Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-27 / 200. szám

2010. AUGUSZTUS 27.. PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG KELET SALOGH SZILVIA: Min­din program érdekel. lesz rá Időm. kíváncsi? filmet megnézünk. LA: A bohócokat várjuk, együttesek érdekelnek. Balogh Szilvia minden egyes programot megnézne, bár tud­ja, hogy ez lehetetlen, any- nyira sok helyen lesznek események, de az afrikai együtteseket mindenképpen meghallgatja. Molnár János­nak erre nem lesz lehetősége, ugyanis dolgozik, így bár ér­dekelné a fesztivál, nem tud részt venni rajta. Nagy Andrea azt mondja, biztosan eljön­nek majd a párjával a fesztivál programjaira, filmeket szeret­ne megnézni és a koncertekre is kíváncsi. Szegedi Edina még nem nézte a kínálatot, de a filmeket szeretné megnézni a párjával együtt. Tamásné Huszti Csilla Csányi Sándor egyik filmjét nézte ki magá­nak, és mivel kicsi a gyereke, a bohócokat és az élő szobrokat is megnézik majd. Láthatják többek között Vadilku Anikót is, aki élő szobor lesz a feszti­válon, s aki az afrikai együtte­seket szeretné meghallgatni, ha lesz rá ideje. Azt mondja, j szereti ezt a munkát, mert érdekes látni az emberek re­akcióját. © MAI PROGRAM A KOSSUTH TÉRÉN Kossuth tér 19.15 óra: a Szászcsávási banda koncertle ________________ A csávási cigányzenészek több nemzedék­re visszamenően a környék híres muzsiku­sai, tudásuk apáról fiúra hagyományozó- dott. A szászcsávási zenészek repertoárja rendkívül széles, magyar, román, cigány népzenét egyaránt játszanak. ________ Kossuth tér, 20.30 óra: Manu Dibango (Kamerun) - csak egyetlen este Magyar- országon ! Manu Dibango neve igazi fogalom a világ­zenét és jazzt szerető és ismerő közönség körében. A Nyugat-Af rika különböző tradícióit egyesítő muzsikájával és virtuóz szaxofonjátékával a 77 éves művész elismert helyet vívott ki magának a zenei világban. Ő napjaink afrikai zenéjének egyik legünnepeltebb sztárja, akit nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen többször lépett fel már hazánkban, mindannyiszor óriási sikerrel. Nagydumások estéről estére a Kodályban NYÍREGYHÁZA. Holnaptól jövő hét péntekig esténként tíz órá­tól a Kodály Zoltán Általános M.m.'twrrrr^ Augusztus 28.: Hadházi László Augusztus 29.: Aranyosi Péter Augusztus 30.: Kőhalmi Zoltán Augusztus 31.: Kovács András Péter Szeptemberi.: Kiss Adám Szeptember 2.: Lorán Barnabás Szeptember 3.: Beliczai Balázs Iskolában Éjszakai dumaszín­ház várja a műfajt kedvelőket. A stand up comedy-nek, va­gyis a Dumaszínháznak máris | vannak sztárjai, akiket hétről j hétre láthatunk a különböző televíziós csatornákon, s akik­nek máris szállóigévé vált né­hány poénja. Ahogyan azt már megszokhatták a fesztiválo- zók, ismét a műfaj legjobbjait üdvözölhetjük a VIDOR-on. Mától kilenc napon át a vidámságé és a derűé lesz a főszerep. nyíregyháza. Ma kezdődik és szeptember 4-éig tart a IX. VIDOR Fesztivál, az or­szág egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvénye, melyen 9 nap alatt 70 hely­színen mintegy 400 program zajlik majd, az idén várhatóan közel 180 ezer néző előtt. A fesztivál zenei kínálata nemzetközi mércével mérve is rendkívül kimagasló, hi­szen ez Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztivál­ja, ahol igazi világsztárokkal találkozhat a közönség, olya­nokkal, mint a szaxofonkirály Manu Dibango, a zseniális afri­kai zenész Bassekou Kouyate, a kiváló hegedűművész Roby Lakatos, a salsa amerikai szu­persztárjai a La Excelencia, s egy friss felfedezett a Septeto Santiaguero Kubából. Először Magyarországon A meghívottak közül többen első ízben lépnek fel Magyar- országon, s ők valamennyien csak erre az egyetlen koncertre érkeznek hazánkba. Négy kon­tinens 15 országának mintegy 150 zenésze lép majd színpad­Mlndenklnek jár egy hát szívből lövő nevetési Máté Gábort és Szirtes Ágit A szerelem diadala című darabban láthatja a közönség ra ezen a koncertsorozaton, de a fesztiválon igen rangos színházi és filmes versengés is folyik. A legkiválóbb hazai teátru­mok mutatják be az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, a hattagú zsűri kilenc díjat ítél oda a legérde­mesebbeknek. Nyíregyháza főtere a fesz­tivál idejére az ország legna­gyobb mozijává változik, ahol esténként mintegy 3-4 ezren nevethetik végig az elmúlt év új magyar filmvígjátékait, amelyek közül szintén kikerül egy díjnyertes. A fesztiválon gazdag irodalmi, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket, akik találkozhatnak többek között Bereményi Gézával és Csapiár Vilmossal is s megtekinthetik Ország Lili és Gál András kiál­lítását. A legdinamikusabban fej­lődő hazai kulturális projekt, ahogyan a sajtó jellemezte az eseményt, nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis a programok 90 száza­léka teljesen ingyenes, s nem­csak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye harmincöt kistelepülésén is. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi szívből jövő nevetés. © A VIDOR SZAMAI 9 napon át tart a VIDOR fesztivál, aug. 27-szept. 4. között. helVsz,nen zatfanak majd az i W események. koncert lesz tizenhét helyszínen. 126 ^00 programot láthat­' nak-hallhatnak az érdeklődők. lenn közreműködő lép fel, I <mP L# Lf közülük 1100 művész, mások mellett 4 kontinens 150 zenésze. Hal, nyuszi és nyuszilány - beszélő fejek és nevek NYÍREGYHÁZA. A Krúdy Kama­rában nagyszerű fesztiválkez­dést biztosít szombaton a Thá- lia Színház bemutatója: Alan Bennett Beszélő fejek II. című előadása Kováts Adéllal, Szer­vét Tiborral és Moór Marianná­val. Aki látta az elsőt, biztosan nem hagyja ki a másodikat! A Mobü Front Műhely és a Szegedi Nemzeti Színház kö­Kováts Adél zös produkciója a Hal a zacs­kóban, mely ütközési kísérlet emberi lényekre zenével kí­sérve. „... a Kicsi nyuszi hopp hopp üdítően tehetséges elő­adás...” - ez a Manna Produk­ció hungarian road-movija. „A szereposztást bármely nagy színház megirigyelhet­né” - írta a www.kulturpart. hu a Sanyi és Aranka Színház és Apropera és a PanoDráma közös produkciójáról, a Tisz­ta vicc című abszurd tragiko­médiáról, mely ugyancsak a Kamarában látható. A Káosz Katonái Hidat Vernek Társu­lat a Nyuszilány, avagy Cosmo Polly, és aki mögötte van című darabbal érkezik, a Centrál Színház pedig a Guppi-t hozza Nyíregyházára parédés sze­reposztással: Györgyi Annát, Bán Jánost, Csuja Imrét is lát­hatják azok, akiknek sikerült rá jegyet kapniuk. Burleszk és paródia, mobilok, majd Ibolya NYÍREGYHÁZA. A nagyszínpad­ra a Katona József Színház társulata szombaton A szere­lem diadalával érkezik, benne Szirtes Ágival, Pálmai Annával és Máté Gáborral. A Vígszínház Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjá­tékát mutatja Kern Andrással és Kovács Patríciával, majd jön az Ibolya, Reviczky Gáborral, Epres Attilával. Az Örkény Színház a Bo­hém életet hozza a fesztiválra, olyan szereplőkkel, mint Szé­les László, Csuja Imre, Hámori Gabriella. „Az előadás játékstí­lusa néha átcsap burleszkbe, nagy eséseket, műpofonokat, látunk” - ezt a Veszprémi Pető­fi színház A bugyogó című víg­játékáról írta a www.velir.hu, a főszerepet Szalma Tamás játsz- sza. „A társulat a mobiljelensé­get egy fergeteges kabaré- és revüparódiában boncolgatja” Fergeteges paródia a Csörgess meg!