Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-28 / 175. szám

2010. JÚLIUS 28., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Keserű a patikanyitási pirula Nem mindenki élte túl eddig sem a kiélezett patika-versenyt ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR Négy gyógyszertár versenghet majd a receptjeiket beváltó betegekért. NYÍREGYHÁZA. - Nem tudni, hogy hol, hogyan, miből és miért, de a Jósa András Ok­tató Kórház - a patikanyitási moratórium által augusztus l-jéig hagyott kiskaput ki­használva - megkérte az enge­délyt arra, hogy az intézmény területén két gyógyszertárat nyisson. Mindössze 50 méter­re az immár 17, illetve 20 éve a közvetlen szomszédságá­ban működő, magántőkéből fenntartott Bocskai és Szent István utcai patikák mellett - vázolja a helyzetet Gedeon János magángyógyszerész.- Néhány hete éppen a kórházi dolgozók értesítet­tek minket a tervekről és ér­tetlenül állunk a történtek előtt, hiszen az egyre szűkülő piac nem nyújt megélhetést egymás mellett négy gyógy­szertárnak. Arról már nem is beszélve, hogy a kórház­ban nyitott gyógyszertárak a nyíregyházi és a vidéki pati­kákat kedveztőtlen helyzet­be hozzák - folytatja a másik érintett, Szajkóné dr. Takács Mária. Szigorúan szabályozott Hozzáteszi: a kórház közel­sége miatt a két patikának speciális, ritkán előforduló és nagy értékű gyógyszereket is raktároznia kell, ami üzletileg kevésbé jövedelmező. A két meglévő patika több mint 20 embernek és ennyi család­nak jelent megélhetést, ám a „mi lesz velünk, ha nyitnak az új gyógyszertárak” okozta bizonytalanság rányomja a bélyegét a mindennapokra és a tulajdonosok nem tudják a választ.- Ott működjön gyógyszer- tár, ahol arra szükség van, ne pedig ott, ahol a befektetői érdekeket szolgálja és tönk­retesz másokat - idézik dr. Szócska Miklós, egészségügyi államtitkárt, s most pont en­nek az ellenkezője történhet meg. Ráadásul, ahol nem a gyógyszerész a tulajdonos a felelősség is alig érvényesít­hető. A patikanyitás szigorú­an szabályozott, legalább 80 négyzetméteres terület kell hozzá, heti 60 órában kell nyitva tartania, minimum két gyógyszerész és a személyzet szükséges a megfelelő műkö­déshez, továbbá egy személyi jogos gyógyszerész kell, aki a felelősséget vállalja. Kérdés, hogy a kórház csak működ­tetője vagy a tulajdonosa lesz a patikáknak? Hol alakítják ki az ehhez szükséges helyet, a befektetői csoport, hogy a kórház területén patikát nyit­hasson, benne lesz a kft-be vagy a holdingban is?- Amíg nekünk magántő­kéből kell a fejlesztéseket megoldani, addig itt akár köz­pénzt is felhasználhatnak a patikanyitáshoz, de akkor hol van itt a kis- és középvállalko­zások védelme? - kérdezi Ge­deon János, Versenyhelyzetben- A holding vezetése maximá­lisan eltökélt a közforgalmú gyógyszertár kialakítása mel­lett, mivel a befolyt összeg hozzájárul a kórház további stabilizálásához, a munka­helyek megőrzéséhez - vála­szolta a patikanyitás miértjé­re feltett kérdésünkre dr. Kiss Zoltán Tamás vezérigazgató.- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szer­vezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. kórházai közül egyedül a Jósa András Ok­tató Kórház területén nem működik közforgalmú pati­ka. A gazdasági stabilizációs program részeként egyéb be­vételeket is tervez a holding vezetősége az évek óta tartó megszorításók ellensúlyozá­sa érdekében. Ennek megfelelően (Fehér- gyarmathoz és Nagykállóhoz hasonlóan) a kórház területén közforgalmú patika nyitását tervezzük. Mind a kialakítást, mind a működtetést az egész­ségügyi holding végzi, külső befektető bevonása szóba sem jöhet. Hosszas gazdasági, szakmai előkészítés, hatásta­nulmány és költségelemzés készült, mely egyértelműen alátámasztja a koncepció fon­tosságát, létjogosultságát. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a magánpatikák szá­mára komoly versenyhely­zetet teremt, de a közérdek mindenképpen a magánér­dekek elé helyezendő. Az ebből származó bevételeket a betegellátás javítására és a dolgozók álláshelyének meg­őrzésére fordítjuk. A patikák eddigi üzemeltetőinek a vá­ros többi gyógyszerészéhez képest nem kellett verseny- helyzetben dolgozniuk, le­hetőségük volt bevételeiket és ez által profitjukat maxi­malizálni. így megfelelő tar­talékkal rendelkeznek a ver­senyhelyzetre - fogalmazott a vezérigazgató. km-bm Szakmailag nem indokolható Ön szerint befogadó a nyugati világ a magyarországi romákkal szemben? Szavazók száma: 50,2010. VII. 27.19 óra Igen I Nem 10,00%1 90,00% Következő kérdésünk: ún szerint nagyobb állami beavatkozásra lenne szükség a kóbor állatok elhe­lyezésében? © http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. A kistelepülési gyógy­szertárak is veszélybe kerülnek. NYÍREGYHÁZA. A patikanyitási moratórium fontos lépés volt, de jobb lett volna azonnal le­állítani az új gyógyszertárak nyitását, és csak a már folya­matban benyújtott engedély- kérelmeket elbírálni - mondja Tari János, a Magyar Gyógysze­rész Kamara megyei elnöke.- A liberalizáció elmúlt 3 éve bizonyította az egymásra nyitó patikák harcában sérült a szakmaiság is, s nemcsak új nyitású, hanem régi gyógy­szertárak is tönkrementek és bezártak emiatt. A gyógyszerforgalmazás nem nőtt, a csökkenő fogyasz­tói ár miatt sokan nem tudtak készletezni. Azokról a mód­szerekről már nem is beszélve, ahogy egy-egy gyógyszerész W Egyik sem lesz életképes hosszú távon. TAR! JÁNOS „becsalogatta” a betegeket, fi­noman szólva etikátlan volt.- Nyíregyházán a kórház környékén nincs szükség újabb patitkák nyitására, hosszútávon egyik sem lesz életképes. S valóban, azok a kistelepülési gyógyszertárak is veszélybe kerülnek, ahol eddig a kórházból hozott re­cepteket beváltották.Kevés az esélye annak, hogy ezek a vények kikerüljenek az intéz­ményből, pedig egy 1500 lel­kes településen a patikusnak ez létszükséglet - fogalmaz az elnök. km A Szoptatási Világhét és az Anyatejes Világnap alkalmá­ból „baby jamboree" várta az érdeklődőket Nyíregyházán, a Terhesgondozóban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER NÉZŐPONT Bednárik Mónika Kiskapu a tabletták világában mmm m yitni vagy nem nyitni? Évek óta ezzel a kifacsart hamleti kérdéssel bajlódik az egész­ségügyi kormányzat. Ha azt mondják, nem, nem lehet újabb gyógyszertárakat nyitni, akkor fennen han­goztatott érveket hallunk a „de igen”-ek mellett. Majd a liberalizmus kémcsövében kikutyulták, nyisson bátran, aki mer. Ez meghozta ugyan az áttörést, csak nem ott, ahol kellett volna. Mert egymás hegyén-hátán gombamód elszaporodtak a pirulákat árusító helyek a városokban, de éppen oda nem kívánkozott egy patikus sem - a kistelepülésekre -, ahol amúgy szükség lett volna rájuk. Néha csak kapkodtuk a fejünket, mert egyik napról a másikra a ruházati bolt helyén patika csábította a gyógyulni vágyót, vagy a gyógyszerfüggőt. A cserébe ajánlott ajándék és kedvezmény nevetségessé tette a helyzetet, amit már az sem volt képes komoly­ra fordítani, amikor az örökösföldiek egy jó nagy ugrással, hipp-hopp - mint a mesében -, egyik gyógy­szertárból a másikban teremhettek. Most megálljt parancsol­nak a nyitunk, majd zárunk követhetetlen tragikomé­diájának. Helyesen. Itt a moratórium, csak sajnos, mint megannyi magyar jogszabályban, most is ma­radt egy kiskapu, s egyelőre beláthatatlan, hogy augusz­tus elsejéig hányán gondolják úgy, számukra mégiscsak a tabletták világa az ígéret földje. Mellékhatások tekinte­tében pedig mindenki fordulhat a gyógyszeré­széhez. bednartk@lnform.hu © MEGKÉRDEZTÜK: Milyen az állatvédelmünk? FODOR SÁNDOR: Túl- ÚJFALUSI MIHÁLY: KISSISTVÁNNÉsAz zsúfoltak a menhelyek. Kertes ház az Igazi. államnak Is lápnl kell. Rossz gazdák, növekvő feszültség Most fogok örökbe fogadni egy kutyust - kezdte Győri Tünde, aki szerint a egy csa­ládnál sokkal jobb helyen van egy állat. - Szívesen fogadnék örökbe állatot, de a panel­házunk nem hiszem, hogy megfelelő környezet lenne számára - nyilatkozta Bojcsuk Gábor. Horváth Nikolettnek már volt kellemetlen tapasz­talata a menhelyekkel kap­csolatban: - A múltkori nagy kánikulában a házunk előtt volt egy kutyus. Hiába hívtuk a telepeket... - Szerintem túl­zsúfoltak a hazai menhelyek. Sehol nem tudnak „új állato­kat” fogadni, maximum ha már öregebb jószágokat elal­tatnak - mondta el lapunknak Fodor Sándor. - Ha megtehe­tem, több állatot tartok, mert úgy gondolom a háziasított állatok egy kertes ház udvará­ra valók - fogalmazott Újfalusi Mihály. Kiss Istvánné szerint az államnak kellene lépnie: - Ke­vés pénzből és kevés ételből gazdálkodnak a telepek. Az Állatotthonban évente 2000 állat fordul meg, ez azonban csak a töredéke a rászo­rulóknak. NYÍREGYHÁZA. Talabos Dóra ol- j vasónk orvosától tartott haza, amikor múlt héten a Sólyom utcán kőbőr kutyát talált. Elmondása szerint az eb igen rossz bőrben volt, sőt, mikor egy közeli lakó ételt vitt neki, meg is kapta, neki orvoshoz kellett fordulnia. Mivel szerette volna, ha a kutya elhelyezése megoldó­dik, felhívta az Állatotthont működtető Állatbarát Alapít­vány, ahol szerinte rendkívül lekezelő stílusban utasították el. Számos kifogás- Nics hely, nics autó, ez volt az indok és keressük a gyep­mesteri telepet. Onnan végül ki is jöttek, a kutyát egyikük altatólövedékkel elkábítot­ta, aztán a befogó vassal úgy ragadta nyakon, mint egy dögöt, az aszfalton húza a ko­csihoz és durván vetette a ket­recbe - meséli felháborodva Dóra. - Nem tudom, hogy az Állatbarát Alapítványnál mire használják a rengeteg pénzt, 21,5 millió forintot szedtek össze csak az felajánlott adó 1%-ból, és nincs helyük, nem jó az autó. Másrészt, a gyep­mesteri telep dolgozói ho­gyan bánhatnak olyan durván az állatokkal? Gyorsan kellett cselekedni- Kutyaharapásos helyzet volt, ami rendkívül veszé­lyes, ha az állat veszett - ma­gyarázza Ragány Károly, a Gyepmesteri Telep vezetője.- Időközben már az orvos is riasztott bennünket. A lehető leggyorsabb cselekvésre volt szükség. A kivonuló két kol­légának a kutyát kábítani kel­lett, s valóban csak egy ember helyezte a ketrecbe, mivel a másik az autót kezelte, szűk helyen, nagy fogalmú idő­szakban. A telefonálók nem segíthettek, így emberünk­nek egyedül kellett a 48 kilós ebet a teherató magas plató­jára lendítenie. Az állat nem sérült meg, állatorvos is vizs­gálta már, jobban van - hárítja el a durva bánásmódra vonat­kozó panaszt a szakember. Túlzsúfoltság Az Állatotthonban a telefont felvevő Kovács András men­tős, állatgondozó visszauta­sítja a vádakat: - Én annyit mondtam a hölgynek, az ott­hon túltelített, amennyiben a kutyára ügyelni tudnak, várni kell. A gyepmesteri telepet ja­vasoltam.- A zsúfoltság nem kifogás, hanem egy elszomorító tény- erről már az Állatotthon ve­zetője, Pelyvás Csaba beszél.- Az idén bővített, 150 férő­helyesre bővített intézmény­ben pillanatnyilag 240 kutya és macska, tucatnyi nyúl él. Képtelenség több állatot be­fogadni. Az évi összesen 30 milliós költségvetésből éppencsak futja a megforduló 2000 állat és az egész rendszer (épüle­tek, dolgozók, autó) fenntar­tására. Az ivarzási időszakot követően mindig ugrásszerű­en megnő a kidobott állatok száma, a kötelező oltások időszakában pedig kb. 300 kutyát hajítanak el maguktól gazdáik. Ezen csak a lakossá­gi szemlélet változása, a na­gyobb felelősségvállalás, pár­zási időszakban elzárás, vagy ivartalanítás segíthet, km-la Talabos Dóra a végül megmentett kutyával fotó: racskó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom