Kelet-Magyarország, 2010. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-22 / 93. szám
2010. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYAROROSZÁG 16 Képes krónika Ragyogó társulat: Cirque du Soleil (A Nap Cirkusza) FOTÓ: INTERNET Michael Jacksonnal fognak „cirkuszolni” az akrobaták A Beatles és Elvis után jövőre Michael Jackson számain alapuló turnét szervez a kanadai Cirque du Soleil társulata. los Angeles. Az akrobata csoport bejelentette, hogy a tavaly nyáron 50 esztendős korában elhunyt popsztár dalaira épített élő show-mű- sorral indul körutazásra 2011 őszén. A turné után a produkció Las Vegasban állapodik meg, ahol a tervek szerint 2012-től a kaszinókat üzemeltető MGM Mirage egy ezzel a műsorral megnyíló éjszakai mulatójában szórakoztatja majd a közönséget. A társulat és a Jackson-hagyaték fele-fele alapon osztozik a költségeken és a bevételeken is. Jacko imádta a cirkuszt A néhai sztár édesanyja, Katherine közleményben fogalmazta meg, mennyire örül az egész Jackson család, hogy az énekesnek ezen a módon is emléket állítanak a cirkusz művészei. Michael Jackson a Cirque du Soleil társulat nagy rajongója volt - idézte fel John Branca, a hagyaték egyik gondozója, megemlítve, hogy járt az énekessel a társulat előadásain. A montreali cirkuszművészeknek jelenleg is fut egy műsora Las Vegasban, a Viva Elvis című produkció Elvis Presley számait dolgozta fel. MTI A „f üvezőknek” nyitottak hotelt LOS ANGELES. Megnyílt Los Angelesben az Egyesült Államok első olyan szállodája, ahol a vendégek háborítatlanul hódolhatnak a marihuánás cigaretták élvezetének. A Normandia hotel mostanáig átlagos szállodaként működött, de kedd estétől szélesre tárta kapuját a „füvező” vendégek előtt. Két éjszaka 420 dollárba (körülbelül 82 500 forintba) kerül a marihuánát füstölőknek. mti Ingatag halálugró csajszi a parton Ismét egy szemléletes felvétel, a drogok által generált életveszélyrőt _____________________ © További videók video.szon.hu "LEID A Fővárosi Állat- és Növénykertben április 4-én született nőstény szumátrai orangután kölyök ül anyja, a 11 éves Jambi ölében. fotó: mti Ügyvéd beszámol védencének:- Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?- A rosszat, ügyvéd úr.- Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén talált vérmintával.-És mi a jó hír?- A koleszterinszintje rendben van. © További viccek humor.szon.hu KELET Erotikus műsoruk miatt rúgták ki a tanárokat A sztriptízbárok fülledt erotikáját idéző „táncműsoruk” miatt elvesztette állását két kanadai középiskolai tanár. Winnipeg. Az ítélet azt követően született meg, hogy a tornateremben tartott bemutatójuk felkerült az internetre. Az iskolavezetés szemében valószínűleg csak rontott a helyzeten, hogy előadásuk hatalmas sikert aratott a világhálón, és külföldiek figyelmét is felkeltette. A buja bemutató februárban volt a A bohém tanárnő fotó: internet winnipegi Churchill középiskola tornatermében, ahol egy sportesemény előtt a csapatok lelkesítésére gyűltek ösz- sze az érdeklődök. Az orális szexet Is utánozták A két fiatal tanárt elragadta a hév, a meglepett diákok pedig sietve húzták elő mobiltelefonjaikat, hogy felvegyék, amint az egyébként teljesen felöltözött pedagógusok öltánc - lap-dance - műsort adnak elő, sőt rövid ideig még az orális szexet is utánozzák. A „táncos” szerepét betöltő, egyébként matematikát oktató Adeil Ahmed erősen szexuális töltetű mozdulatokkal, csípőjét rázva és testét a „vendéghez” dörzsölve kísértette meg széken ülő kolléganőjét, Chrystie Fitchner tornatanárt. A YouTube videomegosztó portálra felkerült klipet az első néhány napban kétmillióan nézték meg - mondta el az iskolatanács elnöke. mti Kínzó fejfájástól lett kínai akcentusa egy brit nőnek LONDON, A 35 éves, Angliában élő nő sohasem járt Kínában és nem is tanult kínaiul. Migrénje oly heves volt, hogy mentőt hívtak hozzá. A kórházból telefonálva azután sem családtagjai, sem barátai nem ismerték fel a hangját, utóbbiak azt hitték, valaki viccel velük a kínai kiejtéssel. A világon nem először történik, hogy valaki súlyos agyi eseménytől máshogy, esetleg számára addig teljesen idegen nyelven kezd el beszélni. Egy hete például tökéletes némettudással ébredt kómájából egy 13 éves lány Horvátországban, viszont elfelejtett horvátul. Az orvosi szakirodalom tud olyanokról is, akik ókori - egyiptomi vagy babiloni - nyelven szólaltak meg, miután magukhoz tértek, mti Öt évet kapott Douglas fia Michael Douglas és volt felesége, Diandra távozik a bíróságról fotó: epa Ötévi börtönbüntetést szabott ki kedden egy NewYork-i bíróság Cameron Douglasra. mew YORK. Az Oscar-díjas Michael Douglas fiát kábítószer-kereskedelem miatt tartóztatták le tavaly nyáron. A 31 éves Douglas-fiú olcsón megúszta, mivel ezért a bűn- cselekményért akár tíz évet is kaphatott volna. Cameron 2006. óta kereskedett metam- fetaminnal és kokainnal, az üzletet egy elegáns manhattani szállodából intézte, ahol lakott. A keddi tárgyaláson az elítélt bocsánatot kért a családjától a „rémálomért”, amelyet okozott. Richard Bergman bíró hangsúlyozta, hogy a vádlott 13 éves korától kábítószerezett, és megjegyezte, hogy a tavaly nyár óta rács mögött töltött idő volt kamaszkora óta a leghosszabb időszak, amelyet „tisztán” töltött. A bíró említést tett a 37 - családtagoktól és barátoktól kapott - támogató levélről, amelyek mind arról próbálták meggyőzni, hogy Cameron Douglas képes szakítani a függőséggel, és kész rá, hogy változtasson az életén. Nagyon kemény idők várnak rá - mondta a bíró hozzáfűzve, hogy szerinte „könnyen meglehet, hogy ez az ítélet az utolsó esélye”. Zeta-Jones is kiállt mellette Az ítélethirdetésen Michael Douglas és volt felesége, Cameron anyja is megjelent. Bár Catherine Zeta-Jones, Douglas jelenlegi felesége távol maradt, a bíróságnak küldött korábbi levelében azt írta, hogy mostohafia „figyelmes, előzékeny, derék ember”, ő soha nem tapasztalta rajta a szenvedélybetegség jeleit, sem a testvéreit, sem más családtagját soha nem bántotta. Fia érdekében Michael Douglas is szót emelt: hétfőn nyilvánosságra hozott ötoldalas levelében a Cameronra váró büntetés enyhítését kérte a bíróságtól. mti Kiberbűnözásben „fejlődünk” 10. helyen van hazánk az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló térség kiber- bűnözési toplistáján. Budapest. Az internetes támadások 2 százalékát magyarországi IP-címekről indítják, a lista élén továbbra is Németország, Nagy-Britannia és Oroszország áll. Az adathalász weboldalakat tekintve 5 százalékos aránnyal Magyar- ország a 9. helyen szerepel, miközben 2008-ban még csak 1 százalék volt a személyes, elsősorban a bankkártya adatok és a jelszavak megszerzését célzó tevékenységek aránya. Az adathalász támadások 74 százalékával 2009-ben is a pénzügyi szektor volt a legfontosabb célpont. Szakértők szerint a számítógépes vírus- fertőzések többsége az operációs rendszerek ingyenes frissítésével, illetve a szintén térítésmentesen letölthető vírusirtókkal valószínűleg elkerülhető lenne. MTI Aszűzebbjóval egészségesebb BÉcs. A mediterrán diéta sokat segít a szív- és érrendszeri megbetegedések esetén. Spanyol kutatók húsz, metabolikus szindrómában szenvedő betegnek rendeltek el olívaolajban gazdag reggelit, egyszer szűz, másszor extra szűz olaj felhasználásával. A metabolikus szindróma elhízással, szívbetegségek iránti fogékonysággal és 2-es típusú cukorbetegséggel jár. Az extra szűz olaj különösen sok gyulladásért felelős gént nyomott el a szervezetben. A tudósok értelmezésében az eredmények igazolták az elhízás, a gyulladások és a táplálkozás közötti összefüggéseket, továbbá a kiemelt minőségű olívaolaj jótékony hatását, mti megjelenés, a tiszta vonalak, a motortérben lakozó erő és a biztonság! Nyáron legszívesebben már egy sport kupéval száguldozna, fotó: janics attila yr.«■ \ ~ i j ■ »/íVl Klaudia rajong a szép autókért, fontos számára az egyedi I KELET-TAXI W UTAZZON VELÜNK! í HMM *—