Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-10 / 133. szám
2010. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG KELET HaTaltAJalfftw 5 A napokban nagy Intézmény végzős táncos produkcisikerű, több mint tanulói a Váczi ókat. két órás tanév- Mihály Művelődési fotó: tudósítónktól Kiránduláson voltak a kemény munka előtt nyíregyháza. Az EKO Konzervipari Kft. szakszervezeti csoportja még a termelési szezon előtt kiránduláson vett részt. . - Minden évben így készülünk a borsószezon indulására - tájékoztatta lapunkat Szép József, a szakszervezet elnöke. - Nagy várakozással szállt fel a csapatom a buszra, oly régen vártak erre a pillanatra! Első megállónk Vizsoly volt. Már a kapuban várt a kísérőnk. A rendezett templomudvar lenyűgözött bennünket, majd a templomba belépve a freskók és maga az első magyar nyelvre fordított Biblia igazi élményt nyújtott, amit csak tetézett a nagy színvonalú bemutatás.- Rövid pihenő és beszélgetés után indultunk Hejcére. Az igazi kihívás most jött el, hiszen várt ránk a Gergely-hegy meghódítása. A fele csapat vállalkozott erre a feladatra. Vezetésemmel elindultunk, férfiakat megszégyenítő módon néhány hölgy jobban bírta a strapát, sőt hamarabb fölértek mint az erősebb nem képviselői. Itt megtekintettük a lezuhant katonai repülőgép helyszínét, egyperces néma főhajtással emlékeztünk az áldozatokra.- Lefelé menet könnyebb volt, sőt a futó zápor még könnyített is a meneten. A csapat kiéhezve érkezett meg Boldogkőváraljára. Vendéglátónk a vár alatt működő középkori éteremben várt minket.Igazi lovagi ebéddel vártak. Utána a vár „tüzetes átvizsgálása”, a nagyszerű idegenvezetés, a környező táj kitörölhetetlen emlék marad. Kelet kosár • Nyíregyháza, Móricz Zs. u. 24. (Almatároló) 42/506-548,30/555-7814 • Örökösfold, Fazekas J. tér 7., • Jósaváros, Ungvár sétány 11. Nyitva tartás: hétfőn: 7-12-ig, kedd-péntek: 7-17-ig, szombat: 7-13-ig. E.h. csirkemell fiié: E.h. csirkefarhát: Fagy.csirkeszárny B: Fagy. libaszárny közép: Fagy. kacsanyak?^ Alföldi pulyakfasirt: 1099 Ft/kg 159 Ft/kg 39jj9 Ft/kg 499 Ft/kg Szabolcs Meat 2000 Kft. Nyíregyháza Piac Csarnok HÉTFŐI AKCIÓ! Minden termékre 10% kedvezmény június 14-én, 21-én és 28-án. ■ Sertészsír akció: ■ Vödrös zsír 5 kg: * Sertésvelő: ■ Sertésmáj: ■ Bőrös félsertés: 250 Ft/kg 1500 Ft/5 kg 300 Ft/kg 250 Ft/kg 600 Ft/kg Az akció a készlet erejéig tart, illetve június 30-áig. S 30/309~70-05y NYITÁSI AKCIÓ! MINDEN LÁBBELI j 20-50% engedménnyel! Lépjen be hozzánk! Utazás hajóval, vonattal Több diák először szállt hajóra életében fotó: iskola Verőfényes napsütésben sétáltak végig Közép-Kelet-Európa egyik legjobb állapotú „földvárának” falain. BAKTALÓRÁNTHÁZA. Vidám hangulatos, tartalmas kiránduláson vettek részt a közelmúltban a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat 3-8. osztályos tanulói és pedagógusai. Ismerkedés Tokajjal- A közel 250 résztvevőt különvonat vitte Tokajba. Innen hajóval kerestük fel megyénk névadó települését, Szabolcs községet, amely a honfoglaló Árpád fejedelem közeli rokona, Szabolcs vezér állandó szálláshelye volt. Verőfényes napsütésben sétáltunk végig Közép-Kelet-Európa egyik legjobb állapotú „földvárának” falain - tájékoztatta az élményekről lapunkat Báki Lászlóné igazgatóhelyettes.- Utána visszahajóztunk a Ismeretekben és élményekben gazdagon tértünk haza. BÁKI LÁSZLÓNÉ világörökség részének nyü- vánított Tokajba, ahol megismerkedhettünk a város nevezetességeivel: a történelmi belvárossal, az egykori zsinagógával, a köztéri szobrokkal, a híres borpincékkel.- Gyalogtúrát tettünk a kiskilátóhoz és a hegyoldal egyik szőlőskertjéhez, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk és felidéződtek bennünk Petőfi Sándor verssorai is a Tiszáról. A versben ahogy a „szelíd folyó” „háborgó tengerré” változott, úgy a mi változékony időjárásunk is pillanatokon belül alaposan megtréfált bennünket. Áz eső az egyik csoportot sikeresen bőrig áztatta, mire a hegyről leérve egy közeli borpincében találtunk menedéket, de a kedvünket ez sem szegte, a meleg vasúti kocsikban hamar megszáradtunk, és jókedvűen meséltük el az élményeinket társainknak. Felejthetetlen nap- Ismeretekben és élményekben gazdagon tértünk haza. Köszönjük az iskola igazgatójának, Botos Attilánénak, hogy megszervezte számunkra a felejthetetlen napot. A kirándulás költségeit a 2010. évi jótékonysági bálunk bevételéből fedeztük. Hétköznapi hőseink a papírlapokon Hírességeink, hétköznapi hőseink címmel könyvet jelentetett meg az Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub. máriapócs, pócspetri. A kiadvány a Nyírség Fejlődéséért LEADER Közösség településein példaértékű tevékenységet és kiemelkedő munkát végzett személyeket mutatja be.- Több mint két éves előkészítő LEADER-es munkánk első eredménye a „Hírességeink, hétköznapi hőseink” című könyv és kiállítási anyag, amely gondolatainkról, érzelmeinkről, értékeinkről, rólunk, az itt élőkről szól. A bemutatott személyekkel tényleg szeretnénk erősíteni a hitet, hogy igenis van értelme a mindenféle nehézségek és valóban a többszörösen hátrányos helyzet ellenére itt maradni, itt, ahol születtünk, vagy ide kerültünk, s többségünket eltemetnek, hisz a nyírségi kistelepüléseken is lehet teljes és értelmes életet élni - mondta Fodor Zsolt, a Nyírség Fejlődéséért LEADER egyesület elnöke. Kovács János, az Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub elnöke, az ötletgazda, aki a fotókat készítette/válogatta, az anyagot írta/szerkesztette, a személyes kötődéséről így szólt: - Az utóbbi hónapokban a kiadvány élő és élt szereplőivel különleges lelki kapcsolatba kerültem. Minden nap, különösen az éjszakai és hajnali órák nyugalmában a létező összes információt begyűjt- ve, a hozzájuk kapcsolható irodalmakat átolvasva próbáltam ezt a viszonyt szorosabbra formálni. Ennek eredményeképpen szinte minden szereplőnél nagy gondoskodással választott idézetek, versek, dalok, gondolatok vallanak a kialakult, hozzájuk fűződő személyes érzésekről. íme néhány híresség és hétköznapi hős a könyvből: dr. Dudás Miklós püspök, Buzogány Béla színművész, Juhász Mihály fafaragó, Iváncsik MiA könyv borítója FOTÓ: KM-REPRODUKCIÓ hály kézilabdás, ifj. Rabócsi Tibor rallycross versenyző. Lakáskultúra Bilincsbe verés a túrái diákok szeme láttára LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu nyírtura. A nyírturai általános iskolában évek óta a gyereknapot színes programokkal tesszük feledhetetlenné tanítványainknak. így volt ez az idén is. Reggel a meghívott rendőrök elméleti oktatása után a nagyok részére készült TOTÓ kitöltése következett, Az akadályverseny egyik pillanata FOTÓ: ISKOLA míg az alsósok az őrmesterek irányításával megismerkedhettek a rend őreinek munkájával. Volt itt „bilincsbe verés”, „rendőrségi kocsival bűnözők elszállítása”, természetesen csak játékból. Ezt az ügyességi kerékpárverseny követte. Az első helyezett kupával térhetett haza. Köszönjük a rendőrségnek a segítséget, emlékezetessé tették a diákoknak ezt a napot. Ezzel még nem ért véget a program, mert az osztályok akadályverseny keretében mérhették össze tudásukat és ügyességüket. A jutalmakról a DÓK gondoskodott, de az SZMK felajánlásának köszönhetően minden egyes tanulót kétszer is megajándékozhattunk. Bár tudjuk, hogy a hétköznapokban is minden figyelem a gyerekeké, de ezen a napon még inkább szerettünk volna kedveskedni nekik. Jó volt látni önfeledt kacagásukat, s az ajándékok átadásakor az örömüket - írta szerkesztőségünknek küldött levelében Vass Edit, a diákönkormányzat felnőtt patronálója. pl Széria-glett 25 kg 2990 Ft Nyitási akció! Hőszigetelő rendszer £9 8 cm-es vödrös vakolattal együtt 2040 Ft/m2. é 91 - Lábazati díszvakolat 1,5 mm-es 15 kg: 597® Ft / I Nyíregyháza, Darvas József u. 15. g 30/432-8204 www.cserepeslemez.hu renová .y s ereszcsatornák Ä s kivitelezés Beki Kft. 4400, Nyíregyháza, Bogyó u. 10. jj Telefon: +36/42 595-282, +36/70 384-0703 | Fax: +36/42-595-283, nyiregyhaza@renovashop.hu HIRDETÉSEK