Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-30 / 177. szám

2010. JÚLIUS 30., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG KELET Fórom 7 Nádasy Csaba, nyíregyházi olvasónktól: H Élj úgy, hogyha gyerme­keid azt hallják: becsület, tisztesség, te juss az eszükbe! IFI. JACKSON BROWN Juhász Lajos NYÍREGYHÁZA. Immáron 15 éve kitartó olvasója a Kelet-Ma- gyarországnak Juhász Lajos és felesége, akik általában a délelőtt folyamán, tíz óra kö­rül veszik kezükbe a szabolcsi napilapot:- Első pillantásom mindig a fejlécre irányul, az ott ta­lálható fényképeket nézem meg. Aztán következik a po­litikai témájú második oldal, majd a sportrovathoz lapo­zok. Főként a Nyiregyházára vonatkozó cikkeket olvasom előszeretettel. Minden nap megfejtem a keresztrejt­vényt, és megtekintem a nap szépét is. A feleségem még nálam is tüzetesebben átnézi a lapot, ő szinte szóról szóra átolvassa, sőt mi több, a nagy ritkán előforduló hibákra is felhívja a figyelmemet... Egy dolgot hiányoltam az újság­ból az elmúlt időszakban, hogy véleményem szerint a veterán Eb-nek egy kicsit na­gyobb odafigyelést is szentel­hettek volna, főleg a magyar versenyzőkre gondolok. De egyébként szeretjük ezt a la­pot, mindig nagy lelkesedés­sel kezdjük a napot, és alig várjuk, hogy kézhez vegyük a Kelet-Magyarországot - me­sélte olvasónk. km-tg Gumicsizma kell az átkeléshez fotó: olvasónktól Hitegetés helyett tetteket akarnak Elkeseredve, de mégis bizakodva írjuk ezt a levelet, hátha eljut a megfelelő em­berekhez, akik a sóstóhegyi utak „minőségéért” felelő­sek. Minőség? Sajnos erről itt nem beszélhetünk, mondom ezt a Hadobás utcai lakosok nevében. Valamikor zúzott kővel volt felszórva az út, ami az évek folyamán eltűnt. Nincs csatorna és szennyvíz elvezetés. Az út két vége magasabb szinten van. A középen lakók ilyen esős idő­ben, nap mint nap küzdünk, hogy megközelítsük házain­kat. A házak falai feláznak, az emésztőgödrök és a vízóraak­nák folyamatosan megtelnek vízzel. A sár miatt gumicsiz­mában lehet közlekedni. A felelősök a szennyvízhálózat kiépítésére várnak, de ez még a jelen állapot szerint évekbe telik. Nekünk már elfogyott a türelmünk és a hitegetések helyett tetteket akarunk. A HADOBÁS UTCA LAKÓI net közben kedvére pihenhet. Hol van már a pólya, s más baba „cipelő"? FOTÓ: SIPEKI PÉTER miatt is kedvelt babahordó alkal­matosság a háti „kenguruzseb” melyben a pici me­Praktikussága Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája a 2010/2011-es tanévben a Nyíregyházi Főiskolán az alábbi iskolarendszerű, államilag finanszírozott képzéseket indítja: J£ ® (/> ‘<D | 8 Wí "TT! & N Lu m > Logisztikai műszaki menedzserasszisztens ijff ' > Mechatronikai mérnökasszisztens^. Jh'< > szél ütményozásí és logisztikai szakügyintéző > Pénzügyi szakügy! ntézö ' az :m > Sportkommuníkátor > yVetj^fogramozó r&J« Z > Üzleti szakmenedzser u*n***Jt™*kí > RHHniiiMÉIttssatiéztens*' További közép- és emelt szintű képzésekről, Iliéivé a jelentkezés pontos fettételeiről v-.JLTí:í-.. . 0 iskola B épületi 1. ÉmM fT&OX (UUtbM Érdeklődni: I internet: http://euk.nyf.hu cmvuíokosíio (42)599421 I www.nyf.hu/kepzesi a-maii. «uk@nyf.hu 200859 HIRDETÉS > Csecsemő* és gyermekneveiö, gondozó > idegenforgalmi szakmenedzser > intézményi kommunikátor > informatikai statisztikus és gazdasági tervező > Jogi asszisztens > Képzési szakasszisztens > Kereskedelmi szakmenedzser Kirándulás a hegyen fotó: a szerző Szlovák ás magyar is jó barát LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu Darázsfészek a villamosban A lányomék Nyíregyháza belvárosában sétáltak, és a muzeális villamosban darázs­fészekre lettek figyelmesek. Szóltunk a köztereseknek, akik a tűzoltókhoz irányítot­tak, ők egy méhészt java­soltak, aki közölte, hogy a darazsak nem hozzá tartoz­nak. Miközben telefonáltam, a fészek nő a villamos belse­jében. Jó lenne gyorsan cse­lekedniük az illetékeseknek, hiszen nagyon sok gyerekes család jár arra. V. MÁRTA, NYÍREGYHÁZA Nem tudnak róla! A kormányunk az egészség- ügyi kezdeményezésére e hónaptól 242 gyógyszer árát csökkentették - olvastam. Sajnos van ennek a rendelet­nek szépséghibája, a vásárlás során kiderült, a patikák minderről nem tudnak. Valahol elakadt ez a nemes cselekedet. Pedig nagyon szükséges lenne a gyógysze­rek árának csökkentése. Mert folyamatosan emelkednek a legalapvetőbb élelmiszer- cikkek (a tej és a kenyér) árai. A közüzemi díjak is párhuzamosan emelkednek. Helyén való az a jogos kérés is, melyek a felsorolt gyógy­szerek, mert csak remélni merem, hogy van köztük életmentő gyógyszer is. Meglátásom szerint, véget kell vetni a „titkosításnak! Az egészségüggyel kapcso­latos döntéseket nem lenne szabad sűrűn cserélgetni bizonyára, de vannak félbe maradt ötletek, ami a beteg javát szolgálja. Civil lakos­ság mellett elég sokan élnek szociális otthonokban, ők is Már több évtizedre nyúlik vissza az a baráti kapcsolat, amely Nagycserkeszt és két szlovákiai települést, Alsó- és Felsőszecsét összeköti. Idén, július 23-ára kaptak meghívást a nagycserke- sziek, akik közel ötvenen élvezhették a testvértele­pülés vendégszeretetét. A baráti találkozó egy teljes hétvégén át tartott, ami tele volt élményekkel, jókedv­vel, nevetéssel és mind­ezt olyan szívmelengető hangulat vette körül, ami ha nem is egyedüli, de biztosan egyedi egy ilyen magyar és szlovák település között. A kora reggeli órákban indult útnak a Nagycserkesziek delegációja, amely első nagy megérzik a gyógyszerár eme­lését, illetve a csökkenését, mert csak 20%-os „nyugdíjuk van”. Ha megfigyelhetjük, napjainkban újságot olvasva, elég sokan idő előtt elhuny­nak. Tehát „Beteg a Magyar”. A népesség is elég gyorsan fogy. Egyre többen fogyasz­tanak munka képes emberek stresszoldó gyógyszereket. pihenőjét Budapesten, a Hő­sök terénél tartotta. Voltak, akik a néhány szabad órát a Vajdahunyad várban töltöt­ték el, míg mások a Város­liget árnyékot adó fái alatt pihentek meg. Kora este már a szlovák barátok fo­gadták őket. Kézfogások és ölelések közepette köszön­tötték egymást az emberek. Szombaton megmászhatták a Selmeci-hegység legma­gasabb pontját, a Sitno 1009 méteres csúcsát. Akik a túra helyett inkább a lazább programot választották, azok a Pocsuvadlói tó part­ján pihenhettek meg az igazi szlovák nedű, a Borovicska társaságában. A hétvége csúcspontja azonban az Ezért is fontos, hogy elérhető áron jussunk a gyógyszere­inkhez. PÓTAJÓZSEF Alkalmi munka Harmincöt éves, káros szenvedélyektől mentes, anyagi gondokkal küzdő két gyermekes édesanya vagyok. esti Szuperbuli volt, ahol az éppen kint koncertező Lagzi Lajcsi köszöntötte a nagycserkeszieket. Táncol­hattak az Apostol, a Dolly Roll, Nótár Mary, Erox és többek között Csocsesz dalaira is. Vasárnap már kissé fáradtan köszöntek el egymástól a szlovák és magyar barátok. Sokuk szemében megjelent egy- egy könnycsepp, a szeretet és a barátság jeleként. Amit pedig mindannyian egyön­tetűen várnak, az a legkö­zelebbi találkozó, immár Nagycserkeszen, ahol majd újra köszönthetik egymást, mint igazi, őszinte szlovák és magyar jó barátok! BRUSZELDÓRA Nehéz körülmények között élünk, így minden segítség­re szükségünk lenne, ezért fordulok lapukhoz. Alkalmi munkát vállalnék Kisvárda és Mátészalka