Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-16 / 138. szám
967336 2010. JÚNIUS 16., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 3 Hazai tájakon & ' KELET A kisszekeresi önkormányzat is szervezett gyermeknapot a település fiataljainak. A programok között szerepelt ügyességi verseny, gyöngyfűzés, arcfestés, tetkókészítés, s fellépett a Kacifánt együttes is. A gyermekekre friss lángos is várt. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT © MSZP-SAJTOTAJEKOZTATi Újabb pontok is követték az új kormány 29 pontját NYÍREGYHÁZA. - A kormány akciótervének 29 pontja egy módszerre utal, ami után érkezik a többi pont is - mondta az MSZP megyei elnöke a párt keddi sajtótájékoztatóján Nyíregyházán. Dr. Veres János szerint a „30. pont” az a mód, ahogy a kormány az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetőinek jelölő bizottságát állította fel. A korábbi 50-50 százalékos kormánypárti-ellenzéki bizottság helyett a mostaniban a nyolc résztvevő közül négy a Fidesz, egy a KDNP tagja, s a három ellenzéki párt l-l helyet kapott. Ráadásul kikötötték, hogy a jelöltállításhoz öt szavazat kell, amivel az ellenzék beleszólási lehetősége gyakorlatilag megszűnt. Nem értenek egyet az elnökjelölt, Domokos László személyével sem, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy az ÁSZ élére nem szakember, hanem politikus kerüljön. A következő „pont” a szocialista politikus szerint, hogy a kormányzó pártok hétfőn nem fogadták el javaslatukat a agrárkár-enyhítési hozzájárulásról szóló törvény módosításáról. Az MSZP terve az volt, hogy hozzájárulás befizetésének június 30-ai időpontját tolják ki őszre, mivel a károk okozta költségek az egyelőre bevétellel nem rendelkező gazdákat nagyon megterhelik. A javaslat elutasításával a kormányzó pártok szerinte egyértelműen jelezték, mennyire „elkötelezettek” a mezőgazdaság iránt. Táncoltak, korongoztak LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu A nyírbátori gyermeknapon a nyugdíjasok szorgosan kenték a több száz kenyeret. NYÍRBÁTOR. Reggel még zuhogó eső fogadta az ébredő gyermekeket, akik izgalommal készültek a május utolsó vasárnapja előtt megrendezett nyírbátori vidám gyermeknapra. Szerencsére a délelőtti órákban a felhők mögül kibújt a nap is, így már semmi nem zavarta a program megrendezését. Népi mesterségek A téren lévő színpadon a térségi Ki mit tud? idei díjazottjai és más művészeti közösségek szórakoztatták a szép számú közönséget. Táncoltak, énekeltek a fellépő gyerekek, akik megérdemelték az elismerő tapsot a látványos műsorokért. Halakat telepítenek a szövetségi vizekbe NYÍREGYHÁZA. Kedden már elkezdődött, s június 16-án is folytatja a horogérett pontyok telepítését a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Horgász Szövetség a kezelésében lévő vizekbe. A három érintett vízterület a következő: a császárszállási víztározó, a tunyogmatolcsi Holt-Számos, valamint a Keleti-főcsatorna. A nyírbátori gyermeknapon nagy sikere volt az arcfestésnek és a karfestésnek is FOTÓ: TÓTH VIKTOR A különböző népi mesterségek és a manuális foglalkozások sátrainál nemcsak nézelődtek, hanem alkottak is a fiatalok. Az ügyes kezek a fantáziadús ötletekkel remekműveket formáltak. Csipkeverést tanulhattak, színes vászonrózsákban gyönyörködhettek, a kovácsolás és a fafaragás, korongozás technikáit leshették el. Az arcfestők alkotásai a mosolygós gyermekarcokon tündököltek. Az idén sem maradt el a zsíros kenyér és kísérőként az ízletes limonádé. A nyírbátori Nyugdíjas Értelmiségiek Egyesületének tagjai kenték egész délután szorgosan a több száz kenyeret. Együtt ünnepeltek Németh Attila, Nyírbátor alpolgármestere köszöntötte a kistérség településeiről érkező gyermekeket és pedagógusokat. Együtt ünnepeltük ezen a délutánon a gyermekeket és a közelgő pedagógus nap alkalmából a minden tiszteletet és elismerést érdemlő óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat, és mindazokat, akik az oktatási és nevelési intézmények munkáját segítik - írta lapunknak Boros Vilma. © MMMNP-SAJTOTAJEKOZTATi Sürgetik az elszámoltatást MMMNP: a számonkérés ne csak állami, hanem megyei szinten is történjen meg. nyíregyháza. A Magyarország a Magyaroké Magyar Nemzeti Párt üdvözli az országgyűlés kettős állampolgársággal kapcsolatos törvényalkotását, és elítéli az előterjesztésről nemmel szavazókat és tartózkodókat - mondta a keddi sajtótájékoztatón Kántor József pártelnök. Ugyancsak üdvözlik az új kormánynak azt a döntését, hogy elszámoltatásért felelős kormánybiztost nevezett ki Papcsák Ferenc személyében. Az MMMNP azt szorgalmazza, hogy az elszámoltatás ne csak állami, hanem megyei szinten is történjen meg minél hamarabb. A párt továbbá felszólítja a Magyar Nemzeti Bank elnökét és a monetáris tanács valamennyi tagját, hogy beosztásukról mondjanak le, és végkielégítésüket jótékony célra felajánlva távozzanak posztjukról. FOOTBALL CHALLENGE Játssz Te is az értékes nyeremények egyikéért! bet-at-home HIRDETÉS