Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2010-09-13 / 214. szám

2010. SZEPTEMBER 13„ HÉTFŐ Mindenfelől KEUU Két magyar áldozatot követelt a philadelphiai baleset fotó: net Nem válaszolt a hívásokra az uszályt toló hajó Philadelphia. Többször is hív­ták, de sem a vízibusz, sem a környező hajók hívásaira nem reagált az az uszályt toló hajó, amely júliusban felborította a magyar diákokat is szállító ka­csahajót. Ezt állapították meg a balesetet vizsgáló amerikai Nemzeti Közlekedésbizton­sági Hatóság jelentésében. A tolóhajó kormányosa nem válaszolt a baleseti vizsgálók kérdéseire. fh 5 év Öt évig tartó börtönbünte­tésre ítélte egy amerikai bíró a marihuána legalizálásáért küzdő ismert kanadai akti­vistát, Marc Emeryt. A „Fű Hercege” néven emlegetett 52 éves férfi májusban adta fel magát az amerikai ható­ságoknak. A férfi ellen azért emeltek vádat, mert ameri­kaiaknak adott el marihuána magokat. Hazájában egyetlen eljárást sem indítottak ellene. A magyar is lehet hivatalos nyelv Ukrajnában KUEV. Az ukrán parlamentben beiktatták az ország nyelv­törvényének új változatát, amelynek értelmében akár a magyar nyelv is hivatalos stá­tust nyerhet Kárpátalján. A tervezet szerint az országban az ukrán az egyetlen állam­nyelv, ám az államigazgatás szinte minden szférájában szabadon lehetne használni az oroszt, valamint a többi re­gionális nyelvet. FH Nem enged­né a jövőben a Jobbik, hogy az országgyűlési kép­viselők más politikai pozíciót is betölthes- senek. A gazdasági társaságokban való állásválla­lást nem korlátoz­nánk. NOVAKELŐD Tíz évnél több a magyar autók átlagos életkora Budapest. A magyar autók átlagos életkora valamivel több mint tíz (12,2) év, az au­tók alig negyede fiatalabb öt évnél, és az elmúlt két évben közel feleannyian vásároltak új autót, mint 2006 és 2008 között. Az autók átlagos élet­kora a legtöbb társadalmi csoportban emelkedett 2008 eleje óta, a legnagyobb mér­tékben a 60 évesek és időseb­bek körében. MTI MSZP-s javaslat a bérplafon kiterjesztésére BUDAPEST. Az MSZP hétfőn nyújtja be azt a képviselői indítványt, amely szerint a kétmillió forintos bérplafont kiterjesztenék az állami és az önkormányzati tulajdonú cé­gekre is - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján az ellen­zéki párt frakcióigazgatója Budapesten. Tóbiás József hozzátette: a javaslat szerint a meglévő szerződésekre is vonatkozna a bérplafon. A vonatkozó törvény módosí­tásával lehetővé válna, hogy akik nem fogadják el ezt a módosítást, azoknak rendes felmondással szűnjön meg a munkaviszonya. Az Orbán-kormány már megoldotta az állami szférá­ban dolgozók milliós fizetései­nek ügyét, így az MSZP néhány hónapot késett a probléma felvetésével - reagált közle­ményben Szijjártó Péter, a kor­mányfő szóvivője. Jelezte: 2 millió forintra csökkentették a költségvetési szférában adha­tó legmagasabb fizetést, és 98 százalékos különadót vetettek ki az e feletti végkielégítésekre. Emellett kötelezték az állami vállalatokat, hogy térjenek át a bértömeg-gazdálkodásra, fh OVIGV IT7TT7-T7TPJ1 Szabó Dóra VIGYÁZZUNK |f El CT AGYfcKEKEKRE! AE-MeJ O DEVIZAÁRFOLYAM 1 (2010.09.10.)MBHÉ PÉNZNEM árfolyam változás Euró 283,35-3,42 USA dollár 222,34-2,95 Svájci frank 217,55-4,24 Angol font 343,67-3,25 Román lej 66,32-0,62 Ukrán hrivnya 28,09-0,33 Horvát kuna 38,87-0,49 Lengyel zloty 72,10-0,64 (■j gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Szeptember 11-re emlékeztek JEGYZET Dankó Mihály Kilenc éve történt, de ma sem enyhül a fájdalom fotó: epa és Laura Bush egykori first lady. Nem sokkal a New York-i megemlékezések után körül­belül kétezren tüntettek a le­rombolt ikertornyok helyének közelében, az oda tervezett, mecsetet is magában