Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-02 / 179. szám

2010. AUGUSZTUS 2.. HÉTFŐ KELET-MAGVARORSZÁG KELET Fórom 5 Széles Lászlóné, tiszaberceli olvasónktól: Ha valaki a csizmádat nyal ja, taposd el mielőtt beléd harap. fí Jakubovichnédr. Labancz Ágnes nyíregyháza. - Nem tud­nám elképzelni az életemet Kelet-Magyarország nélkül- mondja magától értetődő­en Jakubovichné dr. Labancz Ágnes, aki már gyermekkora óta hűséges olvasója, majd később előfizetője is lett la­punknak.- Minden érdekel, a nyír­egyházi és megyei hírek és események, mert ezzel min­denkinek tisztában kell lennie- teszi hozzá a ma már nyug­díjas éveit élvező, optimista és életvidám, két lányára és hamarosan már négy unoká­jára büszke nagymama. A 44 év gyógyszerészeiben töltött év minden percét élvezte, ám most az unokái, a pihenés, az olvasás és a kézimunka tölti ki a napokat. Minden reggel vagy délelőtt azzal telik, hogy az első betűtől az utolsóig el­olvassa a lapot, sőt még azt is érdeklődéssel figyelem, hogy Ma már sajnos ritkaságnak szá­mítanak az olyan szakma művelői, mint a kerék­gyártó, vagy a bognár, de azért akadnak követői ennek a régi mes­mi történik a labdarúgó NB Ill-ban, melyik csapat éppen kit igazolt le.- Otthonról, a szülői házból hoztam a lap szeretetét, amit j a gyermekeim is továbbvisz­nek. Az egyik lányom hiába Pesten él, mindig elviszem neki a Kelet-Magyarországot, hogy tudják mi történik itt- j hon. Minden benne van a lap- j ban, amiről fontos és érdemes tudni, annak viszont örülnék, ha az ízvilág oldal gyakrab­ban helyet kapna a Keletben. Olvasónk hűségét egy aján­dékcsomaggal köszönte meg szerkesztőségünk. Megnéztünk egy skanzent is Konferencia a Mária Völgyben A Nyírségi Látássérültek Egyesülete július végén 4 napos konferenciát szervezett a Romániában működő látás­sérült testvérszervezettel. A téma: a látássérültek sportolá­si lehetőségei volt. A rendez­vényen, szép környezetben 18 résztvevő cserélhette ki tapasztalatait. A partnerszer­vezet nevében loan Podina köszöntötte a résztvevőket és mutatta be a szervezete életét, működését. A sportról Berki Andrea tartott tájé­koztatót, bemutatva a náluk működő szakosztályokat, ismertetve eredményeiket. Egyesületünk képviseleté­ben Ádám Ildikó, a Viktória Sport Klub vezetője számolt be a sportéletről és mutatta be azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével új sport­ágakkal ismertethetjük meg a látássérülteket. Ilyen a bocsa, FOTÓ: OLVASÓNKTÓL a rádió amatőr tájékozódási futás, a karate, az úszás és a lövészet. Egyesületünk elnöke Jakab Sándorné köszö­netét mondott a segítségért, amelyet a partnerszervezettől kaptunk. Részletesen bemu­tatta az egyesület munkáját, kiemelve az érdekvédel­met, az érdekképviseletet és a kultúrát. Az elhangzott előadásokat kötetlen beszél­getés követte. A konferencia másnapján Szatmárnémeti­ben olyan létesítményeket látogattunk meg, ahol a látás­sérültek sportolhatnak. Meg­tekintettünk egy tekepályát, a csörgőlabda edzőtermét, illetve azt a klubhelyiséget, ahol a szervezet sakkcsapa­ta készül a versenyekre. A tapasztalatszerzés mellett megismerhettük a szatmári vidék örökségét. így tettünk kirándulást Avasnegresre, ahol egy skanzent látogattunk meg. Megnézhettük azt a vízimalmot, mellyel még ma is tudnak őrölni. JAKAB ÉVA térségeknek is. A tarpai Flcze Árpád és Guti István lőcsös sze­keret javít. FOTÓ: BERKI KÁROLY LAKÓHELYEM ©TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu Ragyogó gyermekszemek Július 22-25. között kilenc társammal részt vettünk Er­délyben, Tusnádfürdőn ren­dezett 21. TUSNÁDI napokon. A valóban gazdag, színes rendezvénysorozatnak nem a politikai oldalát akarom meg­írni, hiszen azokat a hivatalos médiaorgánumok már meg­tették. Természetesen a hely­színen, eredetiben történő eseménysorozatokban lévő részvételnek nyilván nincs párja. Ellenben, ami lelkileg megfogott, szeretném Önök­kel megosztani. Ott voltak a dévai gyerekek is, Bölyte Atya vezetésével. A gyerekek koronkénti megoszlása, akár az orgonasípok: három éves­től a tizenéves felső határáig. Felemelő érzés volt látni azt a szeretetet és egymás iránti törődést, ahogyan a gyerekek egymáshoz ragaszkodtak. A nagyobb gyerekek vigyáztak a kisebbekre, de nem úgy, mint általában a családokban szokásos, amit nagy több­ségben szülői felkérésre a nagyobb testvér áldozatnak vesz, ha a kisebb testvérével kell foglalkoznia. A dévai gyerekeknél ez annyira ter­mészetes. Nem láttam egyet­len kisebb gyermeket sem, aki magára lett volna hagyva. Titok előttem, hogy a nehéz sorsból, számtalan helyről kiemelt gyermekeket miként tudták, illetve tudják ennyire egybe kovácsolni. Vélemé­nyem szerint az első generá­ciós gyerekekből már felnőtt egy korosztály, akik részt vesznek a szervező, felügyelő Fokozott figyelemmel ellenőrzik a Közterület Felügyelet munkatársai a mozgáskorlátozott Igazolvánnyal parkolókat, hiszen számtalan visszaélés történik a kedvezményeket Jelentő kártyákkal fotó: racskó tibor Enyém a vár, tied pedig a lekvár Naponta látom, hogy extra nagyságú és kivitelű autók elfoglalják a mozgáskorláto­zottaknak kijelölt parkoló­kat. Lehet, hogy egyes Sors­társunknak ilyen jól megy, de mégsem ez a jellemző. Inkább az, hogy sokaknak semmiféle engedélye nincs erre. Már az is bosszantó, amikor „véletlenül” úgy áll­nak be, hogy félig elfoglalják a kijelölt parkolókat, vagy annyira ránk állnak, szinte lehetetlen beszállni. Pedig azért nagyobb a hely, mert nekünk a ki- és beszálláshoz szélesebb tér kell. Próbálja meg valaki mindezt szóvá tenni, meg is nézheti magát, még szerencse ha le „sántáz- zák”, vagy csak valamelyik felmenőjét emlegetik. J. JÓZSEF munkában és ilyen esetek­ben, akik már „kirepültek”, mint egy nagy családban, visszajárnak segíteni. Még ami lelkileg megfogott, hogy azt éreztem, jó szabolcsi embernek, nyíregyházinak lenni. Két útitársunk minden nap míg ott voltunk, olyan természetesen szedett össze tizenöt-húsz gyereket és vitték őket fagylaltozni, mint ha sajátjuk volna. Kicsik a nyakba, a valamivel nagyob­bakat kézenfogva, illetve a nagyobb gyerekek segítségé­vel vezették őket. Öröm volt látni a ragyogó gyermeksze­meket és a felnőttekét nem különben, akik e látszólag csekélységnek számító, de mégis nagyon nemes akció­ban részt vettek... VENGRINYÁK JÁNOS, SÓSTÓHEGY Kulccsomó A napokban Nyíregyházán, a Szegfű utcában találtam egy kulcscsomót. Biztosan na­gyon hiányzik valakinek, hisz közel húsz kulcs van rajta. A szerkesztőségben átvehető. EGY OLVASÓ O LAKÓHELYEM -1 Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 telepü­lés aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az olda­lak „felelőseit", akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. O TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bár­milyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levét tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. ját receptje alapján erjesztett kemény kukoricára kapott. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN fogta a tiszaberceli Kozma tavon július 24-én. A 6,2 kg-os amur a horgász sa­A nagy halat ifj. Szentesi Mihály Eső után át kell varrni a köpönyeget! A természet tette a dolgát, tegye most az emberis, mert ismét­lődhet, netán, már a közeljövőben is. nyíregyháza. Eső után köpe- nyeg! - tartja a közmondás, és hogy a köpönyegről mit is gondolok, hát, ezt szeretném „körbe járni”. Nem vagyok vízügyi szakember, csak, mint mezei polgár próbálok „okoskodni”. A témát a közel­múlt rendkívüli esőzései kap­csán körüljárta már a média jócskán, keresve az okokat a rendkívüliségre, a védekezés mikéntjére, a hiányosságokra. Engem, a Nyíregyházára júli­us 18-án délelőtt ll óra körüli lezúdult eső „tett a helyére” e témát illetően. Ekkor, a Vö­rösmarty utca végén, az Ér folyócska mindössze 20 cm-re volt attól, hogy kiöntsön. Ha még 20 percig tart a felhősza­kadást, valószínű megtörtént volna az, ami még soha sem, hogy „küép az Ér folyó” a med­réből. A környék pincéinek így is része a patak talajvize. Na, itt jönne a „köpönyeg”. Mert, hogy viták folynak arról, hogy meddig is tart az árterü­let. Szerintem okosan mondta egy „igazi vízügyes” szakem­ber, hogy a Kárpát- medencére is ráillene ez, hiszen ha rendkí­vüli nagy csapadék esik, akkor bizony a „víz az úr”, bármit is teszünk. Folyóink nagy része a Kárpátokból befelé folyik, és önt ki, ha „jön az égi áldás”. A hegyek közelében egyre több­ször megtörténik ez, de, hogy még sík vidéken is megeshet, hát, azt annak idején dédnagy- apám sem gondolta volna. Azt ugyan mondta, hogy volt olyan régen, amikor a „Tisza a bokortanyákig ért”. Abban, gondolom, minden­ki egyetért, hogy ez az év a csapadékot illetően rendkívü­li. Az pedig természetes, hogy a „köpönyeget” próbáljuk elő­venni, felvenni, azaz, gondol­kozzanak az arra illetékesek a megelőzés lehetőségén. Az is lehet, hogy következik egy „hét szűk esztendő”, de sajnos bármikor előfordulhat újra. Az is lehet, hogy eztán már „vele kell élnünk” hasonló esetek­kel, amelyek önmagukban is rendkívüliek. Az ember ősidők óta küzd a természet rendkí­vüli eseteivel, sokszor gondol­ta, hogy „győzött”, aztán kide­rült, hogy mégsem. Ezek most szerintem olyan esetek, mikor felesleges arról beszélni, hogy „mi lett vol­na ha...” A természet tette a dolgát, tegye most az ember is, mert ismétlődhet, netán, már a közel jövőben is. Lehet, hogy árapasztók kellenek, lehet, hogy csak árkokat kell Vannak, tudom, víz­tározók, de ez nem ele­gendő. DOMBÓVÁRI ISTVÁN nyitni, vagy a vízfolyást kell szabályozni, vagy az állandó védekezésre berendezkedni. Csak egyet nem szabad. Mind­eközben „összeveszni” em­bereknek, szakembereknek, a politikának. Aztán a fentiektől függetle­nül is „motoszkál a fejemben” az az „agyoncsépelt kérdés”, hogy nem lehetne-e ezt az ir­galmatlan sok vizet valahol „befogni”? Vannak, tudom, víztározók, de ez nem elegen­dő. Azt a vizet, melyet a folyók tovább visznek a tengerek felé, de jó lenne részben, amikor éppen szárad a föld, odaadni neki, hogy teremjen rajta az, amire szüksége van embernek, jószágnak, az életnek. Próbáljunk erről értelme­sen vitatkozni és minél jobb döntést hozni. Ez hozhat meg­nyugvást mindazoknak, kik szenvedői voltak a közelmúlt árvizeinek, de azoknak is, ki­ket a jövőben érhet hasonló trauma. DOMBÓVÁRI ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom