Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-23 / 68. szám

2010. MÁRCIUS 23., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG KELET Sokat tettek a tiszta vízért NYÍREGYHÁZA. A hazai vizek állapota nem rossz, de hosszú utat kell még megtennünk ahhoz, hogy elmondhassuk: vizeink minden szempont­ból megfelelnek az uniós Víz Keretirányelv elvárásainak - mondta el Szabó Imre a Víz Világnapja alkalmából tartott ünnepségen Pécsett. A mi­niszter a világnap alkalmából átadta a Vásárhelyi Pál díja­kat, amelyek közül az egyiket dr. Kocsis Gábor, a Felső-Ti- sza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakmai főta­nácsadója kapta a felszíni vizek minőségének védelme területén végzett több évtize­des hazai és nemzetközi tevé­kenysége elismeréseként. A miniszter Sajó Elemér em­lékplaketteket adományozott a vízügy érdekében kimagas­ló tevékenységet végző szak­embereknek, köztük Vadnay Ákosnak, a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. műszaki vezérigazgató­helyettesének a víziközmű ágazatban, különösen a víz­biztonsági rendszer kialakítá­sa érdekében végzett kiemel­kedő tevékenységéért. Nyolc párt van versenyben A három legnagyobb párt már biztosan állíthat területi listát megyénkben. NYÍREGYHÁZA. Az ajánlószel­vények leadása után eldőlt, hogy megyénkben nyolc párt állíthat területi listát. Az Or­szágos Választási Iroda hét­fő estig négyet vett közülük nyilvántartásba: az MSZP-t, a Fidesz-KDNP-t, a Jobbikot és az MSZDP-t. A Civil Moz­galom, a Lehet más a Politi­ka, az MDF és a Munkáspárt esetében még nem született döntés. Kormányzásra készülnek Dr. Tilki Attila, a FIDESZ- MPSZ megyei elnöke a kö­vetkezőképpen értékelte a „nulladik fordulóban” elért megyebeli eredményeiket. Az ajánlószelvények magas száma, s az a tény, hogy megyénk mindegyik választókerületében indul­hat az országgyűlési vok- sokért a FIDESZ és a KDNP közös jelöltje, a következőt jelenti a számunkra: Szabolcs- Szatmár-Bereg megye lakói már nem kérnek az elmúlt 8 év hibás politikájából, válto­zást, más irányú előrehaladást szeretnének, s mindennek a záloga számukra egy új kor­mány felállítása. Megtisztelő érzés ez számunkra, hiszen a választópolgárok bíznak ben­nünk, s úgy látják: a céljaink közösek, együtt vagyunk ké­V‘? ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHlV A végső eredmény április U-én dől el pesek egy szebb és boldogabb Magyarországot megvalósíta­ni. Céljaink elérésében segít az is, hogy a párt állít területi, illetve országos listát is. Sorsfordító választás- A rövid időn belül össze­gyűjtött, nagy mennyiségű kopogtatócédulák, illetve a lakossági fórumaink és on­line oldalaink látogatottsága egyértelmű visszajelzés a választók részéről, miszerint Magyarországnak radikális változásra van szüksége - ér­tékelte a Jobbik Magyaror­szágért Mozgalom eredmé­nyét dr. Gyüre Csaba, a párt alelnöke, megyei elnöke.- Hiszem, hogy sorsfordító választás vár Magyarországra áprilisban, ahol nem egy egy­szerű kormányváltás a tét, ha­nem a nemzet jövője. Pártunk leszámol a hazugságokkal, a gazdag érdekcsoportok befo­lyásos lobbijával és számos nyomasztó problémával (vi­dék, államadósság, egészség­ügy, munkanélküliség stb.), hogy végre szebb jövő elé nézhessen Magyarország - fo­galmazott dr. Gyüre Csaba. Tisztességes kampány Összességében sikeres­nek ítélem meg a kampány „nulladik” fordulóját - érté­kelt Csabai Lászlóné, az MSZP megyei alelnöke. - Minden választókerületben a jelöltje­ink megkapták a szükségesnél jóval több ajánlószelvényt, ami azt jelzi, a visszafogott, tisztességes és nem felelőtlen ígérgetésekre épülő kampá­nyunk és jelöltjeink hitelesek a választóink számára. Már már­cius elejére a párt mind a 10 je­löltjét nyilvántartásba vettek, ezért le is állítottuk a gyűjtést - folytatta az alelnök. A már korábban elfogadott megyei listán nem változtatnak és ab­ban bíznak, a kampány folyta­tásában a pártok a programok mentén vitáznak majd. Összeállításunkat a holnapi számunkban folytatjuk. A megyében még területi listát állító pártok véleményével. Miskolc: „kiállította” magát Nyíregyháza Rajzoltak is fotó: sipeki Péter Programok az idei Víz Világnapján nyíregyháza. Országszerte megemlékeztek a Víz Világ­napjáról. Nyíregyházán a Kos­suth téren az E-misszió rende­zett egész napos programot az érdeklődőknek, míg a vízto­ronynál a Nyírségvíz munka­társai mutatták be a tiszta ivó­víz fontosságát a gyerekeknek. A Nyírségvíz szakemberei az építményt is megmutatták. A Kossuth téren is a víz fon­tosságát mutatták be és min­den korosztálynak kínáltak programot. KM Jogsértő a Narancsvidék terjesztése NYÍREGYHÁZA. A Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei 2. számú - nyíregyházi székhe­lyű - Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság március 22-én ha­tározatot hozott, melyben dr. Vinnai Győző országgyű­lési képviselőjelölt (FIDESZ -KDNP) kifogásának helyt adott, és megállapította, hogy a Magyar Szocialista Párt Nyír­egyházi Szervezete jogsértést követett el a „Narancsvidék” című szórólap terjesztésekor. A Választási Bizottság a szoci­alistákat eltiltotta a szórólap további használatától. km KELET-V@ROSVITA NYÍREGYHÁZA Levélírónk szerint szegényes volt a Nyír­egyházát bemutató kiállítási anyag. NYÍREGYHÁZA. „Pénteken meg­néztem Miskolcon a „Men­jünk világgá...!” turisztikai kiállítást. Különösen érdekes volt számomra, hogy a kiállí­tók továbbra is a turisztikában látják térségük kitörési pont­jait” - kezdte hozzászólását fórumunk törzsvendége, Szá­raz Attila. „Az utazási irodák ajánlatát átugrottam, nem na­gyon szeretem a szervezett ke­reteket. Aggtelek, Debrecen és Hortobágy után a belső részen Miskolci Vadaspark, illetve Dél-Alföld és Dunántúl bőséges kínálata következett. A lépcső­nél Nyíregyháza, aztán felmen­tem az emeletre, Erdély, Zala megye volt a sorrend. Ezután az egyik legszínesebb stand, a Tisza-tó következett. Ren­geteg prospektust osztottak szét. A folytatásban Szatmár, a Ladikkal csem­pészett cigi NYÍREGYHÁZA. Lopott ladik­kal 12 millió forint értékű cigarettát csempészett át két férfi a Tiszán Ukrajnából Magyarországra; a 28 és a 37 éves mándoki lakos ellen eljá­rás indult - közölte a megyei rendőr-főkapitányság hétfőn. Húsvéti élelmiszerek vásárlásakor ellenőrzi az eredetét, szavatosságát? Szavazók száma: 35,2010.3.22.19 óra Igen Nem 88,57% 11,43% Következő kérdésünk: On szerint három pártnál több jut be a parla­mentbe a választások után? 9 http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. FOTÓ: KM-ARCHlV Egyik kincsünk, a Sóstói Múzeumfalu Szilva úttal és Nyírbátor, majd Szoboszló következett. Aztán Szlovákia prospektussal, és több attrakcióval. Újszerű volt a Kassai és a Lillafüredi kisvas­út keresztmarketingje, illetve nagyhangsúlyt kaptak az aka­dálymentesített Magas-tátrai túraútvonalak is. Negyed gőzzel vették Összességében elmondható, hogy ezen a kiállításon nem nagyon akarta megmutatni magát Nyíregyháza és Sóstó. A sajtótájékoztatókon ismer­tetett anyagokból, projektek­ből szinte semmi nem köszönt vissza a megyeszékhelyi stan­don. Az állatkert névleg, a fürdő pedig egy régebbi össze­állításával „tisztelte meg” az érdeklődőket. Pár önkormány­zati kiadvány (programajánló) és más semmi. Én azt gondo­lom, hogy hiba volt ezúttal is negyed gőzzel részt venni a kiállításon, nem megmutatni magunkat a miskolci embe­reknek, de az én véleményem nyilván nem sokat számít”. A városházán meghökkenést váltottak az észrevételek: Bemutattuk a lehetőségeket- Már csak azért sem értem a kritikát, mert a miskolci kiállí­tásra igyekezett kitenni magá­ért a város, és a visszajelzések alapján sikerült méltó módon népszerűsíteni Nyíregyhá­zát - reagált Furkóné Szabó Mariann idegenforgalmi re­ferens. - Ezúttal egyértelmű­en az állatparkot szerettük volna még jobban bemutatni, a nagyméretű molinók figye- lemfelkeltők voltak, sokan kíváncsiskodtak az újdonsá­gokat illetően. Az Aquarius Élményfürdő is hirdette magát, bemutat­tuk a sóstói turisztikai lehe­tőségek széles skáláját. Hogy „negyed gőzzel” képviselte volna magát a város? Minden­ki teljes intenzitással tette a dolgát, erről igen pozitívak a visszajelzések. Előzőleg a bu­dapesti utazási kiállításon szintén nagy keletjük volt az igényes prospektusoknak. KM-LTL O MEGKÉRDEZTÜK: Ön szerint Nyíregyhaza el tudja adni a turisztikai értékeit? BOJTOS ISTVÁNNÉ: OROSZ PATRIK: Jöhet- RÉVÉSZ MÁRTON: Nagy Örülik annak, hogy nek kikapcsolódni a hangsúlyt helyeznek a megúiult a belváros kirándulók Sóstóra KARAKÓ SZABINA: RÁCZ JÓZSEFNÉ: Sóstó TÖLGYES) ATTILA: So­Országszerte ismert a kellően ismert és pro- kát számítana a belépő­Sóstól Múzeumfalu pagált díjak csökkentése Sóstó a jövőben is sok turis­tát fog vonzani, és Nyíregy­háza is folyamatosan szépül. Örülök annak, hogy megújult a belváros - mondta Bojtos Istvánné. Nyíregyháza szép város, ahol sok a látnivaló. Turisztikai szempontból nincs miért szégyenkeznie a szabol­csi megyeszékhelynek! Egy csendes, tiszta városba jöhet­nek kikapcsolódni a kirándu­lók - válaszolta Orosz Patrik. Révész Márton szerint túl nagy hangsúlyt fektetnek Sóstó fej­lesztésére, és kicsit például a bokortanyák világára. - A tan­ösvények kialakítása, a falusi turizmus fellendítése is bevál­taná a hozzá fűzött reménye­ket - tette hozzá Márton. - Bu­NÉZŐPONT Nyék! Zsolt Lélek nélkül nem megy em kis meglepe­téssel vettem tu­domásul, amikor egy Miskolcon élő házaspár kürtöl­te össze az ország minden pontjáról a széles baráti kört egy jó kis kerékpártúrás hétvégére - na nem az Avas­ra, s a Zemplénbe, hanem Szatmár-Beregbe. Az ámulat aztán csak nőttön nőtt: a főszervezőként háziasszony szerepet is elvállaló (rendes foglalkozására nézve gyer­mekorvos) Nórika jó előre elküldte a programot, így a Veszprémből érkező család is már ki volt éhezve a Túr-bu­kóra, Móricz emlékházára, a vízimalomra, vagy éppen a „Mezítlábas Notre Dame”-ra. Többen a magyar Himnusz költőjének sírjánál is ekkor jártak először. A kulturális, történelmi és néprajzi értékek elbűvölték az egész csapatot, amelyben amúgy jócskán voltak világot járt emberek is. Annál hitele­sebbnek, őszintébbnek hatott elismerésük, amikor ízelítőt kaptak a tájra jellemző ételek­ből, italokból, és persze az itt élők vendégszeretetéből. A szervezők vacsoránál még egy gyors kvízjátékkal is megerő­sítették a friss információkat a társaságban - jóféle tarpaival jutalmazva a győztest. Letekerve azt a napi kényelmes 60-65 kilométert volt idő gyönyörködni a tájban, és a pedálozás mono­tóniájában meditálni arról, hogy lám, milyen egyszerűen is működne ez a turizmus. Egy miskolci gyermekorvos üzleti érdekektől mentes, az együttlét és a bemutatás örö­mén kívül más profittal nem kecsegtető munkája adja a meggyőző igazolását erre. nyeki@inform.hu EEEEESm A XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen különd(]at kapott a kisvárdai Juhász Eszter. fotó: sipeki Péter dapesten tanulok, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy Nyíregyháza sincs elmaradva turisztikai téren a fővárostól. Országszerte ismert a Sóstói Múzeumfalu és az állatpark - mondta a nyíregyházi Karakó Szabina. Nyíregyháza szíve és kincse a belváros, illetve Sóstó szerintem kellően is­mert és propagált turiszti­kailag, ám a szatmári térség nevezetességeiről sajnos már jóval kevesebben hallanak, ami nagy hiba - mondta Rácz Józsefné. Tölgyesi Attila szerint sokat nyomna a latba a turiz­mus szempontjából a sóstói kisvasút, illetve a gyógy- és élményfürdő belépődíjainak csökkentése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom