Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-07 / 105. szám

2010. MÁJUS7., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÁNOS volt nyírbátori gépállomás igazgató, volt nyírgelsei Tsz elnök és a Debreceni Dohánybeváltó főfelügyelője, hosszú betegség után életének 80. évében elhunyt. Temetése 2010. május 11-én 11 órakor lesz a mérki köztemető ravatalozójából a refor­mátus egyház szertartása szerint. !24209 A gyászoló család. Aki hisz énbennem, ha meghal is él. (János evangéliuma 11.25) Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy ÖZV. MLINÁRCSIK MIHÁLYNÉ szül. Urbán Ilona volt nyíregyházi lakos, 2010. május 3-án, életének 75. évében szíve megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. május 11-én, 12 órakor az Északi temető Korányi úti ravatalozójából lesz. A gy£szoi6 csaiád. 920577___________________________________________________________________ _____________' Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRADI KÁRÓL YNÉ Kőhegyi Anna bashalmi, később hajdúdorogi lakos 79 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt; Szeretett halottunk temetése 2010. május 10-én 15.00 órakor lesz a bashalmi temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család I Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a ház, nem hisszük el, hogy hiába várunk már Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁLOSI ILONA volt Textil Ruházati KTSZ dolgozója, életének 85. évében csendesen megpihent. Temetése 2010. május » 10-én, hétfőn 14.00 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából | református szertartás szerint. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYESKÓ ISTVÁN ZSOLT életének 43. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2010. § május 10-én 12 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozó­jából. Gyászoló család. Gyászközlemények felvétele: Információ Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. _______42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. ________45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. __________44/5QQ-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5­_____________________42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37._______________________ 42/404-938 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. ___________________________42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető ____________________06-30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. ______________44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 06-30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1.___________________________________45/470-251- Nagykálló, Árpád u. 12., fsz. 5­_________________________________42/506-464 Tiszavasvári Takarékszövetkezet ________________________________________- Ibrány, Lehel u. 3- _____________________ _ _________________ _______42/200-227-Kótaj, Kossuth u. 17. ____ _______ ___ ___ __________ _____42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5- ___ 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. ___________________________________________42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. ___ ___ ______ 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28._______________________________________________________45/411-594 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS t In Veni portum. G.Papini Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR. SOJA GYULA temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban osztoztak. 924245 A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BENCZÚR JURIS SÁNDORNÉ szül. Kulcsár Valéria s temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, gyászunkat enyhí­ti teni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SUSZTER MIHÁLY- temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Í Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. JELES JÓZSEFNÉ- temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny- ; híteni igyekeztek. A gyászoló család. MEGEMLEKEZES MEGEMLÉKEZÉS Megállt a drága szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kész, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú, a házunk, Nem hisszük el, hogy téged hiába várunk. Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. KAP AN ÓVSZ KI MIHÁLY volt nyírteleki lakos, nyá.honv.szds. halálának 4. évfordulójára. OKTATÁST VÁLLAL A S.A.S. Akadémia Kft. OKJ-s Biz­tonsági őr tanfolyamot indít Nyíregy­háza és környékén. Igény szerint fegyverismereti vizsgával és EURO- PASS (külföldi munkavállalásra is alkalmas) bizonyítvánnyal. Engedé­lyszám: 13-0703-04 Jelentkezni:- Papp Benjámin: 06-30/381-6323 916814 Kéz-lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Nyíregyházán. Csis­zológéppel, eszközökkel 149.000 Ft. 30/288-2092 www.2007ka- pos.hu Kérje ingyenes tájékoztatón­kat!__________________916830 Kisvárdán eszperantó nyelvtanfo- lyam indul.Tel.:45/500-290 924458 Kisvárdán Kéz- és lábápoló, műkörömépítő OKJ tanfolyam indul gyakorlati hellyel. Tel.: 45/500-290 _________________________________924454 Nyilvántartási és okmányügy­intéző,valamint banki befektetési termékértékesítő tanfolyamok indulnak Nyíregyházán 2010 május hónapban. Open Felnőttképző, Nys- z:15-0175-05 Érdeklődni:+36/ 30/9250262 916316 Pinkerton Tanoda képzései:Biz- tonsági őr, Szoc.gondozó-ápoló, Bolti eladó, Kereskedő-boltve­zető,Gyógyszertári asszisztens, Óvodai dajka.Tel: 42/443-079; 20/3741-343 30/5720-327 Nysz: 15-0094-06 916403 Szintetizátor oktatás haladóknak Kisvárdán. Tel.: 0620/379-9031. 921572 Tanfolyamoka "Vasutatban": Virágkötő (A vizsgadijat átvállaljuk!) Pénzügyi és számviteli ügyintéző. Mérlegképes könyvelő, ECDLfFel- készítés és vizsgáztatás.) Tel.: 42/ 504-490 Ny.sz: 15-0081-04, A.L.:0563 ' 924675 TÁRSKERESÉS Egy törékenyen is nőies diáklányt, fiatal anyukát keres 40-es intelli­gens férfi, támogatás megoldható. Mindenre nyitott vagyok sms vagy mms. Érd.: 30/239-4808. 918929 Ha fáj a magány, nehéz egyedül. Fordulj hozzánk bizalommal. Part­nerközvetítő és Társkereső Iroda, Nyíregyháza, Vasvári P. u. 6. Tel.: 0670/311-5549. ________924644 Zanés-táncos est az Eperjes étte­remben május 15-én. Asztalfoglalás 42/312-936, 0630/561-5513. 923392 VEGYES Akác tűzifa eladó 1400 Ft-től, ingyenes házhozszállítással. 0620/ 4457-641, 0620/216-2738. 915964 Akác, alma, nyár tűzifa megrendel­hető 700 Ft-től, szállítás megold- ható. Érd.: 0670/580-5454. 918602 Akciós alma és akác tűzifa eladó, szállítás megoldható. 0620/236- 4476,0670/5417-113. 917537 Alma és akác tűzifa olcsón eladó, szállítás megoldható. 0620/315- 0514,0670/555-4936. 916543 Almást veszek kitermelésre. Juhar és akácfasort is. Tel.: 0620/315- 0514,0670/555-4936. 916541 Kéménycső, radiátorok, haszon fűrészanyag, 4 IFA+plató, alu hullámlemez, satupad, szerszámok, falazótégla. 0620/230-9530. 923769 Tűzifa akció! Alma és akác. Nyháza és környékére ingyenes szállítással. 0670/251-6925. 915971 I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BUKOVENSZKI MIHÁLYNÉ szül. Márkus Borbála nyírpazonyi lakos, életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése „ 2010.május 10-én,hétfőn Mórakor lesz a nyírpazonyi temető rava- I talozójából. Gyászoló család. ™ ™ Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk % DANKÓ JÁNOS volt Sátor utcai lakos, majd Györtelek Szociális Otthon lakója 2010. április 27-én 60 éves korában elhunyt. Temetése 2010. május 12-én 12 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család. 922719 _ wwwJceleLhu 15 9 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JL GYARMATI ENDRE (Nece) volt labdarúgó fábiánházi lakos, 2010. május 4-én rövid ideig tartó betegségben 64 éves korában elhunyt. Temetése 2010. május 7-én, pénteken 14 órakor a református egyház szertartása szerint lesz a fábiánházi református temetőben. 924338 Gyászoló fia és családja, testvérei Irénke és Misi és családjaik. f A Búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy KOCZKA JÓZSEF Nyíregyháza, Garibaldi utcai lakos, életének 79. évében, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2010. május 12-én 11 órakor I lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójában. Gyászoló család. i / Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama m SZÁSZ ANDRÁSNÉ szül. Jaczkó Erzsébet volt Istvánbokor 7. sz. alatti lakos, életének 87. évében elhunyt. Temetése 2010. május 13-án 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család. 924128 Fájó szívvel tudatjuk, hogy GÁL MÁRIA 8 68 éves korában elhunyt. Temetése 2010. május 11-én 13 órakor lesz ä az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család. I KISGYERMEKGONDOZÓ-NEVELŐ S 30/5720-327, 20/374-1343 Nysz: 15-0094-06 Szerető felesége, lánya, veje és két unokája Zoltán és Judit, 924164 szerető rokonság. ■ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI FELÜGYELŐ I S 30/5720-327, 20/374-1343

Next

/
Oldalképek
Tartalom