Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-06 / 156. szám
I ___ ___________________________________ _______ ______________________________________________________________ _______________ __________2010. JÚLIUS 6., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG 2 Mindenfelől KELET Áder János fotó:mti/sl Ader János lett az esztendő EP-képviselője BUDAPEST, BRÜSSZEL. Áder János lett „Az év európai parlamenti képviselője” a Nézőpont Intézet felmérése szerint. Az Európai Néppárt képviselője ezt elsősorban a klímavédelem terén elért eredményeinek és a cianidos bányászati technológia betiltásának köszönheti. A legaktívabb képviselők között Győri Enikő, Tabajdi Csaba és Göncz Kinga szerepelt. FH Az előzetes adatok szerint 259 milliárd forint, azaz a GDP 4 százaléka volt a hiány a kormányzati szektorban 2010 első negyedévében. Ez 54 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A KSH gyorstájékoztatója szerint az alacsonyabb hiány kialakulása arra vezethető vissza, hogy a bevételek nagyobb mértékben növekedtek, mint a kiadások. Beiktatták az ASZ megválasztott új vezetőit Budapest. Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke hétfőn átadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új vezetőinek megbízó- leveleit a Parlamentben. Domokos László elnököt, illetve Warvasovszky Tihamér alel- nököt az elmúlt héten választotta meg 12 évre az Ország- gyűlés. A vezetők lemondtak minden olyan tisztségükről, amelyek összeférhetetlenek voltak új feladatkörükkel, fh ■ ■Elsőként w # Budapest gazdálkodását kívánom megvizsgálni. Munkatársaimtól szakszerűséget, elkötelezettséget és függetlenséget várok el. IMOgOS AZ ÁLLAMI, LMVEVOSZÉK ELNÖKE Az IMF dicséri a román kormányt, de aggódik... Bukarest. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékeseit kellemes meglepetésként érte, hogy a román kormány milyen gyors döntést hozott az áfa-emelésről, ugyanakkor kétségeik is vannak azzal kapcsolatosan, hogy a bukaresti kabinet valóra tudja-e váltani az elhatározott megszorító intézkedéseket - mondta Jeffrey Franks, az IMF romániai misz- sziójának vezetője. fh A bankadó mellett voksol a Fidesz parlamenti frakciója Érdemes lesz még gondosabban átböngészni a felvételi tájékoztatókat FOTÓ: ÉKN-ARCHlV Középiskolás fokon? A Monetáris Tanács aggályát fejezte ki a bankadó miatt. Budapest. „A kormány a leghatározottabban elkötelezett a bankadó bevezetése mellett” - mondta a Fidesz frakció hétfői ülésén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A frakció tanácskozásáról, az ülést követően Lázár János, a képviselőcsoport vezetője számolt be az újságíróknak. Hangsúlyozta: a kormány a bankadó ügyét kész megvédeni a bankszövetség támadásaitól akár belföldön, akár külföldön. Gyengítheti a stabilitást A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa (MT) aggódik a kormány által kivetni tervezett bankadó miatt, mert az csökkentheti a hazai bankrendszer tőkevonzó és hitelezési képességét, ami számottevő növekedési veszteséget okozhat és gyengítheti a magyar gazdaság stabilitását - derül ki a testület hétfői ülése után kiadott közleményből. A testüíet szerint aggodalomra ad okot, ha a költség- vetési fegyelem helyreállítása érdekében hozott intézkeBUDAPEST. Az államháztartás hiánya június végén - az ön- kormányzatok nélkül - a teljes évre tervezett előirányzat 118,8 százaléka, 1033,6 milliárd forint volt, szemben az egy évvel ezelőtt 87,9 százalékkal - tudatta hétfőn dések más makrogazdasági kockázatok felépüléséhez járulhatnak hozzá. Az adó révén megvalósuló jövedelem elvonás gyengítheti a hazai bankszektor külső forrás- gyűjtési képességét, és ezen keresztül a magyar gazdaság stabilitását. A szövetség bízik... A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint 60-70 százalékos adóteher nem tartható fenn tartósan egy szektorban, nem helyettesíti a szerkezeti átalakításokat; időlegesen ugyan megnyugtat, később azonban hatványozottan visszaüt. Nyers Rezső kijelentette: bíznak abban, hogy a hatások mérlegelésével kevésbé súlyos gazdasági következményekkel járó javaslat is kialakítható a bankadóról, olyan, amely kisebb mértékben terheli a pénzügyi szektort. Hangsúlyozta: a tervezett bankadó gyengíti a magyar pénzügyi közvetítő rendszer stabilitását, erősen fékezi a bankok hitelnyújtó képességét, s mindezek révén gyengíti a gazdasági növekedést. A törvényjavaslat tárgyalása során ezeket a hatásokat szem előtt kellene tartani, fh-mti / a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ugyanez a helyzet a központ költségvetésben is: a tavalyi 96,8 helyett 122,2 százalék. Júniusban 297,4 milliárd volt a helyi önkormányzatok nélkül az állam- háztartás deficitje. mti Az alsó és a felsó szintű oktatást is érintik az elfogadott parlamenti törvénymódosítások. Budapest. A kormány rende- | letben határozza meg, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez mely tárgyakból kell emelt szintű érettségit tenni, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló fideszes javaslatot. A változások érintik a köz- és felsőoktatási törvényt egyaránt. Az indítványt 351 igen szavazattal fogadták el. Négy frakció támogatta a javaslatot, 13 LMP-s képviselő tartózkodott. A kabinet a kormányrendeletet 2010. október 30-ig - az érintett képzést folytató felsőoktatási intézmények javaslatainak megkérését követően - adja ki. A rendelkezéseket első alkalommal a 2013 szeptemberében alapképzésre, egységes (osztatlan) képzésre történő felvételi jelentkezések során kell alkalmazni. Lehet buktatni alsóban Az Országgyűlés elfogadta a közoktatási törvény módosítását is, a szeptembertől életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: ismét lehetőség lesz a második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból. Az indítványt 301 igen, 61 nem ellenében fogadta el a Ház. Támogatták a javaslatot a fideszes, a kereszténydemokrata és a jobbikos képviselők, nemmel szavazott az j MSZP és az LMP frakciója. A változások révén végül is az iskolákra bízzák, hogy osztályozzák vagy szövegesen értékeli a tanulók teljesítményét. Ez alapján az első évfo- j lyamon félévkor és év végén, J a második évfolyamon fél- ] évkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. A második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon félévkor és év végén a tanuló | értékelésére az iskola pedagógiai programja a meghatározottaktól eltérő jelölés, illetőleg szöveges értékelés alkalmazását is előírhatja. Ha arra iskolaváltás vagy továbbtanulás miatt szükség van, a szülő kérésére az iskola köteles a félévi és az év végi minősítést osztályzattal is elvégezni. fh Az éves előirányzat felett a büdzsé hiánya A liberális jelölt nyerte a lengyel elnökválasztást A liberálisok jelöltje, Bronislaw Konrlorowski a megválasztott lengyel elnök. varsó. A lengyelországi elnökválasztások vasárnapi második fordulóját a liberális Bronislaw Komorowski nyerte meg - közölte hétfőn a választási bizottság. A bejelentés szerint Komorowski több mint 52 százalékot kapott, míg ellenfele, Jaroslaw Kaczynski kevesebb, mint 48 százalékot. A volt kormányfő, a konzervatív Kaczynski elismerte a vereségét. A repülőgép balesetben elhunyt volt elnök ikertestvére vasárnap, a varsói választási központjában nyilvánosan kijelentette, hogy „gratulál a győztesnek, Bronislaw Komorowskinak. Az eredmény- hirdetés érdekessége, hogy a szavazatok 51 és fél százalékának összeszámlálása után még úgy tűnt, hogy Kaczynski győz, cikkor ugyanis valamivel kevesebb, mint 50 és fél százalékkal ő állt az első helyen. Stefan Jaworski, a lengyel választási bizottság elnöke hétfőn azt közölte, hogy a szavazásra jogosultak csaknem 55,3 százaléka voksolt vasárnap. A voksolás két héttel ezelőtti első fordulója már j Komorowski győzelmét hozta: a liberális Polgári Platform (PO) jelöltje 41,5 százalékot szer- I zett, míg Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság Párt (PiS) jelöltje a voksok 36,5 százalékát kapta. mti A hét végéig dönt a Fidesz devizaárfolyam! (2010.07.05.) m m PÉNZNEM árfolyam változás Euró 284,88 Q +0,11 USA dollár 227,07 Q -0,65 Svájci frank 213,71 Q +0,55 Angol font 344,03 © -2,22 Román lei 66,78 Q +0,55 Ukrán hrivnya 28,69 © -0,08 Horvát kuna 39,60 Q 0,00 Lengyel zloty 69,21 Q +0,53 ft gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Csütörtökön-pénteken dönt a Fidesz elnöksége arról, kit támogat házelnöknek. Budapest. Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöksége arról, hogy kit támogat a Magyar Országgyűlés elnöki posztjának betöltésére - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. „A jelölés jogával a képviselőcsoport számára a párt elnöke, Orbán Viktor él majd; a Fidesz- KDNP-frakciószövetség pedig július 19-ig meghozza végső döntését a jelölt személyéről” - mondta, hozzátéve, hogy mivel a vitát még nem folytatták le, nem tudja megmondani, kik az esélyesek. TSbb választás lesz Az Országgyűlés várhatóan július 19-én választja meg az országgyűlés új elnökét. Lázár János frakcióvezető hangsúlyozta: azon a napon nemcsak ebben a kérdésben kell döntenie a parlamentnek, hanem - a tervek szerint - legalább két alkotmánybíró megválasztásáról, valamint Kaltenbach Jenő helyéről is. A Népszabadság múlt csütörtöki számában írt arról, hogy július l-jei hatállyal beadta lemondását Kaltenbach Jenő, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke. MTI Mától egyeztetünk az IMF ás az EU delegációjával Budapest. Megkezdődik az egyeztetés a IMF és az EU de- | legációjának vezetői és a magyar kormány között a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével. Matolcsy György miniszter hozzátette: 14 napig egyeztetnek a készeftléti hitelprogram esedékes felülvizsgálatáról. Magyarország 2008 november elején állapo- j dott meg a Nemzetközi Valutaalappal és Európai Unióval a készenléti hitelkeretről, fh JEGYZET Nyéki Zsolt Bukott a sulireform ■■m jgggjiikor teszünk jobbat az általános iskola ijfib i' padjait koptató gyerekkel? Ha gyenge teljesítményét látva (más jog, eszköz hiányában) megpaskolja buksiját a tanár, vagy ha (amennyiben tiszta lelkiismerettel tekinthet vissza egész évi munkájára) reálisan értékeli a kis nebuló felkészültségi szintjét? A pedagógusok többsége utóbbira szavaz, ám a szakmát erről elfelejtették megkérdezni, . amikor az elmúlt években sorra hozták a furcsa döntéseket a rosszul értelmezett liberális elvek mentén. A legnagyobb jóindulat is visszájára fordulhat, ezt ékesen bizonyította az elmúlt években az oktatásügyre erőszakolt reform. Komolyan hitte bárki is, hogy jót tesz a gyerekkel, ha csak 10 évesen derül ki, hogy még írni, olvasni se nagyon tud? Vagy hogy a gyerek személyiségi jogait védve ki lehet (sőt: ki kell!) zárni a szülőt gyermeke mentális értékeléséből, de megvétózhatja egy tantestület döntését, ha a szakmához jobban értők netán szükségesnek tartják az évismétlést? Még nagyobb baj az, hogy a tanárok minderről nem hivatalosan készek voltak kifejteni a véleményüket, ám nyiltakozni nem akartak (nem mertek) e problémákról. Pedig olyan egyszerű ez a kérdés: a tanuláshoz, fegyelemhez, szorgalomhoz és számonkéréshez már idejekorán hozzá kell szoktatni a jövő generációját, ha tőle várjuk például majd nem is olyan sokára a nyugdíjunk kitermelését. nyekl@lnform.hu Nem hatályos a polgári törvénykönyv Budapest. Törvényt hozott az Országgyűlés arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv nem lép hatályba. A képviselők 311 igen, 42 nem szavazattal hozták meg döntésüket. A javaslatot csak az MSZP frakciója nem támogatta. Az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette az új Ptk. hatályba lépéséről szóló rendelkezéseket, a jogbiztonság, illetve a jogpolitikai célok világossá tétele érdekében azonban indokolt, hogy törvény mondja ki az új Ptk. hatályba nem lépését. mti