Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-02 / 153. szám

785686 2010. JÚLIUS 2., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG 16 Képes krónika Teljes harci díszben fognak menetelni a magyar legények fotó: internet Háromszáz kilométeres útra indul a Légió Brigetio A hagyományőrző csoport a római biroda­lom egykori határát, a limest követi. TATABÁNYA. Komáromtól Dunaszekcsőig tartó gyalogos túrára indul szombaton teljes harci díszben és menetfel­szerelésben a Légió Brigetio. A háromszáz kilométernél hosszabb túrán 10 fő mene­tel folyamatosan, páncélban, láncingben, illetve a légió ha­gyományos díszeit hordozva. Naponta átlag 30 kilométert kívánnak megtenni. A csapat éjjelente korhű sátorban tér nyugovóra. Az érdeklődők a 11 naposra tervezett túra út­vonalát a www.legiobrogetio. com oldalon találják meg. A 17 fős Légió Brigetio 10 éve alakult, az egykor Brigetióban (Szőny) állomásozó római ka­tonák életének és kiképzésé­nek felidézésére. Programjaik között szerepelnek élő törté­nelemórák, amelyek során az iskolások testközelből ismer­kedhetnek meg a történelem­nek ezzel az időszakával. MTI Mr.imi-U'm Traktorral száguld az országúton Általában egy traktor eléggé lassú jármű - hacsak nem ezt hajtod...______________________ © További videók vldao.szon.hu Leesett a gatya, leesett az álluk London. Bocsánatot kért az angliai Leicester város polgár- mestere, amiért lecsúszott a nadrágja egy helyi gyermek­rendezvényen. Colin Hall pol­gármester a helyi könyvtárban vett részt egy oktatási ren­dezvényen, amikor meglazult nadrágja dereka, és a gyerekek meglepetésére a ruhanemű a földre hullott. Az önkormány­zat „szerencsétlen problé- j mának” nevezte az esetet, és azzal indokolta, hogy a polgár- mester nem visel övét. mti ZUHANY ALATT Farina, az anyaelefánt egy kedves, játékos bébinek adott életet május 11-én Németor­szágban, a hannoveri állat­kertben. A frissítő tusolást mindig nagyon élvezi a kis ormányos. fotó: epa C MEGÉR EGY MOSOLYT Pályaudvaron egy férfi búcsúzik a vonatablakból a testvérétől:- Köszönök mindent! A feleséged pedig szuper az ágyban! Indulás után kérdi az egyik utas:- Mondja, az előbb komolyan mondta?- Á, dehogy. A felesége elég átlagos, csak nem akartam elkeseríteni... Q További viccek humor.szon.hu KELET Kétmilliárd forint fölött kelt el a Liz Taylor-portré Liz Taylor ibolyaszemű Andy Warhol-portréja 6,7 millió fontért (2,3 milliárd forintért) cse­rélt gazdát. LONDON. A műkincspiac köz­elmúltbeli nagy árverési re­kordjai után némi kifulladás volt tapasztalható a két nagy árverési ház, a Christie’s és a Sotheby’s e heti londoni auk­cióin, amelyeken háború utá­ni és kortárs művészeti alko­tásokat bocsátották kalapács alá. Warhol Silver Liz című festményéért is többet várt a Christie’s, előzetesen úgy be­Tóbbet vártak a képért fotó: epa csülték, akár nyolcmillió fon­tért is elkelhet a különleges darab. Az 1963-ból származó kép a díváról készült 13 port­réból álló sorozat egy darabja, amelynek értékét az is emeli, hogy a szériából csupán két képen ibolya színű a művész egyik múzsájának tartott Taylor szeme. A festmény az utóbbi több mint húsz évben egy amerikai magángyűjtő birtokában volt. Az új tulaj­donos személye ismeretlen. Hugh Grant is