Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-05 / 182. szám

2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG 8 KELET A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan az Idén Is gazdag kulturális program vár az érdeklődőkre archIv fotó: sipeki Péter Látványos lakodalmas fesztivál lesz ismét Ajakon ajak. Immár negyedik alka­lommal rendezik meg au­gusztus 6-7-8-án az Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivált Ajakon, valamint 5-6-án má­sodik alkalommal az ajakiak világtalálkozóját. A háromnapos rendezvény- sorozatalatthazai,környékbe­li és külföldi (erdélyi, lengyel, ukrán stb.) hagyományőrző néptáncegyüttesek fellépé­se színesíti a programot, lesz továbbá tradicionális ajaki es­küvő lánykikéréssel. A programban szerepel még motoros felvonulás és bemutató, továbbá az idén tartják meg az V. Nosztalgia Zenésztalálkozót is amatőr lakodalmas zenekarok közre­működésével. A gasztronómiának is fon­tos szerep jut a fesztiválon, a finom ajaki lakodalmas töltött káposzta és grill-party várja a vendégeket. Minden napot nagykon­certek zárnak, fellép többek között a Beatrice, a KFT, az R-Go, Horváth Charlie és a Kormorán. Számos szórakozási és ki­kapcsolódási lehetőség várja az Ajakra látogatókat. Báboznak, zenélnek, táncolnak Mátészalkán MÁTÉSZALKA. Az idén nyáron is megrendezik az UDVARIas ES­TÉK programsorozatot a má­tészalkai Városi Művelődési Központ belső udvarában. Au­gusztus 5-én, csütörtökön 20 órától a Burattinó Bábszínház előadásában Az elásott kincs című bábjátékot láthatják az érdeklődők. Augusztus 6-án 20 órától az Ököritófülpösi Fergeteges Táncegyüttes és a belga Saltarelle néptánccso­port tagjai ropják majd a szín­padon. A rendezvénysorozat ingyenesen látogatható. Ünnepeltek a tűzoltók LAKÓHELYEM ©TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakóhelyem.szon.hu Felavatták az eló'dök tiszteletére állított emléktáblát, tűzoltó harangot és szobrot. kisvárda. A kisvárdai tűzol­tóság megalakulásának 140. éves jubileuma alkalmából ünnepséget rendeztek július 30-án Kisvárdán a tűzoltó- laktanyában. Az országban az elsők között szervezték meg Kisvárdán az önkéntes tűzoltó társulatot 1870. július 30-án. Az első ismert parancsno­ka Bacsó János. A testület az eltelt 140 év során számos, jelentős változáson ment ke­resztül. Az állampolgári meg­becsülése viszont változatlan maradt. Ennek bizonyítéka az is, hogy ma a lakosság kö­rében a tűzoltói hivatás áll a megbecsülés legmagasabb fokán. Harangot avattak A jubileumi ünnepség a rajz- pályázatra érkezett képzőmű­vészeti alkotások értékelésé­vel, a díjátadással, a kiállítás megnyitásával kezdődött, majd felavatták az elődök tiszteletére állított emléktáb­lát, tűzoltó harangot és szob­rot. A díszharangot Natkó László, a Tiszabercel ÖTÉ parancsnoka, a fából készült tartószerkezetét Orosz Károly kisvárdai tűzoltó készítette. Vajner László kisvárdai szob­rász alkotását, a tűzoltók vé­A nyírbátori Tűzmanók is részt vettek a kisvárdal tűzoltók jubileumi ünnepségén fotó: vincze Péter dőszentjének, Szent Flórián­nak az életnagyságú szobrát a tűzoltóság épülete előtt avat­ták fel. Az ünneplők népes csapata a tűzoltószerekkel, s a nyírbátori „Tűzmanók” kis csapatával a városlakók né­pes üdvözlő tömege előtt a Petőfi-szobortól a városházá­ig vonultak a városon végig. A város főterén a „Tűzmanók” tűzoltási bemutatót is tartot­tak. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában dél­ben kezdődött ünnepség. A megjelenteket, a vendégeket, s a tűzoltókat Kisvárda pol­gármestere, dr. Oláh Albert köszöntötte. Az országos, megyei szervek vezetői, kép­viselői, külföldi társszervek tűzoltói is köszöntötték az ünnepeiteket. Parancsnoki emlékdí) A Kisvárdai Hivatásos Ön- kormányzati Tűzoltóság parancsnoka 2010. évben Mácza Endre-emlékdíjat ala­pított. (Nemes Mácza End­re a Kisvárdai Tűzoltóság örökös tiszteletbeli tűzoltó főparancsnoka, járási tűzren­dészed felügyelő volt. Több évtizeden keresztül kiemel­kedő tűzoltó szakmai és köz­életi tevékenységet végzett.) A Kisvárdai Hivatásos Önkor­mányzati Tűzoltóság parancs­noka Mácza Endre emlékdíjat adományozott dr. Oláh Al- bertnek, Kisvárda polgármes­terének, dr. Bene Jánosnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Múzeumok Igazgatósága Igazgatójának, Szűrös Gyula nyugállományú tűzoltó al­ezredesnek, a Kisvárdai HŐT nyugdíjas parancsnokának. VINCZE PÉTER rm él Soron kívül előléptették tűzoltó őrnaggyá: Lázár András tűzoltó századost, Molnár Zoltán tűzoltó századost. Soron kívül előléptet­ték tűzoltó századossá Pokolné Kernács Andrea tűzoltó főhadna­gyot, Áros László tűzoltó főhad­nagyot. Az év kisvárdai tűzoltója címet a kiemelkedő színvonalú tűzoltó szakmai munkája és sport- tevékenysége elismeréseként a 2010. évben Kőrizs Károly tűzoltó főtörzsőrmester vehette át. Az előadás egyik jelenete fotó: racskó tibor Vidám kísértet a városházánál E valószínűtlen komé­diának több mint két óra folyamatos nevetés köszönhető. nyíregyháza. Vendégeket vár az angol házaspár. Sok száraz Martini, sok nagyon meghitt teázás, elmélyült társalgás az időjárásról, egy rejtélyes spiritiszta hölgy, egy kis de­rűs szellemidézés..., de hir­telen minden megváltozik. Az 1940-es években az angol kritika a „legszellemesebb” vígjátéknak titulálta Noel Coward darabját, mely ha­zánkban is több nagy, zajos sikert aratott már. E valószínűtlen komédia több mint két óra folyamatos nevetést generál, miközben rávilágít emberien gyarló konfliktusainkra és szerelmi életünk leggyakoribb problé­máira is. A közönség a Nyíregyházi Nyáresték saját produkció­jában tekintheti meg az elő­adást augusztus 5-15. között a felújított városháza udvará­nak családias, baráti nézőte­rén, olyan kedvelt nyíregyházi művészek előadásában, mint Pregitzer Fruzsina, Horváth László Attila és Gosztola Adél. A Nyíregyházi Nyáresték speciális módon a színház- és képzőművészet nívós alko­tásainak a közönséghez való párhuzamos eljuttatását cé­lozza, elegáns, exkluzív for­mában. A vállalkozás „filozó­fiája” épp azt példázza, hogy színházi előadások, koncer­tek társrendezvényeként, azokkal összeérve, együtt lé­legezve létezhessen, működ­hessen a kortárs képzőművé­szet. Együtt találják meg az utat a közös közönséghez, példázva a művészet sokszí­nűségét és a művészek sokol­dalúságát. Az előadás helyszínén a közönség láthatja azt a kiállí­tást, melynek darabjait híres színészek, zenészek készí­tettek. Most nem filmjei, ha­nem festményei alapján idéz­hetjük meg Agárdy Gábort, ahogy Verebes István is képe­ivel tér vissza Nyíregyházára. Boros Lajos reggeli ébresztője után esti tárlatába „vezet” bennünket, Tabáni István pe­dig nem a hangjával szerez új rajongókat. A kiállítást csak az előadásokkal egy időben - előtte és közben - láthatja a közönség, a nem mindennapi tárlat megtekintése a jegyek­kel rendelkezők számára in­gyenes. Charles, ötletszegény író: Hor­váth László Attila Ruth, a felesége: Gosztola Adél Elvira, Charles néhai felesége: Horváth Réka _ ______ Madame Árcati, „túlvilágszak­értő”: PregítzerFruzsina ________ Dr. Bradman, orvos: Feliinger Domonkos __________________ Mrs. Bradman, a felesége: Jenei Judit _______________ ; Edith, fékezhetetlen szobalány: Szalma Noémi _ ___________ Rendező: Olt Tamás A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. T • -Home* ClMFT Mayánál; 06 40 636 636 Bcfektíts a faudbt új )/ FEJLESZTÉSI TERV HIRDETÉS A legmodernebb technológiára épülő :élessávú hálózati infrastruktúra kiépítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom