Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-10 / 34. szám

2010. február 10., szerda KELET RÖVIDEN • Hátrakéta-robbanás rázott meg egy szánkópályát és egy férfit az Egyesült Álla­mokban. A 62 éves illető házilag készített egy autó kipufogó csövéből rakétát. Meg­töltötte benzinnel és puskaporral, majd meggyújtotta hajtóművét, minek ered­ményeként testfelületének egyötöde - az arca is - megégett. A férfi régóta rendez szánkópartikat, és mindig igyekszik valami különlegességgel előrukkolni. A NAP VIDEÓJA Kamionbaleset „újratöltve"! Egy olda­lára bo­rult teher­szállító jármű, a lábra állí­tása után ismét megindul - ezúttal sofőr nélkül­it video.szon.hu Sofőrima a buszon London (MTI) - Az Észak-Londonban közlekedő 24-es autóbusz muszlim sofőrje két megál­ló között lehúzódott járművével a járda­szélre, az üléssorok közötti folyosón kite­regette fényvisszave­rő mellényét, levette cipőjét, és a rögtön­zött imaszőnyegen Mekka felé fordulva elmondta imáját. A meghökkent utasok leszállni sem tudtak, mivel a vezető - az előírásoknak megfe­lelően - zárva tartot­ta az ajtókat. A suli folyosóján autózott Shoreline (MTI) - Autóstul és ajtóstul ron­tott iskolájába egy 17 éves fiú az Egyesült Álla­mokban, de nem csupán az előtérbe, hanem végig a központi folyóson. Az ifjú 70 métert autózott az épületben, mire végre megállt. Köz­ben elütött egy biztonsági őrt. Az eset éjjel tör­tént, így szerencsére nem volt zsúfolásig tele gyerekkel az épület. A fiút a rendőrség őrizetbe vette. Nem találták se ittasnak, se kábítószer hatása alatt állónak, viszont normálisnak sem, ezért elvitték elmeorvosi vizsgálatra. Sztriptíztáncosnők Haitiért ropták Toledo (MTI) - Jótékonysági öltáncot lejtettek egy amerikai sztriptizbárban Haiti javára. A táncosnők - akiknek a koreog­ráfiájába beletartozik, hogy tánc közben egy-egy vendég ölében is elidőznek kissé - ezer dollárt „roptak” össze. Az Ohio állam­beli, toledói bár vezetője felfedte, hogy már a földrengés előtt fon­tolóra vették, jótékonysági estet kéne tartania a szórakozóhely­nek, mert az becsületére válna. A katasztrófa után hamar úgy döntöttek, hogy a bevétel Haitié legyen. Nem sok sztriptízbárról lehet hallani, amely visszajut­tat bevételéből a közösségnek - jegyezte meg a lokál vezetője. A jótékonysági szervezet, amely a pénzt kapja, örömmel fogad­ta. „Semmi bajunk nincs azzal, hogy honnan jön a pénz, min­den adományt nagyra értéke­lünk” - mondta a szervezet egy vezetője. a sokból. Több mint 500 tervező több ezer remekét mutatták be a nemrég zárult düsseldor­fi divatnapokon. Aki csak ezt az egy elegáns, sze­xi modellt látta, talán az sem csalódott. (Fotó: epa) Ringó Starr csillagot kapott Los Angeles (MTI) - A holly­woodi Hírességek Sétányán: a Beatles egykori dobosa a 2401- es számú csillagot kapta. A brit zenész köszöntése egyben a sétány 50 éves évfordulójáról való megemlékezés is volt. „Ez a Csillagcsók a csini nejnek (Fotó: epa) következő 50 év csillagkorszaká­nak kezdete, és büszke vagyok arra, hogy a sorban én lehetek az első” - mondta Ringó Starr. Nem a dobos a Beatles egyedüli tagja, aki csillagot kapott a jár­daszakaszon, John Lennon és George Harrison neve szintén látható a burkolólapokon. Az együttes közös csillagát pedig 1998-ban fektették le. „Menő, hogy este kapom meg a csilla­got. Nem tudom, itt hogy men­nek a dolgok, de ahonnan én jövök, ott a csillagok este jelen­nek meg” - tréfálkozott Starr. Az első csillag 1960-ban Joan Woodward színésznőt, Paul Newman feleségét illette. Biológus lesz. Timi biológia szakon tanul a Nyíregyhá­zi Főiskolán, szabad­idejében pedig imád pörögni a barátaival. További képek és videó Timiről: (Fotó: Janics Attila) KEIET-TMJ¥ MAQYARQRSZÁQ UTAZZON MIIÜNK! A/LA ■ Mű tfWWJQIflXIMÚBlGYHmJUl ............................................................................. ■ Dundi Dumbó. Több mint egy mázsával, egészen pontosan 110 kilóval született január 16-án a melbourne-i állat­kert elefántbébije. Fogyasztása is jelen­tős: 12-14 liter tejet iszik naponta. A jó evő ormányos nem csoda, hogy három hét alatt felszedett magára 28 kilót. (Fotó: epa) MEGÉR EGY MOSOLYT A gyerekeket arról kérdi a tanárnő, mivel foglalkozik a papájuk.