Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-30 / 177. szám
982987 2010. JULIUS 30., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG KELET IHI A résztvevők csapata Táboroztak Az idén már 4. alkalommal rendezték meg a Máriapócsi Horgász Tábort, melyen 25 gyerek vett részt. Az öt nap alatt számos előadás és bemutatót hallgathattak meg a gyerekek. így például szó esett az egyesület életéről, törekvéseiről. Neves előadók beszéltek a különböző horgászmódszerekről, mint a könnyűúszós készségről, a rakós botos, a spiccbotos úszós horgászatról, a pergetésről stb. A vendégek soha sem érkeztek üres kézzel a táborlakókhoz. A kiemelkedő halfogások mellett nagy sikere volt az esti focinak és FOTÓ: A SZERZŐ a szabadidős sporttevékenységeknek, jutott idő meglátogatni a Kegytemplomot és a múzeumot is. A gyerekek számára fontos tapasztalatokat sikerült elsajátítani, melynek segítségével a mindennapokban egyre több és nagyobb halak megfogása válik lehetővé, a különböző készségek alkalmazása mellett. A tábor egyik fő támogatója a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetsége. A helyi egyesület elnöksége minden résztvevőnek egy pólót ajándékozott. Ezúton is szeretnék mindenkinek köszönetét mondani, aki segített a tábor megvalósításában! TÓTH ÁRPÁD, ELNÖK Bárdi János a Leveleki Víztározón július 17-én éjfél körül egy 16,50 kg-os pontyot fogott. FOTÓ: PUSZTAI SÄND0R Házi bajnokság GÁVAVENCSELLŐ. A gávaven- csellői Tisza-parti HE hagyományos házi bajnokságát augusztus l-jén (vasárnap) rendezik. Gyülekező 6 órától, verseny 8-tól ll óráig tart. A szervezők minden horgászt meghívnak egy ebédre. A vezetőség előtte július 30-án (pénteken) jelentős meny- nyiségű halat telepít a vízbe, ezért reggel 6 órától augusztus l-jén, a verseny kezdetéig általános horgászati tilalom lesz a holtágon. f DERMA-ART) "SZÉPSÉG K LINI KA Teljeskörű kozmetikai szolgáltatás 3 ^ •Alapkezelések: Akne fénykezelés mikrodermabrázió, ráncvasalás •Tű nélküli mezoterápia •Aranykezelés •Lézerultrahangos pigmentfolt eltávolítás •Karcsúsító testkezelések, egyéni programok összeállítása •Arc- és testápoló kozmetikumok széles választéki X Számítógépes áilapotfelmén állandó szakorvosi felügyelet! Bejelentkezés: 42/506-091. 30/554-0848 Bérletakciók: www.dermaart.hu Nyíregyháza. Dózsa György u. 60 Délutáni szép fogások Eldőlt, hogy a korosztályokban és a kategóriákban ki a legjobb. levelek. Nagy érdeklődés előzte meg a nemrégiben megrendezett Megyei Egyéni Horgászbajnokságot, melynek új helyszíne a Leveleki Víztározó volt. A bajnokság U-14, U-18, U-22, női, felnőtt korosztályában és kategóriájában összesen 49 versenyző indult el és küzdött meg egymással, a 2x3 órás megmérettetésen. Az idén az időjárás a kegyeibe fogadta a versenyzőket, olykor-olykor ugyan orkán erejű szél végig futott a pályán, de más zavaró tényező nem jelentkezett. A jól előkészített pályán - melyért köszönet a Leveleki Önkormányzati Horgász Egyesületnek -, nagyon jó fogások ígérkeztek. Ezek a jó fogások a délelőtti fordulóban nem igazán realizálódtak, így a délutáni fordulóban bíztak a versenyzők, ami be is jött és ekkor már aránylag szép eredmények születtek. A verseny a fő célját elérte, az országos csapatbajnokságra nevezett megyei válogatott bizonytalan pontjaira is választ adott. Eldőlt az is, hogy a korosztályokban és a kategóriákban ki a legjobb - tudtuk meg Turkó Sándortól, a Verseny Szakbizottság elnökétől. A győztesek FOTÓ: OLVASÓNKTÓL U-14 korosztály: 1. Homvák Bence Vasutas STE Nyíregyháza U-22 korosztály: 1. Tóth György Nagykállói Sport HE. Felnőtt kategória: 1. Ifj. Kovács József Vasutas STE 2. Szilágyi Márk Kraszna HE. Kocsord 2. Poór Sándor Apagy HE. Nyíregyháza 3. Ifj. Varga Albert Kis Sügér HE. Mátészalka _____________ U-18 korosztály: NŐI kategória: 1. Baikó Tamásné Szatmárvidéki HE. Mátészalka 2. Pataki Zsolt Vásutas STE Nyíregyháza 3. Luzsinszky Tamás Vasutas STE Nyíregyháza 1. Bóier László Kis Sügér HE. Mátészalka 2. Szabó Anikó Postás HE. Vásárosnamény 4. Beke Péter Ll] Étet HE. Tiszalök 2. ifi. Paop László Szatmárvidéki HE. Mátészalka 3. Turcsánné Reskó Ibolya Vasutas STE 5. Huzsvai Krisztián Beregi Tiszavirág 2009 HE. 3. Mikita Adám Beregi Tiszavirág 2009. HE. Vásárosnamény Nyíregyháza Vásárosnamény Haltelepítés a tápcsatornába Rendezett környezet és méretes zsákmány vár a kilátogatókra. nagykAlló. A nagykállói Vadkert tápcsatorna nemcsak a helyi pecások körében népszerű, hanem a környező településekről is sokan jönnek ide horgászni. A helyi sporthorgász egyesület tagjai igyekeznek is mindent megtenni annak érdekében, hogy a rendezett környezet mellett méretes horgászzsákmány várja az ide érkezőket. A tápMéretes halakat telepítenek a tóba csatornába a júniusi horgászverseny előtt is több mázsa halat telepítettek, majd július FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 22-én újabb 3,5 mázsa, átlag 4 kg súlyú ponty került a horgászparadicsom vízébe. Tárnái Oki. kineziológus 06 30/9356-073 Nyíregyháza, Pazonyi u. 5. www.kineziologia.bibi.hu s KÉPESSÉG stressz önértékelési zavarok | tanulási nehézségek | dyslexia magatartászavarok depresszió, allergia pánikbetegség | félelmek, fóbiák ^Zöldinihfl BlZöldfíliniHa Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. ORTOPÉDIAI MAGÁNRENDELÉS és ULTRAHANGOS CSÍPŐSZŰRÉS gyermekek, felnőttek, idó'sek szakvizsgálata Rendel: DR. BUJDOSÓ MIHÁLY főorvos Előjegyzés délután 16 órától: 30/6466-584 www.zoldklinika.hu Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. PROCTOLOGIAI MAGÁNRENDELÉS ■ ARANYÉRBETEGSÉG műtét nélkül fájdalommentesen. ■ A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, kezelése. • ANYAJEGYEK SEBÉSZI ELTÁ- VOLÍTÁSA, szövettani vizsgálata, bórgyó-gyászati javaslatra. Rendel: DR. TOMCSIK ZOLTÁN sebész, gastroenterológus Szerdai napokon 17-19 óráig. Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Tel.: 06-70/414-5756 www.aranyer-klinika.hu sebész szakorvos Mindenfajta ödéma (vizenyő) óoém* narancsbör kezelése! Nyháza, Bethlen Gábor u. 6. (Turul Ház tsz.) SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS hétfőn 8-10-ig. Bejelentkezés: 30/8390-971 Párnázott, puha protézis az ínyfáj dalom és a föltörések ellen Kemény, durva fogsor helyett csináltasson puhát! Dr. Varga Csilla Magánrendelés, pszichiátriadiagnosztika, terápia tanácsadás! • 4400 Nyíregyháza, Ferenc krí. 4/A Hétfő 17-19 óra 4400 Nyíregyháza, Lázár Károly u. 1. Péntek 17-19 óra Előjegyzés: 30/9655-866 Alsó fogsorviselők gyakori problémája az íny foltöréséből adódó fájdalom. Sokan arra panaszkodnak, hogy eltörik, megreped a protézisük és egy vagyont költöttek már javításra, protézisrögzítő krémekre. A Denfo Fogsorcentrum ezeken a bajokon segít. A teljes alsó protézis azonban sok mindenkinek nem örömöt jelent, sokkal inkább gyötrelmet. Stabilitása gyakran elégtelen, fájdalmat okoz a viselőjének, sokszori korrekció után is föltöri, nyomja a fogínyt. Nagyon nehéz megszokni, vannak akik sosem hordják. Egy új eljárással segíthetünk azokon az alsó fogsorosokon, akiknek gondot okoz a viselés, különösen rágáskor. A több nemzetközi díjat elnyert, bevizsgált, puhán maradó protézisanyag a megoldás, melyet Nyíregyházán a Denfo cég alkalmaz. A protézis alsó, ínnyel érintkező felülete készül az új, puha anyagból. Elsősorban alsóknál alkalmazzuk, de fölső esetében is készülhet. A puha anyag tulajdonságai, előnyei a kemény, hagyományos fogsorral szemben: • az ínyföltörés okozta fájdalom megszűnik, • akik nem tudták hordani az alsót, azok is viselik, • nagyon lesorvadt íny esetén is alkalmazható, • könnyebben megszokható, kényelmes viselet, • jobban tapad, nem esik ki, • régi kemény protézis is alápámázható puhával. A páciensek 97%-a megszokta és hordja új, puha fogsorát. Elmondásuk szerint jobb, mint a régi protézisük, megérte ezt csináltatni. A Denfo cég elkészíti önnek is. Az új anyag megnézhető, megrendelhető laboratóriumunkban. Természetesen a hagyományos technikával készített fogsorokat is kínáljuk, ezekre van nyugdíjas kedvezmény is. Az Egyesült Államokban kifejlesztett rugalmas, törhetetlen Valplast protéziseinket (nem tévesztendő össze a puhával) azoknak ajánljuk, akiknek gyakran eltörik, megreped a fogsoruk. Anyaga hasonló a nylonhoz. Könnyű, vékony, rugalmas és esztétikus. Életre szóló törés-repedés elleni garanciával rendelkezik. Nincsenek rajta fémkapcsok, csak hajlékony ínykapc- sok, melyek egyszínűek az ínnyel. Ezek a kapcsok nem koptatják úgy a meglévő fogakat, mint a fémből Tűzoltók tűzték horogra a kukacot ibrány.Az ibrányi Nagyerdesi Horgásztónál a tűzoltók tűzték a csalit a horogra. A mostani az 5- kiírás volt. A tóparton 10 gyermek és mintegy 70 felnőtt áztatta a damilt a jó fogás reményében, és nem is csalatkoztak. Külön kategóriába sorolták a parancsnoki állományt, ahol a VIP csoportban tűzoltó parancsnokok mellett rendőrök is tartották a botot. A gyerekek között ifj. Bartha Botond (Fehérgyarmat HŐT) felnőttek között Móré Norbert (Nyírbátor Coloplast LT) lett az első. Hétvégi oktatással egészségügyi OKJ-s szakmát adó gyogyroassior képzés indul folyamatosan! Részletfizetési lehetőség biztosított! Jelentkezni: 20/317-0682 Nyilvántartási szám: 00192-2009 készülők. További információt a valplast.com-on találnak. Örömmel értesítjük önöket, hogy cégünk már alkalmazza a világhírű német Vita műfoggyár gyönyörű porcelánfogait, melyek 16 színben, 4 formában és számtalan méretben kérhetők. Ezekből csináltatott protézisek minden igényt kielégítenek. Telephelyünkön - Nyíregyházán, a Sipkay-Korányi u. sarkán - az összes fogpótlásféleség megtekinthető. Fogorvos kollégánk közreműködésével elkészítjük önnek fogpótlását és segítünk a választásban. Üdülési csekket elfogadunk, egészségpénztárakkal szerződésben vagyunk. Denfo Fogsorcentrum Nyíregyháza, Sipkay u. 3. (42) 443 610, (70) 502 39 05,8-16. a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL fKELET HIRDETÉSEK