eladott egyet A sorozat egy másik darabját 2007-ben bocsátotta árverésre Hugh Grant brit filmszínész, aki 11,4 millió fontért (3,9 mil­liárd forintért) adott túl a ké­pen. A Christie’s szerdai mér­lege 45,6 millió fontra (közel 16 milliárd forintra) rúgott, ez még mindig jobb, mint a ta­valyi eredmény, ugyanakkor meg sem közelítette a koráb­ban becsült 58 millió fontos eladási maximumot. mti Egy újabb dél-koreai sztár követett el öngyilkosságot SZÖUL. Népszerű dél-koreai színész-énekes lett öngyil­kos szerdán. A 33 esztendős Park Jong Ha szöuli lakásában akasztotta fel magát videoka­merája zsinórjára pár órával az után, hogy kapatosán tért haza. A feltételezés alapján a színész halálos beteg apja és a munkájában rá nehezedő nyo­más miatt keseredett el a vég­sőkig. Halála nagy megdöbbe­nést keltett Dél-Koreában és Japánban is. A közelmúltban több ismert helyi személyiség menekült a halálba, köztük az ország egyik legnagyobb női filmcsillaga, Csői Dzsin Szil, annak ugyancsak színész öcs- cse, Csői Dzsin Jung, valamint Ro Mu Hjun egykori államfő és a legrégibb dél-koreai kong­lomerátum, a Doosan Group volt elnöke, Park Jong Oh. mti Niki szabadideje nagy részét a családjával és barátaival tölti. Mint a legtöbb vele egykorú lány, szívesen jár szórakozni, s ha az időjárás is engedi, hosz- szú sétákra indul a legjobb ba­rátnőjével. Szereti az állatokat. Van egy saját cicája, amit Cili­nek hívnak, fotó: janics attila Megvédi megvádolt szüleit Visszautasította a szü­leit ért bírálatokat Abby Sunderland. LOS ANGELES. A 16 éves ame­rikai lány, aki egyedül akarta körbevitorlázni a Földet, de az Indiai-óceánon viharba került, és ki kellett menteni. „Fájdal­mas hallani és olvasni mind­azokat a dolgokat, amelyeket szüleim szemére vetnek” - mondta a tinédzser egy nyil­vános megjelenés alkalmával. „12000 mérföldet tettem meg, átszeltem két óceánt, és meg­kerültem a Horn-fokot. Nem lenne szabad, hogy újra és újra kétségek támadjanak afe­lől, hogy elég idős vagyok-e - háborgott. - Az utamnak nem azért lett vége, mert hibát kö­vettem el”. Abby Sunderland hajójával, a Wild Eyes-zal az Abby, legfiatalabb lányként megszakítás nélkül akarta körbevitorlázni a Földet FOTÓ: EPA Indiai-óceánon, a szárazföld­től háromezer kilométerre ke­rült ádáz viharba. A magasra csapó hullámokban eltört az árboc, végül egy francia ha­lászhajó mentette ki a lányt a bajból. Tervei szerint egyelő­re nem indul újabb kalandra, legfeljebb pár év múlva vág neki ismét a tengernek. Élmé­nyeiről sem valóságshow-ban, sem pedig dokumentumfilm­ben nem akar beszámolni, ugyanakkor nem zárja ki, hogy könyvet ír. MTI Kábítószer ölte meg Kleopátrát? bérűn. Nem kígyómarás által, hanem egy ópium, sisakvirág és bürök keverékét tartalma­zó halálos koktél megivásával lett öngyilkos Kleopátra - ál­lítja Cristoph Schaefer, a trieri egyetem történésze. mti MiEiGNYIíTQTTU!IP!l ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS UÁSÁrOSNAMéNYbON, a Szabadság tér 10 . sz. alatt (a régi műszaki bolt helyén) : HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1200 Ft/kg 900 Ft/kg 600Ft/kg 400 Ft/kg 200 Ft/kg 100Ft/kg MINDEN HÉTFŐN iTELJESENUJNYARl'ÁRUKESZLETiESjéÍROVASARil ARAINK: HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom