Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-04 / 29. szám

I 2010. február 4., csütörtök MEGYEI TÁJAKON /5 HÍREK • Fogadóóra. Gazda László országgyűlé­si képviselő ma 13 órától képviselői foga­dóórát tart Nagyhalászban a polgármeste­ri hivatalban. • Emléktábla-avatás. Február 6-án 11 órától tudományos ülést rendeznek Dr. Béres József emlékére Kisvárdán a Várszín­ház és Művészetek Házában. Délután grafi­kai tárlat nyílik a tudósról, majd emléktáb­lát avatnak a tiszteletére. Fordítva ülünk a lovon Nagyecsed (KM) - Újjá kell építeni nem­csak az országot, hanem a magyar vidéket is, amelynek az agrárium lehet csakis az alap­ja - foglalható össze dr. Ángyán József pro­fesszor vidékfejlesztési elképzelése, melyről szerdai nagyecsedi előadásában is szólt. A Szent István Egyetem professzora, országgyű­lési képviselő társának, Fülöp Istvánnak és Paragh Lajos ecsedi önkormányzati képvise­lőnek meghívására tartott előadást „Mi lesz veled magyar mezőgazdaság és vidék?” cím­mel. Ángyán József hangsúlyozta: az agrárium és a vidék megerősítésére jelentős források áll­nak rendelkezésre az unióban és hazánkban is, de ezeket a pénzeket már most lekötik Magyar- országon. - Évente kétszázmilliárd forinttal tudnánk a vidéket fejleszteni, ha azt nem a tőkés társaságok megerősítésére fordítanák - mondta. Ángyán szerint át kell szervezni, meg kell erősíteni a piacainkat. - Fordítva ülünk a lovon. Exportvezéreit az élelmiszer-előál­lításunk, pedig először magunknak kell ter­melnünk, majd a térségnek, aztán az ország­nak, és ha van fölösleg, akkor lehet exportál­ni - mondta. Mesterlevelet kaptak. Villany­szerelők, fodrászok, autószerelők és autó­villamossági szerelők - összesen 17-en - vehették át tegnap mesterlevelüket a megyei kereskedelmi és iparkamarában. (Fotó: Sipeki Péter) „Szétzilált" nettó jövedelmek Nyíregyháza (KM) - Idén ünnepel az MSZOSZ. Az országos szakszervezet márci­us 4-én tölti be huszadik életévét, ugyanakkor túl a jubileumon minden lehetséges fórumon igyekeznek kiállni a munkavállalók érdekeiért. Szabolcs megyében ez komoly kihívást jelent, ugyanis a regisztrált álláskeresők száma túl­lépte a 60 ezres határt, azaz minden negye­dik ember munkanélküli. Az MSZOSZ megyei testületi ülése után Vaskó Mihály régióveze­tő a statisztikai hivatal adatait citálta, eszerint 2009 januárjától novemberig, amíg az országos bruttó havi átlagkereset 197 ezer forint, addig Szabolcsban 148 ezer forint. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke elmondta, hogy a gazdasági válság idején az élen járó foglalkoztatók kiszol­gáltatottabbá váltak. A szakszervezet munka­helyet teremteni nem tud, megvédeni is csak nehezen. A belátó, kompromisszumkész maga­tartás eredményeként sok munkavállaló jut­tatásokról mondott le, rövidült a munkaide­je, kényszerszabadságra ment. Az idei eszten­dő eldönti, hogy mit értek ezek az áldozatok és vállalások. A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy a személyi jövedelemadó változá­sa „szétzilálta” a nettó jövedelmeket, csupán a munkavállalók 18 százaléka járt jól. A NAP BABÁJA A kéki Juhász Benett 2009. november 13-án született Nyír­egyházán. Édes­anyja neve: Nagy Ágnes, édesapja: Juhász Norbert. Pacsi a szeretet jegyében Egy baráti pacsival indul az ismerkedés, aztán jöhetnek a játékos fel­adatok (Fotó: Nyéki Zsolt) ■ Azonnal látható az öröm és a szorongás oldódása, ha megjelen­nek a kutyusok. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A kutyák évezredes hűségére és persze sok egyéb másra épít­ve kezdtek új programot a Ridens Szakképző Iskola, Spe­ciális Szakiskola falai között. Ez az intézmény különböző fogyatékkal élő gyerekek és ifjak oktatásával szerzett ed­dig is érdemeket, s most az országban az elsők között vezet­te be a kutyás terápiás foglal­kozásokat. Sokan segítettek- Azt már régóta tudjuk, hogy a kutyák kiválóan bevethetőek minden olyan feladatra, ame­lyek a szociális képességek és készségek fejlesztésére szolgál­nak. Szétnéztünk az országban, jártunk Csepelen a vakvezetők­nél, megfordultunk Miskolcon és Debrecenben, s mindenütt kerestük a kapcsolatot azok­kal, akik ilyennel foglalkoznak - utal az első lépésekre Bartháné Bartók Judit nevelőtanár. ■ A közgyűlés úgy dön­tött, ha felépül Sóstón a szálloda, a város ötszáz- millió forinttal hozzájárul. Nyíregyháza (KM) - Dr. Daragó László v@rosvitás leve­lezőnk ennek kapcsán a követ­kezőket írja: „Ugye volt egyszer ötszázmillió, amivel közpénz­ből megtámogatták a szálloda­építő vállalkozást. Szóval, most Az is kiderül szavaiból, való­ban egy lelkes csapatmunka vit­te sikerre a kezdeményezést: a tanárok írták meg a pályáza­adjunk hozzá a kapott támoga­tásból, a közösből még ugyan­Kelet-V@rosvita nyíregyháza annyit, mert tuti jó buli. Na de kinek? És miért nem kap a többi tot, nyerték el a támogatást, keresték meg a partnereket. Ők adták és nevelték fel a kiskutyá­kat, jártak el velük a speciális magánvállalkozó is támogatást a vállalkozásához, csak emelke­dő és sarcot? Mi az, hogy ez a befektetés majd sokkal többet ér, mert e felépült szálloda értéke sokkal nagyobb lesz? Ha ez igaz - mert Delphoiban ezt mondták -, akkor ezt miért nem érti meg az a butuska bank, aki meg nem ad hitelt, csak úgy, hogy maga a szálloda lenne a fedezet - már, ha megépül? Mert nem szereti a pénzt? Nem akar nyereséget?” kiképzésekre, az iskola vezeté­se pedig nyitott volt a program­ra és sokan segítettek önzetle­nül (a nyíregyházi MEOE és a rendőrség kutyás osztaga).- A gyerekek többsége beil­leszkedési nehézségekkel, önbi­zalomhiánnyal küszködik, ezek leküzdésében segítenek a fog­lalkozások. Kezdünk egy lassú, nyugodt simogatással, amely megnyugtatja a gyerekeket, kapcsolatot teremtenek, ame­lyet innentől kezdve elmélyíte­nek, aztán jönnek sorra a játé­kos feladatok - avat a gyakor­latba Spisák Judit gyógypeda­gógus. Öröm és élmény Komisz és Artúr, a két kutyus pedig nagyszerű társ minden­ben. Ha az épületen belül meg­jelennek, jól látható, mekkora élményt és örömet szereznek a gyerekeknek, nem beszélve a határtalan sikerélményről és motivációról a közös felada­tok megoldásakor. Nem csoda, ha a tanárok szeretnének több kutyust és több kollégát bevon­ni, hiszen itt minden gyerek­nek szüksége lenne ilyen terá­piákra. Itt a hóemberépítés ide­je. (Fotó: Racskó Tibor) Miért nem érti ezt a butuska bank? LADIK: ismét verseny a médiáról Kedves Diákok! Szeretettel köszön­tünk mindenkit immáron negyedik alkalommal a Kelet-Magyarország és a regionális lapok kiadói által közö­sen meghirdetett Lapot a Diákoknak elnevezésű, 7. és 8. osztály tanulóinak szóló médiavetélkedőn. A részvétel le­hetősége nyitva áll azok számára is, akik az első forduló feladatait megis­merve kedvet kapnak a versengéshez. A jelentkezőknek nem kell mást tenni, mint osztályonként szervezni egy 5 fős csapatot, kitölteni az alább található jelentkezési lapot, továbbá megoldani az első forduló feladatsorát. A feladatok megoldását, illetve a jelentkezési lapot 2010. február 19-éig a következő címre küldjétek: Kelet-Magyarország Szerkesztősége, 4400, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. A borítékra írjátok rá: LADIK. További információt a nyeki@inform.hu e-mail címen, továbbá a 20/320-91-62- es telefonszámon lehet kérni. I. KÉRJÜK, HOGY A HELYES VÁLASZT KARIKÁZD BE! 1. Ki Magyarország köztársasági elnöke? a. ) Gyurcsány Ferenc b. ) Sólyom László c. ) Bajnai Gordon 2. Hogy hívják Szabolcs-Szatmár- Bereg megye közgyűlésének elnökét? a. ) Gazda László b. ) Seszták Oszkár c. ) Helmeczy László 3. Megyénk napilapjában hogyan tün­tetik fel a reklámcikk szerzőjét? a. ) üzleti okokból ezekhez a cikkek­hez nem írnak szerzőt b. ) csak monogrammal c. ) zárójelbe tett x-szel 4. Milyen módon nyilváníthatnak véle­ményt napilapunk olvasói? a.) csak postán feladott levélben, illetve elektronikus levélben Címünk: Kelet-Magyarország Szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. KEI | 1 További információk: TT.w, .. nyeki@inform.hu b. ) csak telefonon c. ) levélben (postai és elektronikus), SMS-ben, interneten, telefonon, személyesen 5. Milyen gyakran szerepelhetnek fiúk a lap utolsó oldalán lévő nagyfotón? a. ) havonta egyszer b. ) csak apák napján c. ) soha 6. Napilapunkban hányadik oldalon közöljük a világpolitika jelentősebb eseményeit? a. ) 3. b. ) 1. c. ) 2. 7. Hol nyomtatják a Kelet-Magyaror- szágot? a. ) Inform Média debreceni nyom­dájában b. ) Alföldi Nyomdában c. ) Inform Média temesvári nyomdá­jában 8. Hányadik évfolyamnál tart a Kelet- Magyarország? a. ) 65. b. ) 67. c. ) 75. 9. ) Melyik oldalon jelenik meg az olva­sók véleménye a Kelet-Magyaror- szágban? a. ) Sportoldalon b. ) Fórum oldalon c. ) Megyénkből oldalon 10. Fucsovics Márton melyik sportág­ban ért el nemzetközi sikereket az elmúlt évben? a. ) atlétika b. ) tenisz c. ) sakk 11. Milyen központi telefonszámon le­het elérni a Kelet-Magyarországot? a. ) (42) 501-510 b. ) (42) 525-404 J c. ) (45) 525-004 12. Milyen rovatok vannak a Kelet-Ma­gyarország Szerkesztőségében? a. ) sport, hír b. ) kultúra, gazdaság, sport, belpoli­tika, külpolitika c. ) sport, politika 13.) Hányadik oldalon közöljük a devizaárfolyamot? a. ) 7. b. ) 2. c. ) 5. 13+1. Hol található a Kelet-Magyaror­szág impresszuma? a. ) Megyei tükör b. ) Szolgáltatás c. ) Fórum Figyelem a 13+1. kérdés válaszain módosítottunk! Ez a helyes változat! Minden helves válasz 1 pont II. MAGYARÁZZÁTOK MEG KÉT- HÁROM MONDATBAN, MIT JELENTE­NEK A KÖVETKEZŐ FOGALMAK? Napilap, jegyzet, interjú, hír, riport. Minden helyes válasz 3 pont. III. KÉSZÍTSETEK 3-4 KÉRDÉSBŐL ÁLLÓ VILLÁMINTERJÚT LAKÓKÖRNYEZETE­TEK EGYIK ÉRDEKES SZEMÉLYISÉGÉ­VEL! Az írásból derüljön ki, milyen kérdé­sek foglalkoztatják ezekben a napokban, és ezekre milyen megoldást tervez. Maximális terjedelem 1500 karakter. Elérhető pontszám: 15 pont. IV. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓKÉNT AZT A HÍRT KAPJÁTOK, HOGY A MEGYE EGYIK TELEPÜLÉSÉN BETÖRTEK A VEGYESBOLTBA. Ki lenne az a három ember, akit felhív nátok telefonon, hogy meggyőződjetek a hír igazáról, illetve az ügy részleteiről? Elérhető pontszám: 6 pont. KEIET Iskola neve es címe: s ■■■'­Osztály:-------------------------------------------------------------­Felkészítő tanár neve: Telefonszám: -...............................................-----------­E-mail: Csapattagok: 1.....................................— ............ 2.-------------------------------------------------------------— 3. ........................................................ 4. ....................................................­................—­5. .......................................... Adjátok meg a csapat fantázianevét, ami a vetélkedő folyamán a névjegyetek lesz! Felkészítő tanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: Beküldési határidő: 2010. február 19. •r ír

Next

/
Oldalképek
Tartalom