Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)
2010-08-17 / 192. szám
2010. AUGUSZTUS 17., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG 6 Nyírség KELET A tavalyi Zslndelyes Fesztiválon a mllotal asszonyok is szorgalmasan készítették a finomságokat fotó: archív, m. magyar lAszló Rekordkísérletek is lesznek a Zsindelyes Fesztiválon ÉRPATAK. Bár megyénk települései még az augusztus 20- ai ünnepségek sikeréért izgulnak, érdemes már a naptárba most bejegyezni a szeptember 4-ei dátumot is, ugyanis akkor rendezik meg az Érpatakhoz tartozó Zsindelyestanyán a 4. Zsindelyes Fesztivált. A gazdag kulturális műsorok mellett két rekordkísérlettel is szeretné felhívni magára a figyelmet a rendezvény: a Zsindelyes Pálinkafőzde által támogatott rendezvényen a szervezők szeretnék elkészíttetni a 2010 adagos Zsindelyes kompótot almából és meggyből, pálinkával és egyéb fűszerekkel ízesítve. A másik rekord pedig az együtténeklés világrekordja lesz, amelynek lényege: az Érpataki Asszonykórus tagjai a fesztiváli héten csütörtök déltől elkezdenek váltásban énekelni, s majd csak vasárnap délben zárják le a maratoni 72 órás éneklést. A hagyományőrzés jegyében természetesen az idén is megrendezik a népi ételek főzőversenyét, valamint a bérfőzött pálinkák versenyét. A fellépő együttesek két színpadon szórakoztatják majd a vendégeket. Egy kis ízelítő a fellépő együttesekről: Szalonna és Bandája, Holdviola, Fenyő Miklós, Magna Cum Laude, Edda, Roxan, Jump Rock Band. Az első koncertet a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar adja a Nyírbátori Zenei Napok rendezvénysorozaton fotó: km-archív Zenei napokkal őrzik és teremtik a hagyományt NVÍRRÁTOR. Hagyományőrzés és hagyományteremtés. Ez a kettősség jellemzi a Nyírbátori Zenei Napokat, amelyet immár 44- alkalommal rendeznek meg augusztus 18. és 22. között a településen. „A Nyírbátori Zenei Napok egy olyan fesztivál, amelyre méltán büszkék lehetünk, hiszen ez a páratlan és élő hagyomány újra és újra viszszacsalogatja ide a zeneszeretőket” - írja a műsorfüzet köszöntőjében Bállá Jánosné polgármester. Nyírbátor mellett négy szomszédos település - Má- riapócs, Nyírbéltek, Nyírvasvári és Encsencs - is helyszínéül szolgál az idei programoknak, amelyekre a sokszínűség és a műfaji változatosság a jellemző. © A TELJES PROGRAM Augusztus 18., szerda: Nyírbátori Kulturális Központ, 19 óra „Straubtól Ray Charlesig” címmel ad koncertet a Szabolcsi Szimfónikus Zenekar, közreműködik Kindrusz Emese, Gábor Zsolt, Wesely Ernő, Kazár Pál és a Dimenzió együttes. Augusztus 19., csütörtök: Nyírbátori Kulturális Központ, 19 óra: Erkel Ferenc: Bánk bán (opera) a Debreceni Csokonai színház előadásában. Nyírvasvári, görög katolikus templom, 19 óra: illés Eszter fuvolaművész. Máriapócs, görög katolikus kegytemplom, 20 óra: Crossover koncert, Talamba Ütőegyüttes Augusztus 20., péntek: Nyírbátori Kulturális Központ, 17 óra: „Hunor, Magyar mondavilág a folklór nyelvén” Báthori Várkastély, Nyírbátor, 20 óra: Kerekes Band koncertje Augusztus 21., szombat: Nyírbátori Kulturális Központ, lépcsőpiramis, Szabadság tér, rendezvénysátor: Polica Band (14 óra), Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar (15 óra), Chameleon Big Band (16 óra), Kálmándi Fúvószenekar (17 óra), Seventeen Big Band (18 óra), Bekton Ifjúsági Fúvószenekar (19 óra), Phoenix Folk (20 óra), Erofeich Electric Band (21 óra). Nyírbéltek, római katolikus templom, 19 óra: Erkel Ferenc Rézfúvós Quintett. Augusztus 22., vasárnap: Encsencs, református templom, 19 óra: Fekete Nándor orgonaművész koncertezik. Nyírbátori Kulturális Központ, 20 óra: a Republic Együttes és a Road 67 Symphonic Orchestra koncertje. Jógáztak az egészségükért A tábor célja: bemutatni egy egészségesebb életmód kialakításának lehetőségeit és módszereit. YISZADADA. Jóga- és életmódtábornak adott otthont a napokban Tiszadada. A különleges program vezetője a falu [ egykori szülötte, dr. Pápai Gyula okleveles természet- gyógyász és jógatanár volt, aki nemcsak a táborlakókkal foglalkozott, hanem örömmel fogadta a falu lakóinak és a településen üdülő embereknek is az érdeklődését. Gyökeres változás A tábor célja az volt, hogy bemutassa egy egészségesebb életmód kialakításának lehetőségeit és módszereit. A ro- j hanó, zaklatott világunkban különösen fontos egy olyan kapaszkodó megtalálása, amely megoldást nyújthat a testi-lelki bajok megszüntetésére és az egészség megőrzésére.