Kelet-Magyarország, 2010. május (70. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-07 / 105. szám

FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2010. MÁJUS 7. 20°C Délelőtt eláll az eső, délután kisüt a nap. A baleset helyszíne FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Olajra lépett, de hálóba került NYÍREGYHÁZA. Három gépjármű haladt a Debreceni úton a nyír­egyházi belváros felé. A felüljá­ró Móricz Zsigmond utca előtti szakaszán egy Opel nekiment az előtte lévő Mercedes kis­busznak, és rálökte az előrébb álló VW-re. A karambol után hiába próbálták az Opelt visz- szatartani, a sofőr a jobbra ka­nyarodó sávból továbbment, s végül a Káliói úton fogták el a rendőrök. A balesetben ketten sérültek meg, egyik a vétkes vezető volt. A mentők kórház­ba vitték őket, a rendőrség el­járást indított a felelősség tisz­tázására. Az elsődleges adatok szerint az Opel sofőrje ittasan ülhetett volán mögé. A kifolyt olaj miatt a felüljáró nagyon sí­kossá vált. A műszaki mentés­hez riasztották a nyíregyházi tűzoltókat. Uszító cím az interneten A nyílt testületi ülésre bemenő helybeliek hangulata feszült volt, hiszen a fizetés, a segély forgott veszélyben. szakoly. Uszítás és gyűlölet­keltés vádjával tett feljelentést a nyírbátori ügyészségen szer­dán a szakolyi cigány kisebb­ségi önkormányzat. Felkerült ugyanis az egyik internetes videómegosztó portálra egy anyag, amely a „Költségvetés cigányterror hatására Szakoly- ban” címet kapta.- A videó címe mindenkit fel­háborított, mert a költségvetés elfogadásakor nem volt fenye­getés, nem volt erőszak - mond­ta dr. Nánássy Elek, a település jegyzője. - A testületi ülésen sok helybeli vett részt, a han­gulat feszült volt, hiszen az emberek fizetéséről, a rászo­rulók segélyéről is szó volt. Horváth Zoltán, a szakolyi cigány kisebbségi önkormány­zat elnöke is megdöbbenéssel értesült a videó címéről.- Egy szavunk nem lenne, ha a címben az szerepel, hogy a „nép hatására”. Akkor ugyanis nemcsak a romák voltak felhá­borodva, de a nem romák is. Kerecsen József önkormány­zati képviselő azt vallja, hogy meg volt szervezve a cigány lakosság részvétele az ülésen. Viselkedésükkel, magatartá­sukkal nagyban hozzájárultak j ahhoz, hogy végül elfogadták a költségvetést. /3. Kitört a kút, az oszlop FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Kútnak, oszlopnak csapódott az autó NYÍREGYHÁZA, Egy Lada Niva tartott Kemecse irányából Sós­tóhegy felé. Az autó előtt több jármű haladt, egyikük forgalmi okból fékezett, a Lada vezetője úgy próbálta elkerülni a ráfu­tásos ütközést, hogy fékezés közben kicsit oldalra kormá­nyozott, eközben megpördül- ve a jobb oldalával egy kútnak ütközött, ezen tovább pördült, és ugyancsak a jobb oldalával egy villanyoszlopnak csapó­dott, amit kitört. Az autóban ülő két személyt a mentők kór­házba vitték. szon-ps Hooligans a BUSZACSÁ-ban Az egyik legférfiasabb és leglátványosabb sport az amerikai foci, melynek szünetében sem unatkoznak a sportág hívei. A Nyíregyháza Tigers mérkőzé­sein pomponlányok buzdítják a sportolókat, szórakoztatják a nézőket fotó: racskó tibor nyíregyháza. Ma este 7 órától ismét nagyszabású koncert lesz a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Előbb a Nap együttes lép színpadra, majd következik a Hooligans. Utóbbi frontembere, Csipa el­mondta, az összes nagy sláge­rük hallható lesz a több mint két órás koncerten, amelyre a mai nap munkaidőben lapunk előfizetői kedvezményesen, 1500 forintért válthatnak je­gyet. Csütörtökön kezdődött, és a mai nappal zárul a XXXVI. Gyermek­es Felnőtt Bábosok Megyei Fesztiválja Nyíregyházán. Képünkön a kékesei Bóbita Óvoda báb­csoportja látható. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Tbc: kötelező ismét a szűrés NYÍREGYHÁZA. - A határértéket meghaladó új megbetegedé­sek miatt május elsejétől 2011. május elsejéig ismét kötelező megyénkben a tüdőszűrés a 30 éves és ettől idősebb la­kosok részére - tudta meg lapunk dr. Magyar Veronika kistérségi tisztifőorvostól. A megye 570 ezer lakosából több mint 150 ezer embert érint az ingyenes vizsgálat, a névre szóló értesítőt min­denki megkapja, amelyből azt is megtudja, hol végzik el a szűrővizsgálatot. Mentes­séget csak azok kapnak, akik egy éven belül ilyen szűrésen igazoltan részt vettek, vagy tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak. /3. Jégesővel érkezett a vihar megyénkbe NYÍREGYHÁZA. Megyénket is elérte a szűnni nem akaró eső­zés csütörtök délután. Több helyen, például Tiszalökön, Nyíregyházán és környékén még a jégesőből is kijutott. A nagy mennyiségű csapadék megbénította a közlekedést. A tűzoltókat elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz és vízszivattyúzáshoz hív­ták segítségül. A hirtelen jött felhőszakadás után az eső az esti órákban is folytatódott. A nagy mennyiségű eső a nyíregyházi Kossuth utcán is lassította a forgal­mat FOTÓ: RACSKÓ TIBOR VELUX tetőtéri ablakok KOMfjfff Nyíregyháza, Lujza u. 22. Telefon és fax: (42) 450-838 www.nyirkomplett.hu KÓD A KÉZBENOmillió a széfben A Sunshine Rádió és a Szabolcs Takarékszövetkezet közös játékával most sokat nyerhet! Legyen Ön az az egy, aki megnyeri a fődijat! A fődíj: 1 -000-000.-Ft, azaz egymillió forint a Szabolcs Takarékszövetkezet jóvoltából! A játék időtartama: 2010. április 12 - május 14. Sorsolás: Május 14-én, pénteken 12.00-18.00 között az Országzászló téren! Részvételi szabályzat bővebben: www.sunshinefm.hu Élelmiszer-adományok a porcsalmai gyermekeknek Háromszáz óvodás és kisiskolás gyerek kapott élelmiszer-ado­mányt csütörtökön Porcsalmán. porcsalma. A Minden Gyerek Lakjon Jól Közhasznú Alapít­vány élelmiszer csomagjaiban sajt, füstölt kolbász és csoko­ládé volt. Az alapítvány mun­katársainak az a célja, hogy or­szágszerte 36 ezer gyereknek biztosítsanak 5 ezer forint ér­tékű élelmiszert. Az alapítvány május 13-án Ököritófülpösön, 20-án pedig Pátyodon ad át csomagokat a rászoruló gyere­keknek. KM/FH HIRDETÉSEK SS NAPLÓ LXVII. ÉVFOLYAM, 105. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT Életrajzi ihle­tésű filmben játssza majd a főszerepet Lindsay Lohan. 16. OLDAL ; Mai lapunk­ban találja ' a TV Plusz I mellékletet 16 oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom