Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-01 / 152. szám
2010. JÚLIUSI.,CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG KELET Most kezdődik csak a tánc! Csapataink a szerdai szabadnap után a Hajdú megyei helyszíneken folytathatják jó szereplésüket. KÉZILABDA. Két győzelem után szerdára szabadnapot kaptak a magyar csapatok a 20. főiskolai világbajnokságon. A négy-négy megszerzett pont kötelezőnek mondható, bár az első napi győzelmek eredményét az azóta történtek alaposan felértékelték. Bizony, jók a ciprusiak- Nem véletlenül mondtam a Ciprus elleni mérkőzésünk után, hogy első legyőzött ellenfelünk jó csapat, ezt a szerbek elleni döntetlennel máris igazolták - így a férfiak szövetségi edzője, Rosta István. - Számunkra igazából csak csütörtökön kezdődik: két legkeményebbnek tűnő csoportellenfelünkkel, a lenH Elégedettek lehetünk a szer- ' ?j§ vezéssel. FRANTISEK TABORSKY M jfäfti Nyírbátorban nagy csatában nyert a sárga mezes román női válogatott a csehek ellen fotó: sipeki Péter gyetekkel és a szerbekkel a csoportfordulók hajrájában játszunk. Eddig nem csak az eredményekkel, a rendezéssel is nagyon elégedettek vagyunk. És ha már rendezés... A szervezők munkájának megítélésére az egyik leghivatottabb személy Frantisek Taborsky, a Nemzetközi Egyetemi és Wimbledon: Fucsovics már a nyolc között az egyesben tenisz. Továbbra is remek formában teniszezik a wimbledoni junior mezőnyben a nyíregyházi Fucsovics Márton. Szerdán délután a 12. pályán alig több mint egy óra alatt és összességében simán, magabiztos játékkal, 6:3, 6:2 arányban győzte le a brit James Marsaleket és ezzel egyesben már a legjobb nyolc között van. Csütörtökön már a négy közé jutásért játszik, mégpedig a jóval erősebb ellenféllel, mégpedig a nyolcadik helyen kiemelt, szintén James, az ausztrál Duckworth ellen. Marci az egyes mellett párosban is versenyben van még, itt a cseh Libor Salaba oldalán a következő, második fordulóbeli győzelem már a nyolc közé jutást jelentené a nyíregyházi tehetség számára. KM Mezítláb a homokban, ez az igazi strandfoci fotó: mán László Szombaton újra strandfoci lesz Dombrádon labdarúgás. Az elmúlt hét végén az időjárás közbeszólt, így félbeszakadt Dombrádon az 5. Vigadó-kupa pénzdíjas strandfocitorna. Remélhetőleg most szombaton már strandidő várja a résztvevőket, hiszen folytatják a találkozót. Reggel a D-csoport meccseit rendezik, egy órától pedig kieséses rendszerben folytatják a résztvevők, km Főiskolai Sportszövetség (FISU) kézilabdairodájának vezetője. A roppant szimpatikus sportdiplomata elégedetten beszélt az eddig tapasztaltakról.- Nagy általánosságban elégedettek lehetünk a szervezéssel - mondta Taborsky, akinek a vébé alatt roppant feszes a napirendje. - A maga W m területén mindenki teszi a dolgát, persze akadnak apróságok, amelyeket menet közben kell vagy kellett megoldani. Hogy egy példát mondjak, nem volt minden helyszínen defibrillátor, de ezt a mulasztást is pótolták a rendezők. Ehhez dr. Djordje Lalosevic, az orvosi stáb vezetője annyit tett hozzá: az ellátást megnehezíti, hogy több helyszínen rendezik a meccseket, az első napon például hat sérülés volt, az egyik esetet a kórházban kellett ellátni, szerencsére nem komoly a baj. Jól jött a törökverés Visszatérve a csapatokhoz és a nőkhöz, a mieink számára nem jött rosszul a románok törökök elleni győzelme. Körbeverés még lehetséges, de ha a mieink hozzák a szabadnap utáni két mécsükét Brazília és Lengyelország ellen, akkor a zárónapra mindenképpen kedvező helyzetbe kerülhetnek. Ami a csütörtöki programot illeti, a mieink átköltöznek Hajdú-Biharba: a férfiak Hajdúnánáson (17 óra) játszanak Lengyelország ellen, míg a nők Nyíradonyban (18 óra) mérkőznek a brazilokkal. Két férfimeccs lesz a bujtosi csarnokban, Csengerben újra a román nők szerepelnek, Demecserben a lengyel és a török nők lépnek fel. km-bt O EREDMÉNYEK, TABELLÁK, PROGRAM Szentel eredmények Férfiak, A csoport Szerbte-Lengyeiorczág 34-30(16-13) Nyíradony, 150 néző, v.: Horváth R, Marton (magyarok). Legjobb dobók: Milinics 10, M. Kovacsevics 7, illetve Kostrzewa 7, Zak 6. Clpfus-ttyesüttArsbEraíiátiisoií 40-30(17- Hajdúnánás, 100 néző, v.: Opava, Valek (csehek). Ld.: Nikforov, Papakiprianov 8-8, Demostenusz 5, illetve Namaf, Sultam 6-6. 13» Szabadnapos: Magyarország Az állás 1. Magyarország 2 2 67-40 4 2. Ciprus 3 1 1 1 86-82 3 3. Szerbia 2 1 158-54 3 4. Lengyelország 2 11 63-57 2 5. Egyesült Arab Emirátusok 33 71-112 0 Férfiak, Besöpört Japán-Csehország 30-36 (12-22) Nyírbátor, 150 néző, v.: D. Da Costa, H, Da Costa (brazilok). Ld.: Higasinagahama 8, Nomura, Kikirikura 5-5, Illetve Jurka 8, Petrovsky, Riha, Lehocky 6-6. ________________ Törökorszig-Moűkó 23-22(10-12) Demecser, 100 néző, v.: Georgiosz, Mariosz (ciprusiak), Ld.: Volkan 6, illetve Acuna, Bernudez 5-5. Szabadnapos: Ukrajna Az állás 1. Csehország 2 2 76-42 4 2. Japán 3 21 98-78 4 3. Törökország 2 246-43 4 4. Ukrajna 22 43-52 0 5. Mexikó 33 55-101 0 Nők Lertgyeiország-Brazilía Tiszavasvári, 100 néző, v.: Miscsuk, Rozskov (ukránok). Dabrovska 6, illetve Váz 6. 27-22(11-5) Ld.: Liseuska, Sadej 7-7, TOrökország-Japán Nyíradony, 200 néző, v.: Florescu, Duta (románok). Ld.: 5, illetve Isii, Hara 6-6. 33-29(15-12) Serpil 14, Tueslihan 8, Yasemin Csehország-Románia Nyírbátor, 200 néző, v.: Erdogan, Özdeniz (törökök). Ld illetve Geiger 10, Tacalie 7. 27-28(14-13) I.: Knedcikova, Keclikova 7-7, Szabadnapos: Magyarország Az állás: 1. Csehország 3 2 1 103-76 4 2. Magyarország 2 268-50 4 3. Törökország 3 2 1 99-94 4 4. Románia 3 2 1 92-93 4 5. Lengyelország 2 1 1 46-62 2 6. Japán 22 51-65 0 7. Brazília 32 57-72 0 A csütörtöki menetrend Férfiak, A csoport Szerbia-Egyesült Arab Emirátusok, Nyíradony, 16. Magyarország- Lengyelország, Hajdúnánás, 17. Szabadnapos: Ciprus. Besöpört: Mexikó-Ukrajna, bujtosi csarnok, 16.30. Csehország-Túrökország, bujtosi csarnok. 18.30. Szabadnapos: Japán. Nők; Lengyelország-Törökország, Demecser, 17. Románia-Japán, Csenger, 17. Magyar- ország-Brazília, Nyíradony, 18. Szabadnapos: Csehország. Mate uj rekorddal vaghat neki a barcelonai Eb-nek Helebrandt Máté biztosan teljesítette a felnőtt Eb szintidejét. atlétika. Fárasztó, ám eredményekben gazdag időszakon van túl Helebrandt Máté, az NYVSC-Nyírsuli válogatott gyaloglója. Pokrovenszki József tanítványa május végén egzotikus úton vett részt, hiszen Mexikóban állhatott rajthoz a 20 kilométeres felnőtt Világ-kupán. Negyven fokos melegben- Nagyon nagy élmény volt a mexikói utazás, a verseny pedig igencsak különleges - kezdte élménybeszámolóját Máté. - Egyrészt 1500 méterrel a tengerszint felett versenyeztünk, másrészt negyven fokos melegben. Ez alaposan próbára tette az indulókat és persze engem is, végül a 78 felnőtt közül a 48. helyen értem célba 1 óra 31 perces eredménnyel. Mexikó után edzések, kemény felkészülés következett, közte egy egyhetes tatai táborozással. Az elvégzett munkának meg is lett az eredménye, hiszen Tatabányán az utánpótlásbajnokságon Máté 20 kilométeren újabb bajnoki címet sepert be. Aztán jött az újabb nemzetközi kihívás, mégpedig az angliai Bedfordban. Tökéletes körülmények- Angliában tökéletes körülmények vártak minket, ráadásul jó formában éreztem magam, mert az erőnléttel sem volt gond és a technikám is rendben volt - folytatta a nyíregyházi tehetség. - Igen erős volt a mezőny, és már féltávnál éreztem, hogy valami nagyon jó eredményt sikerül elérnem. A hajrát is bírtam, így végül második helyen zártam. Annak még inkább örültem, hogy egyéni legjobbamat sikerült megjavítanom, és a felnőtt Európa-bajnoki szintidőtől (1:25.30) jobb idővel, l:24.48-cal értem célba. Máté éppen hogy kifújhatta magát, hiszen az elmúlt hét még a regenerálás volt, ám hétfőtől elkezdődött a felkészülési hajrá, ami hegyi tréningeket is jelent. Az idő gyorsan szalad, hiszen Barcelona július 26. és augusztus l. között ad otthont a felnőtt atléták Euró- pa-bajnok- ságának. Máté hamar túl lesz a komoly megmérettetésen, im hiszen a nyitó- H, nap első száma a reggel nyolc óra öt perckor rajtoló 20 kilométeres féri gyaloglás, km-ml Máté az angliai ezüsttel FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ! *» Erdei futás után lazítás a forró stadionban Készülnek a Spartacus focistái, Nagy István gyúró távozik a csapattól. labdarúgás. Futás a hűvös erdőben, majd nyújtás a forró stadionban. Ez volt a keddi menüje a Szpari NB Il-es focistáinak. A gyakorlásokat György Rolland atlétaedző irányításával, Brekk János vezetőedző kontrolljával végezték. A gyakorlók között volt jópár olyan játékos, aki bizonyára távozni fog, és jönnek majd újak is. Ami biztos: Bouguerra Győrben folytatja, a támadó három évre szerződött a Rába-partiakhoz. A légiósok közül kedden itt edzett Hurt, Balbinot, Kovacsevics, Struhar, Vojinovics, közülük www.szon.hu További képek és videók IIM11 l'l'l Az árnyat adó fák alatt futottak szerdán délelőtt a focisták többen is távozni fognak. Davidov és Sztanisics aligha tér már vissza, Nácim sorsa is kétséges még, de őt egyelőre visszavárja a klub. A csütörtöki tréningre már itt lesz Bosnjak és Hómmá. Utóbbi iránt a Vasas, a ZTE és a Kaposvár is érdeklődik. Kétséges még a sorsa Pákolicznak is, azaz a keret még nagyon képlékeny. Az viszont szerda délután kiderült, hogy Dosso Kecskeméten folytatja. Brekk János mester úgy fogalmazott, hogy a bő két hét múlva, Abaújszántón kezdődő edzőtáborra már majdnem százszázalékos állománnyal kell nekivágni. Addig még FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ nagyon sok változás lesz, hiszen sok a kérdőjel. A legfrissebb információnk szerint Nagy István, azaz Jáccó gyúró családi okok miatt távozik a klubtól. Bakos Bence, a klub fiatal játékosa minden valószínűség szerint kölcsönjátékos- ként Egerben folytatja, km-ml A 20. férfi és női főiskolai kézilabda világbajnokság támogatói INFORM MÉDIA lyjwinum CSENGER - DEMECSER ■ HAJDÚNÁNÁS ■ LEVELEK NYÍRADONY ■ NYÍRBÁTOR ■ NYÍREGYHÁZA • TISZAVASVÁRI HIRDETÉS i K