- Már szinte gyermekként rátaláltam erre az egyetlen lehetséges megoldásra. Gyerekkoromban sokat betegeskedtem, fizikailag gyenge, félénk, gátlásos fiú voltam. Először sportolni kezdtem, W Jógázni kezdtem, eredményeként a testi-lelki bajok elkerültek. DR. PÁPAI GYULA Gyakorlás közben a táborlakók hogy edzettebb legyek, hogy megerősödjem, majd megismerkedtem a jógával és ettől kezdve az életem gyökeresen megváltozott. Jógázni kezdtem, rendszeresen gyakoroltam, ennek eredményeként a testi-lelki bajok elkerültek, soha nem betegeskedtem, és már közel 30 éve oktatom is a jógát - eleveníti fel az előzményeket dr. Pápai Gyula. - Az európai embernek a jóga elsősorban tökéletes egészséget, kiegyensúlyozott életvitelt, testi-lelki harmóniát nyújthat. A jóga Indiából származik és több ezer éves hagyománnyal rendelkezik, ezért ha arra gondolunk, hogy őseink keletről vándoroltak a Kárpát-medencébe, akkor belátható, hogy a génjeink a keleti kultúrára és életvitelre vannak kódolva, tehát ebből kellene merítenünk, és ezeket a hagyományokat, értékeket kellene megismernünk. Bárki, bármikor- A jógát bárki, bármikor elkezdheti, természetesen be FOTÓ: TÁRNÁI LÁSZLÓ kell tartani a fokozatosságot. A rendszeres gyakorlással erőt, kitartást, egészséget, ellenálló képességet nyerhetünk és alkotóbbak lehetünk. A tábor célkitűzése továbbá az is volt, hogy a jógán kívül ízelítőt kapjanak a részt vevők az egyéb keleti mozgáskultúrákból (tai-chi, waitankung, csi-kung), a különböző természetgyógyászati módszerekből, valamint az egészséges táplálkozás követelményeiből is. TÁRNÁI LÁSZLÓ Újra randevúznak a KGST-autók Ügyességi verseny, koncert, felvonulás egyaránt szerepel a programban. NYÍREGYHÁZA. Bár még köztünk élnek, valójában már egy letűnt történelmi-technikai- gazdasági korszak „utolsó mohikánjai” azok a járművek, amelyek randevút adnak egymásnak a hét végén Nyíregyházán. ÚJ helyszínen Idősek, s ma már egyre több fiatal számára is ismerősen csengenek a következő szavak, amelyek egykoron mindennapos használatban voltak az úgynevezett „szocialista táboron” belül: Wartburg, Trabant, Skoda, Moszkvics, Volga, Warsawa, Zsiguli, Dácia, Polski Fiat. Az idén immár a nyolcadik alkalommal rendezik meg augusztus 20. és 22. között a KGST Party Nosztalgia-jármű Találkozót és Retro Hétvégét Nyíregyházán - új helyszínen -, a sóstói Park Hotel területén. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva a szervezők már augusztus 19-én, csütörtök este megnyitják a táborhelyet, s erre az estére egy kötetlen kocsikázást terveznek. A tábor hivatalos megnyitója augusztus 20-án ío órakor lesz, a résztvevők strandröplabda-bajnokságban és tájékozódási versenyben mérhetik össze ügyességüket. Hidi Miki street-fighter bemutatója 17 órakor lesz, majd mini felvonulást rendeznek. Az esti órákban több koncert is szerepel a programban (ParaForMe, Csírázó Búzakalász, bugZ, Rotten Tomatoes), s versenyeznek majd az indítási és a kipufogó hangok is. A járműtalálkozó hivatalos megnyitója augusztus 2i-én 10 órakor lesz, majd ügyességi feladatok várnak az érdeklődőkre: kerékszlalom felnőtteknek és gyerekeknek, gumiabroncs gurítása kapuba, kakasviadal, gyöngyhalászat. Bemutatót tart az Y2K Tánc és Divaszínház. A felvonulás 16 órakor kezdődik, majd eredményhirdetést tartanak 17.30 órakor. Este a Jay-Jay és a Sun Factory ad koncertet. km A Trabantnak számos változatát láthatják az érdeklődők évről évre a KGSTPartyn archív fotó: km Parkot avatnak, utána hálóznak SZORGALMATOS. Új parkot alakított ki Szorgalmatos központjában a helyi önkormányzat. A beruházást augusztus 19-én 18 órakor avatják fel az államalapítási ünnepi megemlékezés keretében. Ünnepi beszédet mond Takács Pálné polgármester, majd fellép a Hóvirág Népdalkor és műsort adnak az ÁMK diákjai is. Ezt követően az ÁMK aulájában megnyitják Borbély Margit festőművész kiállítását 18.30 órakor, 19 órakor pedig utcabál kezdődik. Ha az időjárás köbeszólna, akkor a bált az iskola tornatermében rendezik meg. A nagykállói Szilágyi Levente Nyíregyházán született 2010. július 26-án. Édesanyja neve: Szilágyiné Szabó Zsuzsa, édesapja: Szilágyi Tamás. A közelmúltban Tiszalökön megrendezett városnapon az érdeklődők kiállítást is láthattak, amely bemutatta a város egykori életét a régi, megfakult fotókon keresztül. Fazekas József helyi lakos is megtekintette a tárlatot. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Harsona és orgona szól a koncerten NYÍREGYHÁZA. Harsona- és orgonamuzsika csendül fel azon a hangversenyen, amelyet augusztus 18-án 19 órakor rendeznek meg Nyíregyházán a Kossuth téri Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban (a római katolikus templom). Orgonán közreműködik Kari Eche dékánegyházzenész és kántor, harsonán közreműködik Vámosi Péter előadóművész. A belépés díjtalan.