foglaló muzulmán közösségi köz­pontért, miközben nagyjából 1500-an tüntettek ellene. Egy egykori ruhaüzlet épületébe tervezik a központot. Ellenzői szerint az ikertornyok áldoza­tainak emlékét sérti, ha mu­zulmánok számára a Ground Zero közelében létesítenek imahelyet. A támogatók sze­rint az Egyesült Államokban vallásszabadság van, a köz­ponttal kapcsolatos felhábo­rodás pedig nem más, mint rasszizmus. A két csoportot a rendőrség elkülönítette, de így is voltak kisebb súrlódások a tüntetők között. Közben hiába visszakozott annak a floridai keresztény A szeptember 11-1 megemlékezések idén a megszokottnál feszültebb légkörben zajlottak le az Egyesült Államokban. WASHINGTON, NEW YORK. Az ÍSZ- lám nem az ellenség és Ame­rika soha nem fog háborúzni ellene. Ezt Barack Obama mondta Washingtonban a szeptember ll-i merényletek 9. évfordulóján. Obama a Pen­tagonnál mondott beszédet, azon a helyen ahová 2001. szeptember ll-én becsapó­dott egy terroristák által elté­rített repülőgép. Kilenc évvel ezelőtt három másik utasszál­lító zuhant le: kettő a Világke­reskedelmi Központba, egy pedig egy mezőre Pennsyl­vania államban. Obama beszédében kiemel­te: nem egy vallás támadta meg Amerikát, hanem az Al-Kaida. Az amerikai elnök arra is buzdította honfitársait, hogy „ne engedjenek a gyűlö­letnek és az előítéletnek.” Felolvasták a neveket A Ground Zero-nál szomba­ton a megemlékezés egy gyerekkórus fellépésével kez­dődött, akik az amerikai him­nuszt énekelték el. Joseph Biden alelnök és Michael Bloomberg New York-i pol­gármester is jelen volt, ami­kor felolvasták annak a 2752 embernek a nevét, akik az ikertornyoknál életüket vesz­tették. Pennsylvania államban is tartottak egy megemlékezést, ott ahová becsapódott a ne­gyedik eltérített utasszállító: itt megjelent Michelle Obama Az új szerephez rendszert kell váltani az MSZP-ben Gyurcsány: „rendszer- váltás kell az MSZP-n belül, csak így lehet a felelős ellenzékből ké­sőbb felelős kormány” Budapest. „Egy dolgot tudok garantálni, hogy Orbán Viktor meg fog bukni, mert minden­ki, aki egyszer nyer, meg is bukik” - így kezdte beszédét szombaton Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök egy politikai rendezvényen, Bu­dapesten. Úgy fogalmazott: az új szerephez rendszervál­tásra van szükség az MSZP-n belül is. Ha ezt nem tudják végrehajtani, akkor nem vál­nak olyan politikai erővé, amely alternatívát és valódi szabadságot kínálhat az em­bereknek, a 89’-es elveknek és alkotmánynak megfelelően. A rendszerváltás óta eltelt hat ciklus ellenzéki erői mind abba a hibába estek, hogy azt kiabálták csak, amit az em­berek hallani akartak, majd amikor kormányra kerültek, belátták, hogy az ország ér­dekei sok mindent felülírnak - mondta Gyurcsány. Hozzá­tette: a jó ellenzék a haza ér­dekeit tartja szem előtt és így, felelősen igyekszik az embe­rekhez szólni. Gyurcsány Ferenc beszédé­ben kiemelte: ők, a 89’-esek kerültek most ellenzékbe és a legfontosabb feladatuk meg­védeni a 89’-es szabad alkot­mányt, szemben Orbán Vik­tor saját erkölcsi és politikai nézeteivel. Úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány a n’-esek kormánya, akik a 89’-es alkot­mányt felül akarják írni a 2011- es új alkotmánnyal, melyben az emberek már nem szabad polgárok, akik kritizálhatnak, szabadon szerveződhetnek, hanem alattvalók. fh Kétnapos ülést tart az Országgyűlés ma és holnap, ezzel megkezdődik a parlament őszi ülésszaka. A mai ülésen napirend előtt beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Kedden a 2009-es költségvetés végrehaj­tásáról szóló törvényjavaslatról vitázik a Ház. A kormányfő hétfői beszéde előtt az Afganisztánban elhunyt magyar katonákról, kedden pedig a Demok­rácia Nemzetközi