Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-25 / 20. szám

787390 2010. január 25., hétfő UTAZAS /8 Kevesebb vendég jött Budapest (FH) - A vendégek valamint a ven­dégéjszakák száma is átlagosan 8 százalék­kal csökkent itthon tavaly január és november között az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek bevétele 10 százalékkal esett visz- sza. Ezt a piacot 2008 vége óta visszaesés jellem­zi, trendforduló nem következett be - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából. A külföldi vendégeknél 10 százalékos csökke­nést mutat a statisztika a vizsgált időszakban. Főleg britek és amerikaiak jöttek kevesebben, a németek, a lengyelek, az olaszok, a románok, a hollandok, a franciák aránya is kisebb volt. 28 százalékkal több szlovák szállt meg itthon tavaly január és november között 2008 hasonló időszakához képest, de csehek, kínaiak, osztrá­kok és finnek is többen jöttek. A belföldi vendé­geknél 7 százalékos a csökkenés, mind a vendég, mind a vendégéjszakák számánál. A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek­nek tavaly összesen bruttó 208 milliárd forint bevételük volt a januártól novemberig tartó idő­szakban, ezen belül 120 milliárd forintot tettek ki a szállásdíjak. A szobák átlagára 14.953 forint volt. 2009. november 30-án 1914 kereskedelmi szálláshely működött itthon. Ebben 739 szálloda, 878 panzió és 297 egyéb szálláshely volt - utóbbi­ak között vannak például a turistaszállók, üdü­lőházak és kempingek. Hiába gyönyörű a Parlament épülete, kevesebb külföl­di volt kíváncsi rá tavaly (Fotó: Nyéki Zsolt) Az ENSZ hisz a turizmusban Budapest (KM) - Az ENSZ szakosított szerve­zete (UNWTO) szerint 2010-ben feléledhet a glo­bális turizmus, amelyre komoly csapást mért 2009-ben a világgazdasági válság és az újinflu­enza járvány. „2010 a változás éve lesz” - mond­ta Madridban az UNWTO jelentését kommentál­va a szervezet főtitkára. Taleb Rifai szerint 880 millióra becsülhető a világ országait megláto­gató turisták száma 2009-ben, ami 4 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. Rifai szerint akár ugyanennyi százalékos emelkedés is lehet idén, mivel 2009 utolsó negyedévében már érzékelhető volt a javulás. Ebben a pozitív tendenciában Ázsia Csendes-óceáni régiója és a Közel-Kelet járt az élen. Rifai azt is közölte: regionális szinten Euró­pa és Észak-Amerika a turizmusban még min­dig rosszul áll, ellentétben Ázsiával és a Közel- Kelettel, utóbbi két helyen enyhült a csökkenés tavaly. Afrikáról azt mondta, hogy a turizmus­nak lökést fog adni a nyári foci világbajnokság a Dél-Afrikai Köztársaságban. Pihenő valahol Nyugat-Afrikéban - Az ENSZ szerint többen fogják idén felkeresni a kontinenst (Illusztráció: Nyéki Zsolt) A drágábbak nyilván a nagyobbak, nehéz elképzelni, miként hozták ide őket Partra vetett vásár Horgonyból szobor Számtalan kisebb-na- gyobb hajó várja gaz­dáját, hogy valahonnan Európából idejöjjön. (Fotók: a szerző) Empuriabrava (KM) - Van Velence, és vannak Velen­cék. Szentpétervárra gyak­ran mondják: Észak Velen­céje. Úszó piaca okán Bang­kokra is jelzőként használ­ják az észak-olaszországi város nevét. Bonyolult csa­torna-labirintusa miatt a flo­ridai Fort Lauderdale-re szin­túgy, mint ahogy a katalóniai Empuriabravara is. E két utób­bira talán túlzás, mert majd­nem kizárólag fürtszerűen fel­épülő csatornavárosról van szó, ahol a jachttulajdonos mediter­rán villája mögött köt ki, míg előtte az autójával parkol. Cos­ta Brava kevésbé ismert tele­pülése ez, amely mocsárvidéke szabályozásával létesített több mint ötven kilométer csator­napartot. Számtalan kisebb- nagyobb hajó várja gazdáját, hogy valahonnan Európából idejöjjön, és felszedje a hor­gonyt. No, nem akkorát, mint amekkorát az egyik csatorna­sarkon találtam, azt nyilván valami jókora teherhajóról csörlőzték ide. De ha egyszer Vízivárosról van szó, csak nem fognak Don Quijoténak szob­rot állítani. Nemzetközi Jachtvásár Azt láttam a térképről, meg az útikönyv is megírta, hogy ez egy speciális hely. Az eddi­giekből az olvasó is érzékel­heti. Arra azonban nem szá­mítottam, ami fogadott: a 23. Nemzetközi Jachtvásár. Nem elég, hogy a tengersok csator­nában, mint fügében a mag, ott szorong a rengeteg hajó, erre az alkalomra a kevés számú i Ésik Sándor világjáró sorozata 25. utcából jó néhányat lezártak, és ott is hajó-hajót ért. Abszo­lút kívülállóként leginkább az lepett meg, hogy most azt is látom, amit akkor nem, ami­kor vízen van. Figyelemre mél­tó viszont, hogy a leendő vásár­lók is alaposan megnézték a járművek alját. Néhány ezer­től néhány millióig terjedt az árskála. Ä drágábbak nyilván a nagyobbak, nehéz elképzel­ni, miként hozták ide őket. Túl nagy érdeklődést nem tapasz­taltam. Olyan jó. kis alku­kat pedig, mint amilyenek a régi autóvásárokon kibonta­koztak, egyáltalán nem lát­tam. Az, hogy sok orosz szót hallottam, már nem lep meg, az viszont mellbevágott, hogy oroszul is invitáltak bámész- kodásom közben: nézzem meg belül is, milyen gyönyörű. Inkább kiballagtam a part­ra. Empuriabravának akkora strandja van, amekkorát még sehol a világon nem láttam. Két jachtvásár között üdülő­nek is világszám. Töretlen utazói kedv 1 Látogatórekord a bécsi Utazás Kiállí­tás magyar képviseleti standjánál. Bécs (FH) - Minden idők egyik legsikeresebb, legtöbb látogatót vonzó utazás kiállítását tudhat­ják maguk mögött az idei bécsi Ferien Messe szervezői. A janu­ár 14. és 17. között lebonyolí­tott szakmai- és nagyközönségi vásárt idén 147 ezren keresték fel. Az osztrákok ezzel is tanúbi­zonyságot tettek amellett, hogy nem mondanak le az utazásról, s továbbra is szívesen utaznak sza­badidejükben. A Magyar Turizmus Zrt. stand­ján rendkívül élénk és konkrét érdeklődés mutatkozott az Euró­pai Kulturális Főváros, Pécs aján­latai iránt, valamint népszerű­ek és keresettek voltak a hazai wellness szolgáltatások is. Az MT Zrt. 18 társkiállítója 100-as skálán összességében 93-as pont­számra értékelte a látogatóközön­ség érdeklődését, amely 1 száza­lékponttal még a tavalyi kiváló osztályzatnál is magasabb. Az MT Zrt. az osztrák piacon 2010 első negyedében a grazi Kuoni és bécsi (Ferien) kiállítások után, Linzben (Tourist, Kastler), Salzburgban (Ferien), Tullnban (Campa+Pool) és Klagenfurtban (Freizeit) vesz részt nagyközönségi turisztikai vásárokon. Őrség. A fegyver modern, ám az őrjáratozás még hagyományos Londonban, a Tower falai között. (Fotó: Nyéki Zsolt) ^válság­skezelés HITELESEK VÉDELME Stabil forint, csökkenő kamatok; 1 mil­lió 700 ezer. devizahiteles védelme; banki etikai kódex erősíti az ügyfelek biztonságát; előtörlesztési díj maximal­izálása; banki költségek mértékének korlátozása; akár 2 milliárd forintig kiróható banki bírság; áthidaló kölcsön és garancia a lakáshiteleseknek; véde­lem a lakások elárverezése ellen - az önkormányzatok elővásárlási jogot és támogatást kapnak; fellépés a lakás­maffia ellen. Femmtartható nyugdíjrendszer és szolidáris társadalom 60 ezer nyugdíjasnak méltányossági nyugdíj; nyugdíjkorrekció 816 ezer idős embernek; 4,1%-kal emelkedő nyugdíjak; nyugdíjpré­mium bevezetése; 65 év felettiek ingyenes utazásának megőrzése; nyugdíjkorhatár 65 évre történő fokozatos emelése; 84 ezer rászoruló család kapott segítséget a krízisalapból; kedvezményes gyermekétkez­tetés kiterjesztése a 7. osztályosokra; állami vezetők fizetésének csökkentése; állami és önkormányzati cégek vezetői fizetésének nyilvánosságra hozatala. mtonmoím IMGUMOMZÜG Két hónapra elegendő tartalék a gáz­tározókban; hárommillió ember H1N1 elleni beoltása; gyalogosokat és kerék­párosokat védő új KRESZ; zéró tole­rancia és-objektív felelősség: 18%-kal kevesebb halálos közúti baleset. Válságkezelésre vállalkoztunk, de ennél többet tettünk: 2009 áprilisa óta számos területen határozott döntéseket hoztunk a stabilabb, kiszámítható jövő érdekében. Az első eredmények bizonyítják, hogy nem volt hiábavaló az áldozatvállalás, amelyért köszönet illeti meg minden honfitársunkat. www.kormanyszovivo.hu/valsagkezeles ■ '} Készült a Sfl Magyar Köztársaság Kormánya 3p megbízásából HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom