Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-10 / 133. szám
2010. JÚNIUS 10.. CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG KELET ... ................................,_________ Mé7 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: APEH és MSZOSZ üzenetek z új kormányok szokásos száz napos türelmi idejéről lemondva tíz napon belül intézkedési tervvel állt elő az Orbán-kabinet, és a 29 pontos akcióterv számos tabut rengetett meg alapjaiban. Okkal borzalták a kedélyeket például azok a fizetések, amelyeket közpénzből finanszírozott cégek vezetői zsebeltek be. Igen, ezen a szinten kellett már végre kimondani, hogy aki nem hajlandó max. 2 millió forintért a köz pénzén a köz érdekében dolgozni, menjen át a versenyszférába, lehetőleg minél gyorsabban. Nem nagyon kell bizonygatni, hogy ma Magyarországon ekkora havi jövedelemből azért elég szépen meg lehet élni. Némi kétely övezi a gyü- mölcspárlat-készítés szabad jogáról szóló pontot, ám a szándék hátterében az áll: amit a föld ad, azt vétek fán veszni hagyni. A termésmentés egyik módja a lepárlás, ehhez azonban az adóterheken kell enyhíteni. Ha igaz, lesz egy családi fogyasztás kategóriájába sorolt tétel, amely adómentességet élvezhet, s csak a kereskedelmi mennyiségű pálinka után kell majd megfizetni az érvényes jövedéki adót. A másodlagos élelmiszervizsgálattól első hallásra az várható, hogy befolyásolja a multik árukínálatát, a magyar előállítású élelmiszerek javára. E tény javítja az ágazat jövedelmezőségét, elősegíti a foglalkoztatás növelését és fogyasztást generáló hatás- • sál bírhat. Összességében elmondható: az irány jó, most már csak arra kell ügyelni, hogy a célok ne vesszenek szem elől. nyeki@inform.hu ... és kinek is lesz mindez jó? Debrecen. Ésszerűnek, szükségesnek tartja az egykulcsos, 16 százalékos SZJA tervezett bevezetését Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara elnöke, és nem ért egyet azzal a vélekedéssel, hogy változás a magasabb jövedelműeknek jó, a keveset keresőknek pedig nem. Szerinte a tervezet hosszabb távon mindenkinek javít a jövedelemviszonyán. Az SZJA csökkentése segítheti a vállalkozásokat is, mert úgy növeli a jövedelmet, hogy annak terhét nem a munkáltató viseli. ÉVA ás EKHO: veszélyben lehet? Debrecen. Bár eddig még nem esett róla szó, a tervezett „kedvezmények eltörlése” kategóriába belefér az ÉVA és az EKHO megszüntetése is. - Az ÉVA és az EKHO két olyan adónem, melyet speciális tevékenységet végzők alkalmazhatnak, akik nem tudják a költségeiket elszámolni mondja Törökné Borka Edit, nemzetközi adószakértő. - Én bízom abban, hogy nem törlik el - jegyezte meg. Az ÉVA az Európai Unió miatt van „veszélyben”: minden tagállam a befolyó áfájából egy bizonyos százalékot az Unió kasszájába fizet. Az ÉVA azonban kiváltja az áfát, így ebből a bevételből az EU nem részesül. Ezért kell folyton az EU képviselői előtt megvédeni a sajátos magyar adónemet. A művészek jobban járnak DEBRECEN. - Az EKHO-nak nincs az EU-t érintő vetülete: egyszerűen egy kedvezőbb mértékű adózási fajta, amit a művészek, vagy a kommunikáció, média területén dolgozó emberek vehetnek igénybe, egy igen szűk réteg. Rendre felmerül a kérdés, hogy nekik miért legyen jobb mint egy „normál” adózónak? Ez tulajdonképpen nem. szakmai kérdés, az EKHO megmaradása attól függ, az azt támogatók tudnak-e érte lobbizni - véli az adószakértő. - Ha eltörölnék azokat, akkor az egyértelműen a fekete- gazdaság irányába mozdítaná el a most hatályuk alá tartozó tevékenységeket - mondta Törökné Borka Edit. ékn Sok részlet tisztázatlan még az adóváltozások tervezetében. DEBRECEN. Muraközy Lászlót a DE KTK habilitált docensét a tervezett adóváltoztatások hatásairól kérdeztük.- A keddi bejelentés nagyon átfogó volt, a részletek nem ismertek, azok áttanulmányozása után lehetne többet, pontosabbat mondani. Nem tisztázott például, hogy az SZJA 16 százalékra csökkentése a szuperbruttósítás után vagy előtt értendő, ugyanis a szuperbruttósítás eltörléséről most nem volt szó. A mostani 17 százalékhoz képest lehet, hogy nem jelent majd nagy eltérést az SZJA mérséklése az alacsonyabb jövedelműeknél - mondta a közgazdász.- Az adócsökkentés egyrészt jövedelem-emelkedést jelent, ugyanakkor megszűnnek kedvezmények és a minimálbér után is adózni kell. szimpátiát kelt, hogy az állam előbb magán spórol. nyíregyháza. Első olvasásra hangulatjavító intézkedés- csomagnak tűnik a 29 pontos terv. Miért? Sajnos a 29 pontból csak 2-3 szolgálja közvetlenül a vállalkozások, illetve a gazdaság élénkítését - véli Kocsis János könyvvizsgáló, a Ko-Prevencia Kft. ügyvezetője. Példaként említi a Széchenyi kártya hitelkeretének emelését, a társasági adó csökkentését 19 százalékról 10 százalékra, bár utóbbinál megjegyzi: eddig is igénybe vehették a 10%-os adókulcsot 50 millió forintos adóalapig. Ez az alap szeptembertől ugyan 500 millió forintra emelkedik, ám korábban sem sokan tudtak élni a lehetőséggel, mert számos feltételnek kellett megfelelni. Az egyik legszigorúbb a minimálbér kétszeresét meghaladó bérszint felmutatása az átlagos dolgozói létszámra vetítve.- Valamelyest élénkítheti a gazdaságot, ha az adóváltozással egyértelműen jól járó átlagbér fölött keresők fogyasztása növekedhet. Nem Ennek a csomagnak ezzel még nincs vége, ezt már jelezte a miniszterei- nők is. KOCSIS JÁNOS ''Ä Bár utóbbi esetén szintén nem világos, hogy a jelenlegi minimálbérből jön le az adó vagy megemelik úgy, hogy a nettó összege maradjon a mostani?- Fontos megjegyezni, hogy az állam bevétele az SZJA-ból kevesebb lesz, és ezt majd pótolni kell valahonnan - hangsúlyozta Muraközy László, aki szerint inkább a lakosság elégedettségét szolgálják a változások, mintsem a gazdaság növekedését. Élénkíthet is- Bár több pénz maradhat az embereknél, ennek nemigen várható gazdaságélénkítő hatása. Jelentősebb többlet inkább a tehetősebbeknél lesz, ami részben valószínűleg a megtakarításokban jelentkezik majd, részben pedig olyan vásárlásokban, mint például az autó vagy az ingatlan - így ezekre a piacokra élénkítőleg hathat. Az adófizetők táborának növekedése esik szó azonban az átlagbér alatt keresők helyzetéről: 2010 első negyedévi adatai alapján az átlagkereset bruttó 206 900 Ft. Kedvező a lakosságnak Akinek megszűnik az adójóváírása, annak kevesebb lesz a nettó jövedelme, ezek alapján rosszabbul fog élni. Márpedig éppen ez a réteg az, amelyik rászorultabb, ezért valószínűsítem, hogy a kormány egy másik intézkedéscsomagban a minimálbérek emelésére kényszerül. Ez pedig a vállalkozásoknak a későbbiekben a terhek növekedését jelentheti. A lakosság részére egyébként ezek a javaslatok egyérnem valószínű, bár ez attól is függ, mennyire szigorú lesz a behajtás. A szürke gazdaság kifehérítésére sem alkalmas a tervezet - tette hozzá. - Összességében a most mentelműen pozitív változásokat hoznak, sok olyan elem van bennük, amelyek egyszerűsítik az adminisztrációt, s közvetlenül előnyös anyagi helyzetet teremtenek. Ilyen például az örökösödési illeték eltörlése. Szimpatikus az is, hogy az állam előbb magán spórol, ami az adókedvezmények által kieső költségvetési hiány fedezete lehet. Ennek a csomagnak ezzel még nincs vége, további lépések várhatóak, s ezek minősítik majd igazából az eddig elhangzottakat. Egyértelmű: az szja-változások hatása csak később lesz prognosztizálható, miután a tényleges jogszabályokat is tesülők (például minimálbéresek) több adót fognak fizetni, amagasabbjövedelműek kevesebbet, ami lényegében egy, a középosztályt támogató adópolitikát jelent, ékn-szt megalkotják. Szóba került a családi adózás bevezetése, ami látszólag ellentmond az szja egy kulcsos rendszerének. A javaslat egyébként a költségvetés anyagi helyzetétől tenné függővé, hogy a gyerekek után érvényesíthető adókedvezményt. A kis adók (10 kisebb adónem) eltörlése nem sokat jelent az átlagpolgárnak, ez inkább adminisztrációs könnyítés. A költségvetési stop a lakoság igényeihez igazodik, miként a közalkalmazottakat érintő szigorítás is, amiért sajnálom az érintetteket, ám most nagy a társadalmi nyomás e téren - jegyzi meg a szakértő, ékn Milyen hatással lesz a foglalkoztatásra? DEBRECEN. Az SZJA-t érintő tervezett változtatások nem javítanak a munkaerő-helyzeten, legfeljebb kivesznek az eddigi szürkezónából tevékenységeket. Mégpedig olyan területeken, ahol könnyítések lesznek, mint például a háznál alkalmazott bébiszittereknél, takarítóknál stb., tehát amikor magánember magánembernek fizet. Ez a jövedelem ugyanis a jövőben nem lesz adóköteles - mondta Muraközy László a DE KTK habilitált docense.- Várhatóan nem fog nőni a foglalkoztatottság, azt sokkal inkább a vállalkozások munkaerő-terhei, járulékai befolyásolják. Valamelyest a keresetek növekedése eredményezhet munkahelyteremtést - véli a közgazdász. ékn Inkább a közérzetnek jó, mint a növekedésnek A többletjövedelmet talán autószalonban költik el fotó: archIv O MEGKÉRDEZTÜK: Mi a véleménye a tervezett adóváltozásokról? ROMÁN JÓZSEFNÉ: Bű- SZOPKÓ ANDRÁSNÉ: Jó, GARAJ ÁGNES: Megint a vészmutatvány megélni hogy a spórolást magán szegényeken csattan az a minimálbérből. kezdi az állam. ostor... VÉGSŐ SÁNDORNÉ: BODNÁR JÁNOSNÉ: A VALÓCZKI ZSOLT: Az ú| Fájdalmas lesz a bér- változások a tehetősek- rendszer Igazságosabb- csökkentés. nek kedveznének. nak tűnik számomra. Bűvészmutatvány megélni a minimálbérből, ezért felháborítónak tartom a megadóztatását - felelte a nagyhalászi Román József né. A nyíregyházi Szopkó Andrásné érdeklődve hallgatta Orbán Viktor akciótervét. - Jó ötlet, hogy a spórolást magán kezdi az állam, de mennyire igazságos az, hogy miközben a jól keresők adóterheit csökkentik, megszüntetik a minimálbér adómentességét? A három gyermeket nevelő Garaj Ágnes szerint az egykulcsos adó bevezetésével semmi gond, ám attól fél, a minimálbérből élőknek, így neki is, kevesebb marad majd a zsebében. A vasmegyeri Végső Sándorné évtizedekig A tendencia mindenképpen kedvezőbb lett dolgozott az egészségügyben. - Sosem becsülték meg kellőképpen az ápolók munkáját. A közszférában dolgozókat fájdalmasan érintené a kormány bércsökkentési terve! A nyíregyházi Bodnár Jánosné szerint az adómódosítások a tehetőseknek kedveznének, nem a szegényeknek. - Aki eddig jól élt, ezután is lesz mit a tejbe aprítania, a minimálbéreseket és a nyugdíjasokat pedig nem segítik. Valóczki Zsolt üdvözli a 16 százalékos, egykulcsos adózást. - Az új rendszer igazságosabbnak tűnik számomra, igaz, jó néhány kedvezményt, adójóváírást kivesznek majd a jelenlegi rendszerből - mondta a fiatalember. Kedvezőnek értékelte az adóváltozásokat Miklóssy Ferenc, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. DEBRECEN. - A társasági adó jelentősen mérséklődik, a kisadók egy részének eltörlésével pedig az adminisztrációs terhek is csökkennek - hangsúlyozta. - A tendencia mindenképpen jó. A társasági adókulcs 19-ről 10 százalékra változik, ez versenyképesebbé tesz minket a 15-18 százalékos adókulcscsal rendelkező környező országokhoz képest - véli az elnök. Hozzátette: a kis- és középvállalkozói szektor azért volt bajban Magyarországon, mert a multicégek számos módon vehettek igénybe adókedvezményeket, a kicsik viszont nem; nekik nem volt lehetőségük kikerülni a kötelezettségeket, ezért aránytalanul sokat fizettek. Most kiegyensúlyozódni látszik ez a különbség, a versenyképesség javult a „kicsik” és „nagyok” között is. A piacélénkítéshez ugyanakkor kevés ez a lépés, illetve ahhoz más jellegű intézkedések szükségesek, ékn