Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-08 / 32. szám
2010. február 8., hétfő KIÜT NÉZŐPONT Gyöngyszem lehetne M. Magyar László magyar@inform.hu rv\ egoszlik a vélemény a császárszállási üdülőtelkek tulajdonosai között is: egyesek szerint maradjon minden úgy, ahogy van, mert így megőrzi csendes, pihentető jellegét a terület, mások szerint pedig mindent el kell követni a fejlesztése érdekében. Ez utóbbiak szerint fontos lenne a csatornázás, fel kellene oldani az építési tilalmat, jó minőségű utak kellenének, jól jönne egy sétány az egész tó körül, hogy az oláhréti víztározó környéke is olyan gyöngyszem lehessen, mint Sóstó. Még tovább is folytatják az álmok szövését a merészebbek. A sóstói és a leveleki tóhoz hasonlóan lehetne egy kisebb területen strand és csónakázási (ehetőség úgy kialakítva, hogy a horgászok továbbra is hódolhassanak zavartalanul szenvedélyüknek. Vallják: ha jobban megnyitnák a területet a kirándulók, a turisták előtt, akkor több vállalkozás is működne, s nagyobb lennne a város és a tavat kezelő horgászszövetség bevétele. Persze, mindezek egyelőre távlati elképzelések, de az sajnos valóban tagadhatatlan tény, hogy az utóbbi évtizedekben nem sok minden történt az üdülőterületen. Az természetesen jó dolog, hogy beindult a szervezett szemétszállítás, van vezetékes víz, de ettől többet szeretnének az üdülőövezetben érintett tulajdonosok. Lép, lépeget most előre a nyíregyházi önkormányzat, talán valami változás elindulhat az üdülőövezetben, igaz, kicsit későn. Ámbár, ahogy a közmondás mondja, még mindig „jobb későn, mint soha"! MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Ön szerint mit jelentene Császárszállás életében a szabályozási terv módosítása? Bogár József szerint egyértelmű javulást hozna, hiszen ki lehetne építeni a szennyvízcsatornát, s építési engedélyhez is hozzájuthatnának az érintettek, ez pedig elindítaná Császárszállás fejlődését. - A tó mentén lévő épületek gazdasági épületekként vannak nyilvántartva, ám ha megváltozna a besorolás, nagyobb házak épülhetnének, ami mindenkinek a javát szolgálná - mondja Koroknai Tibor. Nánássy Elek szerint az átminősítés azzal járna, hogy egyre többen építkeznének ezen a részen, hiszen gyönyörű és nyugodt környék. - Aki most akarja a házát bővíteni, hitelt sem kap, ám ha ez nem üdülőövezet lenne, az itt élők élveznék azokat az előnyöket, melyek egyébBogár József Koroknai Tibor Nánássy Elek Petrilla Szilágyi Tomasovszki Zsolt Tímea György ként mindenki számára adottak: vehetnének fel hitelt, s kaphatnának „szocpolt" - mondja. Petrilla Zsolt szerint is jó lenne, ha átminősítenék a területet, hiszen akkor ki lehetne építeni a szennyvízcsatornát, aszfalttal lehetne borítani az utakat, és az ingatlanok értéke is emelkedne, a városrész pedig elindulna a fejlődés útján. Szilágyi Tímea azt mondja, szeretné a közeljövőben megnagyobbítani a telkét, s ehhez ez a lépés elengedhetetlen, mint ahogyan az utak rendbetételéhez az infrastruktúra javításához is. Tomasovszki György is hasonló véleményen van: át kellene minősíteni a területet, mert így meg van kötve a kezük abban, hogy mekkora házat építhetnek, s így a szennyvízcsatorna sem épülhet ki. V1LLÁMV0KS Ön szerint jogosak az egészségügyi dolgozók követelései? Szavazók száma: 120, 2010. 2. 7. 19 óra Igen 49,17% I Nem 50,83% Következő kérdésünk: Ön szerint a magyar labdarúgó válogatottnak van esélye arra, hogy továbbjusson az Európai-bajnoki selejtezőcsoportból? ‘“Jl www.szon.hu ' Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. HÁTTÉR /3 ■ Néhány hónap múlva talán már lehet építkezni a császári üdülőövezetben is. A tó mentén élők jövője a tét ni. Ezért szerepelt már a 2003- as készült tervekben is, hogy a hálózatépítési programból nem marad ki a terület - mondja a tanácsnok. Ám a pályázati kiírás egyértelművé tette, hogy az unió csak állandó lakott helyen támogatja a csatornahálózat-fejlesztést, így pályázati pénzből már nem volt mód a beruházást itt is megvalósítani. A város 2005 májusában elfogadott szabályozási terv módosítását követően a korábbi mező- gazdasági területből üdülőövezet lett, az építési engedély kiadásának pedig feltétele a teljes közművesítés, melynek része a szenny- vlzcsatorna-hálózat megléte. És ez az igazi gond, mert így a területen semmilyen építési engedélyhez kötött tevékenység sem folytatható. Ezzel szembesülve a város végiggondolta a lehetőségeket, hogy uniós támogatás nélkül miből és mennyiből lehet a hálózatot megépíteni. Óriási költségek A legközelebbi átemelőbe eljuttatni a szennyvizet telkenként 2 millió 240 ezer forintba került volna. Ha a falusias övezetben megépülő szennyvízhálózathoz csatlakoztatják a telkeket, a költség egy telekre vetítve 1 millió 877 ezer forintra jött ki, és az is 1,78 millióba kerülne, ha a csatornázási program keretében pótmunkaként a Butykasoron található ingatlanokig vinnék a csatornát.- Látszott, hogy ekkora költséget nem tudnak felvállalni a telek- tulajdonosok még akkor sem, ha a várostól és a Nyírségvíz Zrt.-től ugyanazt a 20 százalékos támogatást megkapják, mint a csatornázási programban résztvevők - summázza a helyzetet Mikó Dániel. Nem maradt más lehe(lllusztráció Sipeki Péter) tőség, mint öt év elteltével ismét változtatni a területi besoroláson.- A legutóbbi közgyűlés arra adott felhatalmazást, hogy induljon el az a folyamat, ami módosítja a császárszállási üdülőövezet szabályozási tervét. Ha ez megtörténik, a külső kertségi övezetben az építési engedélyek kiadásának már nem lesz feltétele a zárt szennyvízhálózat kiépítése, hanem közműpótló berendezéssel (zárt tároló medence) is megoldható lesz a szennyvíztárolás. Az tisztítótelepre pedig szip- pantós autók szállítják majd a szennyvizet. Valami tehát elkezdődött, de 4-6 hónapot is igénybe vehet, amíg valamennyi szakhatóság és szervezet hozzájárul az átsoroláshoz és a közgyűlés is igent mond a módosításra. Ezt követően már lehet építési engedélyeket kiadni erre a területre is - mondja Mikó Dániel. Nyíregyháza (KM) - Egy üdülőterületnek legalább annyi előnye van, mint amennyi hátránya. A megyeszékhelyen a császárszállási övezetnek az, hogy a telektulajdonosok nem kapnak építési engedélyt. S bár az ok elsőre igen prózainak látszik - hálózaton kell(ene) a szennyvizet elvezetni -, ez ennél sokkal bonyolultabb. A város közgyűlése talán megtalálta a megoldást.- Amikor Császárszállásról beszélünk, két településrészről van szó - magyarázza a helyzetet Mikó Dániel vagyongazdálkodási tanácsnok. Az M3-as autópálya és a Butykai út közötti terület falusias lakóövezet, az Oláhréti tározó körül azonban üdülőövezet, mások az építési feltételek, a szennyvízelvezetés viszont egyaránt fontos. A falusias övezet része a szennyvízhálózat építési programnak, azt itt élők tagjai a víziközmű társulatnak, fizetik a beruházáshoz szükséges lakossági önrész részleteit. Az unió nem támogatja- Az üdülőtelepen azért lenne fontos a hálózat megépítése, mert a tó vízminőségének védelme miatt a szikkasztásos szennyvízelvezetést meg kell szüntet99 ................... Négy-hat hónapot is igénybe vehet, amíg a szakhatóságok hozzájárulnak az átsoroláshoz. Mikó Dániel A víkendtelek immár Ajándékok készültek tegnap a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában. (Fotó: Vincze Péter) ■ Az üdülőövezetben lakók szerint apróbb fejlesztésekkel komfortosabb lenne az élet. Nyíregyháza/Császárszállás (KM) - Egyik olvasónk négy éve lakik az Oláhréti-víztározó déli részén található üdülőkörzetben. Kényszerűségből költözött ide, ám ezt már nem bánja, megszerette a csendes kis utcát.- A Jósavárosban laktam, azonban leszázalékoltak, nem kaptam munkát, a fűtés többe került volna, mint a jövedelmem - meséli el érdeklődésünkre az előzményeket. - Nem akartam eladósodni, eladtam azt a lakást, s vettem itt egy telket egy kis házikóval. Rajtam kívül 4-5 család is állandó lakó itt a környéken, mindenki ismer mindenkit. Lenne itt mit fejleszteni, mert bizony nagyon magára maradt ez a városrész, pedig éppen úgy Nyíregyházához tartozik, mint Sóstó. Gondot okoz az utak rossz állapota, a szennyvízcsatornázás hiánya, az érvényben lévő építési tilalom. Többen kiköltöznének ide, ha rendes családi házat lehetne építeni. Talán még az én egyik gyermekem is építkezne itt, s akkor együtt lakhatnánk. Nem értem, az üdülőövezetet miért az otthon nem nyilvánítják vegyes lakóövezetté, akkor még támogatást is lehetne szerezni a szennyvíz- csatorna kiépítésére. Nagy gond a buszközlekedés is: a tó északi részére befordul a busz, de a délire már nem jön, pedig a Mécsvirág utca végén ki lehetne alakítani egy autóbusz-fordulót. Ha kerékpárút lenne kiépítve - valamikor erről is szó volt -, akkor a Tó büfénél leszállók legalább biztonságban elgyalogolnának ide, de így kénytelenek a veszélyes 4-es számú főút mellett gyalogolni idáig. Jó lenne valamilyen megoldást találni. Bár kény- szerűségből jutottam ide, most már nem költöznék el. TANCFARSANG A SZÍNHÁZBAN Dinoszauruszok, sünök a hóban Nyíregyháza (KM) - Csütörtökön kezdődött és tegnap ért véget a Táncfarsang a Móricz Zsigmond Színházban, a zene és a tánc szerelmesei különleges produkciók, s nem mindennapi élmények részesei lehettek. A temesvári Csiky Gergely Színház Társulata A finomságok a színház emeleti teraszán készültek Elkápráztatták a közönséget (Fotók: Sipeki Péter) ■ Ágyúlövéssel vette kezdetét a hagyományos Hóünnep Nyírteleken. Nyírtelek (Fintor Gábor) - Tizenkét csapat mérte össze tudását hószobrászatban, ahol gyönyörű alkotások születtek. Az ovisok, az iskolások és szüleik csoportokba rendeződve dinoszauruszt, jegesmedvét, hóállatkertet, vagy éppen hókirálynőt, sünt, teknős, „iglut” építettek a kreativitásuktól függően, s a jól megérdemelt ajándékok, emléklapok sem maradhattak el a zsűri tagjaitól. A nap másik kiemelkedő programját az egyes és kettes szánfogatok versenye jelentette. A helyi lovasokon kívül a környékbeli településekről is érkeztek fogathajtók, hogy színvonalas küzdelmet vívjanak Izgalmas versenyeket láthattak az érdeklődők (Fotó: Sipeki Péter) a közönség nagy örömére. Nem maradt el az ilyenkor szokásos örömszánkózás sem, a hidegben pedig jól esett a kilátogatóknak a forralt bor, a meleg tea.