- Az én apám ügyvéd! - mondja az első kisgyerek.- Az én apám orvos, embereket gyógyít! - mondja a második.- Az én apám meghalt - mondja Pistike.- Ezt sajnálattal hallom - mondja a tanárnő. - És mit csinált, mielőtt meghalt volna?- Először elvörösödött, aztán elkékült, majd összeesett a szőnyegen... További viccek: humor.szon.hu A majom jegyűek veszélyben ■ Barack Obamának kritikus, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak erőt próbáló lesz a tigris éve. Hongkong (MTI) - A kínai horoszkóp szerint vasárnap kez­dődik a tigris éve. Az új hold­év a hozzáértők szerint a fém­mel, a fával, a villámmal és a tűzzel mutat szoros kapcsola­tot, ezek közül a fém a jogos cselekvést, a villám és a tűz a levegőhöz kapcsolódó dolgo­kat szimbolizálja, a fa pedig a tüzet táplálja. Ezzel meg is van a receptje a geopolitikai feszült­ségeknek és a drasztikus piaci mozgásoknak - mutattak rá a jövőt a dátumok és klasszikus kínai szövegek révén megjóso­ló fengshui-iskola szakértői. „Ez az év még erőszakosabb lesz” - mondta Raymond Lo hongkongi fengshui-szakember, aki emlé­keztetett: a tigris éve legutóbb Eltérő jóslatok szólnak Barack Obama amerikai elnök évéről (Fotó: epa) 1950-ben, a koreai háború kitö­résekor állt kapcsolatban a fém­mel. Az újév tüzeket és robba­násokat hozhat, Irán és Észak- Korea pedig fokozhatja nukleá­ris törekvéseit. Lo egyik hong­kongi kollégája, Csou Hon-ming a terrortámadások számának emelkedését jövendölte, míg egy malajziai szakember földrengé­sek, vulkánkitörések és a fém­mel kapcsolatos balesetekre - például autóbalesetekre, fegyve­res rablásokra és ipari kataszt­rófákra-figyelmeztetett. Idén a majom jegyében születettek szá­míthatnak a legtöbb konfliktus­ra - derült ki az előrejelzések­ből. A világpolitika színpadán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a leg­jelesebb majomjegyú politikus, ő sok bajra számíthat a tigris évében - mondta Raymond Lo. Szintén a majom jegyének szü­löttje Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök is. „Piszkosul nehéz éve lesz” Eltérő jóslatok szólnak Barack Obama amerikai elnök évéről, Lo szerint az amerikai vezető maga­san szárnyal majd, és rámenős­ebben próbálja meg érvényesíte­ni terveit, nehezebb dolga csak a külpolitika terén lesz. Yap Bo Chu malajziai szakember szerint ugyanakkor a tigris éve fordu­lópont lesz Obama (a bivaly szü­löttje) számára. „Piszkosul nehéz éve lesz, de ha túléli, terminusá­nak hátralévő része probléma- mentes lehet. Ez a kritikus év” - fejtegette Yap. Ártatlannak vallotta magát Jacko orvosa M Michael Jackson házi­orvosa ellen gondatlan­ságból elkövetett ember­ölés címén emeltek vádat. Los Angeles (MTI) - A Los Angeles-i ügyészség azzal vádol­ja a Las Vegasban is praktizáló orvost, hogy a krónikus álmat­lanság ellen páciensének felírt erős altatókkal és nyugtátok­kal a koncertezéshez visszatér­ni készülő szupersztár halálát okozta. Jacko háziorvosát akár 4 év szabadságvesztésre is ítél­hetik. Conrad Murrayt tervezett nagyszabású londoni koncertso­rozata előtt kérte fel személyi orvosának a súlyos alvásproblé­mákkal küszködő énekes. A dok­tor a rendkívül erős Propofolt más nyugtátokkal kombinálva adta be az énekesnek halála nap­ján, 2009. június 25-én. Murray ezt nem is tagadja, de arra hivat­kozik, hogy páciensének határo­zott kérésére adta be a popsztár­nak a nyugtátokat. Az orvos 75 ezer dolláros óvadék ellené­ben szabadlábon védekezhet. A következő tárgyalási napot a bíró április 5-re tűzte ki. Szabolcs rendező a 41. Magyar Filmszemle fődí­ját, az Arany Orsót tartja kezében. Az elismerést a Bibliothéque Pascal című filmjéért kapta. (Fotó: mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom