Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-30 / 150. szám
2010. JÚNIUS 30., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG Hazai tájakon KELET Sok kicsi sokra megy alapon hozták a diákok a konzerveket fotó: iskola Egy kis doboz segítség a katasztrófát átélőknek LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu NASYHALÁSZ. A rendkívüli árvízhelyzet, a katasztrófasújtotta területek látványa, az otthon nélkül maradt emberek és a segíteni akarás vágya ösztönzött minket arra, hogy a Csuha Antal Általános Iskola és AMI keretei között meghirdessük „Egy kis doboz segítség!” konzervgyűjtési akciónkat. Nem lehettünk mindannyian ott a gátakon, mégis segíteni akartunk. Az akció meghirdetésével a célunk - sok kicsi sokra megy alapon - egy konzerv felajánlása volt minden tanulótól. Nagy meglepetésre a meghirdetést követő napon „kicsik és nagyok” egyaránt hozták a konzerveket. A négy nap során közel 300 adományozó és családja állt mellénk, annak érdekében, hogy segíthessünk mindannyian ezeken a rászoruló embereken. A segíteni akarás vágya nem maradt bent az iskola falai között! Együtt gyűjtöttünk mindannyian. A halászi intézmények, a családok és az egész lakosság. Egy emberként álltunk fel egy nemes cél érdekében. A jelentős mennyiségű adomány a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetén keresztül jutott el Borsod megyébe - tájékoztatta lapunkat Kulcsár Zsanett. Kozmáné Kasza Veronika polgármester köszöntötte a vendégeket FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT OOMBRÁD. Regionális ifjúsági fórumot rendeztek a közelmúltban Dombrádon. A rendezvény célja az volt, hogy olyan együttműködési rendszer alakuljon ki, mely a program által érintett ifjúsági szervezetek részére folyamatosan lehetőséget biztosít a közös fellépésre, érdekérvényesítésre, szakmai kooperációra, az önkormányzati és államigazgatási szervekkel való együttműködésre, s találkozási alkalmakat teremtsen a szervezeteknek további térségi, helyi és megyei együttműködés, kapcsolatteremtés céljából. A fórum nyitányaként Kozmáné Kasza Veronika polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, majd méltatta a Fiatal város a város fiataljaiért helyi ifjúsági stratégia programját. Ezt követően a Dombrádi Ifjúsági Információs Irodáról, mint nyertes TÁMOP 5.2.5-ös programról hallhattak beszámolót a fórumon résztvevők. Ezután megtekintették a DIFI-házat, ahol az iroda vezetői bemutatták a szervezet szolgáltatásait. A fórum zárása után szőkébb körű műhelymunka keretein belül a résztvevők a pályázat folytatásának lehetőségeit elemezték. A nagyari óvodások is megtartották tanévzáró ünnepségüket a közelmúltban. Minden évben egy néphagyomány- nyal kapcsolatos műsort adnak elő a nagycsoportosok. Most is így történt, a fiatalok a régi falusi kukoricafosz- tással kapcsolatos dramatlkus játékot adtak elő. FOTÓ: AZ ÓVODA Újabb utakon tekerhetünk A nyíregyházi temetőtől immár Nyírturáig ér el a kerékpárút. nyírtura, NYÍRPAZONY. Egykoron lovas nemzetként ismert meg bennünket a nagyvilág, a környezetvédelem és az egészségügy azonban azt várja el tőlünk, hogy a XXI. században kerékpáros nemzet legyünk. Ehhez azonban a megyét, az egész országot átszövő kerékpárút-hálózat kellene. Ennek egy piciny szelete, azonban nagyon fontos része immár az a kerékpárút, amely pár hete Nyíregyházát I és Nyírturát köti össze. Támogatással épült- Nyíregyháza, Nyírtura és Nyírpazony önkormányzata összefogott, hogy a korábban Kabalásig kiépített kerékpárutat tovább fejleszthessük a mi gesztorságunkkal- mondta el érdeklődésünkre Vas Miklós, Nyírpazony polgármestere. - Nyíregyházán a temetőtől a Tesco áruházig l kilométeres szakasz, Nyírpazony közigazgatási területén 3 kilométeres szakasz, Nyírtura területén pedig egy kilométeres szakasz épült meg a beruházás keretében.- A munkálatok összköltsége közel 200 millió forint volt, állami támogatásként nyertünk 150 millió forintot. Azt gondolhatnánk, hogy egyszerű egy kerékpárút megépítése, de ez korántsem van így. Például az egyik helyen lápos volt a terület, ott teljes talajcserét kellett elvégezniük a szakembereknek. A talajban lefektetett közművek miatt a Úgy látom, egyre többen jönnek kirándulni a kerékpárúton. HORNYÁNCSABA A nyírturai Szabó testvérek, Benjámin, Tábita és Tímea is örülnek a meghosszabbított kerékpárútnak FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ dombokból nem lehetett már többet lefaragni, de még így is megfelel az új kerékpárút az előírásoknak. A liszkaszőlői kerttulajdonosok eddig a buszhoz voltak kötve, most már kerékpárral is egyre többen keresik fel kis birtokukat. További fejlesztések A kerékpárút Nyírturáig való meghosszabbításával egy régi álma vált valóra az ottani lakosoknak.- A három település jó együttműködésének köszönhetően készült el a kerékpárút, amely nagy hasznára lehet úgy a nyirturai és nyírpazonyi, mint a nyíregyházi lakosságnak - elemezte a beruházás fontosságát Bagoly Zoltán, Nyírtura polgármestere. - Az út elkészülése óta a községünkből egyre többen kerékpárral járnak be dolgozni Nyíregyházára, illetve így mennek Nyíregyházára vásárolni. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egyre több nyíregyházi család kerekezik ki a városból, s Nyírturán, illetve a libabokori erdei úton keresztül haladva átjutnak a sóstóhegyi kerékpárútra, s így lesznek gazdagabbak egy szép kirándulás élményével. A távlati céljaink szerint az említett libabokori út mellett is szeretnénk megépíteni a kerékpárutat, tervezünk továbbá kialakítani szalonnasütőt, hogy ezzel is segítsük a kerékpáros turizmus elterjedését. Bízom abban, lesznek újabb pályázati kiírások a beruházásokra. Biztonságosan Kíváncsi voltam a kerékpárosok véleményére is. A liszkaszőlői kishídnál nem kellett sokáig várakoznom, érkezésem után hamarosan feltűnt az első kerékpáros.- Ma éppen szabadnapos vagyok, de be kellett mennem Nyíregyházára a munkahelyemre, a Praktiker áruházba- meséli a nyírturai Hornyák Csaba, miután „leintettem”.- Nagyon örülök ennek a kerékpárútnak, mert amíg az időjárás engedi, biciklivel járok be dolgozni. Úgy látom, a hétvégeken egyre többen jönnek erre kirándulni. A napokban láttam közöttük egy hetvenévest is. A nagy vihar után sok ág esett óz útra, sajnos nem volt senki sem, aki letakarította volna. Ugyancsak örülnek a meghosszabbított kerékpárútnak a Szabó testvérek. Benjámin, Tábita és Tímea Nyíregyházára biciklizett éppen.- Ezzel az úttal egy újabb lehetőséget kaptunk, hogy jobb legyen Nyíregyházára a közlekedés, ugyanakkor kirándulásra is lehet használni - mondják a fiatalok. - Volt arra is példa, hogy Benjámin biciklivel ment iskolába Nyíregyházára. A városból 4-5 éve költöztünk ki Nyírturára, s mindig is nagyon szerettünk biciklizni. Számunkra nagy öröm, hogy Nyíregyháza és Nyírtura között biztonságosan lehet közlekedni immár kerékpárral is. mml Baktalórántházán is volt ünnepek ünnepe BAKTALÓRÁNTHÁZA. Az Úr napját, a Corpus Dominit, az ünnepek ünnepét Baktalórántházán is megtartották a közelmúltban. Nagy áhítattal, fellobogózva vonultak a római katolikus hivek az ősi Árpád-házi templomuk körül feldíszített négy sátorhoz. Az előző héten elsőáldozott gyermekek kis kosaraikból szórták a virágszirmokat, Hasulyó János kanonok atya baldachim alatt, megszentelt kendővel fogva, tömjén-füstöléssel vitte a „Legszentebbet”. Majd mind a négy állomáshelyen megállva, letéve az ott elkészített, szentképes, virágos kis oltárra, mondta az evangéliumi szakaszt. Az első oltárnál Szent Máté könyvéből, a második oltárnál Szent Márk könyvéből, a harmadik oltárnál Szent János, és a negyedik oltárnál Szent Lukács evangélista szerint. A körmenet végén a Te- Deum, a Hálaadásra eléneklé- se, majd az Oltáriszentséggel a templomba visszatérve, a Tantum ergo himnusz el- éneklése, a vallását gyakorló, rendszeresen áldozó keresztényekben minden esztendőben megerősíti, újra és újra megújítja az Oltáriszentségbe vetett hitet. Ez Krisztus szent testének és vérének titka, és üzenete a mai ember számára. Az Eucharisztia erőforrás testünknek, lelkűnknek, mindannyiunknak, akik az élet nehéz keresztjeitől megfáradtunk. NCSÉ A nagy melegben „frissítőt” is kaptak az ajaki diákok Az ajaki fiataloknak szervezett jó hangulatú rendezvény egész késő délutánig eltartott. AJAK. Egész napos programokat szerveztek a közelmúltban a gyermekeknek az ajaki iskola udvarán, ahol arcfestés, rajzverseny és számos érdekesség várta a fiatalokat és a szülőket. A felnőttek paprikás krumplit és pörköltöt főztek, a pedagógusok lapcsánkát, grillezett húsokat készítettek. A diákokat lovaskocsi vitte körbe Ajak utcáin, az Ajaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai pedig tartottak egy rövid kis bemutatót az érdeklődőknek. Bemutatták többek között a vizestömlő használatát, amiből végül a nagy melegben a gyerekek is kaptak egy kis frissítőt. A jó hangulatú rendezvény egész késő délutánig eltartott. A gyermeknap első részét már május utolsó hetében megtartották, amikor is az iskola dísztermében fellépett a Dongó együttes, és őket követte az erdélyi Sepsiszent- györgyből érkezett Fölkér együttes. Ez utóbbi együttes Ajakon kezdte magyarországi lemez- bemutató turnéját, s koncertjükön minden jelenlévő gyermeket igyekeztek bevonni egy közös táncba. A közös tánc élménye is szép emlékként marad meg az alaki fiatalokban FOTÓ: ISKOLA Az Ur napi körmenet egyik pillanata Baktalórántházán FOTÓ: NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Ifjúsági fórumon vitatták meg a lehetőségeket