁN 07.23.-08.22. SZŰZ 08.23.-09.22. MÉRLEG ... , A09.23.-10.22. ólö SKORPIÓ 10.23.-11.21. Kellemetlen eseményekkel kezdi a hetet a Skorpió jegy szülöttje. Otthonával kapcsolatban kiadások merül­hetnek fel, és ezek valóban nem éppen kellemesek. A civilizáció bosszúja ez. NYILAS 11.22.-12.21. Jó lenne, ha meg tudná őrizni a lendületet, és ilyen erőszakosan tudná tovább folytatni a küzdelmet. A többiek energiahiányát is önnek kell ugyanis pótolnia, és lelket kell öntenie a csüggedőkbe is. Ha minden úgy alakul, ahogy tervezi, nem lesz nagyobb baj, annak ellenére, hogy nem a legkedvezőbb előjelekkel indul a hét. Mellőzöttnek, feleslegesnek érzi magát, legalábbis erre utal egyre több jel. BAK 12.22.-01.20. VÍZÖNTŐ Szenzációs naPra van kilátása a Vízöntő jegy szülöttjének. 0121-0219 Ma olyan lehetősé8ek nyílnak meg ön előtt, amilyenekre legszebb álmaiban sem mert volna számítani. Használja fel tegnapi tapasztalatait is! HALAK 02.20.-03.20. Kedvező napnak néz elébe a Halak jegy szülöttje. Most örül csak igazán annak, hogy nem fogadta el a nagyobb fizetéssel járó, de ugyanakkor túlságosan kockázatos beosztást, vagy vállalkozási ajánlatot. Hívja Jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: AV5 Ft/perc (bruttó) © SUDOKU, 213. FELADAT Kezdőknek Haladóknak EEMHin A megfejtéseket szeptember 24­éig lehet beküldeni. Kérjük, a levele­zőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország lógót is, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Bekül­dési címünk: Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy.u. 4-6. 4400 Pf. 25. Az Oroszlánról mindenki tudja, hogy szeret a középpont­ban lenni, és minden igyekezete erre irányul. Ám ne hagyja figyelmen kívül, hogy a reflektorok fényében a legapróbb hiba sem marad rejtve. Minél többet jár kezelésre, annál makacsabb a fájdalom, és annál kevésbé hisz a teljes felgyógyulásban. Nem is az állandó, tompa derékfájás zavarja, hanem inkább a tudat, hogy bármikor „bekattanhat". Ön ma túlságosan felelőtlen. Nem gondolja végig, hogy milyen következményekkel járhat, csak megragadja az első lehetőséget, és utólag már bánhatja! Ha rápillant a naptárra, érteni fog mindent. KENŐ szeptember 10.: 1,5,8,11,12,13,14,18,22,32,33, 38,46,55,56,57,68,71,74,80. KENŐ szeptember 11.: 3,19,23,24,28,31,40,41,43, 47,48,49,63,64,65,68,69,75, 76,78. ötös lottó 36. hét: 25,32,36,43,63. Joker: 295256 Hatos lottó 36. hét: 2,8,10,25,28,40. Az adatok tájékoztató jellegűek! vagen VASÁRNAP IS NYITVA Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 H-P: 9-18; Sz-V 9-13 KELET MAGYARORSZÁG Megfejtendő: Egyet szeretni nagyon ke­vés, ... Sörén Kierkegaard, dán filozófus eNYERTESEK A Ford VAGÉP ajándékát nyerte: Gyöngyösi Lászlóné, Kisvárda. E heti sudoku nyertesünk: Farkas Ádám, Nyíregyháza. t-JüiűM.'l.'.ll.'lUTil kelet Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost. Tel.:+36-20/468-9575 e-mail: lada@inform.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. AZ IDÉZET 2. RÉSZE VEZÉR ÜL IDE TETŐ PEREME ALUL LEVŐ HELYEN KÉSZEN­LÉTI SZOL­GÁLAT FARMER­MÁRKA EMELET (ROV.) AZ IDŐ JELE KELET (NÉM.) GYÖNYÖR! BIZALMAS MEGSZÓ­LÍTÁS LUSTA, TUNYA DERŰS ARCKIFE­JEZÉS AZ IDÉZET 1. RÉSZE VILÁG­TENGER KÉTDIMEN­ZIÓS INDÍTÉK NAPNYUG­TAKOR LÁMPÁT KIKAPCSOL KÖZÉPEN FELZÁR! ...-PICIKE A-NAK TÁRSA RÓKA KICSINYE BABADOR­GÁLÓ SZÓCSKA GERMÁN FOISTEN T™ A TÖBBES L SZÁMJELE^” PALACK I (NÉP) I _____ NÉ! NÉV .MET VELŐ VEGYES, KEVERT IGAZNAK TEKINT ÁLLATOT ELEJT SZÍNÉSZNŐ rr VÉKONY /ÁS VÁSZON T TÖRTÉNÉL Ml KÖZ ADY ÍRÓI ÁLNEVE TÁNCOS VÍGJÁTÉK w T BÍRÁSKO­DIK ERRE FUT MONDAT ALKOTÓ­ELEME PARKKAL KAPCSO­LATOS PÓK LÁBAI! T ... REGE (SHAKES­PEARE) GRAMM "*T~" EGYEN! FRANCIA ARANY KÜRTÖS VEZÉR SPANYOL AUTÓJEL APÓKA T“ SKANDi rffwfffi.'iniinsrtraa Megfejtések, 208. számú feladat 2 6 9 7 8 2 4 4 2 9 6 8 9 1 3 6 2 1 7 3 1 2 4 2 6 9 7 5 1 9 4 1 4 3 8 8 6 4 5 2 8 1 7 5 8 4 4 5 2 5 9 3 6 5 3 7 1 2 8 9 5 1 7 3 8 5 3 4 6 2 7 9 1 2 7 1 8 9 3 6 5 4 4 9 6 1 7 5 3 8 2 5 6 8 9 2 4 1 7 3 7 3 9 6 8 1 4 2 5 1 2 4 5 3 7 8 6 9 3 1 7 2 5 8 9 4 6 6 4 2 7 1 9 5 3 8 9 8 5 3 4 6 2 1 7 8 2 4 9 5 7 3 6 1 9 6 3 8 4 1 7 5 2 1 7 5 3 2 6 8 4 9 3 1 7 6 9 5 4 2 8 5 9 2 1 8 4 6 3 7 4 8 6 7 3 2 1 9 5 2 4 1 5 6 8 9 7 3 6 3 8 2 7 9 5 1 4 7 5 9 4 1 3 2 8 6 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám l-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy a megfejtett és ki­vágott feladatot (sorszámával együtt) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A 213. feladat beküldési határideje: 2010. szeptember 20. ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 :rmek). IGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet a Korona Gyógy­szertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 12/Asz. alatt tart. _____ Mentők: i04.Tüzoltók: 105.Rendőr­ség: 1Q7. __________________ iN-ínformáció: 42/598-177 UTINFORM: 06-46/432-111 A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhivószá­ma: 188 __ MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. AT-Com-tudakozó: igg.Ahibabeje- lentő: 194 Nyfrségvíz Rt., hibabejelentő: 42/523-600 _____ ____ Nyfrtávhö Kft.: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 06-80/300-300 _______ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanok- nak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Időjárás szeptember 13., hétfő ldojaras.szon.hu Napkelte: 06:02 Napnyugta: 18:45 Kornél ©TRAFFIPAX Nyíregyháza, Tiszavasvári, Tiszalök 10 °c REGGEL A reggeli órákban párás lesz a levegő, foltokban köd kép­ződik. A ködmentes területeken azonban derült lesz az ég. O 23 °C DÉLBEN Délelőtt fokozatosan megszűnnek a ködfol­tok, és napközben de­rült, száraz, kellemes hőmérsékletű időre van kilátás. 14 °C ESTE Este is marad a több­nyire derült ég, esőre továbbra sem kell eb­ben a régióban számí­tani. Ismét ködfoltok képződhetnek. e POLLEN Parlagfű magas Pázsitfüvek közepes Gombák magas Csalánfélék alacsony Üröm közepes Útifű alacsony eVIZHOMERSEKLETl Duna 15 °C Bodrog 15 °C Tisza 14-19 °C Szamos 18 °C Balaton 17 °C Hernád 15 °C Velencei-tó 17 °C Sajó 14 °C Fertő 15 °C Berettyó 18 °C Tisza-tó 16 °C Kraszna ’ 16 °C ©EVFORDULl BÁRCZI GUSZTÁV Százhúsz éve született Bárczi Gusztáv, Kossuth-díjas orvos, gyógypedagógus. KTiíTTTYCl Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -139 cm, apad, a mederteltség 13%, vízhőfok 17,6 C-fok; Tivadarnál -126 cm, árad, 1%, nem mérik; Vásárosnaménynál -7 cm, apad, 20%, 15,7 C-fok; Záhonynál -89 cm, apad, 24%, 15,8 C-fok; Dombrádnál 148 cm, árad, 3 5%, 15,8 C-fok; Tiszabercelnél 321, árad, 46%, nem mérik; Tokajnál 482 cm, apad, 16,1 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -14 cm, apad, 10%, 18,6 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 282 cm, apad, 60%, 16,8 C-fok; a TÚR Garbolcnál 7 cm, apad, 22%, 17,7 C-fok. © KOZLEKEDES-METEOROLOGIA Az erős zivatarfoltok térségében romlik a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koordi- náltsága. Ez a közlekedésben fokozza a balesetveszélyt. Reggel ködfoltos, napközben derült, száraz idő. ©ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom