Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-07 / 105. szám
2010. MÁJUS 7., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG Utazás 7 KELET Hagyományőrző lovas zarándoklat Máriapócsra MÁRIAPÓCS. A Fehérvári Huszárok Egyesülete hagyományőrző lovas túrát szervez Hajdúdorogról, Nyíregyháza érintésével a görögkatolikus kegyhelyre, Máriapócsra. Útjukon elkíséri őket Csepin Péter, a távlovaglás és a lovas hagyományőrzés egyik országosan elismert alakja is, aki az út során előadást tart Kazahsztánból történő hazalovaglásának körülményeiről. A zarándoklat Hajdúdorogon, május 8-án veszi kezdetét. Az előzetes ütemterv szerint Nyíregyháza belvárosának érintésével az este Újfehértón éri majd a megfáradt lovasokat. Vasárnap késő délután érkeznek Máriapócsra, elzarándokolnak a Könnyező Szűz Mária kegyképhez is, ahol a szép és nemes út megkoronázásaként görögkatolikus liturgiát tart az egyesület tábori lelkésze. km-tg Joggal népszerű a lovasélet hazánkban illusztráció: nyéki zsolt TIÜMESKORU testszobrászat ZSÍRLERAKÓDÁSOS NARANCSBŐR KEZELÉSE A megyében KIZÁRÓLAG nálunk NOBUTRIES TŐZEGPA- KOLAS-KEZELÉS mely egyedülálló, természetes összetevői révén kivételes eredményeket biztosít mind a naracsbör megszüntetése, mind a teljes test salaktalanítása és feszesítése terén, és sejtszinten méregtelenít. Módszerünk a kiváltó ok megszüntetésével tünteti el a narancsbőrt! Kezeléseinkhez ajándék arcránctalanítás! ZSIRBONTÁS hengertüfejes szúrásmechanikus módszerrel. VÉGLEGES SZŐRTELENÍTÉS a legnagyobb hatékonyságú zafirkristályos géppel, maximális biztonsággal és eredménnyel, garanciával! Képzett szakembereink barátságos környezetben váiják a szépülni vágyó vendégeket! Nyíregyháza, Hunyadi u. 53.1/3 Vásárosnamény, Kossuth u. 48.1/4. Bejelentkezés: 20/381-5813 Bejelentkezés: 20/243-5872 Görögös elszántsággal A görög tengerpart varázslata töretlen illusztráció: nyéki zsolt Az üdülőövezeteknek nem érdeke, hogy a legfőbb bevételi forrásukat veszélyeztessék. NYÍREGYHÁZA. Alig két hét és elindulnak Görögországba az első turistacsoportok. A pihenni, kikapcsolódni vágyók aggódva figyelik a közkedvelt tengerparti országban történő eseményeket.- Már mi is érzékeljük a válság hatásait, egyre többen érdeklődnek arról, hogy mire számíthatnak - mondta kérdésünkre Bicsérdy Rita. A Sky Travel Utazási Iroda vezetőjétől megtudtuk: a helyzet miatt senki sem mondta le a foglalását, utazási irodák sem jelezték, hogy turnusokat törölnének. A turisztikai szakemberek szerint a sztrájkok központja Athén, a szigeteknek és a tengerparti üdülőövezeteknek nem érdeke, hogy a legfőbb bevételi forrásukat veszélyeztessék. Május végén, június elején már indulnak az első charterjáratok Görögországba. Érdemes azonban indulás előtt rápillantani a Külügyminisztérium honlapjára.- Görögországban az elmúlt időszakban az érdekképviseleti szervek több sztrájkot hirdettek meg, és további munkabeszüntetés várható. A Külügyminisztérium felhívja magyar állampolgárok figyelmét, hogy a sztrájkokhoz kapcsolódó tömegdemonstrációk helyszíneit lehetőleg kerüljék el. Érdeklődjenek az indulást megelőzően szállásadójuknál, hogy az adott térséget mennyiben érintik az események - olvasható a tárca május 6-ai bejegyzésében.- A családdal egy hét múlva, busszal vágunk neki az útnak. Cél a napfényes tengerpart, de látva az eseményeket egyre több kérdés fogalmazódik meg bennünk - mondja Anita. Kalandtúrára indulunk, vagy tíz nap pihentető nyaralás vár ránk? A szállodai dolgozók csatlakoznak a sztrájkolókhoz, vagy sem? Ha tankolnikellabuszba,lesznyit- va benzinkút vagy gyaloglással nehezített túrára készüljünk? A boltok kinyitnak-e? Mire elindulunk talán a kérdések egy részére is lesz válasz. Ha mégsem, akkor is nekivágunk. KM Jó választás a hollóházi kincsestárban A porcelángyár múzeuma a nippek szerelmeseinek paradicsoma. hollóháza. Van egy hét lakattal őrzött szoba a hollóházi porcelángyár múzeumában. Itt őrzik a patinás manufaktúra valamennyi termékének egy-egy példányát.Mint valami őssejtbankban az újjászületésben reménykedve legalább egy évszázadra visszamenően fellelhető itt a rengeteg csodálatraméltó nipp, s díszmű.- A hollóházi porcelángyár az évszázadokra visszanyúló tradíciói ellenére most méltatlan körülmények között működik. A túlélésért küzdünk - mondotta dr. Jenei Szabolcs vezérigazgató. A gyár, amelynek a neve összeforrott a településsel, a község történelmével máig is büszke a Szász Endre korszakra. Akkoriban kezdődött a manufaktúra nemzetközi ismertsége. S miközben a néhai művész özvegye Szász hagyatékáért milliókra perli a gyárat, az előző felesége teljes támogatásáról biztosította a hollóháziakat. A vezérigazgató optimista, bízik a porcelángyár jövőjében. Tudja, hogy ennek a manufaktúrának az értékét alapvetően a hírneve, az ismert márkanév és az ott dolgozó gyártmányfejlesztők, porcelánfestők alapozták meg. Most várható, hogy ezt a nemzeti kincset, gazdasági értéket jelentő gyárat egy reorganizációs program végrehajtásával talpra állítják. Magunk is körülnéztünk a jelenleg is futó termékeik között, s választottunk szerkesztőségi vendégeink megajándékozására. Közben tervezzük, hogy a múzeumi kincsestár legszebb nippeit szavazásra bocsátjuk internetes portáljainkon, km A túlélésért küzdünk, de bizakodunk. DR. JENE) SZABOLCS ínyföltörcs okozta fájdalom és elégtelen tapadás az ínyhez - fogsorosok két gyakori panasza. A Denfo Fogsorcentrumban segítünk a protézisviselők problémáján. Általában a kivehető fogsort (protézist) viselője két hét alatt megszokja. A teljes alsó protézis azonban sok mindenkinek nem örömöt jelent, sokkal inkább gyötrelmet. Stabilitása gyakran elégtelen, fájdalmat okoz a viselőjének, sokszori korrekció után is föltöri, nyomja a fogínyt. Nagyon nehéz megszokni, vannak, akik sosem hordják. Egy új eljárással segíthetünk azokon az alsó fogsorosokon, akiknek gondot okoz a viselés különösen rágáskor. A több nemzetközi díjat elnyert, bevizsAz alsó puha protézis könnyebben megszokható, mint a hagyományos Nem esik ki és nem okoz fájdalmat az ínyen gált, puhán maradó protézisanyag a megoldás, melyet Nyíregyházán a Denfo cég alkalmaz. A protézis alsó, ínnyel érintkező felülete készül az új, puha anyagból. Elsősorban alsóknál alkalmazzuk, de fölső esetében is készülhet. A puha anyag tulajdonságai, előnyei a kemény, hagyományos fogsorral szemben:- az ínyföltörés okozta fájdalom megszűnik,- akik nem tudták hordani az alsót, azok is viselik, ■ nagyon lesorvadt íny esetén is alkalmazható, könnyebben megszokható, kényelmes viselet, ■ jobban tapad, nem esik ki,- régi kemény protézis is alápámáz- ható puhával. A páciensek 97%-a megszokta és hordja új, puha fogsorát. Elmondásuk szerint jobb, mint a régi protézisük, megérte ezt csináltatni. A Denfo cég elkészíti önnek is. Az új anyag megnézhető, megrendelhető laboratóriumunkban. Természetesen a hagyományos technikával készített fogsorokat is kínáljuk, ezekre van nyugdíjas kedvezmény is. Az Egyesült Államokban kifejlesztett rugalmas, törhetetlen Valplast protéziseinket (nem tévesztendő össze a puhával), azoknak ajánljuk akiknek gyakran eltörik, megreped a fogsoruk. Anyaga hasonló a nylonhoz. Könnyű, vékony, rugalmas és esztétikus. Életre szóló törés-repedés elleni garanciával rendelkezik. Nincsenek rajta fémkapcsok, csak hajlékony ínykapcsok, melyek egyszínűek az ínnyel. Ezek a kapcsok nem koptatják úgy a meglévő fogakat, mint a fémből készülők. További információt a valplast.com-on találnak. Örömmel értesítjük önöket, hogy cégünk már alkalmazza a világhírű német Vita műfoggyár gyönyörű porcelánfogait, melyek 16 színben, 4 formában és számtalan méretben kérhetők. Ezekből csináltatott protézisek minden igényt kielégítenek. Telephelyünkön - Nyíregyházán, a Sipkay-Korányi u. sarkán - az összes fogpótlásféleség megtekinthető. Fogorvos kollégánk közreműködésével elkészítjük önnek fogpótlását és segítünk a választásban. Rövid kivitelezési idővel, két év garanciával állunk rendelkezésükre. Denfo Fogsorcentrum Nyíregyháza, Sipkay u. 3. (42) 443 610, 8-16. Mátészalka és Fehérgyarmat ^ fM vonzáskörzetében pSJ teljeskörű Á#' Szemorvos! foglalkozás- vizsgálat. eu(uzemorvosi) _ ellátást I Szemüvegek, vállalunk, -f kontaktGyors, rugalmas ügyintézés! IdlCSCKo Bejelentkezés: |l Rendel Dr. Szabó Irén QA /ccfl nmO Szemész szakorvos, kontaktológus 011/ UÜ1# "U IUŰ, ® 20/9765-147, 42/400-154 _^ i 70/943-1364 | »jpa« .te..:*«».... ...................~ ^ ! H Dr. Farkas Csaba PhD1! ............ortopéd szakorvos, ^■traumatnlógusszakorvos^. Áprilistól elérhető' az ACP - Autologous Conditioned Plasma (Arthrex)- injekciós terápia teniszkönyök, tendinitisek, arthrosisok kezelésére. Magánrendelés: MBT PONT Nyíregyháza, Szabadság tér 12. (Krúdy-ház) Rendelési idő: Csütörtök 16.30-18.30. '“1 _____________Előjegyzés: 42/401-619_____________J""HIRDETÉSEK lillSSliB ^r^-art] i^zöldhliniha ^ZÚWillilia ílrtfinpriiai Proctológíai magánrendelés UllUMuUldl Teljeskoru kozmetikai ORTOPÉDIAI .Aranyérbetegség Dr. Magyar Zsuzsa mananrOltflolDC C7A OílltQtílí - + műtét nélkül fájdalommentesen. ÖJ mdgdnrenaeie* szuiganaus maganrendeles I • A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, „ _ ^ r 1 "u ' 1 • Alapkezelések: Aknefénykezelés /ni*»Trs/\n kezelése. HClyC* NyiTG^yilíIZcl, Felnőtt-es gyermek mikrod.rmebrizió.ráncveseiás % és ULTRAHANGOS *KTpl£Qv^Hcíatórinn ...b.lUló. • Tű nélküli mezoteripia - — szeles kora, kombinál! kezelest bZaDaUSag tei HJ-12, ortopédiai szakellátás. • Aranykezelés <-<STP0^7ITRF^ nyújtunk, életmód , étkezési. ° , • Lézerultrahangos - ^ VOlrUOíUKLO életviteli tanácsokat, a legújabb KCGCl: 17"19 OFú Csecsemők Ultrahangos pigmentéit eltávolítás gyermekek, felnőttek, és leghatékonyabb kenőcsök kúpok, . • Karcsúsító tMtkdzPlésPk - . . _ tabletták, kiegészítők hasznalataval. _• * • csípőszűrése 4 hetes kortol. egyéni programok összeállítása J idOSGk SZ<lkVÍZSgálclt<i TÍSZclVclSVán, • Arc- testápoló kozmetikumok széles választékai Unctnri P 11 £ Számítógépes áUapotfelmérei; I „ , Nyíregyháza, Lázár Károly u. 1. állandó szakorvosi felügyelet! | (■■Éfl (Orvosi Rendelő a Tesco mögött) kiSFffitPiil^i1il G25 S323Í <o I Rendelés: szerdai napokon 17-19 óráig I I F.l01Pffy7.PS? ct> ™ Bejelentkezés: telefonon,hétköznapokon J 5 5 {Tel.: 06-70/414-5756 www.aranyer-kHnika.huj S 30/289-2178 | El DR. SZÍiKt KATALIN magánorvos, bőr- és nemigyógyász, kozmetológus főorvos Bőrgyógyászati rendelés: Hétfő, kedd, szerda: 17—19-ig, csüt.: 10—12-ig BIOREZONANCIÁS allergiavizsgálat és kezelés: Hétfő, kedd, szerda: 9—12-ig COLON-HYDROTERÁPIA, vastagbélmosás CANDIDAszűrés Bejelentkezés: 42/437-330; 30/908-7947 Nyíregyháza, Sólyom u. 29. www.almamag.hu dllffTib