Napjáról lesz megemlékezés a parlamentben. «NÉPSZAVAZÁS AZ ALKOTMÁNYRÓL Népszavazást tartottak Tö­rökországban az alkotmány megváltoztatásáról. A kor­mányzó konzervatív vallásos Igazságosság és Fejlődés pártja szerint a módosítások az uniós normák felé köze­lítik a török alaptörvényt. Az ellenzék szerint azonban a kormány célja átvenni a hatalmat a bíróságok felett. Az Európai Unió támogatja a változtatásokat. fotó: epa közösségnek a vezetője, aki az évfordulóra Korán-égetést hirdetett, a Fehér-ház előtt, ha nem is elégették, de össze­tépték a muzulmánok szent könyvének egy példányát. A hatfős tüntetőcsoport így akart tiltakozni az ellen, hogy az amerikai elnök korábbi be­szédében az Iszlámot békés vallásnak állította be. A tilta­kozók szerint a Korán egyes részei a keresztények és a zsi­dók ellen uszítanak. A csoport azt mondta, hogy csak azért nem gyújtották fel a könyvet, mert az bűntény az amerikai kormány épületeinek közelé­ben. Szintén kitépték a Korán néhány lapját egy Kansas-i vallási közösségben és New Yorkban is, nem messze a Ground Zero-tól. Afganisztáni tüntetések Afganisztánban egyébként az elmaradt Korán-égetés elle­nére szombaton már második napja tüntettek az Egyesült Államok ellen. A legnagyobb megmozdulást, amelyen kö­rülbelül tízezren vettek részt, Kabul közelében tartották, fh A New York-i templomok helyi idő szerint délelőtt nyolc óra 46 perckor harangozással jelezték azt az idő­pontot, amikor kilenc évvel korábban az első repülőgép becsapódott a Világkereskedelmi Központ északi tornyába. A városban néma csend és harangozás jelezte azokat a pillanatokat is, amikor a második gép becsapódott, valamint amikor a két torony leomlott. _____________ Szombat reggel kivonult a szer-tárak elé járműveivel az összes fővárosi tűz- őrség tűzoltója, hogy egyperces néma főhajtással tisztelegjenek a hősi halált halt New York-i tűzoltó bajtársak emlékének. A képviselők hétfőn szavaznak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság és a Közszolgálati Közala­pítvány felállításáról. Kedden a 2009-es költségvetés végrehaj­tásáról szóló törvényjavaslatról vitázik a Ház. Az őszi ülésszak a tervek szerint december 14-ig tart; ezt követően a rendkívüli ülésszak várhatóan de­cember 2 3-ig, akkor lehet a 2011 -es költségvetés zárószavazása. danko@inform.hu Öreg autó, nem vén autó utasd meg az autódat, meg­mondom ki vagy! - mondta egykor egy autószerelő ismerősöm. Ő a kategorizálásbéli tudását a márkák, a nagyság és a „kar- bantartottság” ismeretére alapozta. Nos, most meg­nézném, hányat találna el. Egy általánosítás talán most is igaz: nagy ember, nagy kocsival jár. Mára két kategória alakult ki. Egyrészt van az elfoga­dó: vagyis aki figyelembe veszi a lehetőségeit, s ehhez igazítja az igényeit. Másrészt, sokaknak az autó egyfajta státuszszimbólum. (Ez sok­szor meglátszik a tulajdonos közúti viselkedésén is.) Ők azok, akiknek csak a zsebét kell nézni... Különben azon senki sem kíván vitát nyitni: napjaink­ban az autó fontos, hétközna­pi kellék, és nem valamiféle luxus. Gondoljunk bele, kü­lönösen a vidéken élők kocsi nélkül létezni sem tudnának. A legtöbb embernek munka­eszköz is az autó. Az pedig, hogy éppen itt öregszik a járműpark, könnyen meg lehet magyarázni. Az átlag vidéki nem dúskál a javakban, igyekszik mindenen spórolni. Ezerszer meggondolja, hogy új kocsit vásároljon, vagy a meglévőt nagyobbra cserélje. Még emlékszünk, meny­nyit kellett egy kocsira várni, s örültünk annak is, ha megkaptuk valame­lyik „keleti csodát”, mert mi voltunk a Zsigulik, a Tarabantok, a Wartburgok „országa”. Ha most „fénye­sebbek” is a márkák, a fényüket a koruk homályo- sítja el. O ORSZÁGGYŰLÉSI ELŐZETES

Next

/
Oldalképek
Tartalom