területén, lakások takarítását, egyéb, ház körüli teendők elvégzé­sét, idősek felügyeletét és gondozását. NÉV, ClM A SZERKESZTŐSÉGBEN © LAKÓHELYEM-( Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs 0nline-t (www.szon.hu) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy telepütéseinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Ontine-on jelenleg 21 telepü­lés aioldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az olda­lak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Tanácsos volt a hét közepéig még amit remélünk, „kézügyben” tartani rövidesen kánikula az esernyőket az vált fel! időjósok szerint, fotó: sipeki Péter Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvez­hetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük. Szegény országban, szegény a nép Az íróasztalnál hozott törvények a gyakorlat­ban nem mindenben megvalósíthatóak. NYÍREGYHÁZA. „Bátorságra van szükség, hogy felállj és beszélj, de bátorság kell ah­hoz is, hogy leülj és hallgass!” Winston Churchül kedvenc mondásához próbáltam iga­zodni eddig. Egy-két politikus is tarthatná néha ehhez ma­gát. Különben is sok minden történt mostanában az ország­ban, a (régi) új Fidesz megala­kulása óta - új kormányként. Természeti katasztrófák soro­zatai, fagy, majd viharkárok, végül árvíz. Szegény orszá­gunk, s a szegény nép. Meg­keseredett emberi sorsok, szörnyű tragédiák. Nap mint nap. Szinte alig van család, aki valamilyen módon ne lenne érintett az árvízkatasztrófák miatt. Ha nem is közvetlen, de esetleg rokonok, barátok, ismerősök révén. Iszonyú károk. Életek munkája lett semmivé pár óra alatt. Sajgott a szívünk a tragédiák láttán. Pusztulás nyoma, emberek, állatok szenvedései. Itt csak az együttérzés már kevés! Bár érkezik segítség sok helyről, de a lelkekben okozott sebe­ket egyhamar nem lehet be­gyógyítani. A kapzsiság határa Településeket kell majd újjá­építeni, összefogással, nagy- nagy akarattal. Ehhez pénz kell! Felvetődik a kérdés ben­nünk, egyszerű emberekben, hogy a felhalmozott lottó­nyereményből, ha nem is a teljes összeget, de valameny- nyit miért ne lehetne az árvíz okozta károk helyreállítására fordítani. A nyereményalapot indítani egy kisebb új összeg­ről. Nem áll úgy az ország, hogy ne lenne most szükség erre. Ezt a sokkoló nagy ösz- szeget majd l vagy 2 ember vigye el? Főleg, ha a nyertes nem is magyar állampolgár? így majd a pénz sem marad az országban? Esetleg... Sok­kolt az a hír is, mikor a 100 leggazdagabb magyar legsze- gényebbike a kis 4,3 milliár- docskával csak a sor végén kulloghat. Majdnem elsírtam magam... Ők vajon megtesz- nek-e mindent, ha segíteni kell? Leköszönő miniszte­rek, államtitkárok milliói ( 3,6 havi juttatások). Ki nem vett szabadságok megváltása stb. Fontos lenne, hogy jusson is, maradjon is abból a kis pénzből min­denkinek. KENYERES MiKLÓSNÉ Ismétlődik 4 évenként. Ön- kormányzati, fővárosi kép­viselő, esetleg polgármester, parlamenti képviselő, máshol bizottsági tag, vagy bizottsági elnök egy-egy munkanapon, 6-7 beosztásban ugyanaz az ember. Pénz több helyről! Mi­ért, s a kapzsiság határa med­digtart? Közben az új kormány radikális adócsökkentést ígér. De a minimálbérek megadóz­tatása a terv. Bár a minimál­bér emelése is terv, de eddig is szélmalomharc volt az öt­let. Pedig már időszerű lenne, nem csak beszélni róla. Jus­son is, maradjon is abból a kis pénzből. Az új adózási terv a gazdagabbak számára lesz jó. Felgyorsult a szegények le­szakadása. Szegény devizahiteles fia­taljaink már belefulladnak a kamatokba. Nagyobb terhet már nem bírnak. KENYERES MIKLÓSNÉ

Next

/
Oldalképek
Tartalom