Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-03 / 28. szám
2010. február 3., szerda Palackgyűjtő kollégisták Tavaly ünnepelte másfél évtizedes fennállását a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium Diák zöldkőre, amely fontos feladatának tekinti a természetkárosító anyagok begyűjtését. A kollégiumban tevékenykedő szakkör két éve szervezte meg az iskolában a szelektív hulladékgyűjtést. Az Oktatásért Közalapítvány támogatásával speciális tárolóedényeket és palackzsugorító készüléket vásároltak. Ezt megelőzően évtizedes hagyománya alakult ki a veszélyes hulladéknak számító szárazelemek és akkumulátorok gyűjtésének. Az elmúlt két esztendőben a diákok már külön gyűjtőedényben tárolták a papír-, illetve a műanyag hulladékot. Utóbbiak tömörítéséhez elektromos és mechanikus zsugorító készülékkel rendelkeznek, de működik az intézményben a „Tapossa laposra!” akció is. Eddig három esetben szállítottak a térségi gyűjtőhelyekre alkalmanként ezres nagyságrendben tömörített PET-palackokat. A napokban egy országos áruházlánc által iskolák számára meghirdetett gyűjtőverseny keretében adtak át a megyeszékhelyi áruháznak több mint kétezer darab tömörített palackot. A szállítás megszervezéséhez a középiskola egykori diákja, Helmeczi László vállalkozó, önkormányzati képviselő nyújtott segítséget. Móré László, Szűcs Dávio A szállítmány a kollégium előtt (Fotó: Móré László) Túl az első vizsgaidőszakon Hihetetlen, hogy repül az idő! Vége a januárnak, és ezzel az első vizsgaidőszak is lezárult. Az egyetemisták már a következő félév tárgyait veszik föl, készülnek a következő félév megpróbáltatásaira. A vizsgák bizonyára egyik szakon sem voltak könnyűek: nem csak egy hónap, hanem egy teljes félév tananyagából kellett számot adni. A vizsgák hol írásban, hol szóban zajlottak. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy mindkettőnek megvannak a maga előnyei-hátrányai. A szóbeli vizsgán ki kell fejteni álláspontodat, de esélyt is ad, hogy kimagyarázd magad, és az eredményt rögtön megtudod. Az írásbeli vizsgán töprenghetsz a papírod felett, az eredményre viszont néha egy teljes hetet kell várnod, amely rettentő idegesítő, hiszen minden nap a vizsgával álmodsz. Amikor vége az egésznek, magad sem hiszed el, hogy tényleg vége. Kezedben az index, a megszerzett kreditekkel. Most már jöhet a pihenés, de nem sokáig, hiszen február 8-án ismét kinyitja kapuit az egyetem. Boros Zsanett DIÁK ÚJSÁGÍRÓINK Deák Dóra (FENT) Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza Felkészítő tanár: Moravecz Marianna Móré László, Szűcs Dávid Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium, Záhony Felkészítő tanár: Háda Zoltán Boros Zsanett (LENT) egykori diák, Ady Endre Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, Csenger Felkészítő tanár: Magos MargitMi fán terem a boldogság? _______________________-■ .F-r.F.■_______________________________________________SÉTA /II Mondják, a csokoládé kész boldogsághormon - meglehet, de az igazihoz ettől azért több kell... (Illusztráció: Nyéki Zsolt) ■ Van, aki szívesebben élne szerényebb környezetben, csak hogy érezze a szeretetet. A világon minden a boldogságról szól. A legtöbb ember megpróbál tenni a boldogtalanság ellen, s jól akarja érezni magát. Létezik-e igazi, emberi boldogság? Ez egy nagyon elgondolkodtató kérdés. Minden ember erre a kérdésre keresi a választ. „Boldogság gyere haza, késő van, gyere haza” - énekelte híres dalában Cserháti Zsuzsa. A szöveg arra figyelmeztet, hogy boldogságra szükségünk van. Hiszen másképp nem is tudnánk leélni az életünket. Gondoljatok csak bele, mi lenne, ha nem ismernénk ezt az érzést? Zord, komor világot élnénk. Igaz, így is érvényesül az „egyszer fent, egyszer lent”-elve. Azért mégis jobb az élet, ha bárminek tudsz örülni. Én személy szerint azon emberekhez tartozom, akik mindenben a pozitív dolgokat keresik. Mindenkinek vannak rossz napjai, de ilyenkor azokat le kell küzdeni és az élet szép oldalát előtérbe helyezni. Rohan az élet és sokan a nagy rohanás közepette elfelejtik, hogy milyen érzés is boldognak lenni. Mindegy, hogy milyen anyagi körülmények között élsz, hisz ha akarod, megtalálod az élet szép pillanatait. Átélni és megélni Egy régi ismerősömet tudnám példának felhozni. Nem él fényűző életet, spórolnia kell. Hiába kell nélkülöznie dolgokat, ez az ember megbecsüli az életet, a legapróbb dolgoknak is örülni tud, egy szál virágnak, egy bóknak... Vannak olyan emberek, akik-' nek ez sajnos nem elég. Külső szemmel azt látjuk, milyen jó életük van a gazdagabbaknak. Közelebbről tekintve ez nincs mindig így. Van, hogy a tehetősebb gyerek szívesebben élne szerényebb környezetben, csak hogy érezze a szeretetet. Hisz mit ér, ha sok pénzed van, ha mindent megkapsz amit kérsz, de a szüleid nem foglalkoznak kellően veled, és nincsenek igaz barátaid? Ha egy kicsit önmagadba néznél, akkor megtalálhatnád a valódi boldogságot. Magáról a boldogságról se írni, se beszélni nem lehet. Az öröm pillanatait átélni, megélni kell. Döntsétek el magatokban, hogy szerintetek létezik-e igazi, emberi boldogság! Az én véleményem az, hogy létezik, az ember leikéből fakad. És meghatározható-e a mibenléte? Szerintem nem, egy szóban, egy gondolatban nem lehet megfogalmazni. Mindenkinek más a véleménye, és nem is kell, hogy egyetért- sünk, hisz minden ember másképp gondolkozik, de épp ettől válhat teljessé, színesebbé a mi kis világunk. Deák Dóra KILÉT kmf/ppefcszon.hu •Diákcikkek. A diákok írásai teljes terjedelemben, illetve további diákcikkek letölthetők (PDF, 120 kB) T ■ -Home* Az akció 2010 február 1-jetól visszavonásulVvenyes, üzleti előfizetőknek. A mobiltelefon-előfizetéshez kisvállalkozói megállapodás aláírása szükséges. A kedvezménybe valamennyi szolgáltatasbol kiiirólag egy darab vonható be. Egy ügyfélnek maximum 3 Kombi üzleti kedvezmény kombinációja lehet. T-Home es Grátisz 200 hűsegkedvezmennyel együtt nem vehető igénybe. További feltételek a T-Pontokban. partner üzleteinkben, valamint a T-Home és T-Mobile honlapján érhetők el. Mobile HIRDETÉS Együtt. Veled T-Home Grátisz 200 telefondíjcsomag havi 200 perc 0 Ft-os percdijú beszélgetés belföldi vezetékes irányba • T-Home DSL Office Standard internetdíjcsomag max. 5 Mbit/s, garantált 1 Mbit/s letöltési sebességgel ■ T-Mobile Etalon L üzleti mobiltelefon-díjcsomag bruttó 10 - nettó 8 - Ft-os percdíj belföldön, T-Mobile hálózaton belül és belföldi vezetékes irányban, 60 mp számlázási egység esetén A mobil-előfizetéshez kisvállalkozói megállapodás és 2 éves hűségnyilatkozat aláírása szükséges. A kedvezmény feltétele, hogy az előfizető mindhárom szolgáltatást azonos üzleti előfizetőként vegye igénybe, a vezetékes telefon- és internetszolgáltatást pedig azonos létesítési címen és egy számlán. I Irodai és mobilszolgáltatások egyben, Kombi üzleti kedvezménnyel i *