- írta a www.szinhazajanlo.hu a Gárdonyi Géza Színház Csör­gess meg című előadáásról, melyben mások mellett Fenyő Ivánt és Görög Lászlót láthat­ják a szerencsések. Az Új Szín­ház Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékát mutatja be, a főbb szerepekben Bánsági Il­dikóval, Eperjes Károllyal, a nagyszínpadi műsort Pintér Béla és társulata zárja az Árva­csillag című darabbal. Sztárok állnak a Kossuth tér színpadán A KoSSUth tér világsztá- tehetsége a virtuóz gitármű- Bassekou Kouyaté a feszti­rokat üdvözöl a feszti­vál estéin. NYÍREGYHÁZA. A fesztivál szolgenje szerint a VIDOR Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja - a fellé­pők névsorát látva egyáltalán nem tűnik túlzónak a megál­lapítás, sőt! íme, a fellépők: Nemcsak a hetvenéveseké a világ, legalábbis ha kubai zenéről van szó! Az elmúlt év­tized legnagyobb sikersoro­zata volt a kubai Buena Vista Social Club, melynek követői, a Septeto Santiaguero hoz a fesztiválra jó hangulatot. Nemzedéke legígéretesebb vész, Frédéric Belinsky, aki­nek játékában egyszerre van jelen a cigányzene szenvedé­lye, s a klasszikus zene tiszta­sága - ő is fellép a VIDOR-on. Fado és tangó Mint ahogy a portugál fado- énekesek fiatal generációjá­nak egyik, legismertebb kép­viselője Joana Amendoeira is, akit temperamentuma miatt imád a világ. A világszerte népszerű kiváló hegedűművészt, Roby Laka­tost pedig azért, mert éppoly ismert a világzene, mint a jazz rajongók táborában, most sa- \ ját zenekarával érkezik. vál egyik sztárja. Ő az új évez­red első számú afrikai ngoni- művésze, aki megismertette és megszerettette a világgal ezt a tradicionális afrikai hangszert, s akit nyíregyhá­zán köszönthetünk. Nyíregyházán hallhatjuk Oana Catalina Chitu román énekesnőt is, generációjának egyetlen képviselőjét, aki hitelesen, de szabadon inter­pretálja a tradicionális román tangót, ezt a szinte már elfele­dett műfajt. S érkezik az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezett­je, az amerikai La Excelencia együttes is, mely friss, eredeti Bassekou Kouyate Maliról érkezik Nyíregyházára dalainak köszönhetően egyre nagyobb rajongótáborral ren­delkezik. \ Rejtő-idézetek a lábunk alatt Aki teheti, a fesztivál alatt szép lassan sétál­jon át a városon - meg­éri. NYÍREGYHÁZA. Fergeteges ka- valkád, bohócok, zsonglőrök, ugrókötelesek, élő szobrok, karikatúristák, és több tucat­nyi zenekar a legkülönfélébb stílusokban az autentikus népzenétől a bluesig, a fúvós ötöstől a vonósnégyesig be­zárólag - ahogyan a a VIDOR- on megszokott: egy héten át számtalan látni- és hallaniva­ló várja az érdeklődőket dél­utánonként a Kossuth téren és a környező sétálóutcákban. Mindenki nézzen a lába elé, bármerre is jár, mert lépten- nyomon a magyar humor le­gendás alakja, Rejtő Jenő egy- egy aforizmájába botolhat. A legkiválóbb hazai együt­tesek érkeznek a fesztiválra NYÍREGYHÁZA, A fesztiválon fellépő hazai együttesek is világszínvonalúak: érdemes minden este hétkor leteleped­ni a Kossuth tér egyik padjára, s meghallgatni őket. Fellép a Szászcsávási Ban­da, mely tradicionális erdé­lyi vonós tánczenét játszik, s őrzi azokat a hagyomá­nyokat, melyek nemzedé­kekkel ezelőtt Erdély-szer- te oly népszerűek voltak. Ott lesz a Zuboly, melynek ze­nei kalandozásaiban nagy sze­repe van az improvizációnak, így minden egyes koncertjük egyszeri, megismételhetetlen. Izgalmas vállalkozások Az egyik legérdekesebb kö- zép-kelet-európai világzenei vállalkozás a Mitsoura, mely a roma kultúrát viszi közelebb a fiatal generációhoz, s melyet ugyancsak hallhatunk. Érkezik a Buda Folk Band is, melynek tagjai ízig-vérig népzenészek, akik közvetle­nül a nagy mesterektől, Kalo- taszegen tanultak zenélni. A Napra az egyik legígére­tesebb fiatal magyar zene­kar, mely a Kárpát-medence népzenéjét próbálja modern hangzásban megszólaltatni. A Kerekes Band magyar nép­zenén alapuló világzenét ját­szik. A népzenét fűnk, rock és jazz elemekkel keverik - őket is hallhatjuk. A legkiválóbb népzenésze­ket soraiban tudó Szeret ze­nekar a Kárpát-medence zenei sokszínűségét mutatja meg a nyíregyházi hallgatóknak, s érkezik a rendkívül népszerű Csík Zenekar, mely a tavalyi fesztiválon soha nem látott tö­meget vonzott a belvárosba. A Kerekes Band

Next

/
Oldalképek
Tartalom