Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-10 / 107. szám
2010. MÁJUS 10., HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG KELET Megyei tükör Továbbképzés a lelki egészségért NYÍREGYHÁZA, a Nyíregyházi Főiskola Pszichológia Tanszéke szeptembertől folytatja az egészségfejlesztő mentálhigiénés szakirányú továbbképzését. Május 30-ig azok jelentkezhetnek, akik egyetemi vagy főiskolai oklevéllel rendelkeznek, pedagógusok, óvónők, lelkészek, szociális munkások, családgondozók, egészségügyi intézményben dolgozó nővérek, diplomás ápolók, jogászok. A képzés 3 féléves. Lehetőség van a 4. félévben pedagógus szakvizsgát tenni, az alapdiplomával rendelkezőknek. A foglalkozások kéthetente, péntek délután és szombaton lesznek. km Felolvasó nap a látássérültek számára NYÍREGYHÁZA. Add az időd! Add a hangod! címmel felolvasó napot szervez a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesülete és a Szocio East egyesület június 4-én délelőtt kilenc órától. Jelentkezni a vakegy@ upcmail.hu és az onkentes@ szocioeast.hu címen lehet június 3-ig. A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen megosztana egy irodalmi alkotást a látássérült hallgatósággal, a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesületének székhelyén az Országzászló tér 8. szám alatt KM-TG Öt órai tea: Iskola és egészség 1945 előtt nyíregyháza. Május n-én 17 órától az idei tanév utolsó Ötórai tea programját rendezik meg a Nyíregyházi Főiskola Központi Könyvtárában (Nyíregyházi Főiskola, A épület). A rendezvény vendége ezúttal dr. Kührner Éva, a Kállay Rudolf Orvosi Szak- könyvtár vezetője, aki Iskola és egészség 1945 előtt címmel tart előadást. Tekintélyt parancsoló méretéhez illően, hatalmas bulival ünnepelte második születésnapját szombaton a nyíregyházi Korzó bevásárlóközpont. A érdekes és szórakoztató előadások egyike a népszerű Dobrády Ákos nagy sikerű fellépése volt. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Élmények a Vezúv lábánál A Colosseumnál az újfehértói diákok és pedagógusok fotó: magánarchívum Az állandó helyszín a tanulmányi út alatt Pompei volt, a halott város. újfehértó. Az újfehértói Baj- csy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál a Comenius iskolai együttműködések projekt keretében. Hazánkon kívül öt ország - Románia, Olaszország, Törökország, Bulgária és Lengyelország - egy-egy iskolája vesz részt ebben a munkában. A projekt kötelező és egyben legizgalmasabb része, hogy minden országba el kell látogatniuk a fiataloknak. Decemberben Romániában volt egy kis csapat, a közelmúltban pedig Olaszországban járt a középiskola küldöttsége.- Hat végzős diákkal és három kolléganőmmel, örömmel szálltunk fel a repülőre és vágtunk neki az ígéretes útnak. A hat diák Dobrosi Andrea, Fehértói Anna, Makhándi Janka, Marsalik Tímea, Török Nikoletta, Krajcsik Gábor részt vett egy projektmunka elkészítésében. A környezet- szennyezésről készítettek egy rövid filmet, amelyet decemberben Romániában ■ ■ Mi is dobtunk ^ ^ pénzt a visz- szatérés reményében a Trevi kútba. BUCZKÓ ÁGNES mutattunk be - tájékoztatta lapunkat Buczkó Ágnes, a középiskola igazgatója. - A látogatás első két napján Rómában ismerkedtünk az örök város csodáival. A Szent Péter bazilika megtekintése után pápai áldásban részesültünk. Ezután jó kedvvel vegyültünk el a Spanyol lépcső zajos-vidám forgatagában, majd mi is pénzt dobtunk a visszatérés reményében a Trevi kútba. Pompei a helyszín- A várossal való ismerkedés után találkoztunk a projekt többi résztvevőjével: a török, a bolgár, a román, a lengyel kollégákkal és tanulókkal. A testvériskola helyszínén, Porticiben már az olasz tanárok és a szállásadó gyerekek szüleikkel várták kíváncsian a még ismeretlen diákokat. Az örömteli barátkozás hamar megkezdődött, és a közel egy hét alatt egyre jobban elmélyült. Történt mindez a Vezúv lábánál, hiszen az állandó helyszín a tanulmányi út alatt Pompei volt. A múzeum, a halott város, szívszorító látványt nyújt, elsősorban a halál pillanatában mumifi- kálódott testek miatt. A vendéglátó iskola diákjai vidám műsorral, éhekkel, tánccal köszöntöttek bennünket, majd sor került a projektmunka bemutatására is, amely a nyelvismeret szükségességét állította a középpontba. A humoros szituációkat Patai Gizella kolléganő találta ki és rendezte meg. Olasz barátaink egy meglepetést is tartogattak a számunkra: egyik legnagyobb szentjük, Pió Atya szülővárosába, Pietrelcinába vittek el mindnyájunkat. Mikor elérkezett a búcsú, kicsit mindenki szomorú volt, de ugyanakkor boldog is a sok élmény miatt. Mindezekre ráadás pedig, hogy igaz barátokra tettek szert, akikkel május végén, Törökországban ismét találkozhatnak. MI=M:1NI:ML’gTTfTTTTUI=,Jk’Jd a■ ]!l Nyíregyházáról: Liptákné Linzenbold Katalin, Tiszáné Melkó Erika, Lajtos György, Ladányi Lilla, Hornyák Györgyné, Garai Andrásné, Erdei Sándor, Polonkai Miklósné, Hegedűs Kinga, Vékei Józsefné, Madarász Katalin, Dálnoky Pálné, Újvári András, Bártfai Imre, Lévák István, Pazonyi György, Orha Jánosné, Halász Istvánná, Ladányi Zoltánná, Illyés Sándorné, Ujváry Józsefné, Molnár Jánosné, Vereb Mihály, OrémUsz Mária, Posgai Jenő, Felföldi Istvánná, Gincsai Mihályné, Klupta Ildikó, Zajácz Judit, Demeter Ferenc, Bacskó Mária, Kis Roland, Gaszper Béláné, dr. Juhász Antal, László Józsefné, Ács Istvánná, Novák Istvánná, Révész Miklósné, Szabolcsi Jánosné, Kovácsné Lázár Éva, Bérezi Sándorné, Sántha Zoltánná, Kovács Józsefné, Biró Ferenc, dr. Szabó Gyuláné, Tóth István, Drenyószki Józsefné, Lászlófiné dr. Gebri Györgyi, Nagy Péter, Siska Andrásné, Turcsán Mihály, Agárdy József, Zákány Andrásné, Nyárádi Bertalanná, Harman András, Csabai Ilona, Czabán József, Cseh Péter, Lénád Lászlóné, Garai Andrásné, Komiszár András, Kökösi Istvánná, Rácz András, Tóth Lajos, Toldi Miklós, Nagy Julianna, Czakó István, özv. Pták Istvánná, Ángyán Károlyné, Batta Katalin, Koós Ernő, Halhóber András, Sári Istvánná, Csillám Péterné, Pávlicz Éva, Rákos László, Hornyacsek Lászlóné, Iszály Gáborné, Sztankó Pál, Baloghné Demeter Andrea, Cserés Barnabásné, Luzsinszki Béláné, Majoros János, Dobránszki László, Bihon Tiborné, dr. Kormány Gyula, Lőcsei Sándor, Hankóczi Lajosné, dr. Gaál Judit, Kóródy László, Auksz Mihály, Szász János, Mócsán Jánosné, Hagymási András, Zsíros Jánosné, Péter József, Tömöri Géza, Lászlóné Bodnár Ildikó, Hornyacsek László, Vmcze Sándor, Szolnoki Ilona Vidékről: Havacs Józsefné (Tiszátok), Vass Zoltán (Gacsály), Tóth Ferenc (Nyírbátor), Kohán Antal (Nyírt- ura). dr. Logojda Tátyjána (Baktalórántháza), Mezei Jánosné (Fehérgyarmat), Tar Sándorné (Berkesz), Visontainé Ónodi Anikó (Nagyhalász), Kézi Gyuláné (Rohod), Miiióné Stefánkó Ágnes (Ibrány), Szép Lászlóné (Tiszátok), Frózsi Sándorné (Nagykálló), Mester Lajos (Gacsály), Nagy Anita (Berkesz), Éberhardt István (Napkor), ifi. Frecska János (Nyídét), NagyGerzsonné (Káltósemjén), Náczné Hegyes Etelka (Napkor), Bodnár Józsefné (Tiszalök), Nagy Lászlóné (Geszteréd), Varga Máda (Nagycserkesz), Laskai Györgyné (Kemecse), Szima Jánosné (Nyídelek), Simonné Lázár Katalin (Fehérgyarmat), Szupkai Edina (Újfehédó), Toldi István (Jánd), Teremi Gábor (Nagykálló), Seregi György (Kálmánháza), Riczu Vazul (Gávavencsellő), Bobonka Gyula (Nyidura), Lisztes Pál (Nyírlugos), Veisz Jánosné (Rakamaz), Gombkötő Gyöngyi (Kótaj), Lajos Erika (Záhony), Tóth Ferencné (Napkor), Kormos János (Demecser), Simon László (Nyírbogdány), Bodnárné Popovics Katalin (Búj), Bihari Józsefné (Pócspetri), Borvíz- Torök Mária (Oros), Vojtó János (Nagykálló), Garai Gréta (Sényő), SivadóCsaba (Nyírbátor), Szikszay Gyuláné (Nyírbogdány), Badha Gézáné (Nyírmada), Auxi János (Káltósemjén), Szabó Jánosné (Ófehédó), File Lajosné (Újfehédó), Papp Józsefné (Újfehédó), Kohuth András (Oros) Nem kívánatos vendég az erjedő alma , AZ ELŐFIZETŐ ÍJ KERDEZ yr A KELET VÁLASZOL tornyospálca. Egy tornyos- pálcai olvasónk panaszolta, hogy több kilogramm rothadt almát öntött valaki a saját tulajdonában álló földterületére (legelőjére). Ez látványnak is szörnyű, büdös, zavarja a közelben lakókat is. „Ez a magántulajdon sérelme, miért nem viszi a hulladékot a saját földjére az illető? Most ki fogja eltakarítani?” - dühöngött olvasónk. A település jegyzőjétől, Kovács Miklósnétól megtudtuk, hogy írásos beadvány érkezett a sértett fél részéről, és elindult a nyomozás is ismeretlen tettes ellen.- Tornyospálca körzeti megbízottja Kisvárda Rendőrkapitányságával vállvetve vizsgálódik az „almaügyben”, de a nyomozás lezárásáig nem tudunk érdemleges információval szolgálni - hangzott a jegyző asszony álláspontja. KM-TG Véradások ma is megyénkben SZABOLCSVERESMART, KÖMÖRŐ. A kihelyezett véradások május iO-énisfolytatódnakmegyénk- ben. Szabolcsveresmarton 8 órától 11.30 óráig a művelődési házban, Kömörőn 8.30 órától 12 óráig szintén a művelődési házban nyújthatják a karjukat mindazok, akik önzetlenül segíteni szeretnének a rászorulókon. Svájcban dalol a Pro Musica nyíregyháza. A svájci Basel- be utaznak ma este a nyíregyházi Pro Musica Leánykar tagjai Szabó Dénes Kossuth- díjas karnagy vezetésével. Az egy hetes program során számos helyen fellépnek majd az ifjak, kiknek elszállásolásáról a helyi családok gondoskodnak. Szerdán este menyecskeruhás nyitókoncertet adnak Liestalban, másnap ellátogatnak a zeneakadémiára, és aranyruhás koncertet prezentálnak a házigazda településen. A péntek déli koncert után hajókirándulás vár a lányokra. ^LállluLLlj nyíregyházi Váci össze tudásukat, Mihály VMK-ban, a majd a Kossuth Megyei néptánc- Pulyabálon a legte- téren mutatkoztak versenyt rendez- hetségesebb tánc- be a táncoslábúak. tek hét végén a csoportok mérték foto: racskó tibor m™IE Szépítse velünk! ÜuvvédMroda KERTVÁROSI BÚTORHÁZ Nyírogyháza^eri<ovit^i^0^^^^2/506-911 I A minőségi bútorok áruháza!| Iroda: Nyíregyháza, ----------------------------------------------------------------------------------=-—I Mártírok tere 9.4. ml «17. MÍATRACPEPO I Postacím: MMMMgnrrywBff^y ctii'M !4BWW4401 Nyíregyháza, Pf. 182. Rugós és Bio matracok Telefon:42/312-036, EGYEDI MÉRETBEN is! 30/214-0916 Nvíregvháza, Pazonvi út Boda Üzletház földszint. s E mail: iroda@drdajka.hu s Tei 42/4oo-8ss S www.matracdepo.hu HIRDETÉSEK BAZÁR J j ÜM» LONDON MÁNIA Május 13-án az orosi kis- és nagykereskedésünkben (400 m2-m)i „ ’^55!KűUÁlÍS| EXTRA MINŐSÉGŰ, JfSüwurt»* ÁR«'«1 1 TELJES ÁRUCSERÉT rü jjwwM'jn i|) i m nwmwp'iiiji iinimuii'i mimwwiw1 . » ■írni— i iinpi i Hirdetések