Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-16 / 138. szám

2010. JÚNIUS 16., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 6 fóron* KELET FOTÓ: A SZERZŐ napos kiránduláson a gyere­kek kincset kerestek, tájéko­zódási futóversenyen, s a szü­lőkkel váltóversenyen vettek részt. A gyermekek élvezték a nagy teret és jót játszottak, addig a felnőttek bográcsban készítették az ebédet. LIPPAILÁSZLÓNÉ Mobilmánia Kisvárdán KISVÁRBA. Június 20-án, va­sárnap egy színvonalas pro­dukció keretében, a várszín­padon a Mobilmánia együttes - a Várszínház és Művésze­tek Háza szervezésében - a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján lép fel. A mintegy két órás óriás kon­certen jól fogják érezni magu­kat az érdeklődők. Telefonos bejelentkezés KISVÁRBA. Kisvárdán június 15-étől augusztus 3l-éig az Okmányirodában kizárólag telefonon történő bejelent­kezés esetén fogadják az ügyfeleket. Az ügyintézésre időpontot foglalni a 45/500- 706-os telefonszámon lehet. Kukorlcafosztás fotó: olvasónktól Csúfolódás ás táncbahívogató MAGYAR. A nagyari óvodások június 11-én tartották tanév­záró ünnepségüket. Minden évben egy néphagyománnyal kapcsolatos műsort adnak elő a nagycsoportosok. Most régi, falusi kukoricafosztással kapcsolatos dramatikus játé­kot mutattak be. Volt benne csúfolódás, bekormozás stb. A kiscsoportosok játékos-mu- togatós dalokkal, versekkel búcsúztatták a tanévet. A váltóverseny egy pillanata MmmT.rraETEi Kirándultak a Mókusok A nyíregyházi Bóbita óvoda „Mókus” csoportja június 9-én családi kirándulást szervezett Harangodra. A vidám, egész Az áradás nem kímélte a töltésen belüli holtágakat, horgásztavakat sem. így többek kö­zött a Tiszához kö­zeli gávavenccsellői Kacsató Is víz alá került. A vízkezelő Tiszaparti HE ezért eddig még nem tudott halat telepí­teni a holtágba. FOTÓ: CSERPÁK BERNADETT A fellépő énekkar Közönségszóra­koztató műsorok Az elmúlt napokban a Gyer­tyafény Nyugdíjas Egyesület a Regionális Kulturális Szemlén vett részt. A nyugdíjasok találkozójának Szolnok adott otthont. Három megye nyug­díjasai mutatták be kulturális FOTÓ: OLVASÓNKTÓL tevékenységüket különböző műsorszámokban. A nyír­egyházi egyesület Charlston tánccal, a Dialóg Nyugdíjas Egyesület szavalattal képvi­selte városunkat. Megyénkből még az Ibrányi Nyugdíjas Egyesület, a rakamazi Össze­fogás Nyugdíjas Egyesület és a buji Napfény Nyugdíjas Klub szórakoztatta a közönséget. BODÓ ISTVÁN Segítség a sérült gyerekeknek Egy apró segítség is sokat jelent az olyan családoknak, ahol halmozottan sérült gyermeket nevelnek. A nap 24 órájában kell helyt állniuk, gondozniuk, ápolniuk, etet­niük a sérült gyermeket, aki nem járhat iskolába, közös­ségbe, és csak a családjára számíthat. Ezeknek a szülők­nek jelentett segítséget az a pályázat, melyet a Halmozot­tan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Egyesülete nyert el „hal­mozottan sérült gyermekek részére lakókörnyezetükben rehabilitációs szolgáltatások­ra” az Erőforrás Alapítvány­tól. Ennek köszönhetően az egyesület 15 fő halmozottan sérült gyermeknek és fiatal­nak biztosított gyógytornát és gyógymasszírozást 10-10 alkalommal. Ezzel tud­ták kiegészíteni a TB által finanszírozott kezeléseket, ami évente csak korlátozott számban jár, pedig a hal­mozottan sérültek életük végéig folyamatos kezelésre szorulnak, állapotuk javítása, szinten tartása, jó közérzetük biztosítása miatt. A rehabi­litációs fejlesztés személyre szabottan, a gyermek állapo­tának megfelelően történt. A segítségért rendkívül hálás a családok és az egyesület. TÓTHNÉ BÁCSKÁI EDIT, ELNÖK Játék, egyenlőség Miért szeretnének a foci VB-n résztvevő csapatok minden­áron bizonyítani? Miért akar mindenki a legjobb lenni? Az erre adandó válaszok termé­szetesen egyéni meglátások­ból születnek. Az elismerést Versekkel, mesékkel köszöntötték a gyerekek a megjelenteket FOTÓ: A SZERZŐ Itt a búcsú nap, indul a csapat LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK takohelyem.szon.hu „Kedves óvodám, sok víg nap után, itt a búcsú nap, indul a csapat” - énekelte a nagykállói Szivárvány Óvo­da huszonnyolc iskolába induló gyermeke, amikor nemrégiben meghitt ünnep­ség keretében verssekkel, mesével, tánccal, torna­bemutatóval búcsúztak óvodájuktól, s köszönték meg az itt eltöltött évek örö­meit. Egyszerre volt jelen az önfeledt gyermekmosoly, a szülői büszkeség. SZÉPLAKI nem az interjúkban, vagy a győzelemért járó díjakban vívják ki, hanem a csapat- szellemben, a tudásban, amit a pályán nyújtanak. Tisztes­séggel, becsülettel, egymást nem megsértve vonulnak le a pályáról, azzal a tudattal, hogy most győzött a jobbik. A „tiszta” játék fogalma ma már nagyon halovány jelenség. Régen a riválisok egymás elleni „harcában”, egy esésért, egy véletlensze­rű lökésért tisztelettudóan elnézést kértek. Ma lehordják a másikat, olykor elcsattan egy pofon, aztán jön a bíró és nem győzi lecsillapítani a kedélyeket. Jellemzőek a kiállítások, a sárga lapok - el­uralkodhat a káosz a pályán. Jogosan tehetjük fel a kér­dést: ez lenne ma már a foci? Azon sportok egyike, amelyik a durvaságot többé nem mellőzheti? Nem arról kéne szólnia a 90 percnek, hogy amelyik csapat többször jut­tatja a labdát a hálóba, az lesz a győztes? Jó kérdés! Sokan közülünk (különösebben a férfiak) már türelmetlenül vártuk, hogy megszólaljon az első sípszó. És talán akadnak olyanok (inkább az idősek körében), akik bíznak abban, hogy a játékbeli egyenrangú­ság még nem halt ki! SITKU CSABA Figyelmesek A mérki szociális otthon lakóival nagyon is törődnek az ápolók. Figyelmesek, kedve­sek a betegekhez, a munká­jukat szeretettel, becsülettel végzik. Minden ünnepnapról megemlékeznek, sőt, a bete­geket betanítják szerepekre. Megbecsülést és tiszteletet érdemelnek. Nem tudom, hogy ki és miért írta ennek az ellenkezőjét. Minden héten já­rok látogatni, és csak a szépet, jót tudom írni róluk. Az egész közösség tiszteli, becsüli egymást. Nem érdemlik meg a dolgozók az ilyen kritikát! EGY LÁTOGATÓ Szeretnek ajándékot adni, kapni A nap végén ajándékot is kaptak gyermekeink az idősektől. NYÍRJÁKÓ. A baktalórántházi Zengő Erdő Óvoda Nyírjákói Tagintézménye. Több éve már, hogy a községünkben működő Idősek Nappali Klub­jával jó kapcsolatot ápolunk. A két generáció kapcsolattar­tása ebben az évben teljese­dett ki. Az Idősek Világnapján a „Mihály napi vásározó” je­lenettel köszöntöttük a „Ma­mákat”. Karácsonykor aján­dékkal kedveskedtek nekik óvodásaink, és szép, az alka­lomhoz illő versekkel, éne­kekkel köszöntöttük őket. Az idősek ez alkalommal is meg­vendégelték gyermekeinket. Minden találkozás lehetőség a gyermekek és a szépkorúak együtténeklésére, ez is köze­lebb hozza egymáshoz a két generáció tagjait. Idén Gyer­meknapra az óvodába hívtuk vendégségbe a klubtagokat, ahol először az évzáró mű­sorunkat mutattuk be, majd az udvaron a két hitoktatónk irányításával, az év során tanult, énekeket énekelték el óvodásaink a vendégek örömére. Ezután zenés tánc, sportversenyek tarkították a gyermeknapot, s átadtuk az új játékokat is. Úgy gondo­lom, hogy sikerült átadnunk nekünk is valamit: szeretetet, odafigyelést, tiszteletet a fel­nőttek és különösen az idő­sebbek iránt. TURÓCYIMRÉNÉ, TAGÓVODA-VEZ. A műsorból fotó: a szerző Ezen az oldalon a Ketet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvez­hetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon névvel és címmel, telefonszámmal érkező leveleket közöljük. © 0, CIO, TOPAUKCIO! Hamarosan újra féláron licitálhat Újra Topaukció! Nagy érdeklődés övezi a Topaukciót, Magyar- ország legbiztonságo­sabb online árverését! topaukció. Az álomajánlat csak egy lépésre van Öntől: re­gisztráljon a www.topaukcio . hu oldalon, és az e-mailbén küldött Felhasználónév, illet­ve Jelszó segítségével jelent­kezzen be! Az aukcióban való részvétel egyik feltétele az oldalon történő regisztráció, illetve az 50%-os kikiáltási ár megadása. O Mi a teendő akkor, ha biztos szeretnék lenni abban, hogy én viszem el a terméket? Ebben az esetben azt taná­csolja a Topaukció csapata, hogy határozzon meg egy tit­kos licitmaximumot! © Hogyan is működik a titkos licitmaximum funkció? Ha licitál egy termékre vagy szolgáltatásra, jelölje meg tit­kos licitmaximumként azt az összeget, amelyet a ter- mékért/szolgáltatásért maxi­mum hajlandó lenne fizetni! Ezután a rendszer automa­tikusan ajánlatokat tesz Ön helyett a maximális összeg eléréséig. A rendszer jelez, ha elér­ték vagy túllicitálták a ma­ximumot. Ebben az esetben ugyanis e-mailben kap értesí­tést. így biztos, hogy a licitjei mindig naprakészek lesznek, más licitálók ajánlatait meg­haladják, de nem lépik túl az Ön által megjelölt maximális összeget. Ezzel sok időt taka­rít meg magának, hiszen nem kell figyelemmel követnie, hogy adott ajánlatát túllici- tálták-e. Döntetlen helyzetnél (ha például egy másik licitáló titkos legmagasabb ajánla­ta az ön titkos legmagasabb ajánlatával azonos) a nyertes az a felhasználó, aki a titkos licitmaximumot korábban ál­lította be. Ez a funkció az aukció befe­jezésénél is segítségére van, hiszen más licitálók az utolsó pillanatban könnyen ráígér­hetnek az Ön ajánlatára, úgy, hogy Önnek már nincs ideje a gyors reagálásra. A titkos licitmaximumot az aukció végén minden esetben figye­lembe veszi a Topaukció. Már csak két nap, és indul az aukció! 12 nap áll majd rendelkezésre, hogy a több mint 2.000 ajánlat közül megtalálják a leginkább csa- logatót. Autók, utazások és wellness, illetve a legkülön­félébb tanfolyamok várnak Önökre. Ezen kívül a konyhai berendezésektől a különbö­ző szórakoztató elektronikai cikkeken át egészen a kerté­szetei, barkácsolási eszközö­kig terjed a paletta, most már országosan! Jó szórakozást, izgalmas játékot és nem utolsó sorban sikeres licitálást kíván a Top­aukció csapata! Kozma Lászlóné, baktalórántházi olvasónktól: M H Meg kell mászni a hegyet, w w ha a síkságot látni akarod. KÍNAI KÖZMONDÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom